Hy darlings! ♥ \m/

Hagytam időt arra, hogy több újdonság szülessen, hiszen általában az őszi/téli megjelenések az erősebbek (mert a metalhoz nagyon jól illik a borongós hangulat, ugye), így aztán hoztam némi friss hallgatnivalót az elmúlt napokból, hetekből. Javarészt olyanok, akiket szívesen hallgatok itthon is, menet közben is. Mert hát miért ne?

Lacrimas Profundere: Breathing Souls

Nekem ez a dal abszolút nem volt újdonság, mivel van egy gyönyörű fan deluxe edition kiadvány a polcon… de a srácok gondoltak azokra, akik csak a natúr verzióval rendelkeznek, így kiadták ezt a csodát. Akkor már beszéltem róla, mikor kijött a lemez, úgyhogy most nem kommentálnám újra. Csak nem gondoljátok, hogy majd pont őket nem teszem a lista élére? 😀

The Alligator Wine: Power of Love

Na, hát na… hát hogy is felejthetném el, mikor VÉGRE hallhatok tőle valami újat?! Még vadászom az anyagot, mert ez a fajta meszkalin kell nekem. Főleg az övé. Hogy is álltunk amúgy a Beyond Time-mal, Maestro? *elvonul a laptopasztaltól, hogy megkeresse Maestro-t*

Lessdmv: Keep It Alive

„Őt csak tiszteletből hagyom itt, képviseltesse magát már a múlt és a jövő egy helyen. Jó, ez fájt. Amúgy a szóló munkásságát nem követem aktívan, már patreonon se vagyok. Kicsit úgy vagyok vele jelenleg, hogy irtó cuki jelenség, de az online jelenléte sok. Pszichológiai szempontból viszont tökéletes karakter alapanyag.”
Írtam ezeket a meghallgatás előtt.
Meghallgatás után:
Oké, Slipknot hatások átjönnek, de ennek a srácnak aranybánya van a torkában. Sőt… ezerszer jobb, mint a hatás. Legalábbis nekem. Nem kell emiatt csúnyán nézni rám, szeretem a hatást is, halló.

Igen, tisztában vagyok vele, hogy az előző három hangja KÍSÉRTETIESEN hasonlít egymásra. Ezt hívjuk Lacrimas-varázsnak. #silppinaction #sorrynotsorry
Nem érdekel, hogy Slipknot hatása van.

Hy darlings! \m/ ♥

Már tegnap óta a tulajdonomban van ez a drágaság, csak az alvási ciklusom felborulása miatt elcsúsztam mindennel (is), úgyhogy most pótlom. Megérte várni, azt kell, hogy mondjam.

Hy darlings! ♥ \m/

Februárban kimaradt nem volt sok időm zenét hallgatni, de ezt most igyekszem még a hó elején pótolni, mert így tulajdonképpen még érvényes. A hét elején még február volt, úgyhogy ezt én egyben fogom szedni majd a journalomban :D. De most is igyekeztem olyan előadókat vadászni, akik friss dallal jelentkeztek, és nem egy 20 éves dalt forgatok forever on repeat-en. A lista szép hosszú, vannak rajta magyarok is, úgyhogy csapjunk a lecsóba.

The 69 Eyes: Death of Darkness

Helsinki vámpírjai örökéletűek, ahogy ezt a videó is mutatja. Viszont, akkor valami technikát alkalmaztak, mert olyan nincs, hogy egy vámpíron meglátszódjanak az idő vasfogai, és ezt sajnos észrevettem a finneken is. Mondjuk jó, Jyrkin pont nem – távolról. De könyörgöm, így távolról azt mertem mondani, hogy simán lehetne Wrath is a Fekete Tőrből! *-* Egyébként lesz a finneknek új lemeze valamikor tavasszal (egészen pontosan április 21-én). A dal amúgy kicsit olyan Blessed Be-s érzést keltett bennem, remélem, ezt az irányt megtartják mindenképpen. Bár a West End nekem annyira nem jött be sajnos.

Hy darlings! ♥ \m/

Egy kicsit késve, de megérkezett a következő része a zenei csokornak, amiben hazai és külföldi előadók is felvonultak. Most kivételesen nincs benne Lacrimas, mint az előzőekben, nyugodjatok meg :D. Helyette viszont mindenféle nemzetiség képviselteti magát, így érdemes most is figyelni. Most nagyon el vagyok kényeztetve, hiszen a listaelsők közül több kedvencem is újabb anyagot adott ki a kezei közül, úgyhogy most minden öröm és boldogság.

Schwarzer Engel: Ewig Leben

Szégyenszemre, semmit nem tudok németül, de ettől függetlenül veszettül szeretem ennek a srácnak a hangját, és bár rég volt január, mikor megjelent az új albuma, a Sieben, azért nem tűnt el a süllyesztőben, hiszen itt van ez a lyric videó. Úgysem nyitott még ilyen felhozatalban, úgyhogy ennek is eljött az ideje. Nekem személyszerint ez a dal nem tartozik a szívvel ellátott dalok közé, de mégis kellemes nóta.

Hy darlings! ♥ \m/

Egy hónappal ezelőtt volt az előző része a sorozatnak, és mivel 2022 eddig nagyon erős zenei felhozatalban, nem lehet panaszkodásra okom, hiszen jobbnál jobb zenéket adnak ki a kezük közül a zenekarok. Néhányat nagyon várok, néhány még meg sem jelent, de itt most a május végi, és júniusi és júliusi muzsikák következnek. Persze, nem fog mindenkinek tetszeni, de nem lehet 0-24 ugyanazt a két dalt hallgatni. (amúgy de)

Ti amúgy szeretnétek, hogy visszatérjen az Amy Loves Metal sorozat? Régen nagyon szerettem zenéket felfedezni, ez most is így van, csak akkor hirtelen kifogytam a listából (igen, kérdezhetitek, hogy sikerült ezt elérni X”D). Most lenne megint egy jónéhány előadó.

Lacrimas Profundere: Wall of Gloom

Azt hittem, hogy nem tudják az előző dalt felülmúlni. Azt hittem, hogy nem lehet még jobban megerősíteni a piedesztált, amit kaptak a 2006-os Filthy Notes for Frozen Hearts és a 2008-as Songs for the Last View album óta. Hát de. A Bleeding the Stars sem volt semmi, erre most mindjárt itt van a How to Shroud Yourself With Night (amiről majd írni is fogok, természetesen, ha már az elődjeiről is írtam). Nyitódalként tökéletes, és már most várom, mi lesz később. Még elvileg kettő dal kijön a teljes lemez előtt, úgyhogy ez a félidő most nagyon más. Azóta mondjuk nem is hallgattam nagyon más zenét. Pedig kellene. De szóljatok nekik, hogy engedjenek el egy kicsit.

Lacrimas Profundere: The Curtain of White Silence

Most direkt raktam egybe a két friss dalt, mert én már most nem bírok magammal. Kicsivel több, mint egy hónap van az új albumig, és alig várom már, hogy a box elfoglalja méltó helyét a testvérei mellett. A dal maga nekem meglepetés volt, valóban mertek újítást csinálni, és ez az előnyükre vált. És remélem, én jól hallom, hogy Chris hörög a refrén alatt, mert az még mindig egy kicsi félelmem, hogy csak szövegíróként marad meg, és nem adja megint a csodálatos hangját. De majd augusztusban lesz időm kivesézni rendesen.

Hy darlings! ♥ \m/

2021 sok jóval örvendeztette meg a keményzene rajongóit, és a hiatus alatt egész sok remekmű érkezett, ezekből szerkesztettem össze egy újabb csokor ajánlót. Próbáltam aktuális lenni, úgyhogy nagyjából 3 hónappal (augusztusig) megyek csak vissza az időben, ha egy újabb dalt nézek. Azért akadnak szép számmal :D.
Ez a jó abban, ha az embernek több stílus is tetszik a metalon belül, lehet találni sok jó dalt. Így aztán kezdjük is az elején

Down for Whatever: Porszemek a fényben

Házi feladat magamnak magamtól: nem ártana ezt a dalt teljesen tudni kívülről, ha már volt szerencsém a srácokat eddig kétszer látni idén (ezekről már korábban írtam), és már van jegyem a decemberi koncertre a Depresszióval karöltve. Gyerekek, én nem bírok magammal, na 😀
Őszintén megmondom, kicsit kijöttem a gyakorlatból, mármint ami a friss kiadványokat jelenti, de már első blikkre azon kaptam magam, hogy tetszik ez a dal (furcsa is lenne, ha nem, mert jelenleg a srácok a másik szívem csücskei a Road és a Depi mellett). Még egy párszor le fogom futtatni, hogy biztos megtanuljam ;). Aztán a többit meg majd decemberben meglátjuk.

Road: Senki kedvéért nem fékezünk

Én voltam sokszor a hülye, hogy nem figyeltem rájuk jobban, mert nem csak az ismertebb dalok között vannak jók, sőt. Ráadásul képes voltam megvenni a különszámot (tőlük is), csak azért, mert akartam az új felállással egy posztert a Roof of Fame-embe. Most is fent van egyébként, a lemezt pedig kincsként kezelem a többi lemezes relikviáim között.
Egyébként ez az irány, amit most képviselnek, nekem sokkal jobban bejön, mint az, amit az előző lemezen hoztak, de ez csak az én véleményem. A M.A.T.T. szintje azonban eddig aranyérmes, és amint leteszem a fenekem végre ez a lemez mellé is, szerintem esélyes ezüstérmes lehet, ha nem aranyérmes.

Hy darlings! \m/ ❤️

Bár valahogy semmi sem akarta, hogy a buli összejöjjön, mégis összejött, és igenis megvan az istencsászárkirálynői érzésem, ami mindig akkortól érvényes, ha az első sort megkaparintottam.

Úgy terveztem, négyre már ott leszek, de alig indultam el, már láttam a megállóban, hogy egy szakaszon pótlóbusz fog közlekedni, mert baleset történt. 6 megálló után leszálltam, de a villamos mégis tovább ment. (…) Aztán, pár percnyi bámészkodás után visszamentem a megállóba, miközben töretlenül hallgattam a Zuhanást, hiszen pontosan minden egyes szót, ritmust, és dallamot az agyamba akartam telepíteni, hogy álmomból felkeltve is tudjam őket.
Ahogy ott vártam, leszólított egy kb. 12-14 éves kislány forma, hogy szomorú vagyok-e. Szomorú nem voltam, koncertre készülődtem, még annak ellenére is, hogy még köhögök, mint a veszett fene. Megengedtem, hogy megöleljen, mert nagyon cuki volt, úgyhogy végre kipipálhatom a bakancslistámról a Free Hug eseményt. Mondjuk hozzátett az is, hogy fekete rúzst kentem fel, de azt direkt koncertre vettem, meg majd ha eljutok oda, hogy végre legyen boszorkányos fotózásom.

Na de, végre odaértem, már vártak a koncertes ismerősök, úgyhogy kapunyitásig volt egy háromnegyed óra. Nem ötkor volt a kapunyitás, hanem pár perccel később, de addigra már úgy voltam vele, hogy tökmindegy, úgyis első sorban leszek, 2012 óta kibérelt helyem van ott, ráadásul ismerem az egyik fotóst személyesen már a Barba Negrából, mert bemutattak neki (plusz, mivel minden pesti Depin ott vagyok, direkt bele is rakott a helyszín reklámjába… bocsi).

Bejutottam, megint ötödikként értem oda, de akkor is, első sor, majdnem mikrofonnal szemben. Mivel volt még két óra nagyjából az előzenekarig, el kellett ütni az időt, úgyhogy kártyáztunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat.

Hétkor pontosan kezdett a Tortuga, akiket már múlt héten szerettem volna látni, mert komolyan mondom, jobb zenét csináltak, mint a Depi előtt fellépő I’m Dorothy. Igaz, most nem hallgattam bele, mire számítsak, de amit hallottam, az tetszett, úgyhogy az érdeklődés fel lett keltve. Számlistát nem szereztem, így nagyon sokra nem emlékszem a szövegekből, de arra emlékszem, hogy a crew-ből egy srác lejött vodkát itatni a néppel X”D. Én nem kértem, mert volt még bennem gyógyszer, és nem akartam bajt, így beértem sima mentes ásványvízzel.

Galéria pedig ezen a linken látható (amint kész, belinkelem).

Jött egy szünet, közben pedig már a cseppet már nem szomjas társaság körülöttem már mindenféle nem magyar, javarészt nem is metalban játszó előadókat kezdtek skandálni, énekelni. Akkor ott már a maradék agysejtjeim hullottak alá, pedig addig egész jó állapotban voltam (jó, ez nem igaz, mert vicces volt igazából, de a harmadik felvonásnál már tényleg fájt).

Aztán végre, elkezdődött a várva várt Down for Whatever koncert. Picit sajnáltam drága barátnőmet, akit vittem volna magammal, hogy pont a buli előtt lett rosszul, és nem merte bevállalni az utat, hogy nem lehetett velem, de remélem, látta a videókat instán. És legközelebb gipszelt lábbal is jössz X”D.

Már a júniusi Depi előtt is láttam a srácokat, akkor is minőségi, profi előadást adtak, de így, hogy egy egész estés programot adtak, a szívemnek tökéletes volt. És egy valamit megfigyeltem már a harmadik szám alatt, hogy honnan volt olyan ismerős az az energia, amit Kiki nyújtott a színpadon: ugyanilyen energiabomba Julian is a Lacrimasból. Őt is nehéz követni a színpadon, erre megtaláltam a magyar testvérét X”D. És ez bók volt.

Voltak dalok az első lemezről is, amit én nőiesen bevallom, nem hallgattam, de most az este után muszáj lesz, mert azok is ugyanolyan jól szólnak, mint a magyar társai. Sőt, nekem tetszett még a Tarzan c. mese főcímdala is ebben a metalos változatban. A Kalapács féle feldolgozást eddig nem hallottam, de majd tüzetesebben utána fogok járni.

A számlistát nem szereztem meg, de le tudtam írni. Legközelebb már jobb lesz minden, remélem, hamar láthatom őket megint.

01. Művilág
02. Ennyi volt
03. Visszaút
04. Megfagytál
05. G. T. F. O.
06. Nem látom át
07. Két vágy
08. Black March
09. Az én keresztem
10. Talán
11. Mindig lesz helyed
12. Hogy lesz tovább?
13. Let Me In
14. Ide szúrjatok
Ráadás:
15. Nincs helyed
16. Zuhanás

Szívem szerint a 11. dalt kihagytam volna, mert az az egy mai napig fájó pont az életemben, hogy egyszer egy olyan személytől kaptam meg pont a születésnapomon, akivel azóta kölcsönösen kitagadtuk egymást, és arra sem reagált, mikor a névnapján felköszöntöttem. Pedig születése óta ismerem…
A dal gyönyörű, és tényleg, minden sora képes megérinteni, de nekem duplán érzékeny. És ez nem a srácok hibája.

És nincs koncert Zuhanás nélkül, ezt én már akkor tudtam, mikor látszólag elköszöntek a színpadon. Szeretek együtt zuhanni a többiekkel, na. Főleg olyan körülmények között, mint azon a szombat estén.

Galéria is készült, amint átválogattam, feltöltöm, és belinkelem.

Koncert után sikerült aláíratni a jegyem, és külön-külön fotót készíteni velük, !DE! a nagy közös kép nem sikerült, mert a fele csapat elpárolgott valahova, esni is kezdett, úgyhogy mielőtt még megint azzal szembesültem volna, hogy ismét belázasodtam, inkább megelégedtem ennyivel, és hazaindultam. Így is szerencsés vagyok, hogy ennyi összejött. De mivel a srácok közvetlenek, mindig kijönnek, így a legközelebbi alkalommal sikerülni fog, ebben biztos vagyok.

Köszönöm az estét!

Sőt, még egy jó hír, egyik barátnőmnek megvan ez a poszter, ami nemsokára az enyém lesz, amint találkozok vele. A helye is megvan már, nagyon előkelő helyre szánom.