Hy darlings! ♥ \m/

Szinte alig volt két napos az előző, 21. poszt, mire néhány olyan új dal is érkezett, amik akkor nem fértek bele megjelenésük miatt, de mostanra már megint van 7 érdekes dal, ami miatt a csokor megszülethetett. Van köztük magyar is, akik közül kettőnek már nagyon várom a koncertjeiket, mert amiket hallgatok, azok nagyon babán szólnak, de élőben kíváncsi vagyok, messzemenően túllövik-e a szintet, mint egy számomra nagyon kedves másik hazai zenekar.

From the Sky: Lethe

Az első album engem teljesen levett a lábamról, valahogy ez a hangzás engem teljesen ki tud kapcsolni. Vagy csak mert mostanában az idegnyugtató gyógyszer helyett hörgéssel teli zenét szoktam hallgatni, és az lenyugtatja az agyam. De!, mielőtt bárki is tovább menne, ebben a dalban nincs benne. Sőt, a szövege is olyan szép, hogy az ember lánya akaratlanul is másképp éli meg. Ajánlani tudom, egy próbát megér.

New Friend Request: Többet ér

A srácokat azért követem már egy ideje, főleg azóta, hogy egyik nyáron a Depresszió előtt léptek fel. Akkor szereztem egy számlistát is tőlük, én meg utána kíváncsi voltam, hogy szólnak a dalok CD-n (akkoriban valamiért nem volt tökéletes a hangzás a Barba kisszínpadán, így aztán nem értettem sokat), és azt kell mondjam, nem csalódtam. Azóta az Előttünk szakadék és a Hiányzik amolyan NFR-himnuszok nálam, úgyhogy kíváncsi vagyok, milyen lesz a 3. lemez. Ennek lett az előfutára az alábbi dal is, és szokásos színvonal :D. Úgyhogy várólistás \m/.

Hy darlings! ♥ \m/

2021 sok jóval örvendeztette meg a keményzene rajongóit, és a hiatus alatt egész sok remekmű érkezett, ezekből szerkesztettem össze egy újabb csokor ajánlót. Próbáltam aktuális lenni, úgyhogy nagyjából 3 hónappal (augusztusig) megyek csak vissza az időben, ha egy újabb dalt nézek. Azért akadnak szép számmal :D.
Ez a jó abban, ha az embernek több stílus is tetszik a metalon belül, lehet találni sok jó dalt. Így aztán kezdjük is az elején

Down for Whatever: Porszemek a fényben

Házi feladat magamnak magamtól: nem ártana ezt a dalt teljesen tudni kívülről, ha már volt szerencsém a srácokat eddig kétszer látni idén (ezekről már korábban írtam), és már van jegyem a decemberi koncertre a Depresszióval karöltve. Gyerekek, én nem bírok magammal, na 😀
Őszintén megmondom, kicsit kijöttem a gyakorlatból, mármint ami a friss kiadványokat jelenti, de már első blikkre azon kaptam magam, hogy tetszik ez a dal (furcsa is lenne, ha nem, mert jelenleg a srácok a másik szívem csücskei a Road és a Depi mellett). Még egy párszor le fogom futtatni, hogy biztos megtanuljam ;). Aztán a többit meg majd decemberben meglátjuk.

Road: Senki kedvéért nem fékezünk

Én voltam sokszor a hülye, hogy nem figyeltem rájuk jobban, mert nem csak az ismertebb dalok között vannak jók, sőt. Ráadásul képes voltam megvenni a különszámot (tőlük is), csak azért, mert akartam az új felállással egy posztert a Roof of Fame-embe. Most is fent van egyébként, a lemezt pedig kincsként kezelem a többi lemezes relikviáim között.
Egyébként ez az irány, amit most képviselnek, nekem sokkal jobban bejön, mint az, amit az előző lemezen hoztak, de ez csak az én véleményem. A M.A.T.T. szintje azonban eddig aranyérmes, és amint leteszem a fenekem végre ez a lemez mellé is, szerintem esélyes ezüstérmes lehet, ha nem aranyérmes.

Február megfelelhetne az újdonságok hónapjának is, hiszen annyi, de annyi zenekar adott ki új lemezt, hogy alig győztem őket meghallgatni, és feljegyezni. Rövidke hónapunkban viszont szép számmal kaptok videókat.

Starkill: The Real Enemy

Feel free to hate me: elegem van Sarah-ból. Nem, nem azért, mert féltékeny lennék, már elfogadtam, hogy beszopta magát a bandába. Azt is, hogy amúgy jó a hangja [csak nem ide], de mi a jó édes fenének kell Simone Simonst utánozni?
Mi a jó abban, hogy tulajdonképpen Epica-klónná változtatta a bandát, és ezt Parkerék meg hagyják… oh, bocsi, Parker másképp is rákacsint a nőre, így igazából észre sem veszi a rózsaszín ködtől, hogy ez a zenekar nem olyan, ami volt. Több a szimfónikus elem, és ez így nem Nightwish-Epica divízió, ahogy azt Parker akarja… ez valami új, amiért őt dicsérem, nem plasztikszőkét. Tudom, már unjátok, hogy állandóan ezen picsogok, de fáj látnom, hogy az egykori nagy melodeath csillag leáldozóban van, mert ez az idióta nem képes felfogni, hogy szerelem és munka nem fér meg egymás mellett. Majd szétmennek, mint Mark meg Simone anno.
Amúgy tök jó a klip, amolyan session-féleség, csak plasztikszőkét távolítsák el onnan, és eskü, feljebb tornáztatom Last.fm-en őket. Jó, ott lesz nekem az első három lemez.

Ha valakinek felteszik, hogy DragonForce vagy Rhapsody of Fire, akkor mindenki az utóbbit mondja, és fogom is a fejem, hogy miért. Részemről mindkettő tetszik, nem is szeretem ezt a műfajokon belüli „melyik a jobb?” versenyt. De most nem ez a lényeg.

Még 2013-ban unatkoztam meló közben, és kerestem valami zenét, amivel gyorsabban is telhetett az idő, meg olyan zene volt, amit még nem hallottam, és nem az a hörgős, amit csak akkor értesz, hogyha szöveg van előtted. Így rájuk esett a választásom, a 2. lemezükre, amire azt mondtam, hogy bakker, ez jó, bár akkor még csak Rhapsody alatt futottak.

Igazából kimondott kedvencem nincsen, ezt is azért hozom, hogy ajánljam őket, bár a többség úgyis tudja, kik ők.