Zene – Sabaton: The Lion From the North

Hy darlings! \m/ ❤️

Bár valahogy semmi sem akarta, hogy a buli összejöjjön, mégis összejött, és igenis megvan az istencsászárkirálynői érzésem, ami mindig akkortól érvényes, ha az első sort megkaparintottam.

Úgy terveztem, négyre már ott leszek, de alig indultam el, már láttam a megállóban, hogy egy szakaszon pótlóbusz fog közlekedni, mert baleset történt. 6 megálló után leszálltam, de a villamos mégis tovább ment. (…) Aztán, pár percnyi bámészkodás után visszamentem a megállóba, miközben töretlenül hallgattam a Zuhanást, hiszen pontosan minden egyes szót, ritmust, és dallamot az agyamba akartam telepíteni, hogy álmomból felkeltve is tudjam őket.
Ahogy ott vártam, leszólított egy kb. 12-14 éves kislány forma, hogy szomorú vagyok-e. Szomorú nem voltam, koncertre készülődtem, még annak ellenére is, hogy még köhögök, mint a veszett fene. Megengedtem, hogy megöleljen, mert nagyon cuki volt, úgyhogy végre kipipálhatom a bakancslistámról a Free Hug eseményt. Mondjuk hozzátett az is, hogy fekete rúzst kentem fel, de azt direkt koncertre vettem, meg majd ha eljutok oda, hogy végre legyen boszorkányos fotózásom.

Na de, végre odaértem, már vártak a koncertes ismerősök, úgyhogy kapunyitásig volt egy háromnegyed óra. Nem ötkor volt a kapunyitás, hanem pár perccel később, de addigra már úgy voltam vele, hogy tökmindegy, úgyis első sorban leszek, 2012 óta kibérelt helyem van ott, ráadásul ismerem az egyik fotóst személyesen már a Barba Negrából, mert bemutattak neki (plusz, mivel minden pesti Depin ott vagyok, direkt bele is rakott a helyszín reklámjába… bocsi).

Bejutottam, megint ötödikként értem oda, de akkor is, első sor, majdnem mikrofonnal szemben. Mivel volt még két óra nagyjából az előzenekarig, el kellett ütni az időt, úgyhogy kártyáztunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat.

Hétkor pontosan kezdett a Tortuga, akiket már múlt héten szerettem volna látni, mert komolyan mondom, jobb zenét csináltak, mint a Depi előtt fellépő I’m Dorothy. Igaz, most nem hallgattam bele, mire számítsak, de amit hallottam, az tetszett, úgyhogy az érdeklődés fel lett keltve. Számlistát nem szereztem, így nagyon sokra nem emlékszem a szövegekből, de arra emlékszem, hogy a crew-ből egy srác lejött vodkát itatni a néppel X”D. Én nem kértem, mert volt még bennem gyógyszer, és nem akartam bajt, így beértem sima mentes ásványvízzel.

Galéria pedig ezen a linken látható (amint kész, belinkelem).

Jött egy szünet, közben pedig már a cseppet már nem szomjas társaság körülöttem már mindenféle nem magyar, javarészt nem is metalban játszó előadókat kezdtek skandálni, énekelni. Akkor ott már a maradék agysejtjeim hullottak alá, pedig addig egész jó állapotban voltam (jó, ez nem igaz, mert vicces volt igazából, de a harmadik felvonásnál már tényleg fájt).

Aztán végre, elkezdődött a várva várt Down for Whatever koncert. Picit sajnáltam drága barátnőmet, akit vittem volna magammal, hogy pont a buli előtt lett rosszul, és nem merte bevállalni az utat, hogy nem lehetett velem, de remélem, látta a videókat instán. És legközelebb gipszelt lábbal is jössz X”D.

Már a júniusi Depi előtt is láttam a srácokat, akkor is minőségi, profi előadást adtak, de így, hogy egy egész estés programot adtak, a szívemnek tökéletes volt. És egy valamit megfigyeltem már a harmadik szám alatt, hogy honnan volt olyan ismerős az az energia, amit Kiki nyújtott a színpadon: ugyanilyen energiabomba Julian is a Lacrimasból. Őt is nehéz követni a színpadon, erre megtaláltam a magyar testvérét X”D. És ez bók volt.

Voltak dalok az első lemezről is, amit én nőiesen bevallom, nem hallgattam, de most az este után muszáj lesz, mert azok is ugyanolyan jól szólnak, mint a magyar társai. Sőt, nekem tetszett még a Tarzan c. mese főcímdala is ebben a metalos változatban. A Kalapács féle feldolgozást eddig nem hallottam, de majd tüzetesebben utána fogok járni.

A számlistát nem szereztem meg, de le tudtam írni. Legközelebb már jobb lesz minden, remélem, hamar láthatom őket megint.

01. Művilág
02. Ennyi volt
03. Visszaút
04. Megfagytál
05. G. T. F. O.
06. Nem látom át
07. Két vágy
08. Black March
09. Az én keresztem
10. Talán
11. Mindig lesz helyed
12. Hogy lesz tovább?
13. Let Me In
14. Ide szúrjatok
Ráadás:
15. Nincs helyed
16. Zuhanás

Szívem szerint a 11. dalt kihagytam volna, mert az az egy mai napig fájó pont az életemben, hogy egyszer egy olyan személytől kaptam meg pont a születésnapomon, akivel azóta kölcsönösen kitagadtuk egymást, és arra sem reagált, mikor a névnapján felköszöntöttem. Pedig születése óta ismerem…
A dal gyönyörű, és tényleg, minden sora képes megérinteni, de nekem duplán érzékeny. És ez nem a srácok hibája.

És nincs koncert Zuhanás nélkül, ezt én már akkor tudtam, mikor látszólag elköszöntek a színpadon. Szeretek együtt zuhanni a többiekkel, na. Főleg olyan körülmények között, mint azon a szombat estén.

Galéria is készült, amint átválogattam, feltöltöm, és belinkelem.

Koncert után sikerült aláíratni a jegyem, és külön-külön fotót készíteni velük, !DE! a nagy közös kép nem sikerült, mert a fele csapat elpárolgott valahova, esni is kezdett, úgyhogy mielőtt még megint azzal szembesültem volna, hogy ismét belázasodtam, inkább megelégedtem ennyivel, és hazaindultam. Így is szerencsés vagyok, hogy ennyi összejött. De mivel a srácok közvetlenek, mindig kijönnek, így a legközelebbi alkalommal sikerülni fog, ebben biztos vagyok.

Köszönöm az estét!

Sőt, még egy jó hír, egyik barátnőmnek megvan ez a poszter, ami nemsokára az enyém lesz, amint találkozok vele. A helye is megvan már, nagyon előkelő helyre szánom.

2021. 09. 01.    Amy      Concerts, Koncertbeszámolók     9 comments
Zene – Lord of the Lost: Your Victories

Hy darlings! \m/ ❤️

Kicsit megcsúsztam a beszámolóval, de mentségemre szóljon, beteg voltam, és jobban esett aludnom, mint ébren lennem. De elkészült mindkét koncert beszámolója, de a Down for Whatever koncertről írt csak holnap érkezik.

Mondanám, hogy ez a poszt tartalmaz egy vendégbloggert, aki hozzáteszi a saját szájízét, de amint a társam megírta a saját tapasztalatait élete első metal koncertjéről, be fogom linkelni.

Számításaim szerint a 13. koncertem volt, amin voltam, már megint első soros (mi más is lehetne). Velem volt a baráti kör, akikkel szoktam lenni (hátha addigra összejön már a kedvenc pajtimnak is, és nem kell majd oltási igazolvány, és jöhet ő is), jól éreztem magam, és a kezdeti pihenés után rendesen sikerült kitombolnom magam.

Akivel mentem, neki ez volt az első metal koncertje, és egy kicsit izgultam, hogy fogja bírni, mert szegényt kapásból bedobtam a mély vízbe. Szerencsére, nagyon élvezte a bulit, sőt, azt hiszem, rajongóvá is tettem.
Időben odaértünk, első sor pipa, beszélgetés pipa, úgyhogy az elejéről sokat nem tudok írni, megvárjuk a vendég írót.

Az előzenekar az I’m Dorothy volt, és őszintén megmondom, biztos velem van a baj, és annak idején Tarja Turunen magasra tette a lécet, de előzetesen hiába hallgattam több dalt is, nem tudott megfogni. A szokásos három körös válogatáson is túlment, hátha, de akkor sem sikerült bejutnia.
Bocsánat a rajongóktól.

Képeket pedig igazából készítettem, de mikor átnéztem, miből tudok válogatni, a kötelező 20 képes létszámot se érte el a képek száma, így nem lesz belőle galéria.

Szünet következett, átszerelés, az izgalom már kezdett emelkedni, mert minden koncert más, és ezt végre a velem tartott társam is tudja tanúsítani (időközben engedélyt adott rá, hogy nevén nevezzem, innen is köszi Virág :*). A szinte már-már kötelezőnek számító A kés hegye nyitotta a sort, amivel már meg is teremtették az alap hangulatot.

18 dalt kaptunk, és azt mondom, aki ezek közül egyet is hall, már hallotta a legjobbakat (de nem is, kb. az összes Depresszió dal jó, ha nem tökéletes, de nem fogok elfogultan írni, mert bizony én is találtam már néhány olyan dalt, ami nem kapott a mai napig sem szívecskét az iTunesomban), ezt pedig nyugodtan nevezhetjük egy Best of előadásnak is. De nem, ez egy 20+1 szülinapi buli volt. Mondhatom azt, hogy mindkettőn ott voltam?

01. A kés hegye
02. Ma éjjel
03. Még 1x
04. Életfogytig
05. Tetszhalál
06. Elmozdíthatatlan
07. Csak a zene
08. Kezdjük el!
09. A mi forradalmunk
10. Sokkold a rendszert!
11. Néha ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
12. Kettőből egy
13. Ha te is akarod
14. Nem akarok elszakadni
15. Lásd
16. Védem az igazam

17. Embernek maradni ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
18. Te vagy a szerem

Koncert végén sikerült telibe elkapnom Feri pengetőjét, plusz, sikerült egy számlistát is szereznem, úgyhogy triplán érvényesült az istencsászárkirálynői érzésem.

Koncert után Virág annyira extázisban volt még, hogy vett egy pár dobverőt, aztán le akartunk ülni egy kicsit élvezni a koncert utáni érzést (nem tudom egyszerűen leírni). Aztán, észrevettem, hogy a színpad mellett gyanúsan nagy a tömeg, ezért odamentünk, és volt szerencsém megint találkozni Dáviddal.
És most volt merszem kinyitni a számat, és szólni, hogy 10+ évnyi koncert és hallgatás után igazán megérdemelnék már egy nagy közös zenekari fotót X”D.

Megértem, hogy fáradtak meg minden, de nem vagyok egyedül ezzel a bajjal, hogy csak egyesével lehet őket elkapni, sőt, néha úgy sem. Más zenekarnak megy, hogy kiállnak azok elé, akik fizetnek miattuk. Ez az egy pont, amit egyedül nem szeretek bennük.

Viszont, sikerült dedikáltatnom a számlistát, így van még egy, amit nagyon nagy kincsként őrzök attól a naptól kezdve. Igen, kérdésre válaszolva, Virágnak azóta van 2 dedikált Depresszió dobverője. Sőt, hazafelé a villamos megállóban találtam egy rendes jegyet, úgyhogy azt elraktam, mert most elvették az online vásárolt jegyet.

Nézzetek, milyen jól néz ez így ki.

Picit fáztam hazafelé, aminek meg is lett az eredménye, egy egynapos láz, sok megfázásos tünettel, amiből már 98%-ban kigyógyultam ugyan, de nem engednek vissza dolgozni. A háziorvosom ragaszkodott egy újabb teszthez, csakhogy amíg a PCR teszt eredménye nincs meg, addig nem enged… de jó hír, a hetedik tesztem is negatív ¯\_(ツ)_/¯. Én mondtam, hogy fáztam meg, ennek semmi köze a nyamvadt koronavírushoz.

Egyelőre úgy néz ki, hogy decemberben lesz megint egy pesti Depresszió koncert, de nem merek előre reménykedni, főleg azok után, hogy a háziorvosom szerint „emelkedik a járvány görbéje”. Én jól éreztem magam, Virág szintén, aki hajlandó lenne velem tartani még több Depresszióra. Csak pls, ne a Down for Whatever legyen megint az előzenekar, mert az első sorom nem adom fel akkor sem X”D. Utána visszakerülni lehetetlen.

2021. 08. 31.    Amy      Concerts, Koncertbeszámolók     7 comments
Zene – Down for Whatever: Zuhanás

Hy darlings! ♥ \m/

Végre érkezhetek egy újabb koncertbeszámolóval. Már nagyon rég nem voltam úgy koncerten, hogy minden negatív gondolattól meg tudok szabadulni, és szerencsére, azon a péntek estén sikerült. De hogy milyen jó is volt az a péntek este, atya Úristen.

4-kor indultam, mert szerettem volna első soros lenni – mint úgy általában, csak most nem volt velem a koncertes pajtim, mert sehogy se bírom rávenni, hogy menjen oltásra, már csak emiatt is, de mindegy, voltak ott velem azért még ismerős arcok, úgyhogy nem aggódtam annyira.
Egyetlen dolog volt, ami miatt aggódtam, hogy honnan szerzek mobilnetet addig, amíg bemutatom, hogy megvan mindkét oltásom, mert a kártyámat csak ma kaptam meg…
De szerencsére be tudtam jutni, úgyhogy onnantól kezdve nem volt több kérdésem, és vártam a bulikat.

Mondhatni, pontos kezdés volt, ugyanis a számomra már nem ismeretlen Down for Whatever időben kezdett. Mindig is kíváncsi voltam, milyenek élőben, mert főleg a magyar lemez hihetetlenül bejött számomra. Nem csalódtam.
Nem vagyok szakértője a zenének, de minden bitang jól szólt, érteni lehetett a szövegeket is (voltam már úgy bulin, hogy nem lehetett, és ez nem azért, mert nem ismertem az adott előadó munkásságát), Kikiék olyan színvonalat nyújtottak, amire az ember csak függeni tud. Én speciel nagyon élveztem, és remélem, minél előbb el tudok jutni a következő bulijukra. Egyelőre úgy néz ki, van rá esély, mert Anyum úgyis szeretne elmenni velem koncertre, és mivel ő meg szereti a Hooliganst, kettőt ütnénk egy csapásra. Csak kérdés, hogy ő hajlandó lenne-e velem jönni első sorba, amíg a Down for Whatever leadja a műsorát… nem szereti ugyanis a hörgést, mint oly sokan :(.

Számlista:
01. Művilág
02. Ennyi volt
03. Visszaút
04. Megfagytál
05. Talán
06. Hogy lesz tovább?
07. Ide szúrjatok
=== Ráadás ===
08. Zuhanás ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
09. Nincs helyed

Galériát most sajnos nem tudok beilleszteni, telefonról nem megy, így Facebookra tettem fel a képeket, az alábbi linket követve nézhetitek meg.

Azt tudom, hogy a Zuhanást felvettem végig videóra. Az volt úgymond az első, amit hallottam tőlük, így nagyon sokat jelent nekem. Főleg azért, mert az, és a Hogy lesz tovább? segítettek túl októberben a pánikrohamaimon.

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem adtam fel az első soros helyem, mert különben most lenne teljes bandafotóm velük, nem csak Robival az est végén, de ebből is tanultam. Így is nagyon örültem a fotónak, mert mert. Mert csak XD.
Bocsi fiúk (ha ezt esetleg olvassátok valamikor…), legközelebb ott leszek >:)=

Következett az est fénypontja, a Depresszió, akiknek már 10+ éve követtem a munkásságát, 10+ koncerten voltam, többnyire első sorban (főleg, hogy egyszer viszont láttam magam a Barba Negra reklámjában a koncertes pajtimmal!!! :O). Így nem először mondom azt, hogy nincs két egyforma Depi-koncert, őket tényleg meg kell nézni, mert messzemenően túl mennek még a CD minőségen is. És bizony, néhány dal koncertes verziója jobb, mint maga az eredeti. És ez ritka a legtöbb bandánál. Még talán a Lacrimasra mondom ezt, de ezt inkább köszönjük Juliannak XD
Na de, vissza a lényegre.
Szokott színvonalat kaptam. Most kivételesen két dalt vettem fel videóra (Embernek maradni, Néha), mert ha engem kérdeztek, ezt a kettőt legalább egyszer mindenkinek hallania kellene, és nem fotóztam annyit. Volt mit kiadnom magamból, és meg is fájdult a derekam, mikor együtt üvöltöttem a közönség soraiban a többiekkel… öregszem, ez van.

Számlista:
01. Te vagy a szerem
02. Ha te is akarod
03. Kezdjük el!
04. A mi forradalmunk
05. Életfogytig
06. Elmozdíthatatlan
07. Teérted
08. Embernek maradni
09. Rajtad áll
10. Sokkold a rendszert!
11. Néha ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
12. Kettőből egy
13. Hagyjatok bízni!
14. Csak a zene
15. Védem az igazam
=== Ráadás ===
16. A kés hegye
17. Lásd (amit nektek szántak)
18. Nem akarok elszakadni

Galéria pedig az alábbi linken található.

Buli után most nem sikerült semmit szereznem, kivéve a Robival közös képet, de nekem már inkább az számít. Most az lesz a célkitűzésem, hogy találkozhassak mindenkivel, akit láttam színpadon. Az élmények számítanak, és ez egy olyan élmény, amire ha lehetőség adódik, nem szabad elszalasztani.

Július 10. a következő Down for Whatever buli Pesten, a következő Depi pedig augusztus 21. Végre nem Anyum szülinapján XD.
Reméljük, ott lehetek mindkettőn, semmi sem akadályoz meg, főleg nem egy esetleges negyedik hullám…

2021. 06. 22.    Amy      Concerts, Koncertbeszámolók     6 comments
Zene – New Friend Request: Hiányzik

Hy darlings! ♥ \m/

Nagyon rég nem volt az, hogy végre egy koncertbeszámolóval érkezhetek, de végre ennek is eljött az ideje! Durván fél év telt el, mióta kimerészkedtem a természetes lelőhelyemre, mert ugye, közbeszólt a vírus, és egyéb dolgok, de nagyon azon vagyok, hogy ez mind megváltozzon, és még több ilyen posztot tudjak írni.

Térjünk is rá a tárgyra. Hazánk egyik legkiemelkedőbb zenekarát látogattam meg megint, valamint egy nagyon tehetséges feltörekvő csapatot. Persze, természetanya úgy döntött, most fog zokogni, ezért sikeresen elázott a cipőm, és ahogy próbáltam a bőrdzsekim alatt kikerülni a nagyobb pocsolyákat (kis híján el is ütöttek, mert kikerültem a pocsolyát), elindultam a nyári Barbába (én már csak így hívom).
Amin kiakadtam, hogy totál nem néztem utána, mert nem járt az 1-es villamos, és így kínomban már megkérdeztem egy külső pénztárost, hogy jutok el az Infoparkig. Igazából csak ott kellett volna maradnom a megállóban, mert jött is a villamospótló.
A maszkos rendszerről nem beszélnék, de megjegyezem, én nem kapok levegőt, mert megint virágzik valami, és bepárásodott a szemüvegem is, úgyhogy nem szeretem ezt a rendszert, de nagyon nem.

Odaérve még mindig esett, de két ismerősöm már ott volt, a többiek is lassan érkeztek. A villamosról viszont már láttam, hogy a nagyobb színpad le van bontva, úgyhogy már sejtettem, hogy a kisebb színpadot fogjuk felrobbantani a jó nagy zúzás alatt (és mennyire örültem én annak! – mégiscsak van valami előnye az 500 fős koncerteknek).
A telefonomat is itt avattam fel, és azt kell, hogy mondjam, nagyon jó képek születtek, de ezt alább láthatjátok is. És ez csak a fele annak, amiket lőttem.

Kezdjük is rögtön az elején!

continue

2020. 08. 19.    Amy      Koncertbeszámolók     5 comments
Zene – Bad Wolves: Killing Me Slowly

Hy darlings! ♥ \m/

Magamat is meglepve, de most közvetlen a koncert másnap megkapjátok a beszámolót, mert ezt nem lehet egész egyszerűen szó nélkül hagyni.

Annyit elöljáróban, hogy veszettül felhúzott, hogy a kordonnal különemelték az állókat, emiatt sincs annyi kép, mint amennyit alapjáraton szoktam készíteni, és a minőség sem a legjobb, de nem fogok más tollával ékeskedni, meg nem is hozok el egyetlen más oldalról sem.

Kicsit később indultunk testvéremmel, mint amúgy terveztem, és ahogy számítani lehetett, tömeg volt. A tömeget értsétek úgy, hogy az Aréna bejáratától egészen le a metrómegállóig álltak a metalarcok, várva a kapunyitást. A járókelők kérdezgették is a népet, hogy mi történik itt, de nem néztek ránk olyan rossz szemmel, mint vártam. Tessék, élő bizonyíték, hogy a metalhead tud türelmesen várakozni.
Sokat mi sem vártunk, talán 20 perc, ha volt, akkor jól saccoltam.

Nagy nehezen belyukadtunk a küzdőtérre, ahol nem tudtam előrébb jutni a kordonhoz, mert valaki tökéletesen beállta a képet, és egyik zenekarnál sem mozdult meg, csak állt, mint egy faszent. Néha-néha 1-2 5FDP dalnál ugyan megingatta a fejét, de könyörgöm, az ilyen minek vesz jegyet? Jó, a Bad Wolves-t talán nem ismerte, a Megadeth amúgy is megosztó manapság, de hogy egy Five Finger Death Punch-on ne mozduljon meg, az mi?!

Az előzenekar Bad Wolves még újoncnak számít a metal világában, de annál nagyobbat szólnak. Az amerikaiak nagy szerencséjére, sokan hallottak már róluk, és ha valóban igaz, hogy decemberben visszajönnek hozzánk, hülye leszek nem rohanni, mert kegyetlen jó bulit csináltak – mégha csak egyedül a zárótétel, Zombie-t ismertem, és az se érdekel, hogy a Cranberries énekesnőjének halála után adták ki. És az sem érdekel, ha megint arénás lesz a helyszín.

Számlista (köszönet a setlist.fm-nek):
01. No Messiah
02. Foe or Friend
03. Remember When
04. No Masters
05. Killing Me Slowly
06. I’ll Be There
07. Zombie (The Cranberries cover)

Galéria:

2020 » 2020.02.20. Bad Wolves @ Puskás Ferenc Aréna

Sokan kiakadtak, hogy miért nem a Megadeth a húzónév, miért a Death Punch. Őszintén megmondom, én a múltkori Rockmaratonos balhéja után kételkedtem abban, hogy Dave kiáll-e a színpadra. Jó, mondjuk nem hallgatom őket (igen, létezik ilyen zenekar), de úgy voltam vele, ha már ennyi időt vártam a FFDP-re, az a laza egy óra semmi sem lesz már.
A daloknál volt pogó, meg miért is ne, meg egyetlen dalt felismertem, azt is csak azért, mert hallottam anno a volt munkahelyemen, egy héten legalább háromszor, de valahogy nem éreztem azt a késztetést, mint a Bad Wolves-nál, hogy kell tőlük valami zene, vagy megbolondulok. Azt is elmesélte, hogyan győzte le a rákot, amiért tényleg tiszteletet érdemel, mert minden rákgyógyult ember egy hős a szememben. Emiatt tisztelem a kitartását, de a zenéjét meghagyom másoknak.

Számlista (setlist.fm szerzemény):
01. Hangar 18
02. The Threat is Real
03. Dread and the Fugitive Mind
04. Sweating Bullets
05. Conquer or Die!
06. Trust
07. Angry Again
08. Dystopia
09. Symphony of Destruction
10. Peace Sells
11. Holy Wars… The Punishment Due

Galéria

2020 » 2020.02.20. Megadeth @ Puskás Ferenc Aréna

Aztán, elérkeztünk az est fénypontjához, a Five Finger Death Punch-hoz, akik pici késéssel kezdtek, de a fények lassú, fokozatos kikapcsolásánál már tudtam, hogy itt bizony nemsokára leviszik mindenki fejét, ahogy azt illik.
És úgy is volt.
Álltam, és miközben a 300 c. filmből kölcsönvettek pár szót, már készítettem magam a tombolásra, ami már igencsak rám fért az alvó január után. Amint felcsendültek a Lift Me Up dallamai, azonnal éreztem szétterjedni az ereimben az adrenalint, és rögtön úgy is indítottam, hogy kiengedtem a bennem lakó Hyde-ot. Hatalmas tombolás volt, és alig hittem el, hogy ennyi év várakozás után volt lehetőségem látni ezt a bandát.

Szemléltetésként: Amy és testvére így örültek a FFDP-nek.

Minden rendben is volt, megállás nélkül volt pörgés a Sham Pain-ig, amit én nyugisabbnak tartok, mint a többit, de annyi baj legyen. Közben persze volt rendes kontakt is a közönséggel, Ivan megadta a módját rendesen. A Ria-Ria-Hungária pedig alap dolog nálunk. Legközelebb senki se itasson szegénnyel pálinkát, már így is tudjuk Joakim (Sabaton) óta, hogy mi magyarok nem vagyunk normálisak ^^”
Ami még nagyobb büszkeséggel töltött el, hogy imádtam látni Zolit meg Ivant magyaros mezben, Zolit hallani magyarul – úgy, hogy 25 év után először járt nálunk újra! – igazán jó érzés volt.
Lehetne itt vitatkozni, hogy tulajdonképpen csak miatta kapták fel ennyire a zenekart itthon nálunk, de a FFDP nélküle is ugyanúgy befutott volna. Persze, ezzel nem azt mondtam, hogy nem kedvelem, mint zenészt, de így kell egy álmot valóra váltani. Respect.

Volt egy akusztikus rész is, ahol viszont semmit nem láttam a rengeteg fényképezőn kívül, meg egy idióta miatt, aki teljesen elállta a látványt. Amúgy sem szabad ilyen eseményeken senkit nyakba kapni, csak pár perc erejéig, mert mögötted kurvára nem lát senki semmit, úgyhogy remélem, legközelebb a biztonságiak erre jobban fognak figyelni… mert ez így nem volt jó. De, hogy jó dolgokat is írjak, akkor kaptunk két dalrészletet, amit együtt énekeltünk Ivannal, és atyaég, még most is libabőrös a karom, ha csak rágondolok.

Semmit sem szereztem egy istentelen jó élményen kívül, és tanultam a dolgokból: Arénába csakis kiemelt álló. Nincs több lehetőség, én többet nem játszok ilyet. Így is jó volt, így is volt lehetőségem látni ezt a három nagyszerű zenekart (mégha egyet nem is terveztem, hogy látom), de az biztos, ha lesz második alkalom, én érkezem. És viszem magammal a tesómat is.

Számlista (saját):

01. Lift Me Up
02. Trouble
03. Wash It All Away
04. Jekyll and Hyde
05. Sham Pain
06. Bad Company (Bad Company cover)
07. Burn It Down
08. Got Your Six
09. The Tragic Truth (acoustic, kis rész)
10. Wrong Side of Heaven (acoustic)
11. Battle Born
12. Blue on Black (Kenny Wayne Shepherd cover)
13. Coming Down
14. Never Enough
15. dobszóló
16. Burn MF
Encore:
17. Inside Out
18. Under and Over It
19. Far from Home (a capella, kis rész)
20. The Bleeding
21. The House of the Rising Sun (felvételről)

Galéria:

2020 » 2020.02.20. Five Finger Death Punch @ Puskás Ferenc Aréna

2020. 02. 21.    Amy      Koncertbeszámolók     0 comments
Zene – Depresszió: Csak a zene

Hy darlings! ♥ \m/

Kicsit késve ugyan, de még a nagy karácsonyi rohamban meg akartam nektek írni ezt a csodabeszámolót, mert nem múlhat el Depi-koncert koncertbeszámoló nélkül. Ez most sem lehet másképp.

A szakadó eső sem tántoríthatott el attól, hogy én szépen nekiálljak kivonulni az egyik kedvenc helyemre, ahol ott kellett lennem, mert csak. Igaz, nem akarták, hogy bőrdzsekiben menjek, mert „hideg” volt – nem volt hideg, még melegem is volt, és esik, úristen, beázik a bakancsom. Egyik sem történt meg.
Odaértem durván 18:45-re, mivel este 8-kor volt kapunyitás, de már ott álltak barátnőmék, meg néhány ismerősöm a koncertekről, úgyhogy masszívan alkottuk az első sort a keménymaggal. A biztonsági szolgálat feje még rendes is volt, beengedett minket a palánk alá, hogy ne ázzunk meg, úgyhogy lassan érkezni kezdett a tömeg is.
És halál jó arcok voltak, mert sikerült fél órával a hivatalos kapunyitási idő előtt bejutnunk, úgyhogy Amy nagy lazán, mint az istencsászárkirálynő bevonult az első sorba a kordon elé, a mikrofonnal szemben. Nem járok én máshova, na, 2012 óta az nekem bérelt helyem.

Az előzenekart már azt hiszem egy-két alkalommal láttam, pedig nagyon jó zenét csinálnak, nem hallgattam eleddig önszántamból itthon, de ez változni fog, mert az egyiknek olyan kegyetlen jó gitártémája volt, hogy éreztem végigfutni jó értelemben a hideget a hátamon, úgyhogy muszáj leszek valahonnan muzsikát vadászni. Számlistát is szereztem, igaz, a mellettem álló ifjú metalhead nemzedék jóvoltából. Kis tündérek voltak amúgy, és ilyenkor büszkeség tölt el, hogy jócskán fiatalabbak is tiszteletüket tették a bulin – ami koncert előtti napon teltházas lett.

Számlista:

01. Sapiens
02. Kell vagy nem
03. Szívrabló
04. Néró
05. Te és én
06. Ördög
07. Túlélők
08. Ember
09. Új évezred

Galéria:

2019 » 2019.12.21. Burnout @ Barba Negra Music Club

A fiúk kicsit késtek, mert az elmúlt órákban néztem egy rövid videót, amiből kiderült, hogy azért is, mert készült az a riportféleség, meg ilyenkor megvárják, hogy senki se maradhasson le az élményről. Mert minden Depi-koncert egy-egy élmény. Hiába vannak ugyanazok a dalok több éven keresztül, ha másképp van előadva, akkor teljesen úgy jön le, mintha most hallanád először – például én először nem szerettem a Különjáratot, mára az egyik kedvencem a lemezről, ahogy az Embernek maradni is, de az inkább személyes okok miatt.

Ráadásul nekem ez fontos fordulópont volt, ugyanis immáron 13 éve követem a csapat munkásságát, ez volt a 10. koncertem, és szereztem még egy fontos relikviát is tőlük, aminek elég szép helyet kellene keresnem karácsony után, mert egyelőre a karácsonyfámat őrzi.

A legközelebbi időpont az 2020. május 23-a lesz, ami azért is különleges, mert szerintem simán mehetne a 20 éves fennállási turné keretei közé (hacsak nem tartják meg augusztus 20-án, amire nincs sok esély, de jó lenne ha egy héttel előtte lenne, nem 22-én . _ .). Amúgy nem, még lemezbemutató turné-állomás.
Úgyhogy, addig van idő megtanulni a maradék dalokat, amiket még nem tudok, mert valahogy a 4. és az 5. dal szövege nem úgy maradt meg a fejemben, ahogy azt elképzeltem, mert a nagy esemény előtti napokban csak a Nehéz szó forgott…

Még egy fontos dolog, a lemez nem arany, hanem platina minősítést ért el, és ezt a srácok ott vehették át a díjaikat. Annyira jó volt látni azt az örömöt az arcukon! Tudom, ezt nem fogjátok olvasni, de komolyan mondom, köszönöm nektek, hogy még mindig itt vagytok, még mindig zenéltek, és ilyen nagyszerű dalokat adtok nekünk, lassan 20 éve. Biztos vagyok benne, hogy emlékeztek rám (főleg te Zoli, mert azért háromszor azért rám mosolyogtál fentről!), és ne aggódjatok, amíg ti zenéltek, garantáltan előrendelős leszek, és minden pesti bulin láthattok az első sorokban.

Számlista:

01. A kés hegye
02. Te vagy a szerem
03. Ha te is akarod
04. Napos oldal
05. Elmozdíthatatlan
06. Csendben és zajban
07. Én leszek
08. Csak a zene
09. Rajtad áll
10. Sokkold a rendszert!
11. Néha ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥
12. Közeli helyeken
13. Különjárat
14. Hagyjatok bízni
15. Védem az igazam

16. Embernek maradni
17. Lásd (amit neked szántak)!
18. Nem akarok elszakadni

Galéria:

2019 » 2019.12.21. Depresszió @ Barba Negra Music Club

Bónusz: kariajándék a Depressziótól (vagyis inkább csak Dávidtól, mert ő adogatta le):

2019. 12. 25.    Amy      Koncertbeszámolók     0 comments

Hy darlings! ♥ \m/

Tudooom, szinte mindenki erre várt, mert Ti, olvasók tudjátok, mennyire szeretem ezt a zenekart, és mennyit kellett várnom, hogy végre ismét a színpadon láthassam őket, még ha csak rövid műsorral is jöttek. Bár ahogy hallottam eddig, a Bleeding the Stars egész jó kritikákat kapott, szóval talán van még remény. Nekem egy A38 is elég, nem kell Dürer meg ilyesmi, értitek. Na de, vissza az alapokhoz.

Úgy terveztem, hogy azért nem ártana legalább 4-kor elindulni, mert azért mégiscsak szerettem volna első sorban állni, és eldöntöttem, hogy kerüljön amibe kerül, én bizony nem engedek magam elé senkit, magam mellé még inkább. Plusz, kb. én voltam az egyedüli, aki miattuk ment, nem is a főzenekar miatt (lehet megdobálni, nem érdekel).
Szóval, eleve fél órával később indultam, de olyan szépen ki lettem festve, hogy magamon is meglepődtem. Mondjuk a képeket utólag visszanézve túl sötét lett a szemöldököm, de ez már csak az én problémám.
Az útvonallal is tisztában voltam, bár egy pici félsz volt bennem, mert már sötétedett, mire elindultam, és sötét volt, mikor leszálltam a villamosról, de csodák csodájára, odataláltam, pedig nagyon jó szokásom Budán eltévedni. Ez egy égi jel volt.

Szóval odaértem, négyen álltak előttem, ebből az egyik lányt volt szerencsém korábbról ismerni, mert még ő hívott meg a magyar Powerwolf csoportba, úgyhogy legalább találkozhattam vele (is) személyesen. Aztán később megérkeztek az ismerőseim is, bár én kapunyitástól este 8-ig a pillangókat kergettem a gyomromban. Most nem volt ott az a szerencsétlen két hangfal, ami amúgy roncsolja az összképet rendesen, úgyhogy megpróbáltam mikrofonnal szemben leparkolni, ami sikerült is. Ott álltam szemben a mikrofonnal, és vártam.
Ami meglepő volt, hogy már kint volt a számlista, amit egy elég magas sráccal le is fotóztattam magamnak, mert volt egy kisördög a vállamon, ami azt mondta, hogy nem fogom megszerezni, így legalább tudtam, mire számíthattam.
De hogy mi volt a koncerten, arra azonban egyáltalán nem.

Jöttek szépen sorban felfelé. Itt nem volt olyan érzésem, hogy ott halok meg (amúgy de), de először kellett pár pillanat, amíg visszaszoktattam a fülem a korábbi dalokhoz, mert szinte alig nyúltam a régiekhez.
Viszont, amilyen energiabombával találkoztam én Julian személyében, azt szavakkal elmondani nem tudom. Régen láttam ennyire energikus előadót, aki minden négyzetcentit bejár a színpadon, és nem fél a tömegbe se nyúlni, nemhogy levegőnek venni, és csak úgy a szemközti falnak énekelni. Jó, mindenki előadás módja más és más, de az ő előadásmódja így élőben ezerszer jobban átjött, mint videókon és képeken. Először sokáig azt se tudtam, hova nézzek, mert jobban pörgött, mint egy Duracell-nyúl, de ez nem rontott az est fényén, sőt.
Egyet viszont sajnáltam, hogy Oliver nem volt ott este. Sőt, a következő két állomáson se. Se 2014-ben, se 2019-ben nem sikerült vele találkoznom ; – ; 2020-ban azért nem ártana, a fél vesémet is odaadom, ha kell. Jó, viszont ne legyek telhetetlen, mert nem kisebb ember volt jelen, mint Tony, akit nem tudtam 2014-ben elkapni, mert elrohant a müzlijével. Mondjuk, akkor még meg se kérdeztem az akkori tagokat, hogy mi lenne ha, szóval ott én rontottam el istenesen a dolgot, mindegy.

Számlistát kaptok majd alább, viszont most mesélek a kedvenc élményeimről (igen, listát kaptok):
» Az Again It’s Over alatt kezdett el Julian lefelé nyúlkálni, addig maximum kitartotta a mikrofont, de olyan hihetetlen dolog történt, amit álmaimban sem reméltem, nemhogy máshol: lenyúlt a tömegbe, aztán kinek a kezét kapta el elsőre? Na kiét? Naná, az enyémet. Igen, akkor volt egy kisebb hiperventillációm, de túléltem, hiszen itt vagyok. Az a néhány másodperc felejthetetlen egy élmény marad, és pont mára sikerült megtalálnom, mert egy mögöttem álló srác lefotózta.

» Ugyanúgy ennél a dalnál (vagy a My Velvet Little Darkness alatt) én is kaptam mikrofonzsinórt a nyakam köré, úgyhogy azt hiszem, hivatalosan is tényleg le lett adva Julian számára némi energiám.
» Valamelyik dal alatt sikerült Tony-nak úgy rám néznie, hogy rám is mosolygott. Talán felismert 2014-ből, nem tudom, de megjegyzem, ugyanaz a felsője volt, mint nekem, csak levágta az ujjait. Most na, a Mother of Doom az egy ritka jó dal, és egy ritka jó mintájú póló is.
» Ilker koncert végén legalább háromszor mondta, hogy ne legyek szomorú. Hogy lehettem volna szomorú, mikor éppen hetedik mennyországomban voltam? Az arcberendezésem olyan, mintha mindig valami bajom lenne, nem voltam én szomorú. Talán csak előre voltam fáradt a háromnapi melótól.
» Mikor eszembe jutott, hogy nálam van egy csudálatos számlista, miért is ne íratnám alá a srácokkal, bár csak egyedül Julian kérdezte meg, hogy hívnak, először kihagyta a D betűt a nevemből xD. Nem baj, akkor is aranyos egy gyerek volt, és full lazán megengedte, hogy megöleljem. Bezzeg mikor koncerten ott állt a kordonon, konkrétan előttem, nem volt bátorságom megölelni… tudjátok, magánszféra az magánszféra, nem taperolok le addig senkit, amíg nem engedi. Meg Dominik azzal viccelődött, hogy van neki egy számlistája, ami igazából az enyém. De olyan édes volt, hogy na ♥.
» Kicsit dobtam egy hátast, mikor megláttam, hogy milyen ritka kevés merch volt számukra kirakva. Oké, bakelit meg CD az még oké (de az is Antiadore-ig visszamenőleg), de a póló az azért… jó, ismerem azt a boltot, ami eredeti pólót ugyanennyiért ad, nem is azzal van baj, de nem volt nálam elég. Azóta mondjuk van tervem, hogy miket csináltatnék, és lehet, meg is fogom. Igaz, hogy majd megb…nak a jogdíjak miatt, de hé, 1-1 darab még nem számít jogdíjcsalásnak!

Hogy mit sikerült elérnem?
» váltottam velük pár szót
» megemlítettem ezt a kis lapot
» sikerült egy kis álmot megvalósítanom, mert ugyan találkoztam Tony-val, Oliverrel nem, így már tulajdonképpen csak a Schmid-tesók hiányoznak. Ebből tudjuk, hogy lehetetlennel egyenlő Christopherrel találkozni, de legalább a bátyját hadd kapjam el csak egy kép erejéig, lécci ; – ; szóval, van teljes zenekaros fotóm, meg külön-külön a tagokkal is. És mindezt úgy, hogy ingyen tették, nem kértek el lóvét érte. Szerelembanda♥♥♥
#silppinaction #stillasadlyindependentpromoter #idontbelievethatnight #theywillforevermyfaveband

Számlista, mert csak:

A kitakart dal egyébként a Remembrance Song lett volna.

2019 » 2019.11.12. Lacrimas Profundere @ Barba Negra Music Club

Oké, írok azért valamicskét a 69 Eyesról is, mert bár július közepéig úgy volt, hogy 60%, hogy megint megnézem őket, azon a napon eldöntetett, hogy őket is már akkor. Viszont én hülye elkövettem azt a hibát, hogy kimentem az első sorból a koncert végén, otthagyva a helyem, mert azt hittem, előbb kijönnek a srácok, de mindegy már. Valamennyire azért nem volt olyan katarzisos élményem, hiába talál be egy-két dal (pl. a Wasting the Dawnt végig vettem telefonnal, és a Lost Boys elejét is). Valahogy nekem a West End nem jött be annyira, mint a korábbi lemezeik, így néhány dal nem volt ismerős, de nem is találom olyan nagy bajnak. Viszont jó volt látni, hogy legalább ők is élnek, jól megvannak, még ha valahogy kezdem távolinak érezni őket.

Számlistát nem szereztem, mert már előre tudtam a szervezők jóvoltából, így meglepetés egyedül a WtD miatt történt, de tessék:
01. Two Horns Up
02. Never Say Die
03. Black Orchid
04. Perfect Skin
05. Betty Blue
06. Borderline
07. Hell Has No Mercy
08. Crashing High
09. The Chair
10. Cheyenna
11. Wasting the Dawn
12. 27 & Done
13. Feel Berlin
14. Brandon Lee

15. Framed in Blood
16. Dance d’Amour
17. Lost Boys

2019 » 2019.11.12. The 69 Eyes @ Barba Negra Music Club

2019. 11. 17.    Amy      Koncertbeszámolók, Lacrimas Profundere     5 comments