Várnak az Éjszaka Misztériumában!

Mysteries of the Night

Hy darlings! ♥ \m/

Üdvözöllek kedves vándor! Egy személyes/mindenes blogon jársz, aminek Amy az adminja, így az ő agymenéseit olvashatod. 2006 óta vagyok aktív online körben, a leghosszabb ideje azonban 2010 óta írok, és ez a cím már a végleges helyem :). A blogon találsz posztokat albumokról, könyvekről, filmekről és sorozatokról, valamint koncertbeszámolókat is. Ezek mellett a blognak vannak állandó és visszatérői rovatai is. De az ajánlók/beszámolók mellett személyesebb posztok, és különböző tagek is szerepelnek, így lehetőséged is akad megismerni. Ezeken felül vannak elrejtve információk azokról a regényekről, amiken éppen dolgozom - mikor hogy. Leginkább karakterismertetőkkel láttam el eddig azt a rovatot, de van már helye a zenecsokornak, amik ihletet adnak, meg egyéb lényegtelen dolgok.
Bővebben is érdekel? Csak olvass tovább! ;) Puszi, Amy

2020. augusztus. 19.
Zene – New Friend Request: Hiányzik

Hy darlings! ♥ \m/

Nagyon rég nem volt az, hogy végre egy koncertbeszámolóval érkezhetek, de végre ennek is eljött az ideje! Durván fél év telt el, mióta kimerészkedtem a természetes lelőhelyemre, mert ugye, közbeszólt a vírus, és egyéb dolgok, de nagyon azon vagyok, hogy ez mind megváltozzon, és még több ilyen posztot tudjak írni.

Térjünk is rá a tárgyra. Hazánk egyik legkiemelkedőbb zenekarát látogattam meg megint, valamint egy nagyon tehetséges feltörekvő csapatot. Persze, természetanya úgy döntött, most fog zokogni, ezért sikeresen elázott a cipőm, és ahogy próbáltam a bőrdzsekim alatt kikerülni a nagyobb pocsolyákat (kis híján el is ütöttek, mert kikerültem a pocsolyát), elindultam a nyári Barbába (én már csak így hívom).
Amin kiakadtam, hogy totál nem néztem utána, mert nem járt az 1-es villamos, és így kínomban már megkérdeztem egy külső pénztárost, hogy jutok el az Infoparkig. Igazából csak ott kellett volna maradnom a megállóban, mert jött is a villamospótló.
A maszkos rendszerről nem beszélnék, de megjegyezem, én nem kapok levegőt, mert megint virágzik valami, és bepárásodott a szemüvegem is, úgyhogy nem szeretem ezt a rendszert, de nagyon nem.

Odaérve még mindig esett, de két ismerősöm már ott volt, a többiek is lassan érkeztek. A villamosról viszont már láttam, hogy a nagyobb színpad le van bontva, úgyhogy már sejtettem, hogy a kisebb színpadot fogjuk felrobbantani a jó nagy zúzás alatt (és mennyire örültem én annak! – mégiscsak van valami előnye az 500 fős koncerteknek).
A telefonomat is itt avattam fel, és azt kell, hogy mondjam, nagyon jó képek születtek, de ezt alább láthatjátok is. És ez csak a fele annak, amiket lőttem.

Kezdjük is rögtön az elején!

Tovább olvasom »

Amy Hozzászólások: 0 Koncertbeszámolók

2020. február. 21.
Zene – Bad Wolves: Killing Me Slowly

Hy darlings! ♥ \m/

Magamat is meglepve, de most közvetlen a koncert másnap megkapjátok a beszámolót, mert ezt nem lehet egész egyszerűen szó nélkül hagyni.

Annyit elöljáróban, hogy veszettül felhúzott, hogy a kordonnal különemelték az állókat, emiatt sincs annyi kép, mint amennyit alapjáraton szoktam készíteni, és a minőség sem a legjobb, de nem fogok más tollával ékeskedni, meg nem is hozok el egyetlen más oldalról sem.

Kicsit később indultunk testvéremmel, mint amúgy terveztem, és ahogy számítani lehetett, tömeg volt. A tömeget értsétek úgy, hogy az Aréna bejáratától egészen le a metrómegállóig álltak a metalarcok, várva a kapunyitást. A járókelők kérdezgették is a népet, hogy mi történik itt, de nem néztek ránk olyan rossz szemmel, mint vártam. Tessék, élő bizonyíték, hogy a metalhead tud türelmesen várakozni.
Sokat mi sem vártunk, talán 20 perc, ha volt, akkor jól saccoltam.

Nagy nehezen belyukadtunk a küzdőtérre, ahol nem tudtam előrébb jutni a kordonhoz, mert valaki tökéletesen beállta a képet, és egyik zenekarnál sem mozdult meg, csak állt, mint egy faszent. Néha-néha 1-2 5FDP dalnál ugyan megingatta a fejét, de könyörgöm, az ilyen minek vesz jegyet? Jó, a Bad Wolves-t talán nem ismerte, a Megadeth amúgy is megosztó manapság, de hogy egy Five Finger Death Punch-on ne mozduljon meg, az mi?!

Az előzenekar Bad Wolves még újoncnak számít a metal világában, de annál nagyobbat szólnak. Az amerikaiak nagy szerencséjére, sokan hallottak már róluk, és ha valóban igaz, hogy decemberben visszajönnek hozzánk, hülye leszek nem rohanni, mert kegyetlen jó bulit csináltak – mégha csak egyedül a zárótétel, Zombie-t ismertem, és az se érdekel, hogy a Cranberries énekesnőjének halála után adták ki. És az sem érdekel, ha megint arénás lesz a helyszín.

Számlista (köszönet a setlist.fm-nek):
01. No Messiah
02. Foe or Friend
03. Remember When
04. No Masters
05. Killing Me Slowly
06. I’ll Be There
07. Zombie (The Cranberries cover)

Galéria:

2020 » 2020.02.20. Bad Wolves @ Puskás Ferenc Aréna

Sokan kiakadtak, hogy miért nem a Megadeth a húzónév, miért a Death Punch. Őszintén megmondom, én a múltkori Rockmaratonos balhéja után kételkedtem abban, hogy Dave kiáll-e a színpadra. Jó, mondjuk nem hallgatom őket (igen, létezik ilyen zenekar), de úgy voltam vele, ha már ennyi időt vártam a FFDP-re, az a laza egy óra semmi sem lesz már.
A daloknál volt pogó, meg miért is ne, meg egyetlen dalt felismertem, azt is csak azért, mert hallottam anno a volt munkahelyemen, egy héten legalább háromszor, de valahogy nem éreztem azt a késztetést, mint a Bad Wolves-nál, hogy kell tőlük valami zene, vagy megbolondulok. Azt is elmesélte, hogyan győzte le a rákot, amiért tényleg tiszteletet érdemel, mert minden rákgyógyult ember egy hős a szememben. Emiatt tisztelem a kitartását, de a zenéjét meghagyom másoknak.

Számlista (setlist.fm szerzemény):
01. Hangar 18
02. The Threat is Real
03. Dread and the Fugitive Mind
04. Sweating Bullets
05. Conquer or Die!
06. Trust
07. Angry Again
08. Dystopia
09. Symphony of Destruction
10. Peace Sells
11. Holy Wars… The Punishment Due

Galéria

2020 » 2020.02.20. Megadeth @ Puskás Ferenc Aréna

Aztán, elérkeztünk az est fénypontjához, a Five Finger Death Punch-hoz, akik pici késéssel kezdtek, de a fények lassú, fokozatos kikapcsolásánál már tudtam, hogy itt bizony nemsokára leviszik mindenki fejét, ahogy azt illik.
És úgy is volt.
Álltam, és miközben a 300 c. filmből kölcsönvettek pár szót, már készítettem magam a tombolásra, ami már igencsak rám fért az alvó január után. Amint felcsendültek a Lift Me Up dallamai, azonnal éreztem szétterjedni az ereimben az adrenalint, és rögtön úgy is indítottam, hogy kiengedtem a bennem lakó Hyde-ot. Hatalmas tombolás volt, és alig hittem el, hogy ennyi év várakozás után volt lehetőségem látni ezt a bandát.

Szemléltetésként: Amy és testvére így örültek a FFDP-nek.

Minden rendben is volt, megállás nélkül volt pörgés a Sham Pain-ig, amit én nyugisabbnak tartok, mint a többit, de annyi baj legyen. Közben persze volt rendes kontakt is a közönséggel, Ivan megadta a módját rendesen. A Ria-Ria-Hungária pedig alap dolog nálunk. Legközelebb senki se itasson szegénnyel pálinkát, már így is tudjuk Joakim (Sabaton) óta, hogy mi magyarok nem vagyunk normálisak ^^”
Ami még nagyobb büszkeséggel töltött el, hogy imádtam látni Zolit meg Ivant magyaros mezben, Zolit hallani magyarul – úgy, hogy 25 év után először járt nálunk újra! – igazán jó érzés volt.
Lehetne itt vitatkozni, hogy tulajdonképpen csak miatta kapták fel ennyire a zenekart itthon nálunk, de a FFDP nélküle is ugyanúgy befutott volna. Persze, ezzel nem azt mondtam, hogy nem kedvelem, mint zenészt, de így kell egy álmot valóra váltani. Respect.

Volt egy akusztikus rész is, ahol viszont semmit nem láttam a rengeteg fényképezőn kívül, meg egy idióta miatt, aki teljesen elállta a látványt. Amúgy sem szabad ilyen eseményeken senkit nyakba kapni, csak pár perc erejéig, mert mögötted kurvára nem lát senki semmit, úgyhogy remélem, legközelebb a biztonságiak erre jobban fognak figyelni… mert ez így nem volt jó. De, hogy jó dolgokat is írjak, akkor kaptunk két dalrészletet, amit együtt énekeltünk Ivannal, és atyaég, még most is libabőrös a karom, ha csak rágondolok.

Semmit sem szereztem egy istentelen jó élményen kívül, és tanultam a dolgokból: Arénába csakis kiemelt álló. Nincs több lehetőség, én többet nem játszok ilyet. Így is jó volt, így is volt lehetőségem látni ezt a három nagyszerű zenekart (mégha egyet nem is terveztem, hogy látom), de az biztos, ha lesz második alkalom, én érkezem. És viszem magammal a tesómat is.

Számlista (saját):

01. Lift Me Up
02. Trouble
03. Wash It All Away
04. Jekyll and Hyde
05. Sham Pain
06. Bad Company (Bad Company cover)
07. Burn It Down
08. Got Your Six
09. The Tragic Truth (acoustic, kis rész)
10. Wrong Side of Heaven (acoustic)
11. Battle Born
12. Blue on Black (Kenny Wayne Shepherd cover)
13. Coming Down
14. Never Enough
15. dobszóló
16. Burn MF
Encore:
17. Inside Out
18. Under and Over It
19. Far from Home (a capella, kis rész)
20. The Bleeding
21. The House of the Rising Sun (felvételről)

Galéria:

2020 » 2020.02.20. Five Finger Death Punch @ Puskás Ferenc Aréna

Amy Hozzászólások: 0 Koncertbeszámolók

2019. december. 25.
Zene – Depresszió: Csak a zene

Hy darlings! ♥ \m/

Kicsit késve ugyan, de még a nagy karácsonyi rohamban meg akartam nektek írni ezt a csodabeszámolót, mert nem múlhat el Depi-koncert koncertbeszámoló nélkül. Ez most sem lehet másképp.

A szakadó eső sem tántoríthatott el attól, hogy én szépen nekiálljak kivonulni az egyik kedvenc helyemre, ahol ott kellett lennem, mert csak. Igaz, nem akarták, hogy bőrdzsekiben menjek, mert „hideg” volt – nem volt hideg, még melegem is volt, és esik, úristen, beázik a bakancsom. Egyik sem történt meg.
Odaértem durván 18:45-re, mivel este 8-kor volt kapunyitás, de már ott álltak barátnőmék, meg néhány ismerősöm a koncertekről, úgyhogy masszívan alkottuk az első sort a keménymaggal. A biztonsági szolgálat feje még rendes is volt, beengedett minket a palánk alá, hogy ne ázzunk meg, úgyhogy lassan érkezni kezdett a tömeg is.
És halál jó arcok voltak, mert sikerült fél órával a hivatalos kapunyitási idő előtt bejutnunk, úgyhogy Amy nagy lazán, mint az istencsászárkirálynő bevonult az első sorba a kordon elé, a mikrofonnal szemben. Nem járok én máshova, na, 2012 óta az nekem bérelt helyem.

Az előzenekart már azt hiszem egy-két alkalommal láttam, pedig nagyon jó zenét csinálnak, nem hallgattam eleddig önszántamból itthon, de ez változni fog, mert az egyiknek olyan kegyetlen jó gitártémája volt, hogy éreztem végigfutni jó értelemben a hideget a hátamon, úgyhogy muszáj leszek valahonnan muzsikát vadászni. Számlistát is szereztem, igaz, a mellettem álló ifjú metalhead nemzedék jóvoltából. Kis tündérek voltak amúgy, és ilyenkor büszkeség tölt el, hogy jócskán fiatalabbak is tiszteletüket tették a bulin – ami koncert előtti napon teltházas lett.

Számlista:

01. Sapiens
02. Kell vagy nem
03. Szívrabló
04. Néró
05. Te és én
06. Ördög
07. Túlélők
08. Ember
09. Új évezred

Galéria:

2019 » 2019.12.21. Burnout @ Barba Negra Music Club

A fiúk kicsit késtek, mert az elmúlt órákban néztem egy rövid videót, amiből kiderült, hogy azért is, mert készült az a riportféleség, meg ilyenkor megvárják, hogy senki se maradhasson le az élményről. Mert minden Depi-koncert egy-egy élmény. Hiába vannak ugyanazok a dalok több éven keresztül, ha másképp van előadva, akkor teljesen úgy jön le, mintha most hallanád először – például én először nem szerettem a Különjáratot, mára az egyik kedvencem a lemezről, ahogy az Embernek maradni is, de az inkább személyes okok miatt.

Ráadásul nekem ez fontos fordulópont volt, ugyanis immáron 13 éve követem a csapat munkásságát, ez volt a 10. koncertem, és szereztem még egy fontos relikviát is tőlük, aminek elég szép helyet kellene keresnem karácsony után, mert egyelőre a karácsonyfámat őrzi.

A legközelebbi időpont az 2020. május 23-a lesz, ami azért is különleges, mert szerintem simán mehetne a 20 éves fennállási turné keretei közé (hacsak nem tartják meg augusztus 20-án, amire nincs sok esély, de jó lenne ha egy héttel előtte lenne, nem 22-én . _ .). Amúgy nem, még lemezbemutató turné-állomás.
Úgyhogy, addig van idő megtanulni a maradék dalokat, amiket még nem tudok, mert valahogy a 4. és az 5. dal szövege nem úgy maradt meg a fejemben, ahogy azt elképzeltem, mert a nagy esemény előtti napokban csak a Nehéz szó forgott…

Még egy fontos dolog, a lemez nem arany, hanem platina minősítést ért el, és ezt a srácok ott vehették át a díjaikat. Annyira jó volt látni azt az örömöt az arcukon! Tudom, ezt nem fogjátok olvasni, de komolyan mondom, köszönöm nektek, hogy még mindig itt vagytok, még mindig zenéltek, és ilyen nagyszerű dalokat adtok nekünk, lassan 20 éve. Biztos vagyok benne, hogy emlékeztek rám (főleg te Zoli, mert azért háromszor azért rám mosolyogtál fentről!), és ne aggódjatok, amíg ti zenéltek, garantáltan előrendelős leszek, és minden pesti bulin láthattok az első sorokban.

Számlista:

01. A kés hegye
02. Te vagy a szerem
03. Ha te is akarod
04. Napos oldal
05. Elmozdíthatatlan
06. Csendben és zajban
07. Én leszek
08. Csak a zene
09. Rajtad áll
10. Sokkold a rendszert!
11. Néha ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥
12. Közeli helyeken
13. Különjárat
14. Hagyjatok bízni
15. Védem az igazam

16. Embernek maradni
17. Lásd (amit neked szántak)!
18. Nem akarok elszakadni

Galéria:

2019 » 2019.12.21. Depresszió @ Barba Negra Music Club

Bónusz: kariajándék a Depressziótól (vagyis inkább csak Dávidtól, mert ő adogatta le):

Amy Hozzászólások: 0 Koncertbeszámolók

Hy darlings! ♥ \m/

Tudooom, szinte mindenki erre várt, mert Ti, olvasók tudjátok, mennyire szeretem ezt a zenekart, és mennyit kellett várnom, hogy végre ismét a színpadon láthassam őket, még ha csak rövid műsorral is jöttek. Bár ahogy hallottam eddig, a Bleeding the Stars egész jó kritikákat kapott, szóval talán van még remény. Nekem egy A38 is elég, nem kell Dürer meg ilyesmi, értitek. Na de, vissza az alapokhoz.

Úgy terveztem, hogy azért nem ártana legalább 4-kor elindulni, mert azért mégiscsak szerettem volna első sorban állni, és eldöntöttem, hogy kerüljön amibe kerül, én bizony nem engedek magam elé senkit, magam mellé még inkább. Plusz, kb. én voltam az egyedüli, aki miattuk ment, nem is a főzenekar miatt (lehet megdobálni, nem érdekel).
Szóval, eleve fél órával később indultam, de olyan szépen ki lettem festve, hogy magamon is meglepődtem. Mondjuk a képeket utólag visszanézve túl sötét lett a szemöldököm, de ez már csak az én problémám.
Az útvonallal is tisztában voltam, bár egy pici félsz volt bennem, mert már sötétedett, mire elindultam, és sötét volt, mikor leszálltam a villamosról, de csodák csodájára, odataláltam, pedig nagyon jó szokásom Budán eltévedni. Ez egy égi jel volt.

Szóval odaértem, négyen álltak előttem, ebből az egyik lányt volt szerencsém korábbról ismerni, mert még ő hívott meg a magyar Powerwolf csoportba, úgyhogy legalább találkozhattam vele (is) személyesen. Aztán később megérkeztek az ismerőseim is, bár én kapunyitástól este 8-ig a pillangókat kergettem a gyomromban. Most nem volt ott az a szerencsétlen két hangfal, ami amúgy roncsolja az összképet rendesen, úgyhogy megpróbáltam mikrofonnal szemben leparkolni, ami sikerült is. Ott álltam szemben a mikrofonnal, és vártam.
Ami meglepő volt, hogy már kint volt a számlista, amit egy elég magas sráccal le is fotóztattam magamnak, mert volt egy kisördög a vállamon, ami azt mondta, hogy nem fogom megszerezni, így legalább tudtam, mire számíthattam.
De hogy mi volt a koncerten, arra azonban egyáltalán nem.

Jöttek szépen sorban felfelé. Itt nem volt olyan érzésem, hogy ott halok meg (amúgy de), de először kellett pár pillanat, amíg visszaszoktattam a fülem a korábbi dalokhoz, mert szinte alig nyúltam a régiekhez.
Viszont, amilyen energiabombával találkoztam én Julian személyében, azt szavakkal elmondani nem tudom. Régen láttam ennyire energikus előadót, aki minden négyzetcentit bejár a színpadon, és nem fél a tömegbe se nyúlni, nemhogy levegőnek venni, és csak úgy a szemközti falnak énekelni. Jó, mindenki előadás módja más és más, de az ő előadásmódja így élőben ezerszer jobban átjött, mint videókon és képeken. Először sokáig azt se tudtam, hova nézzek, mert jobban pörgött, mint egy Duracell-nyúl, de ez nem rontott az est fényén, sőt.
Egyet viszont sajnáltam, hogy Oliver nem volt ott este. Sőt, a következő két állomáson se. Se 2014-ben, se 2019-ben nem sikerült vele találkoznom ; – ; 2020-ban azért nem ártana, a fél vesémet is odaadom, ha kell. Jó, viszont ne legyek telhetetlen, mert nem kisebb ember volt jelen, mint Tony, akit nem tudtam 2014-ben elkapni, mert elrohant a müzlijével. Mondjuk, akkor még meg se kérdeztem az akkori tagokat, hogy mi lenne ha, szóval ott én rontottam el istenesen a dolgot, mindegy.

Számlistát kaptok majd alább, viszont most mesélek a kedvenc élményeimről (igen, listát kaptok):
» Az Again It’s Over alatt kezdett el Julian lefelé nyúlkálni, addig maximum kitartotta a mikrofont, de olyan hihetetlen dolog történt, amit álmaimban sem reméltem, nemhogy máshol: lenyúlt a tömegbe, aztán kinek a kezét kapta el elsőre? Na kiét? Naná, az enyémet. Igen, akkor volt egy kisebb hiperventillációm, de túléltem, hiszen itt vagyok. Az a néhány másodperc felejthetetlen egy élmény marad, és pont mára sikerült megtalálnom, mert egy mögöttem álló srác lefotózta.

» Ugyanúgy ennél a dalnál (vagy a My Velvet Little Darkness alatt) én is kaptam mikrofonzsinórt a nyakam köré, úgyhogy azt hiszem, hivatalosan is tényleg le lett adva Julian számára némi energiám.
» Valamelyik dal alatt sikerült Tony-nak úgy rám néznie, hogy rám is mosolygott. Talán felismert 2014-ből, nem tudom, de megjegyzem, ugyanaz a felsője volt, mint nekem, csak levágta az ujjait. Most na, a Mother of Doom az egy ritka jó dal, és egy ritka jó mintájú póló is.
» Ilker koncert végén legalább háromszor mondta, hogy ne legyek szomorú. Hogy lehettem volna szomorú, mikor éppen hetedik mennyországomban voltam? Az arcberendezésem olyan, mintha mindig valami bajom lenne, nem voltam én szomorú. Talán csak előre voltam fáradt a háromnapi melótól.
» Mikor eszembe jutott, hogy nálam van egy csudálatos számlista, miért is ne íratnám alá a srácokkal, bár csak egyedül Julian kérdezte meg, hogy hívnak, először kihagyta a D betűt a nevemből xD. Nem baj, akkor is aranyos egy gyerek volt, és full lazán megengedte, hogy megöleljem. Bezzeg mikor koncerten ott állt a kordonon, konkrétan előttem, nem volt bátorságom megölelni… tudjátok, magánszféra az magánszféra, nem taperolok le addig senkit, amíg nem engedi. Meg Dominik azzal viccelődött, hogy van neki egy számlistája, ami igazából az enyém. De olyan édes volt, hogy na ♥.
» Kicsit dobtam egy hátast, mikor megláttam, hogy milyen ritka kevés merch volt számukra kirakva. Oké, bakelit meg CD az még oké (de az is Antiadore-ig visszamenőleg), de a póló az azért… jó, ismerem azt a boltot, ami eredeti pólót ugyanennyiért ad, nem is azzal van baj, de nem volt nálam elég. Azóta mondjuk van tervem, hogy miket csináltatnék, és lehet, meg is fogom. Igaz, hogy majd megb…nak a jogdíjak miatt, de hé, 1-1 darab még nem számít jogdíjcsalásnak!

Hogy mit sikerült elérnem?
» váltottam velük pár szót
» megemlítettem ezt a kis lapot
» sikerült egy kis álmot megvalósítanom, mert ugyan találkoztam Tony-val, Oliverrel nem, így már tulajdonképpen csak a Schmid-tesók hiányoznak. Ebből tudjuk, hogy lehetetlennel egyenlő Christopherrel találkozni, de legalább a bátyját hadd kapjam el csak egy kép erejéig, lécci ; – ; szóval, van teljes zenekaros fotóm, meg külön-külön a tagokkal is. És mindezt úgy, hogy ingyen tették, nem kértek el lóvét érte. Szerelembanda♥♥♥
#silppinaction #stillasadlyindependentpromoter #idontbelievethatnight #theywillforevermyfaveband

Számlista, mert csak:

A kitakart dal egyébként a Remembrance Song lett volna.

2019 » 2019.11.12. Lacrimas Profundere @ Barba Negra Music Club

Oké, írok azért valamicskét a 69 Eyesról is, mert bár július közepéig úgy volt, hogy 60%, hogy megint megnézem őket, azon a napon eldöntetett, hogy őket is már akkor. Viszont én hülye elkövettem azt a hibát, hogy kimentem az első sorból a koncert végén, otthagyva a helyem, mert azt hittem, előbb kijönnek a srácok, de mindegy már. Valamennyire azért nem volt olyan katarzisos élményem, hiába talál be egy-két dal (pl. a Wasting the Dawnt végig vettem telefonnal, és a Lost Boys elejét is). Valahogy nekem a West End nem jött be annyira, mint a korábbi lemezeik, így néhány dal nem volt ismerős, de nem is találom olyan nagy bajnak. Viszont jó volt látni, hogy legalább ők is élnek, jól megvannak, még ha valahogy kezdem távolinak érezni őket.

Számlistát nem szereztem, mert már előre tudtam a szervezők jóvoltából, így meglepetés egyedül a WtD miatt történt, de tessék:
01. Two Horns Up
02. Never Say Die
03. Black Orchid
04. Perfect Skin
05. Betty Blue
06. Borderline
07. Hell Has No Mercy
08. Crashing High
09. The Chair
10. Cheyenna
11. Wasting the Dawn
12. 27 & Done
13. Feel Berlin
14. Brandon Lee

15. Framed in Blood
16. Dance d’Amour
17. Lost Boys

2019 » 2019.11.12. The 69 Eyes @ Barba Negra Music Club


2019. szeptember. 10.
Zene – Creature Feature: Buried Alive

Részemről nagy öröm volt végre látni a csapatot, mert legutoljára 2012 novemberében volt szerencsém Roadon megőrülni, így megvolt a nagy vízválasztó.
Meggyőztek, hogy járjak még mindig? Naná.
Ott kell lennem legalább a pesti bulikon? Naná.

Viszonylag átlagosan telt az indulás, viszont egy dolog közbeszólt, öcsém nálunk ebédelt, így vele indultam el, majd szedtem össze az emberkéimet, akikkel szórakozni vonulok. Akkor még úgy volt, hogy nem kap el az eső, nem kell izgulni, meg ha lesz is, átvonulós lesz.
A nagy ló…kit.
Előzenekar nem volt, így volt időnk beszélgetni, és kb. pont a kezdés előtt pár perccel gondolta úgy az időjárás, hogy próbára teszi az embereket, így valóban ez lett A bátrak éjszakája, mert elég sokan benyomultunk az első sorba, mert első sorban lenni menő dolog, és az egész kétórás koncert alatt zuhogott az eső.
Meglepő módon azonban az eső inkább a vége felé kezdett el zavarni, mert addigra mindenki Spongyabobot játszott, annyira eláztunk, és bizony, fáztunk is (a Track meg ugye a Duna mellett van, ne csodálkozzunk rajta). Ennyit arról, hogy este megyünk ivókúrára… na, majd legközelebb.

Összességében nagyon jó volt látni a srácokat ennyi év után. Még a ’pincés időszakomban volt alkalmam jobban megismerkedni a munkásságukkal bővebben (az első két lemezig nem jutottam túl gyakran, de elmondhatom magamról mára, hogy ismerem azokat is), szereztem kettő pólót is (felvarrót még mindig nem, de majd nemsokára), így aztán fel is avattam a csodaszép 3D hatású cukorkoponyás mintát. Jól bírta az esőt srácok.
Szeretem magam koncerteken elengedni, most ez sajnos az isteni áldás miatt nem jött össze. Meg én barom sikeresen elsírtam magam a Világcsavargón, ami nem meglepő szerintem, hiszen ez az egyik daluk, ami kegyetlen közel áll hozzám. Egyedül a medley-knél vontam fel a szemöldököm, mert általában nem rajongok értük, de ez még a srácoknak is sikerült, hogy velük kivételt tegyek. Igaz, hogy szerettem volna végighallgatni egyben a 135 sebet, de nem teljesülhet minden kívánságom. Így is egymás után volt a Húzom a kardot és a M.A.T.T., ne legyek telhetetlen :D.

Koncert után mindenki menekült haza, vagy száraz helyre, én meg kicsit vártam kísérőmmel, és sikeresen megszereztem ezt a csudálatos számlistát. Most nem gépelem át. Lássátok ti is, mennyire elázott a cucli.

Galéria tovább alább látható. Van egy képem, amire nagyon büszke vagyok, és ezt külön ki is kell emelnem. Valamiért olyan… különleges. És semmit se használtam egy mobilon kívül.

2019 » 2019.09.07. Road @ Barba Negra Track

Hogy megyek-e még Roadra? Naná. Remélem legközelebb kiengedhetem az állatot, mert már komolyan vágyok arra, hogy egy wall of death-en részt vehessek.

Amy Hozzászólások: 0 Koncertbeszámolók

Kezdjük ott a regélést, hogy éppen belevetültem a Mindhunter nevű sorozatba, és hajnali 2-ig azt néztem. Meg volt beszélve, hogy találkozom barátnőmmel a Népligetnél, hogy átvehessem tőle a jegyem… mi volt a gond? Elaludtam.
Negyed 11-kor úgy hívott, hogy mi az isten van velem (gondolta ő), én meg úgy vettem fel, mint akit agyonöntöttek hideg vízzel. Kávé minden nélkül mentem, és mindenki élve maradt.
(Új olvasóknak, kávé nélkül agresszív zombi vagyok).

Jegy megszerezve, hazajöttem, tettem-vettem, elkezdtem készülődni. Alakul egyébként a battle jacketem, de majd ha kész lesz, akkor mutatom meg, még kell rá egy pár felvarró. Na mindegy.
Odaértem, sehol senki. Fél órát vártam a szokásos baráti körömre (és a barátnőmékre), aztán szokás szerint beálltam az első sorba, mert hova mehetnék más hova?

Tovább olvasom »

Amy Hozzászólások: 0 Koncertbeszámolók

2018. december. 26.
Zene – Depresszió: Én elhittem

Sokadik Depi-koncert beszámolómhoz értünk, de nem is az utolsók egyike ;). Régóta vártam, hogy teljesüljön egy álmom, miszerint évente kétszer látom Magyarország számomra legjobb magyar metal bandáját, és ez a tudat csak a kapunyitás alatti percekben jutott el az agyondolgoztatott agyamig.

Nagy elvárásaim nem voltak, mindössze első soros akartam lenni, ami sikerült is, így ötödjére nem zavart senki. Most kivételen Zoli elé parkoltam le kis csapatunkat, és elkövettem azt a hibát, hogy a hely ismeretének hiánya miatt egy hangfal rontotta az összképet. Bármikor is menjek oda, soha többé bal vagy jobb oldal, csak és kizárólag mikrofonnal szembe. Ezt így elkönyveltem magamnak.


(A képet köszönöm a Depi Facebook oldalának – ez annyira jó, hogy kellett ide, na.)

Tovább olvasom »

Amy Hozzászólások: 0 Koncertbeszámolók





Of Words and Rain A Sip of Multiverse Hope is Here
Szerkesztő: Amy
Név: Mysteries of the Night
Téma: minden, némi bloggal
Hivatalos nyitás: 2006.04.02.
Nyitás blogként: 2010.01.01.
Flauntra költözés: 2018.02.26.
Domaines blogolás: 2019.12.13.
Köszönet: ♥ ♥
Szolgáltató: Flaunt

Sorozatok évadok szerint:

Könyvek értékelések szerint:

Album értékelések szerint:

Az oldal semmilyen kapcsolatban sem áll a Nox Arcana tagjaival, ellentétben néhány megemlített zenekarral, a munkásságuk bemutatása pusztán tájékoztató jellegű! Minden könyvborítómat megszerkesztem, ahogyan bármilyen képet is, amit feltöltök. Amiket felteszek, mind saját gyűjtés, és mindig kiteszem a forrásomat.
A képek többségét viheted, de az írásaim és a védett képeim maradjanak!

A modulok címeit a Lacrimas Profundere munkásságából szemeztem.

• Themes by: Ninaa
Mysteries of the Night © Copyright
2006 - 2020