Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2019/12/25
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Koncertbeszámolók

Hy darlings! ♥ \m/

Kicsit késve ugyan, de még a nagy karácsonyi rohamban meg akartam nektek írni ezt a csodabeszámolót, mert nem múlhat el Depi-koncert koncertbeszámoló nélkül. Ez most sem lehet másképp.

A szakadó eső sem tántoríthatott el attól, hogy én szépen nekiálljak kivonulni az egyik kedvenc helyemre, ahol ott kellett lennem, mert csak. Igaz, nem akarták, hogy bőrdzsekiben menjek, mert „hideg” volt – nem volt hideg, még melegem is volt, és esik, úristen, beázik a bakancsom. Egyik sem történt meg.
Odaértem durván 18:45-re, mivel este 8-kor volt kapunyitás, de már ott álltak barátnőmék, meg néhány ismerősöm a koncertekről, úgyhogy masszívan alkottuk az első sort a keménymaggal. A biztonsági szolgálat feje még rendes is volt, beengedett minket a palánk alá, hogy ne ázzunk meg, úgyhogy lassan érkezni kezdett a tömeg is.
És halál jó arcok voltak, mert sikerült fél órával a hivatalos kapunyitási idő előtt bejutnunk, úgyhogy Amy nagy lazán, mint az istencsászárkirálynő bevonult az első sorba a kordon elé, a mikrofonnal szemben. Nem járok én máshova, na, 2012 óta az nekem bérelt helyem.

Az előzenekart már azt hiszem egy-két alkalommal láttam, pedig nagyon jó zenét csinálnak, nem hallgattam eleddig önszántamból itthon, de ez változni fog, mert az egyiknek olyan kegyetlen jó gitártémája volt, hogy éreztem végigfutni jó értelemben a hideget a hátamon, úgyhogy muszáj leszek valahonnan muzsikát vadászni. Számlistát is szereztem, igaz, a mellettem álló ifjú metalhead nemzedék jóvoltából. Kis tündérek voltak amúgy, és ilyenkor büszkeség tölt el, hogy jócskán fiatalabbak is tiszteletüket tették a bulin – ami koncert előtti napon teltházas lett.

Számlista:

01. Sapiens
02. Kell vagy nem
03. Szívrabló
04. Néró
05. Te és én
06. Ördög
07. Túlélők
08. Ember
09. Új évezred

Galéria:

2019 » 2019.12.21. Burnout @ Barba Negra Music Club

A fiúk kicsit késtek, mert az elmúlt órákban néztem egy rövid videót, amiből kiderült, hogy azért is, mert készült az a riportféleség, meg ilyenkor megvárják, hogy senki se maradhasson le az élményről. Mert minden Depi-koncert egy-egy élmény. Hiába vannak ugyanazok a dalok több éven keresztül, ha másképp van előadva, akkor teljesen úgy jön le, mintha most hallanád először – például én először nem szerettem a Különjáratot, mára az egyik kedvencem a lemezről, ahogy az Embernek maradni is, de az inkább személyes okok miatt.

Ráadásul nekem ez fontos fordulópont volt, ugyanis immáron 13 éve követem a csapat munkásságát, ez volt a 10. koncertem, és szereztem még egy fontos relikviát is tőlük, aminek elég szép helyet kellene keresnem karácsony után, mert egyelőre a karácsonyfámat őrzi.

A legközelebbi időpont az 2020. május 23-a lesz, ami azért is különleges, mert szerintem simán mehetne a 20 éves fennállási turné keretei közé (hacsak nem tartják meg augusztus 20-án, amire nincs sok esély, de jó lenne ha egy héttel előtte lenne, nem 22-én . _ .). Amúgy nem, még lemezbemutató turné-állomás.
Úgyhogy, addig van idő megtanulni a maradék dalokat, amiket még nem tudok, mert valahogy a 4. és az 5. dal szövege nem úgy maradt meg a fejemben, ahogy azt elképzeltem, mert a nagy esemény előtti napokban csak a Nehéz szó forgott…

Még egy fontos dolog, a lemez nem arany, hanem platina minősítést ért el, és ezt a srácok ott vehették át a díjaikat. Annyira jó volt látni azt az örömöt az arcukon! Tudom, ezt nem fogjátok olvasni, de komolyan mondom, köszönöm nektek, hogy még mindig itt vagytok, még mindig zenéltek, és ilyen nagyszerű dalokat adtok nekünk, lassan 20 éve. Biztos vagyok benne, hogy emlékeztek rám (főleg te Zoli, mert azért háromszor azért rám mosolyogtál fentről!), és ne aggódjatok, amíg ti zenéltek, garantáltan előrendelős leszek, és minden pesti bulin láthattok az első sorokban.

Számlista:

01. A kés hegye
02. Te vagy a szerem
03. Ha te is akarod
04. Napos oldal
05. Elmozdíthatatlan
06. Csendben és zajban
07. Én leszek
08. Csak a zene
09. Rajtad áll
10. Sokkold a rendszert!
11. Néha ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥
12. Közeli helyeken
13. Különjárat
14. Hagyjatok bízni
15. Védem az igazam

16. Embernek maradni
17. Lásd (amit neked szántak)!
18. Nem akarok elszakadni

Galéria:

2019 » 2019.12.21. Depresszió @ Barba Negra Music Club

Bónusz: kariajándék a Depressziótól (vagyis inkább csak Dávidtól, mert ő adogatta le):

2013/04/21
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Concerts Koncertbeszámolók

A koncert. A minőségi Depresszió koncert! Igaz, előre rettegek a képektől, mivel Ferivel szemben álltunk, és a legtöbb fotós ott volt, de ez ezzel jár ^^”.

15:15 után taliztunk Vikivel a Stadionoknál, és utána indultunk a PeCsához, hogy jegyeket vegyünk. Nem volt akkor még senki, és a Depiék is akkor pakoltak befelé, meg még az a két előzenekar. Jött három kis srác, akik beszóltak, hogy a „koncert csak este lesz”, meg „ti rockerek vagytok?”. Nem bammeg, emósok… -.-. Úgy imádom a mai fiatalságot, de komolyan.

Még sorbaállás előtt elmentünk mosdóba, aztán hat után nem sokkal beengedték az embereket. Viki lerakta a cuccokat a ruhatárba, én meg elsőként értem a kordonhoz 😀. Gyerekek, így kell ezt csinálni! Kiszemeltem a mikrofonnal szemközti helyet, mert az úgy tökéletes volt, és mivel Zombie nem jött, úgy döntöttünk, most nem Ádám elé állunk. Legközelebb beosztjuk, hogy ki kivel szemben áll, és fákje.

A Sold for Evil is, és a Burnout is pontosan kezdett, ahogy az a jegyre lett nyomtatva. Az utóbbi full magyar, székesfehérvári, és a basszeros/dobos kombó tényleg jól nézett ki. Nem játszottak rossz zenét, és 500 Ft-ért meg is lehetett volna venni a lemezeket, de spórolok, mert Children Of Bodomra kell félrerakni novemberig.

A Cadaveres neve eddig sem volt ismeretlen előttem, és most, hogy már elvesztettem a Cadaveres-buli szüzességem, elmondhatom, megérte. Egyszer hallottam már őket félig. A legtöbb dal szövegét ugyan nem értettem, egészen az utolsóig, ami Billy Idol Rebel Yell-e volt. Na már most, én ezt a dalt mindig HIM-ben hallottam, és kellemes csalódásként ért, hogy hallottam egy legalább ugyanolyan jó dalt.

Tovább olvasom »