Zene – Creature Feature: Buried Alive

Részemről nagy öröm volt végre látni a csapatot, mert legutoljára 2012 novemberében volt szerencsém Roadon megőrülni, így megvolt a nagy vízválasztó.
Meggyőztek, hogy járjak még mindig? Naná.
Ott kell lennem legalább a pesti bulikon? Naná.

Viszonylag átlagosan telt az indulás, viszont egy dolog közbeszólt, öcsém nálunk ebédelt, így vele indultam el, majd szedtem össze az emberkéimet, akikkel szórakozni vonulok. Akkor még úgy volt, hogy nem kap el az eső, nem kell izgulni, meg ha lesz is, átvonulós lesz.
A nagy ló…kit.
Előzenekar nem volt, így volt időnk beszélgetni, és kb. pont a kezdés előtt pár perccel gondolta úgy az időjárás, hogy próbára teszi az embereket, így valóban ez lett A bátrak éjszakája, mert elég sokan benyomultunk az első sorba, mert első sorban lenni menő dolog, és az egész kétórás koncert alatt zuhogott az eső.
Meglepő módon azonban az eső inkább a vége felé kezdett el zavarni, mert addigra mindenki Spongyabobot játszott, annyira eláztunk, és bizony, fáztunk is (a Track meg ugye a Duna mellett van, ne csodálkozzunk rajta). Ennyit arról, hogy este megyünk ivókúrára… na, majd legközelebb.

Összességében nagyon jó volt látni a srácokat ennyi év után. Még a ’pincés időszakomban volt alkalmam jobban megismerkedni a munkásságukkal bővebben (az első két lemezig nem jutottam túl gyakran, de elmondhatom magamról mára, hogy ismerem azokat is), szereztem kettő pólót is (felvarrót még mindig nem, de majd nemsokára), így aztán fel is avattam a csodaszép 3D hatású cukorkoponyás mintát. Jól bírta az esőt srácok.
Szeretem magam koncerteken elengedni, most ez sajnos az isteni áldás miatt nem jött össze. Meg én barom sikeresen elsírtam magam a Világcsavargón, ami nem meglepő szerintem, hiszen ez az egyik daluk, ami kegyetlen közel áll hozzám. Egyedül a medley-knél vontam fel a szemöldököm, mert általában nem rajongok értük, de ez még a srácoknak is sikerült, hogy velük kivételt tegyek. Igaz, hogy szerettem volna végighallgatni egyben a 135 sebet, de nem teljesülhet minden kívánságom. Így is egymás után volt a Húzom a kardot és a M.A.T.T., ne legyek telhetetlen :D.

Koncert után mindenki menekült haza, vagy száraz helyre, én meg kicsit vártam kísérőmmel, és sikeresen megszereztem ezt a csudálatos számlistát. Most nem gépelem át. Lássátok ti is, mennyire elázott a cucli.

Galéria tovább alább látható. Van egy képem, amire nagyon büszke vagyok, és ezt külön ki is kell emelnem. Valamiért olyan… különleges. És semmit se használtam egy mobilon kívül.

2019 » 2019.09.07. Road @ Barba Negra Track

Hogy megyek-e még Roadra? Naná. Remélem legközelebb kiengedhetem az állatot, mert már komolyan vágyok arra, hogy egy wall of death-en részt vehessek.

2019. 09. 10.    Amy      Koncertbeszámolók     0 comments

Kezdjük ott a regélést, hogy éppen belevetültem a Mindhunter nevű sorozatba, és hajnali 2-ig azt néztem. Meg volt beszélve, hogy találkozom barátnőmmel a Népligetnél, hogy átvehessem tőle a jegyem… mi volt a gond? Elaludtam.
Negyed 11-kor úgy hívott, hogy mi az isten van velem (gondolta ő), én meg úgy vettem fel, mint akit agyonöntöttek hideg vízzel. Kávé minden nélkül mentem, és mindenki élve maradt.
(Új olvasóknak, kávé nélkül agresszív zombi vagyok).

Jegy megszerezve, hazajöttem, tettem-vettem, elkezdtem készülődni. Alakul egyébként a battle jacketem, de majd ha kész lesz, akkor mutatom meg, még kell rá egy pár felvarró. Na mindegy.
Odaértem, sehol senki. Fél órát vártam a szokásos baráti körömre (és a barátnőmékre), aztán szokás szerint beálltam az első sorba, mert hova mehetnék más hova?

continue

2019. 08. 19.    Amy      Koncertbeszámolók     0 comments
Zene – Depresszió: Én elhittem

Sokadik Depi-koncert beszámolómhoz értünk, de nem is az utolsók egyike ;). Régóta vártam, hogy teljesüljön egy álmom, miszerint évente kétszer látom Magyarország számomra legjobb magyar metal bandáját, és ez a tudat csak a kapunyitás alatti percekben jutott el az agyondolgoztatott agyamig.

Nagy elvárásaim nem voltak, mindössze első soros akartam lenni, ami sikerült is, így ötödjére nem zavart senki. Most kivételen Zoli elé parkoltam le kis csapatunkat, és elkövettem azt a hibát, hogy a hely ismeretének hiánya miatt egy hangfal rontotta az összképet. Bármikor is menjek oda, soha többé bal vagy jobb oldal, csak és kizárólag mikrofonnal szembe. Ezt így elkönyveltem magamnak.


(A képet köszönöm a Depi Facebook oldalának – ez annyira jó, hogy kellett ide, na.)

continue

2018. 12. 26.    Amy      Koncertbeszámolók     0 comments
Zene – Wolfheart: The Saw

Akkora melodeath mérgezést kaptam, hogy atyaúristen. De ez kellett nekem, ez volt a szülinapom Viki barátnőmtől, úgyhogy paljon kiitoksia / danke schön még egyszer!

Én hülye kapunyitásra értem oda, még akkor is, ha egy órával előbb elkéredzkedtem a melóhelyemről. Legközelebb ilyen nem lesz. Sokkal közelebb van tőlünk a Dürer, mint itthonról, na mindegy. Akkor kaptam kézhez a Depresszió jegyem, úgyhogy bocsi, dec. 22-én nem vagyok hajlandó máshova menni munkán kívül.
Bent letettük ruhákat, megkaptuk karszalagot, ééés megláttam a merchstandot. Árakat nézve nem volt vészes, mint egy jobb minőségű póló nálunk, de aztán jött a meglepi: kaptam egy Nothgard pólót. A beszámoló végén látni is, melyiket választottam. Fontosnak véltem, hogy rajta legyen a pesti dátum, hiszen ez volt a második alkalom, amikor Budapesten voltak. Plusz, nekem ez a nap azért is volt fontos, mert négy éve, pont ugyanúgy a Dürerben láttam a Lacrimast, úgyhogy abban a pólóban is mentem.

continue

2018. 11. 14.    Amy      Koncertbeszámolók     0 comments
Zene – Schwarzer Engel: Beuget Euch (bonus track)

Szerintem nem csinálok abból már titkot, hogyha augusztus, akkor nekem bizony Depressziós a hónapom :). Ez most is így volt, csak nem volt rá alkalmam, hogy komolyan elgondolkodjak ezen. Aztán Viki barátnőm meghívott, így aztán alig hittem el, hogy két év után megint látni fogom Magyarország – szerintem – legjobb metal bandáját.

Indulás most másképp alakult, tombolt a hőség (miért is ne?). Ajándékba kaptam egy Egyensúlyos pólót, így abba mentem a Válaszok utános helyett. Nem vittünk sok mindent, mert bakker, vigyázni kell, koncerten el lehet hagyni bármit (mint a fekete tőrös nyakláncom).
Elsőként értünk oda, alig voltak emberek. 17 óra után kezdtek szállingózni, aztán lassan érkeztek a fiúk.

Kapunyitás után automatikusan rohantam az első sorba, így szokás szerint Feri meg Ádám közti területet kaptam ki, de nekem az tökéletes. Az előzenekarokról addig nem hallottam semmit (tudom, nagy hiba), de komolyan mondom, mind a kettő meggyőzött!

continue

2018. 08. 26.    Amy      Koncertbeszámolók     0 comments
Zene – Paddy and the Rats: My Sharona

Bizony, néha nekem is kell egy kis bulika, csakhogy ne foglalkozzak azzal, hogy mi van itthon. Mondjuk baromi vicces történet alakult ki belőle.

Elindulok időben, ahogy számoltam, hogy tökre odaérek Népligethez. Áh, dehogy! Ne várjam, hogy az úgy megy, ahogy én akarom! Fogta magát a metró, és meghalt a Nagyvárad térnél. Én meg ott ülök, hogy most úristen, bassza meg, elkések, nem várnak meg, nem fogok odaérni, mert 2 éve jártam a BP Parkban utoljára, a telefonom előzőleg egy-két nappal „véletlenül” megúsztattam a fürdőkádban… szóval igen, éppen tök jó volt. Háromszor mondták be, hogy rövidesen megyünk tovább, addig türelmet kérek. Előttem ült egy csaj, és az meg szentségelt, hogy kinyírja az anyja, ha nem ér haza 10 percen belül, merthogy házisárkány, mellettem egy apuka már azon izélt, hogy kimegy, és megtolja a metrót, mert biztos kisiklott az egyik kereke, a 4-5-6 éves kisfia ott röhögött. Mondjuk én is, de nagyon nehéz volt megállni, hogy ezt senki se lássa…

Na de, mire felértem, közli egy bkv-s, hogy mehetünk vissza, elvontatták a rossz járatot. Nesze neked orosz metró, meg 10 ezres bérlet, a legtöbb jármű széteshet alattad… de mindegy, odaérek. Már mondtam ennek a jóasszonynak, hogy szar a metró, így is csak 10 percet késtem. Utálok késni! >.<

A végén egy tök cuki kis baráti társaság alakult ki, elvoltunk mindenkivel, aztán bementünk. Egész végig azon izéltem, hogy el ne hagyjam a jegyem, mert kb. senki sem hiszi el, hogy én Paddyra mentem, mert senki se nézi ki belőlem, hogy az ő zenéjük az nekem bejövős. De hát vannak nekem cuki kis barátosnőim, akik ajánlgatnak nekem zenét, és Paddyék is abba a ritka esetbe tartoznak, hogy már elsőre zenével, hanggal, mindennel együtt megfogtak, így jövő héten velük fogtok találkozni az Amy Loves Metal rovatban, minden tervem ellenére.

Egyetlen egy dolog nem tetszett csak, hogy baromi messze voltunk a színpadtól, sok magas ember beállt elém, és mivel nem bakancsban mentem, mert eladósorba tettem Sanyit meg Manyit, ezért még magasabb sem voltam. Valamelyik előttem levő még jól is rá is ugrott a jobb lábfejemre, hogy az fáj a mai napig is. Anya úgyis mindig vicceskedve mondja, hogy most már átérzem a fájdalmait… jó, de nekem nem tört el a csont, csak kurvára fáj :D.

Számlistát nem írtam (mivel bakker, légmemóriával?! ._.), de az összes kedvencem volt. Óriási buli volt, és nagyon remélem, hamar megyünk megint, mert nekem ez baromira nem volt elég. Az előzenekarokat meg se néztük, ők valahogy nem nyűgőztek le engem, de a többieket sem. 

Drága jó Margitom ezt mutatta elsőnek, ez volt a tipikus love at first hear:

Szóval ja, bármikor bárhogy bárhol kapható vagyok Paddy koncertre. Mert ez egy istentelenül überkirály zseniális buli volt! *-*

2016. 07. 10.    Amy      Concerts, Koncertbeszámolók     0 comments
Zene – Lacrimas Profundere: My Release in Pain

Mennyország, de szó szerint! 5 évet vártam erre a napra, mire végre egyáltalán azt mondhattam, hogy elvesztettem a Lacrimas-koncert szüzességem. Alig bírtam kivárni az indulást. Bár eleinte úgy tűnt, hogy nem lesz hol aludni, éjszakára lecsövezek valahol, nem is tudtam még, hogy mekkora kaland lesz itt.

Azt tudtam a fiaimról, hogy naaagyon közvetlenek, így azt mertem gondolni, hogy jó, akkor igyekszem a legeslegutolsó buszt elérni. Először a szervezők közölték, hogy hát jegy nincs, még csak pakoltak be a zenekarok (az enyéimet nem láttam, sőt, összekevertem a Nightmare gityósát Ollyval). Aztán eldöntöttem, hogy akkor kihúzom a szemem, mert állítólag az az erősségem, aztán megnéztem a FB-t, és akkor láttam, hogy Olly az nagyon nem lesz itt, mert orvosi tanácsra inkább kihagyja ezt a kettőt 20 éves pályafutása alatt. Mondtam oké, írtam neki egy Get well soont, aztán befejeztem a körmöm kifestését, mert mi az, hogy úgy megyek metal koncertre, hogy nem fekete.

Közben kijött az a tetűmocskos békávé a Dürer elé. Akkor láttam meg először életemben FB-n kívül Robot. És messziről kicsinek tűnt, szóval tökre megijedtem, hogy akkora mint én X”D. De mázlijuk volt, nem az ő buszukkal volt probléma, hanem a másik két zenekaréval, bár nem tudom, ki melyikkel ment, azt az egyet tudtam, hogy Robéké ilyen emeletes piros volt.

Kapunyitás után megkaptam a karszalagot, erre bemegyek abba a terembe, ahol kb. a bokámig ér a színpad, kordon nuku, és 2009-ben láttam utoljára. Bezony, Amanda boldogságszintje úgy az egekbe szökött. Elég kevesen voltunk, de én így leültem a mikrofonnal szemben Olly hiány miatt, és próbáltam feldolgozni, hogy az ötéves várakozásnak vége, a Before the Dawn c. sztorim ihletadóival fogok találkozni, és ahw.

Azonban volt egy kis csúsztatás, pont Olly miatt, így aki lekéste a Lacrimast, azt nagyon tudom sajnálni, de ez a Hammer Concerts hibája, mert miért akkor írják ki, hogy műsorváltozás van, mikor kb. mindenki suliban/melóban van, mert bizony sokan nem nézték meg a neten, hogy mi történt. Aki meg emiatt hibáztatja a zenekarokat, annak tudok egy helyet, ahol kidühöngheti magát. Tehát, először volt a Grailknights, ahogy eddig is, aztán volt a Lacrimas, utána a Nightmare és a Jaded Heart. Most nem tudom már, hogy lett volna eredetileg, de nem is ez a lényeg. Örültem neki, mert ezzel nőttek az esélyeim, hogy odaállhatok melléjük.

Szerintem a Grailknightsról nem is kellene írnom semmit, nézzétek meg inkább az alábbi klipet, merthogy ez elhangzott (Vöröske meg állandóan nézett, és pár nem metalhead bekörnyékezte őket, csak mert perfektül beszéltek németül – Amanda, tanulni kell!). Hatalmas bulit nyomtak, őrültek a németek, folyton még nekünk köszönte meg Zöldike XD, hogy mekkora hősök vagyunk. Figyelem, ha a Lordi a szörnymetal, akkor a Grailknights a lovag metal alapítóatyai!

Lement a Grailknights, majd elkezdtek hangolni. Várok tök izgatottan, aztán észrevettem Tonyt felsunnyogni a színpadra, és akkor már kezdett felmenni az egekbe a vérnyomásom. Megjött a másik tag is, Christoph, majd a tesója Clea, és hátranézve kiszúrtam Robot, és rimánodtam, hogy el ne ájuljak XD. De hát Holy Merlin, 2009 óta erről az estéről álmodoztam, és ahw. Azonnal bele is csaptak Olly nélkül a Dead to Me-be, és jókat vigyorogtam, hogy Rob párszor megtaposta a megrövidített számlistát. Meg is lepődtem, hogy egyet tettek csak ki, de eldöntöttem, hogy be fogom nyúlni. Számok között néha körbenéztem, hogy mi van, de kb. mögöttem volt két idősebb tag, akik úgy tudták a dalokat, mint én, a divatcsajok meg csak bólogatni tudtak… bassza már meg, én szégyelltem volna magam a helyükben. Mert hogy a másik két bandán egyáltalán nem voltak ott, az olyan biztos, minthogy olyan kincseim vannak, amik többnyire a külföldieknek szoktak lenni.

Eredetileg ez lett volna a számlista, ami át van húzva, azt Olly miatt törölték. Innen is még egyszer: get well soon! (kb. egy a millióhoz az esélye, hogy ezt olvassák, de ki tudja xD).

  • Dead to Me
  • Remembrance Song
  • Dear Amy (most mondjátok meg… xD)
  • A Sigh
  • Antiadore
  • Again It’s Over
  • What I’m Not
  • Amber Girl
  • I Don’t Care
  • Ave End *
  • My Mescaline
  • My Release in Pain *
  • (*= megcserélték)

    Nyolc darab számot kaptam csak összesen… de az a nyolc dal, az tökéletes volt. Megvolt mindenkivel a kontakt, még Robbal is, sikerült „néha” összenéznünk, mert sajnos nem sűrűn volt nyitva a szeme, de annyi baj legyen. Mikor kellett, láttam. Nyolc dal alatt rájöttem, hogy igencsak nagy az esélye, hogy jöjjenek megint (valaki legyen cuki, és hívja el, mert nagy kiruccanás nekem a külföldi út), mert szeretik Pestet, ja és nehogy elfussunk már, mert ők kint lesznek. Nem kellett félteni engem.

    Megszereztem a számlistát, majd kb. 5-6 percnyi bóklászás után odatévedtem a 4-ből három taghoz (Tonyt elhagytam valahol, de legalább van még egy indokom, amiért nem szabad még egy LP bulit kihagynom, tök mindegy, hol lesz). Bátorkodtam először a számlistát odanyomni eléjük, erre megkérdezi tőlem a jó magas emberem (van vagy 180, szóval feleslegesen aggódtam), hogy hívnak. Mondom Amanda. És ráírta nekem, kimondottan névre szólóan!

    Aztán a képek. Baromi boldog voltam. Becsatlakozott még a dobos is a képbe, szóval menő, de el kell kapnom a basszerost is, szóval még egy indok, hogy kötelező a következőn ott lennem.

    Várok pár percet, gyakorlatilag az istencsászárkirálynői állapotomban rájöttem, hogy kell még egy. Nagy nehezen kinyögöm neki lent a bárpultnál (és nem Jack Danielst kért? Ugyanolyan póló volt rajtam!), hogy bocsi, rossz lett a kép, kérek szépen még egyet. És kaptam ^^. Megköszöntem németül, és elinaltam, mint egy nyuszi. Most na, ritkán van ilyen lehetőség, és szokásomhoz híven úgy viselkedek mint egy idióta tinilány. Jobb lett, de nem vállalható, mert a karom rajta szörnyű… de legközelebb ilyen már nem lesz!

    Még ácsorogtam kint egy kicsit, néztem a Vöröskét, hogy ez milyen jól néz ki, mennyire kellene, hogy németül tudjak stb. Majd úgy döntöttem, hogy benézek még a Nightmare-re. Amit hallottam, az kurvajó volt, szóval nemsokára be kell szereznem a lemezeiket. Pechemre az utolsó három számra értem be, de bah… volt fontosabb dolgom is ^^.

    Aztán a Jaded Heart volt az, akiktől egy olyan számot hallottam, ami akkor nem tetszett, de megjegyeztem már magamnak, ne egy számból vonjak le következtetést. Mondjuk nem maradtunk sokat, mert ha már így alakult az este, akkor sajnos hamar haza kellett jönnöm, de legközelebb felteszem ezt a bandát a buszra, aztán see you soon next time, as soon as possible ^^!!!

    2014. 11. 14.    Amy      Concerts, Koncertbeszámolók, Lacrimas Profundere     0 comments