Hy darlings! ♥ \m/

Tavaly októberben volt egy ilyen lista, és itt volt az ideje, hogy megint körbenézzünk, mi minden történt rock/metal fronton. Plusz, az idei évben minden hónapban muszáj, hogy megszülessen egy Top 10-es lista, ahol csak annyit kötöttem ki magamnak, hogyha régóta kedvenc előadó is szerepel a listán, akkor lehetőleg ne egy 2006-os felvétele legyen forever on repeatre állítva, hanem újabb zene legyen. A bullet journalom, az első külső vinyóm, a hallójáratom, az iTunes-om, a YouTube is örül ennek. Meg remélem azok is, akik követnek, hehe 😀
Nem számoltam össze, hány előadót szedtem össze, de október óta sok jött ki, így csak annyit kellett tennem, hogy egyre mélyebbre süllyedek a Feliratkozások fülön… voltak meglepetések, az biztos.

The Silverblack: One Last Nail

Azt mondják róluk, hogy industrial vonalon mozognak, és így azonnal arra gondoltam, hogy egy jó kis Rammstein-Deathstars vonalra kell gondolni… ahha… picit tévedtem. Azt mondják, hogy vannak elemek benne a gothic metalból is, bár én meg nem mondom igazából, hogy milyen :D. Az biztos, hogy van, ami tetszett venne, úgyhogy ezt az ötödik lemezt megnézem magamnak jobban egy kicsit.

Hy darlings! ♥ \m/

Egy hónappal ezelőtt volt az előző része a sorozatnak, és mivel 2022 eddig nagyon erős zenei felhozatalban, nem lehet panaszkodásra okom, hiszen jobbnál jobb zenéket adnak ki a kezük közül a zenekarok. Néhányat nagyon várok, néhány még meg sem jelent, de itt most a május végi, és júniusi és júliusi muzsikák következnek. Persze, nem fog mindenkinek tetszeni, de nem lehet 0-24 ugyanazt a két dalt hallgatni. (amúgy de)

Ti amúgy szeretnétek, hogy visszatérjen az Amy Loves Metal sorozat? Régen nagyon szerettem zenéket felfedezni, ez most is így van, csak akkor hirtelen kifogytam a listából (igen, kérdezhetitek, hogy sikerült ezt elérni X”D). Most lenne megint egy jónéhány előadó.

Lacrimas Profundere: Wall of Gloom

Azt hittem, hogy nem tudják az előző dalt felülmúlni. Azt hittem, hogy nem lehet még jobban megerősíteni a piedesztált, amit kaptak a 2006-os Filthy Notes for Frozen Hearts és a 2008-as Songs for the Last View album óta. Hát de. A Bleeding the Stars sem volt semmi, erre most mindjárt itt van a How to Shroud Yourself With Night (amiről majd írni is fogok, természetesen, ha már az elődjeiről is írtam). Nyitódalként tökéletes, és már most várom, mi lesz később. Még elvileg kettő dal kijön a teljes lemez előtt, úgyhogy ez a félidő most nagyon más. Azóta mondjuk nem is hallgattam nagyon más zenét. Pedig kellene. De szóljatok nekik, hogy engedjenek el egy kicsit.

Lacrimas Profundere: The Curtain of White Silence

Most direkt raktam egybe a két friss dalt, mert én már most nem bírok magammal. Kicsivel több, mint egy hónap van az új albumig, és alig várom már, hogy a box elfoglalja méltó helyét a testvérei mellett. A dal maga nekem meglepetés volt, valóban mertek újítást csinálni, és ez az előnyükre vált. És remélem, én jól hallom, hogy Chris hörög a refrén alatt, mert az még mindig egy kicsi félelmem, hogy csak szövegíróként marad meg, és nem adja megint a csodálatos hangját. De majd augusztusban lesz időm kivesézni rendesen.

Megjött a havi metalválogatás. Legalábbis valami olyasmi. Ki kéri a piros nyalókáját, látván az első videót? 😀 Csak nem bírtam megállni…

Lacrimas Profundere: Father of Fate

Egy dolgot megfogadtam: nyitott leszek Julian felé. Koncertes változatokban tényleg visszahozta Christ (és Robot is, ha már itt tartunk), viszont így volt bennem egy minimális tartás. Hallgatva a saját formációját tetszett, amit akkor hallottam, de mégiscsak nekem itt kellett a bizonyíték, hogy minden tartásom/aggályom felesleges.
Ezért ők a kedvenc bandám, nem más. Egyszerűen ott van két előző album is (tényleg van egy Burning: A Wish utóíz, de nekem valahogy cseng még ott egy Filthy Notes is), de mégis, valami új, ami eddig nem volt ott. Egyébként, akárhányszor lement a dal (mit akárhányszor, ez az én forever repeat nótám azóta is!!!), egyre inkább erősődött az érzés bennem, hogy nem Juliant hallom, hanem Christ. A hörgős refrénért bónusz pacsi, mintha ezek a srácok tudnák, hogy manapság amúgy is az tart életben. Vagy a srác tééényleg eeennyire le tudja vinni a hangját? Emelem a létező kalapom előtte.

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

A hétvégén pont annak a két csapatnak jelent meg új videója, akiktől a leginkább idegenkedtem kismetalos koromban. Pedig nagy hülye voltam, tudom. Szóval, figyeljetek csak ide.

Az utóbbi időben rengeteg melodeath metalt hallgattam, és ebbe beletartozik az Arch Enemy is. Alissával ez lesz a második albumuk, a Will to Power szeptember elején jelenik meg. Azt hittem, hogy ki fogom tudni várni, hogy megjelenjen, és akkor majd egyben… de hát tévedni emberi dolog :D. Kár, hogy nem voltam ott Rockmaratonon, biztos valami eszméletlen nagy bulit csináltak. Alissával találkozni pedig biztos, hogy egy élmény lehet :3.

A másik csodamű (nekem meg még párszáz lányzónak/srácnak) az új Amon Amarth, akik szintén nemsokára lehorgonyozzák nálunk viking hajójukat. Sajnos az a hétezres beugró nekem most olyan soknak tűnik, mintha a fogam húznák… pedig muszáj lenne akkorát bulizni rá! *-* Még a végén pasi lennék, és Johanhoz hasonló szakállam nőne (szóvicc helye, de nem tudok semmit).

Kb. csak én szeretem ezt a műfajt, de azért enjoy! 🙂

Ha már kezdem magam beleásni a viking mitológiába, ami egy elég hálás téma, nem mehetek el ez a banda mellett. Még kismetálos koromban ők és a jövő héten érkezők voltak azok, akiket az akkori énem a legdurvábbnak találtak, így aztán nem is foglalkoztam egyikkel sem 2013-ig. Igen, az egyik örök hiba, ugyanis az AA az egyik csapat, akik előkelő helyet foglalnak el a „Miért is nem hallgattam már előbb?” listámon.

Mint említettem, az Amon Amarth a szövegvilágát igencsak a vikingek köré építi, Johan ugyanis legalább akkora két lábon járó viking-enciklopédia, mint én TWD/FTT-enciklopédia, de ehhez a témakörhöz a többi műfaj valahogy nem is illene :D.
A filmről is tudok, amiben Johan játszott, és sajnos olvastam a legnagyobb spoilerét is, így nem akarom megnézni. Úgy lett volna értelme, ha legalább az egész filmben benne van…

Kedvenc album kimondottan nincs, mindegyiket szeretem, de a legelső, amivel a fülembe költöztek, az a Guardians of Asgaard volt; és azt meg is lehet hallgatni itt alább.