Hy darlings! ♥ \m/

Egy kicsit késve, de megérkezett a következő része a zenei csokornak, amiben hazai és külföldi előadók is felvonultak. Most kivételesen nincs benne Lacrimas, mint az előzőekben, nyugodjatok meg :D. Helyette viszont mindenféle nemzetiség képviselteti magát, így érdemes most is figyelni. Most nagyon el vagyok kényeztetve, hiszen a listaelsők közül több kedvencem is újabb anyagot adott ki a kezei közül, úgyhogy most minden öröm és boldogság.

Schwarzer Engel: Ewig Leben

Szégyenszemre, semmit nem tudok németül, de ettől függetlenül veszettül szeretem ennek a srácnak a hangját, és bár rég volt január, mikor megjelent az új albuma, a Sieben, azért nem tűnt el a süllyesztőben, hiszen itt van ez a lyric videó. Úgysem nyitott még ilyen felhozatalban, úgyhogy ennek is eljött az ideje. Nekem személyszerint ez a dal nem tartozik a szívvel ellátott dalok közé, de mégis kellemes nóta.

Hó vége, tehát aktuális kedvencek. Vannak köztük újak, vannak korábbiak is, amiket csak a napokban tudtam meghallgatni, de remélem, nem okozok senkinek sem csalódást vele. Legalábbis akik ugyanabban a műfajban élnek, mint én :D.

Tarja: Dead Promises

THE QUEEN IS BACK! Ugye nem kell többet ennél mondanom? Egyszerűen zseniális, hogy ennyi év után is milyen erőteljes hangja van ennek a nőnek. És így első hallásra, ez a lemez erősebb lesz, mint az előző, amit kiadott. Nálam már most várós! 😀

Megjött a havi metalválogatás. Legalábbis valami olyasmi. Ki kéri a piros nyalókáját, látván az első videót? 😀 Csak nem bírtam megállni…

Lacrimas Profundere: Father of Fate

Egy dolgot megfogadtam: nyitott leszek Julian felé. Koncertes változatokban tényleg visszahozta Christ (és Robot is, ha már itt tartunk), viszont így volt bennem egy minimális tartás. Hallgatva a saját formációját tetszett, amit akkor hallottam, de mégiscsak nekem itt kellett a bizonyíték, hogy minden tartásom/aggályom felesleges.
Ezért ők a kedvenc bandám, nem más. Egyszerűen ott van két előző album is (tényleg van egy Burning: A Wish utóíz, de nekem valahogy cseng még ott egy Filthy Notes is), de mégis, valami új, ami eddig nem volt ott. Egyébként, akárhányszor lement a dal (mit akárhányszor, ez az én forever repeat nótám azóta is!!!), egyre inkább erősődött az érzés bennem, hogy nem Juliant hallom, hanem Christ. A hörgős refrénért bónusz pacsi, mintha ezek a srácok tudnák, hogy manapság amúgy is az tart életben. Vagy a srác tééényleg eeennyire le tudja vinni a hangját? Emelem a létező kalapom előtte.

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Február megfelelhetne az újdonságok hónapjának is, hiszen annyi, de annyi zenekar adott ki új lemezt, hogy alig győztem őket meghallgatni, és feljegyezni. Rövidke hónapunkban viszont szép számmal kaptok videókat.

Starkill: The Real Enemy

Feel free to hate me: elegem van Sarah-ból. Nem, nem azért, mert féltékeny lennék, már elfogadtam, hogy beszopta magát a bandába. Azt is, hogy amúgy jó a hangja [csak nem ide], de mi a jó édes fenének kell Simone Simonst utánozni?
Mi a jó abban, hogy tulajdonképpen Epica-klónná változtatta a bandát, és ezt Parkerék meg hagyják… oh, bocsi, Parker másképp is rákacsint a nőre, így igazából észre sem veszi a rózsaszín ködtől, hogy ez a zenekar nem olyan, ami volt. Több a szimfónikus elem, és ez így nem Nightwish-Epica divízió, ahogy azt Parker akarja… ez valami új, amiért őt dicsérem, nem plasztikszőkét. Tudom, már unjátok, hogy állandóan ezen picsogok, de fáj látnom, hogy az egykori nagy melodeath csillag leáldozóban van, mert ez az idióta nem képes felfogni, hogy szerelem és munka nem fér meg egymás mellett. Majd szétmennek, mint Mark meg Simone anno.
Amúgy tök jó a klip, amolyan session-féleség, csak plasztikszőkét távolítsák el onnan, és eskü, feljebb tornáztatom Last.fm-en őket. Jó, ott lesz nekem az első három lemez.

Mondhatni, mi még frissen „ismerjük egymást” ezzel a svájci zenekarral. Anno még úgy mutatták, hogy az Inis Monát muszáj meghallgatnom, mert tetszeni fog. Ebben igaza volt az illetőnek, köszönöm!

Imádom ugyan a hangzásukat, mégis van benne valami, ami miatt nem tudom sűrűn, állandóan hallgatni, mint ahogy öcsém újabban éjjel-nappal a Leander Risingot. Ezzel nem azt mondom, hogy amit csinálnak, rossz, csak hangulat kell hozzá. Többnyire íráshoz vettem elő, de újabban nincs igazán kedvem írni, ami részemről borzasztó.

Igazából kedvenc albumot nem is tudok választani. Annak idején a Helvetios ment nagyon sokszor, de mégis az Inis Mona az, amit imádok, és mindig a telefonomon van.