Hy darlings! ♥ \m/

Egy hónappal ezelőtt volt az előző része a sorozatnak, és mivel 2022 eddig nagyon erős zenei felhozatalban, nem lehet panaszkodásra okom, hiszen jobbnál jobb zenéket adnak ki a kezük közül a zenekarok. Néhányat nagyon várok, néhány még meg sem jelent, de itt most a május végi, és júniusi és júliusi muzsikák következnek. Persze, nem fog mindenkinek tetszeni, de nem lehet 0-24 ugyanazt a két dalt hallgatni. (amúgy de)

Ti amúgy szeretnétek, hogy visszatérjen az Amy Loves Metal sorozat? Régen nagyon szerettem zenéket felfedezni, ez most is így van, csak akkor hirtelen kifogytam a listából (igen, kérdezhetitek, hogy sikerült ezt elérni X”D). Most lenne megint egy jónéhány előadó.

Lacrimas Profundere: Wall of Gloom

Azt hittem, hogy nem tudják az előző dalt felülmúlni. Azt hittem, hogy nem lehet még jobban megerősíteni a piedesztált, amit kaptak a 2006-os Filthy Notes for Frozen Hearts és a 2008-as Songs for the Last View album óta. Hát de. A Bleeding the Stars sem volt semmi, erre most mindjárt itt van a How to Shroud Yourself With Night (amiről majd írni is fogok, természetesen, ha már az elődjeiről is írtam). Nyitódalként tökéletes, és már most várom, mi lesz később. Még elvileg kettő dal kijön a teljes lemez előtt, úgyhogy ez a félidő most nagyon más. Azóta mondjuk nem is hallgattam nagyon más zenét. Pedig kellene. De szóljatok nekik, hogy engedjenek el egy kicsit.

Lacrimas Profundere: The Curtain of White Silence

Most direkt raktam egybe a két friss dalt, mert én már most nem bírok magammal. Kicsivel több, mint egy hónap van az új albumig, és alig várom már, hogy a box elfoglalja méltó helyét a testvérei mellett. A dal maga nekem meglepetés volt, valóban mertek újítást csinálni, és ez az előnyükre vált. És remélem, én jól hallom, hogy Chris hörög a refrén alatt, mert az még mindig egy kicsi félelmem, hogy csak szövegíróként marad meg, és nem adja megint a csodálatos hangját. De majd augusztusban lesz időm kivesézni rendesen.

Down for Whatever: Messze még a vége

A srácok egy icipicit szerencsétlen időpontban csináltak dupla dalpremiert, konkrétan a Wall of Gloom klipje után egy nappal. De szerencsére, miután kaptam kimenőt a németektől (haha, csak azt hittem), végig tudtam hallgatni háromszor is az új csodákat. Tudom, hogy ősszel jön az új lemez, és remélem, az a négy, amit eddig csak koncerteken hallgattam, azokat nemsokára magammal hordhatom mindenhova, mert nekem a Zuhanás lemez az egy az egyben tökéletes volt. Remélem, hogy majd az is az lesz, ami majd idén jön. Jézus, még új Depresszió is lesz, segítség.
Valahogy ez nekem jobban bejön, mint az alábbi dal, de lehet azért, mert nem szoktam meg Anna hangját ilyen környezetben. Mondjuk eddig se hallgattam őt, de ide valahogy mégis passzol. Benne van az a karc, amit sok énekesnőből hiányolok.

Down for Whatever: Voltam / Leszek (feat. Pásztor Anna)

Furcsának furcsa volt először, de ha egyszer eljut oda, hogy koncertes legyen, akkor biztos mindenki örülni fog neki. Hogy én örülni fogok-e, azt még nem tudom, mert nekem még szokatlan, és kell pár pörgetés, hogy a listán hogy haladjon tovább. Átjutni átjutott, azzal nincs baj. Inkább azzal, hogy szeretném-e állandóan magam mellett tudni a telefonon.

New Friend Request: Szívtelen

Pont gondolkodtam, hogy nekik is elég sok új daluk van, hát lesz-e már lemez valamikor, mert az első kettőt már betéve tudom kívülről. Aztán szerencsére pont olvastam, hogy ősszel nekik is jön a harmadik lemezük, úgyhogy most örül a fejem rendesen. A klipre én rárakok egy 16-os karikát, bár a mai világban már lassan semmin sem lehet meglepődni. Én a dalt már dúdoltam harmadik hallgatásra, mert az sokkal jobban magával ragadott, mint maga a videó, de ez nem a srácok hibája. Nem minden klip jöhet be mindenkinek, na 😀

Disturbed: Hey You

Nosztalgikus hangulatba kerültem, mikor az első pár pillanat után azon kaptam magam, hogy ismerős a zene. Na, nem azért, mert elolvastam a címét. Ez az a Disturbed, amit szeretek, amit mindenki ismer, és teljesen normális, ha az is fel tud egy dalt idézni, aki még sosem hallotta őket.

Darkane: The Quintessence of Evil

A svéd Darkane csak nemrég került a látókörömbe, de nem bántam meg, hogy felfigyeltem rájuk, mert Lawrence Mackrory hangja olyan, ami miatt felkapja az ember lánya/fia a fejét. Főleg én, akinek van egy évek óta kialakult rendszere, és azon meg kell felelni. Ez a dal egyébként a nemrég megjelent Inhuman Spirits lemezről származik.

Alestorm: Seventh Rum of a Seventh Rum

Mindig megpróbálom, hátha valamelyik dalra azt mondom, hogy szeretném állandóan a lejátszási listámon hallani, mert annyira jó, hogy muszáj legalább naponta hallgatnom egyszer. Most ennek ennyi album után sikerült bejutnia, de nem az örökzöldek között. Próbálom őket komolyan venni, de kezdem úgy érezni, hogy ők sem komolyak. Jó, összerakni egy dalt, egy albumot nem kevés munka, de akkor csináljuk már komolyan. Kicsit úgy érzem, hogy a kalózkodást ők pont nem veszik komolyan. Igen, tudom, ők direkt ilyenek, de a remény hal meg utoljára :D.

Dynazty: Natural Born Killer

Az első pár ütem után már elkezdett járni a lábam, úgyhogy ez már rossz nem lehet. De valamiért úgy tűnt, mintha a zenekar a Beast in Black kistesója lenne, pedig azt nehéz überelni (Yannis hangjával az élen). De azt már múltkor megénekeltem, hogy Nils Molin torkában aranybánya van, de ezt már tudjuk.

Lost Society: Stitches

Kezdek ebbe a zenekarba beleszeretni amúgy. Nem tudom miért, de amiket eddig hallottam a nemsokára (hol van még szeptember 30?!) megjelenő If The Sky Came Down albumukról (ami ráadásul már az ötödik lesz a sorban), az nekem automatikusan átment a rostámon, pedig amúgy válogatós vagyok a zenékben. De ez most atyaúristen. Ez mennyire menő már?
Igen, még mindig hasonlítom őket a Starkillhez, de amíg ők szépen eltűntek, addig a finn tesó előrelépett, és töretlen a siker. Maradjon is ez így.

Ozzy Osbourne: Patient Number 9 (feat. Jeff Beck)

Szinte hihetetlen, hogy ez az ember még életben van, és ráadásul még mindig alkot, minden ellenére is. De ez a dal a klasszikus korszakot juttatja eszembe, a klip pedig… tipikus 😀 De aki jót akar magának, vessen rá egy pillantást, szerintem megéri. A Sötétség Hercegére mindig érdemes figyelni.

Lorna Shore: Into the Earth

Szerintem ezt rajtam kívül senki sem fogja meghallgatni, mert ez néha még nekem sem jön be. Annyi a különlegessége, hogy a budapesti Lemezkuckóban forgatták. Pedig én amúgy bírom ezt a -core műfajt, egyre inkább, de ehhez még az én fülemnek szoknia kell.

Amon Amarth: The Great Heathen Army

Utoljára ilyen szintű hype-ot, mint ami most van a svédeknél, talán a Twilight of the Thunder God albumuk óta nem éreztem. Az előző dal az annyira nem tetszett klipvilágilag, szövegileg nem volt rossz, de nem egy tipikus Amon Amarth dal. De ez… ez valami isteni. Jó, kb. senki sem hallgatja meg rajtam kívül, de tegyetek kivételt vele.

Arch Enemy: In the Eye of the Storm

Zeneileg teljesen rendben van, ahogy a szöveg passzol a zenébe, az nekem kicsit furcsa, de a klip megjelenítési világa az valami eszméletlen jó. Oké, CGI, de akkor is, nagyon menő. Kíváncsi leszek az album többi dalára is, bár már lassan annak is itt az ideje.

Within Temptation: Don’t Pray for Me

A Within nekem már jó régóta az énekesnői fronton a mindenkori ezüstérmes helyet foglalják el, így nagyon nem volt mindegy, hogy mit hallgatok tőlük. A feldolgozások annyira nem jöttek be, mikor képesek olyanokat alkotni maguktól, hogy az ezerszer jobb, mint másoké. Most is ez volt az elvárásom, mert azt a lécet fent kell tartani. Elsőre a dal annyira furcsának hatott, hogy kellett neki időt hagynom. A klip látványvilága jobban lekötött. De milyen furcsa, hogy Sharon is 40-50 között van, de nem akar öregedni ő sem. Jó a sminkes, most üzenem.