Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2023/10/20
Írta: Amy | Hozzászólások: 8 | Kategóriák: YouTube-kalandjaim

Hy darlings! ♥ \m/

Hagytam időt arra, hogy több újdonság szülessen, hiszen általában az őszi/téli megjelenések az erősebbek (mert a metalhoz nagyon jól illik a borongós hangulat, ugye), így aztán hoztam némi friss hallgatnivalót az elmúlt napokból, hetekből. Javarészt olyanok, akiket szívesen hallgatok itthon is, menet közben is. Mert hát miért ne?

Lacrimas Profundere: Breathing Souls

Nekem ez a dal abszolút nem volt újdonság, mivel van egy gyönyörű fan deluxe edition kiadvány a polcon… de a srácok gondoltak azokra, akik csak a natúr verzióval rendelkeznek, így kiadták ezt a csodát. Akkor már beszéltem róla, mikor kijött a lemez, úgyhogy most nem kommentálnám újra. Csak nem gondoljátok, hogy majd pont őket nem teszem a lista élére? 😀

The Alligator Wine: Power of Love

Na, hát na… hát hogy is felejthetném el, mikor VÉGRE hallhatok tőle valami újat?! Még vadászom az anyagot, mert ez a fajta meszkalin kell nekem. Főleg az övé. Hogy is álltunk amúgy a Beyond Time-mal, Maestro? *elvonul a laptopasztaltól, hogy megkeresse Maestro-t*

Lessdmv: Keep It Alive

Őt csak tiszteletből hagyom itt, képviseltesse magát már a múlt és a jövő egy helyen. Jó, ez fájt. Amúgy a szóló munkásságát nem követem aktívan, már patreonon se vagyok. Kicsit úgy vagyok vele jelenleg, hogy irtó cuki jelenség, de az online jelenléte sok. Pszichológiai szempontból viszont tökéletes karakter alapanyag.
Írtam ezeket a meghallgatás előtt.
Meghallgatás után:
Oké, Slipknot hatások átjönnek, de ennek a srácnak aranybánya van a torkában. Sőt… ezerszer jobb, mint a hatás. Legalábbis nekem. Nem kell emiatt csúnyán nézni rám, szeretem a hatást is, halló.

Igen, tisztában vagyok vele, hogy az előző három hangja KÍSÉRTETIESEN hasonlít egymásra. Ezt hívjuk Lacrimas-varázsnak. #silppinaction #sorrynotsorry
Nem érdekel, hogy Slipknot hatása van.

Tovább olvasom »

2015/02/24
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Amy Loves Metal

Nemrég jelent meg még csak az új Sonata Arctica album, a Pariah’s Child, és első hallásra egy hatost adok a produkcióra, de persze, ez még változhat. Az utóbbi időben nagyon sokat hallgattam Sonatát, ami jó jel, mert a legjobb 10-ben vannak.

Hogyan lettem Sonatás? Egybeköthető a Nightwish-mániámmal, mert egyszerre fedeztem fel a két csapatot, de csak évekkel később tudtam meg, hogy amúgy a két zenekar tagjai jó barátságban vannak (Finnországban mindenki ismer mindenkit, egy nagyobbacska falucska). Az Unia album volt az, ahol teljes lett a szerelem, bár akkor nagyon love metalt hallgattam agyba-főbe, de akkor gyakorlatilag a lemeztáram első 15 helyén finn előadókat találhattál (mostanra ez jelentősen lecsappant, tanulmányt lehetne írni a Last.fm chartomból).

Az Unia utáni két album kicsit lejjebb vert az imádatomból, mivel Tony elmondása szerint nem volt az a kimondottan power metal, így ezt száj húzva, de elfogadtam. Azonban jó hír, hogy az új lemez már visszanyúlik a gyökerekhez, a farkast is visszahozták, tehát teljes a boldogságom.

Többször elgondolkozok, meddig jó egy stíluson belül boncolgatni a határokat. A HIM-nek ez nem tett jót, a Sonatának szintén sem. Nem tudom, én valahogy megszoktam, hogy van egy stílus, és nem tér el mindig magától.
Szerencsére, Tonyék az új albummal visszataláltak saját magukhoz, olyan Unia II. érzésem van. Az új gitáros is jót tett nekik, többször találkozom a gyönyörű hosszú sörényével a tumblr falamon (Tony haját meg ellopták -.-„)

So, a Sonata Arctica a finnek listáján a legjobb tízben van, a legjobb ötben is talán (gyorsan puskáz: a negyedik helyen állnak konkrétan, a The 69 Eyes, az Apocalyptica és a Nightwish előzi meg, és nemrég hagyta le az Uniklubit), így a finn farkasok tudnak valamit. Nem merném a Powerwolf finn testvérének hívni, de egy helyen a két csapatot biztosan megnézném, mint oly sok mindenkit.

Ez pedig az új album nyitódala. Aki hallgat Sonatát, nektek is olyan Unia-érzésetek van?