Hy darlings! ♥ \m/

2019-ben írtam utoljára ilyen posztot, utána pedig volt sajnos két olyan évem, aminél nem tudtam annyiszor zenét hallgatni, amennyiszer csak akartam. Így most elsejétől kezdem, és ha minden jól megy, akkor az 1001 dolgos listámon is ki tudom ezt húzni.

» 2022-ben 11.679 dalt hallgattam, ez a szám 2021-ben egyébként sajnos csak 1.119 volt.
» Naponta átlagosan 32 dalt hallgattam, és ez 32 nap 16 órát tesz ki.
» Előadók közül abszolút aranyérmes lett a Lacrimas Profundere – ezen nem lehet igazából meglepődni. Mondtam, hogyha új lemezük van, semmi más sem tud ezen változtatni. 2099 alkalommal hallgattam őket. Második helyre nagyon felkúszott (legnagyobb örömömre) a Down for Whatever, akik sajnos csak 815 alkalommal szóltak. Pedig új album is volt… na mindegy, idén ezt másképp csinálom. Bronzérmes helyen megint a Depresszió végzett, 772 alkalommal. Mondjuk úgy, meglátszik, hogy szünetet tartok, kicsit becsömörlöttem, pedig egyébként nem lett olyan rossz az új album, csak nem adtam neki elég esélyt. [A VU számlista is a bűnös!!!!]
» A leghallgatottabb album mondanom se kell, hogy a How to Shroud Yourself with Night lett 957 alkalommal forgott. Utána jött megmaradt második helyezettként a Zuhanás Kikiéktől 601 alkalommal. A harmadik helyzet a From the Sky Rex c. című albuma, 353 alkalommal ment le.
» Mondanom se kell, hogy a Lacrimas letarolta a listát a leghallgatottabb dalok közül is. Az első két helyen az új albumról az „Unseen” vezeti 126 alkalommal, a második pedig az „A Cloak Woven of Stars” áll, 96 alkalommal ment le. És ha már előbb említettem, bronzérmes helyen végzett a Libera Me, 95 alkalommal. A többi helyezett is nagyjából a How to Shroud Yourself with Night lemezről származnak, de a 12. helyre feljött 71 alkalommal a Lilith Immaculate a Cradle of Filth-től. Ööö… majd Areh-kel beszélek erről.
» Átlagosan este 8 körül szerettem tavaly zenét hallgatni.
» Most is vasárnap hallgattam legtöbbször zenét.
» Műfajilag az alábbi öt került be a mezőnybe: gothic metal, Metal, Power Metal, Gothic Rock, Rock.
» Huzamosabb ideig 13 napon keresztül hallgattam zenét.

A Lacrimas Profundere volt az év zenekara? Naná!

Hy darlings! ❤️

Egy ideje érlelem már ezt a posztot, de csak mostanában jutottam el oda, hogy hosszabban is kifejtsem a véleményem. Ugyanis erről lehet beszélni, előttem is sokan beszéltek már erről, fognak is majd, úgyhogy nem vagyok ezzel egyedül.

Sokan vannak, akik gyermek nélkül élnek, ami a mai világban nem kellene, hogy meglepő legyen, mégis sokan vannak, akik ezen meglepődnek, sőt, tovább megyek, egyenesen támadásnak veszik, hogy XY miért nem édesanya/édesapa.

Nagyon egyszerű a válasz. Négy kategóriába lehet sorolni:
1. Nemzőképtelen/meddő
2. Keresi a megfelelő személyt hozzá
3. Lelkileg nincs rá felkészülve
4. Egyszerűen nem akar

Sokan elfogadják a 2. pontot, a 3. pontra rávágják, hogy úgyis lehet rá készülni, ha már érkezőben a kis jövevény. Az 1. pontot nem fogadják el, hogy ilyen létezik, pedig sajnos van ilyen. A 4. pont pedig egyesek számára vérlázító.

Nemrég többedmagammal ezt a témát alaposan körbejártuk, és nem vagyok meglepődve azon, hogy találtam olyan személyeket, akik ugyanazt gondolják, mint én.

És persze a legfontosabb, hogy akinek nem inge, az ne vegye magára.

Egy ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy nekem nem lesz gyermekem. Először csak hóbort volt, és gondoltam magamban többször is, hogy ez majd úgyis változni fog, mert szerelmes leszek valakibe, akivel később összeházasodunk, és ahogy annak rendje, kisbabánk is lesz. Már neveken is gondolkodtam, minden egyéb, úgyhogy ezzel nincs is baj. Szerintem, tök egészséges elgondolás ez.

Aztán, ahogy végignéztem az elmúlt hónapokat, meg milyen igazából a világ körülöttem, miket tapasztaltam, egyre inkább az volt az elképzelésem, hogy ezt a gyerekes témát én felrakom a polcra, és nem nézek rá többet. Sőt, odáig mentem, hogy követem a Gyermekmentes övezetet, és leginkább azokon a posztokon nevetek, mikor olvasói leveleket osztanak meg, hogy az illetőt mennyire megtámadták, amiért nem akar gyereket.

Ennek igazából nem kellene viccesnek lennie, sőt. Inkább szomorúnak. Ugyanis nem véletlen kezdtem a négy ponttal fentebb. Egyszerűen az embernek a magánügyének kellene lennie, hogy ő akar-e családot alapítani, vagy van-e gyermeke. Igen, tudom, másképp számítják munkahelyen, ha az embernek családja van. De szerintem nem az az élet értelme, hogy minél előbb mindenki szülő legyen, mikor a saját generációmban láttam olyanokat, akik nem valók szülőnek. És ez nem csak a 30-as korosztályra igaz.

Nekem sajnos az életutam miatt kimaradt 10 év az életemből, már betöltöttem a 3. X-et is. Sokáig 30 előtt már szerettem volna édesanya lenni, de át kellett gondolnom, mi minden történt, és arra az elhatározásra jutottam, hogy nem. Köszönöm, én nem szeretnék anya lenni. Egyrészt azért, mert utol kell érnek magam, és addig semmiféleképpen nem férne bele egy gyerek, mert azzal kiesnék a munkából, amire jelenleg óriási szükségem van, jobban is, mint bárki másnak. Másrészt pedig, mire túl jutok ezen a krízisen, arra alsó hangon 5 évet adtam, de lehet több lesz, mert az ördög nem alszik, és ki tudja, érkezik-e negyedik, vagy ne adja Isten, egy ötödik hullám.

Mint látni a fenti soraimból, nem zárkózom el tőle, hogy legyen mégis kisbabám, de nem vagyok hajlandó addig belevágni, míg nem tudom megteremteni azt a közeget, amiben normálisan nevelhetem. Még akkor is, ha közben kong a fejemben a vészharang, hogy én hiába nevelném jól, ha egyszerűen más szülők nevelésének hiánya negatívan befolyásolná a fejlődését. És ettől tartok.

Olvastam, láttam, hallottam történeteket, amik miatt még mindig félek egyáltalán fontolóra venni ezt a dolgot. És a lényeget nem is mondtam, apa nélkül én bele nem vágok.

Ti hogy vagytok ezzel? Egyetértetek, vagy sem? Alább megírhatod, de kérlek, kulturált keretek között.

Hy darlings! ♥ \m/
Tavaly is született egy ilyen poszt, ezúttal is készül egy, igaz, picivel később, mint az előző évi, de jobb később, mint soha 😉 Mit is kell tudni zene terén 2019-ről? Egy előadó kegyetlenül elhúzott az élvonalba, és nem kell találgatni, hogy melyik lesz az, és melyik albumával tarolt.

– Megdöntöttem a tavaly előtti rekordomat, mert 12883 dalt hallgattam, ami 48%-os javulást mutatott 2018-hoz képest.
– Naponta átlagosan 35 dalt hallgattam, és ez 31 nap 8 órát tesz ki.
– Előadók közül abszolút aranyérmes lett a Lacrimas Profundere – ezen nem lehet igazából meglepődni. Mondtam, hogyha új lemezük van, semmi más sem tud ezen változtatni. 7067 alkalom, csodaszép szám. Ezzel második helyre szorult a tavalyi abszolút első Schwarzer Engel, sajnos 1968 alkalommal, de Dave már jelezte a közönségnek, hogy 2020 őszén/telén új albumot ad ki, amit nyáron egy EP-vel előztet meg, úgyhogy van esély, hogy javítson a tavalyi eredményein. Bronzérmes helyen megint a Depresszió végzett, 619 alkalommal, ami viszont veszélyesen kevés, pedig Feriék is új albumot adtak ki, és három alkalommal voltam koncerten…
– A leghallgatottabb album – dobpergést kérek – a Bleeding the Stars lett 5771 alkalommal forgott. Utána jött megmaradt második helyezettként az In Brennenden Himmeln Dave-től, és ő is hozta a harmadik helyet az Imperium I. albumával. Az előbbi 501, míg az utóbbi 454 alkalommal forgott.
– Mondanom se kell, hogy a Lacrimas letarolta a listát a leghallgatottabb dalok közül is. Az első 16 helyett a Bleeding the Stars dalai foglalják, azok közül is kiemelkedik a Mother of Doom, 427 alkalommal. A tavalyi abszolút első Ritt der Toten most csak a 17. helyig jutott, ő is szegény 47 alkalommal.
– Átlagosan este 9 és 10 közé csúszott a zenehallgatási rátám.
– Vasárnap helyett most szombatonként hallgattam a legtöbb zenét.
– Műfajilag az alábbi öt került be a mezőnybe: gothic doom metal, doom metal, Best of 2019, Gothic Rock, Metal.
– Huzamosabb ideig 24 napon keresztül hallgattam zenét (2019. július 28. és augusztus 20-a között). Ekkortájt sikerült „elengednem” a Bleeding-et, hogy a Depresszióra hangolódjak.
– Megdöntöttem a tavalyi rekordomat, ugyanis míg 2018. november 18-án 184 dalt hallgattam, 2019. szeptember 8-án 229-et, 45-tel többet.

– Az On Repeat kategóriában változatosság kedvéért megint a Lacrimas győzött, mint 2018-ban. 2019. augusztus 14-én őket hallgattam a legtöbbször, 240 alkalommal, ugyanezen a napon a Bleeding the Stars ment 240 alkalommal. 2019. szeptember 8-án pedig a Mother of Doom forgott, 22 alkalommal.

A Lacrimas Profundere volt az év zenekara? Naná!

Hy darlings! ♥ \m/

Egy jó ideje érlelem már ezt a posztot, amit még karácsonykor kezdtem írni, de több dolog miatt csak most tudtam úgymond normálisan összeszedni a gondolataimat a témával kapcsolatban.

Sokszor megfogalmazódott már bennem, hogy talán bennem van a hiba, amiért egyedül vagyok, ami részben igaz, de csak 50%-ban. Azt mondják, ha az ember jól érzi magát a bőrében, akarva-akaratlanul is felhívja a másik nem figyelmét. Nos, ez velem többször előfordult, hogy jól éreztem magam, úgy éreztem magam, hogy akár a végzet asszonya is lehetnék – de nem, ez sem segített ahhoz a boldogsághoz jutni, amiről álmodozom. Kicsit olyan ez nekem, mintha egyszerre testesíteném meg a FTT-ből Maryt, Marissa múltjával összerakva.
Megkaptam már, hogy talán nagyok az elvárásaim, de az szerintem nem nagy elvárás, hogy lehetőleg éljen az illető a fővárosban, legyen nálam magasabb egy kicsivel, legyen idősebb nálam, legyen hosszú a haja, és legyen szakálla. Ez miért sok? Nem azt kértem, hogy valami Brandon Katz stílusú kan akasszon le, arra az esély egy a tíz milliárdhoz, de még mindig úgy érzem, hogy nem túl magas az a cél, amit meg kellene ütni.

Korábban beszélgettem kimondottan randi/párkeresés céljából srácokkal (azért nem írok férfit, mert max. egy az, akire azt mondom, hogy az volt), de valahogy már ott éreztem, hogy erőltetem a dolgot, és azért sem jött össze semmi. Mert görcsösen akartam, hogy nekem legyen valakim. Úgyhogy miután elkezdtem dolgozni anno a rockboltban, hanyagoltam is a témát.

Nem mondom, hogy nem lett tapasztalatom, de így visszagondolva, csak annyira voltak jók, hogy tapasztalatot szerezzek. Annyi biztos, hogy a fiatalabbakkal más irányba megy az utunk, nem is lett volna belőle semmi, vagy én nem éreztem azt a bizonyos szikrát, hogy „nnna, akkor, te meg én most kicsivel komolyabban beszélgessünk”.

Emiatt számtalanszor megfordult a fejemben, hogy biztos bennem van a hiba. Való igaz, nem vagyok az a szép lány, de nem tartom magam csúnyának, minden testi hibám ellenére is. Tény, hogy vannak jobb napjaim, mikor minden jó, minden összejön, de valahogy akkor sem jön az a herceg a Harley Davidsonjával. Sajnos sokszor van olyan, hogy megtetszik valaki koncerteken, de mikor kiderül, hogy nálam jócskán fiatalabb, hirtelen öregnek érzem magam, és persze, hogy csalódok.
Már az is megfordult a fejemben, hogy előző életemben biztos, hogy nem voltam szent, és most ebben az életemben kell elviselnem a büntetésem. Nem vicces, ne nevessetek. Valami férfifaló démon lehettem, aztán nem érdekelt senki és semmi, ha kellett nekem valaki, megszereztem. De hogy most miért nincs?

Nem mondom azt, hogy félek nyitni egy kapcsolatra, de valahogy mégsem tudom egyáltalán elkezdeni a dolgot. Vagy fiatalabbat találok, vagy foglaltat, vagy az illetőnek ugyanaz a hobbija, mint nekem, vagy ki sem leng a mércém. És ezek csak a leggyakoribb tapasztalataim. Jó, ha az illető meleg, azzal nincs baj, elfogadom, szeressék egymást, csak ilyenkor mindig az az első kérdésem, hogy nekem miért nem jut ki az ilyenekből?

Sokszor hallottam az alábbi mondatokat, de muszáj vagyok letisztázni, miért nem működik:
– több próbálkozás kell, mire eljön az a bizonyos egy – a tapasztalataim alapján félek egyáltalán keresni
– jönni fog a legváratlanabb pillanatban – és fogadjunk akkor, mikor éppen úgy gondolom, hogy nem kell
– fiatal vagy még nagyon! – persze, mert 21-25-nek nézek ki…
– a sorsnak más tervei vannak veled – ezt aláírom, de akkor kaphatnék valami hintet, hogy egyáltalán van-e esélyem?
– csak járj nyitott szemmel – járhatok, ha nem vesznek észre
– tegyél azért, hogy ne legyél egyedül – majd kiplakátolom, hogy nézd, ott egy szingli
– ne legyenek nagy elvárásaid – nincsenek, de ha valaki egyszerűen nem fog meg, nem tudok mit csinálni
– magadban keresd a hibád – keresem, évek óta, és sejtem már, mi lehet a baj

A végére hagytam, de itt vannak két csoportba szedve azok, amiket tapasztaltam eddigi éveim során. Igen, kicsivel több a rossz, de azért biztos vagyok benne, hogy ez nemsokára változni fog.

Hy darlings! ♥ \m/

Nemrég volt egy eszmecserém Ninaa-val, aki megemlítette, hogy simán megírhatnám, hogyan látom a saját metalhead közösségem. Rögtön gondoltam is magamban: challenge accepted!

Mielőtt azonban leírnám ezt, mindenképpen kiemelném, hogy szürke kisegér módon létezek, nem vesznek észre (főleg az ellenkező nem tagjai), úgyhogy ezt csak egy kis sima megfigyelés szempontjából írom.

Annyira tetszik ez a hajszín, de annyira nem tudnám ilyen szépen tartani… ; – ; meg nem is lehetne ennyire extrémen megjelenni.

A KILLSTAR egy amerikai/angol divatmárka, ami leginkább fekete ruhákra alapozza meg, össze nem téveszthető grafikáit a sötét oldal szerelmeseinek. Tehát, kötelező darab minden darkos embernek.

A weboldalukat a www.killstar.com oldalon keresztül lehet elérni, és már lassan minden van, ami kellhet egy szobába, vagy ruhatárba. A mi szemünkkel nézve borsos, főleg, ha az angol font árfolyamát nézzük, viszont megéri befektetni egy-egy darabba, mert nagyon jó minőségűek, és biztos, hogy nem jön veled szembe az utcán egyhamar :o).

Természetesen, apróbb kívánságlistám nekem is akad belőle (jócskán). Íme négy az elsődlegesek közül, a továbbiakban pedig majdnem az összes dolgot felsorakoztattam, amit szeretnék egyszer a magaménak tudni.

Hy darlings! \m/ ♥
Most egy rendhagyó posztot fogok írni, amit már tavaly is elkezdtem, csak félkészen hagytam, mert miért is ne? XD A Last.fm minden évben statisztikát állít az éves zenei hallgatottságomról, és ez most sem volt másképp. Így nekiállnék kielemezni, mit láttunk majd a fotón, amit amúgy majd egyben hosszún meg lehet tekinteni.

– Tavaly csak 8733 dalt hallgattam. Ami elég szép szám, még úgy is, hogy vannak benne forever on repeat nóták is. 2017-ben ez viszont magasabb szám volt, így 12%-ot rontottam. Tegyük hozzá, hogy volt két hónapom, amíg egyáltalán nem hallgattam zenét, ezért is csökkent, na mindegy.
– Naponta átlagosan 23 dalt hallgattam, és 21 nap 5 órát tesz ki ez a sok dal.
– Előadók közül abszolút aranyérmes lett a Schwarzer Engel – ezen nem lehet igazából meglepődni. Ezzel második helyre szorította a Lacrimas Profundere-t, akiket mindössze 1146 alkalommal hallgattam. DE! Idén új album, ez a szám változni fog 😀. Bronzérmes helyen a Depresszió végzett, mily meglepő.
– A leghallgatottabb albumot is Dave Jason készítette, a Kult der Krähe 934 alkalommal forgott. Utána jött épphogy lemaradva az In Brennenden Himmeln, és mindössze 10 alkalommal kevesebbszer tettem be az Imperium I. albumát.
– Dave a leghallgatottabb dal kategóriájában is igencsak elárasztotta a mezőnyt, a 38. dal már nem az övé a chart összesítőn :D. És mily meglepő, de a Ritt der Toten c. dala lett 2018 leghallgatottabb dala.
– Átlagosan este 8 és 9 között szoktam hallgatni zenét.
– Vasárnap szoktam a legtöbb zenét hallgatni.
– Műfajilag az alábbi öt került be a mezőnybe: gothic metal, dark metal, German, Metal, Melodic death metal.
– Huzamosabb ideig 15 napon keresztül hallgattam zenét (2018. február 11. és március 8-a között).
– 2018. november 18-án kevéssel maradtam csak le a tavalyi rekordtól, ugyanis aznap 184 dalt hallgattam végig, 10-zel kevesebbet, mint korábban.

– Az On Repeat kategóriában viszont Dave alulmaradt a három kategóriában. 2018. március 16-án a Lacrimas Profundere forgott a legtöbbször, 108 alkalommal. Nekik a „Hope is Here” albumuk forgott 108 alkalommal, ugyanazon a napon. Dave pedig 2018. március 7-én 33 alkalommal „énekelte nekem” a Ritt der Toten c. dalát.