Az utóbbi időben egyre több blogon vettem észre, hogy hiába lelkes a szerkesztő, hiába posztol, egyszerűen senki sem kap kommentet.

Hol van az az időszak, mikor az embernek nem esett le a gyűrű az ujjáról, hogy kapott egy hozzászólást a témával kapcsolatban?

Hol van az az időszak, mikor nem csak egy gyors like-ra futotta a Facebookon, hanem tényleg, vettük a fáradtságot, hogy elolvastuk a blogger/ina bejegyzését, és megosztottuk vele a gondolatainkat?

Eltűnt. És ezért rettentően szomorú vagyok.

Igazából ez egy felhívás a mindenkori mindig csendes olvasóknak, hogy hiába csinálja egy blogger/ina a blogját, hogyha nem kap visszajelzést. Ha nem kap visszajelzést, honnan tudja, hogy jó-e az, amit csinál? Hogy olvassák a bejegyzéseit? Hogy lesznek-e érdeklődök, olvasók, esetleg jelentkezők, hogyha nyereményjátékot rendez?

Ez nem csak a szerkesztőkön múlik, hanem RAJTATOK olvasókon is, hogy egyetlen kommenttel támogattok minket.

Mi mit kapunk ezért cserébe? Ugyanúgy semmit, mint ti. De nem jobb érzés azt tudatni a kedvenc íróddal, szerződdel, hogy überjó, amit csinál? És tudod, hogy ezt meghálálja, hogy nem hagyja abba a blogolást?

Sokan egyáltalán nem pénzért írnak, hanem szívből, szórakozásból. És ezt az örömet, a lelkesedést veszitek el azzal, hogy csendben olvastok valakit. Hány meg hány nagyszerű bloggertársam zárta be online naplóját, mert hiába olvasták, ha annyit se írtak neki, hogy „Szia! Klassz a blogod, csináld még!”? 

Mit tudtok tenni? Akár chatbe, akár vendégkönyvbe, akár hozzászólásban ÍRTOK a szerkesztőnek. 

Mi mit tudunk tenni? Tartjuk a lelkesedést, és kitartunk egymás mellett, támogatjuk egymást akkor is, hogyha továbbra is csendben marad az olvasótábor…

Valószínű, hogy ez is le fog csengeni x idő múlva, de ez mind megelőzhető, hogyha író-olvasó figyel egymásra. És ez az olvasókon is múlik, nem csak rajtunk, írókon…

Biztos hallottatok már erről a naplózási módszerről, ami most éli gyakorlatilag a virágkorát. Szerintem sokkal jobban lehet vele dolgozni, mintha vennél egy előre betáblázott határidőnaplót, és egy idő után baromira megéri átállni erre a módszerre.

Szeretném veletek megosztani, miért tartom igencsak szimpatikusnak ezt az elgondolást, és mikor döbbentem rá, hogy a sima határidőnaplókat nem nekem találták ki.

Pozitív oldal:

Tavaly én csak februárban kaptam kézhez ezt a füzetet. Kicsit megviselt, mert egyszer véletlen leöntöttem narancslével, de a post-itekkel simán elhárítottam a katasztrófát. Igazából baromi praktikus volt, mert elfért a táskámban, jóval ár alatt jutottam hozzá (kínai boltban eredetileg 600 volt, de mamámnak sikerült 200 forintért megszereznie), így állandóan kéznél volt. Gyors jegyzetekhez praktikus volt.

Negatív oldal:

Konkrétan csak három oldalnyi jegyzet volt benne, az egy fektetett A6os méretben. Lássuk be, az semmire nem elég :D. Egyedül annyit csináltam, hogy színkódolással jelöltem, mi micsoda, mit jelentenek a használt jelzéseim. Itt jegyeztem azt is, mikor kellett mennem dolgozni, blogon mi mikor jött pontosan, nehogy valamit véletlen kétszer csináljak meg, vagy éppen mikor léptem szintet Diggyben (#justgamerlife; erre kb. rajtam kívül a kutya sem kíváncsi XD).

Pont a tavaly ilyen táji időt kaptam el. Már akkor is péntekenként volt elérhető a HOG Reviews, itt éppen a két aktuális kiszemelt látható. Pirossal írtam a fontos ünnepeket (mint most a névnapom xD), akkor a sorozatokat mindig lila tollal írtam, így tudtam, mikor számíthatok következő részre. A halványan látható M és Sz a melót és a szabadnapot jelölték.

Az elrendezése viszont csapnivaló volt ilyen téren. Egy nap 9 kis sorra rövidült, én meg vonalas lapokon sokkal nagyobb betűkkel írok, ezért rosszabb részemről ez a megoldás. A hétvégi rész olyan, hogy szombatra van négy sorod, péntekre meg csak három.

Volt előre 2016/2017-es naptár, de kb. 3-as betűmérettel. Ezek rendkívül bántották a szemem, nagyítót meg nem mellékeltek a csomaghoz. És azt már nem is említem, hogy minél kisebb a betűméret, annál jelentéktelenebbnek hat egy szöveg, és szerintem egy éves naptár legyen átlátható, még ha mellé nem is tudsz jegyzetelni, de legalább be tud karikázni, melyek azok a napok, amik fontosak neked.

Az biztos, hogy ilyen kicsit nem javaslok. De akkor mi lenne mindenki számára az ideális?

A nagy döntés, avagy a filofaxom elődje:

Úgy voltam, hogy egy sima A5-ös füzet, ami nem spirálozott, lehetőleg négyzethálós, tökéletesen kielégíti az igényeimet, de arra még tavaly év elején rá kellett jönnöm, hogy nem tudok vele dolgozni fél évnél tovább. Februárig tényleg rendszeresen írtam bele, de aztán elmaradozott, mert feleslegesnek éreztem pazarolni már bele a tintát is.
Először előszedtem egy nem használt vastagabb spirálfüzetet, de aztán átszámoltam a lapjait, amiket ki kellett volna tépnem, úgy máris nem volt elég. Legalább 90 lap kell, ha csak a napi teendőimet írom bele, és nem teszek bele olyanokat, mint az év olvasmányai, zenei listái, mennyi vizet ittam egy nap. De ugye nem ártana egy fontos oldal, ahova fel kéne írnom az ügyfélszámaimat, melyik bolt mettől-meddig van nyitva, stb.

Tegnap nagy gondolkodóban voltam, – augusztusban megesik – hogy mégis mi legyen az aktuális BuJo-m, mert az előzőt májusban annyira elfelejtettem, hogy csak júliusban, dobozolás közben leltem meg, és majdnem feladtam az egészet. De nem hagyott nyugodni, folyamatosan nézegettem a mintákat, mert szükségem volt rá. Aztán ráleltem tegnapelőtt erre a kis szépségre (pedig annyira nem is vagyok oda Párizsért):

Aztán összeültünk Holly kolleginával, hogy akkor ötletelünk. Jó késő este, de olyankor jól lehet rajzolni, miközben háttérben megy a rainymood.com. Süt a nap? Katt a Rainy Mood-ra! Garantáltan érzed, hogy teát akarsz, hűvösebb időt, plaid-mintás ruhákat (tudom, hogy ilyen szó nincs, de így visszaadja jobban a hangulatot). Na szóval, akkor elkezdtem nyomozni a Pinteresten, mert ott rengeteg csudijó klassz dolog van.

Egy hónap múlva meglátjuk, mi sül ki belőle, akkor megmutatom, hogy haladtam. Még a heti bontás ötleteit keresem, de az biztos, hogy kreatív és ötletes megoldást kell találnom.

Délelőtt úgy félálomban benyomtam a tévét, hogy mondom, nézzek egy kis műsort, és így akadtam a TLC-n arra a műsorra, ahol olyan emberek történetét mutatták be, akik rengeteg kilótól szabadultak meg, és a lógó bőr pedig megkeserítette az életüket. Jómagam is küzd ezzel a lógó bőr problémával, és ahogy végignéztem, megfogalmazódott bennem valami: csak azoknak jár ilyen fontos műtét, akik legalább 80-100 kilótól szabadultak meg, vagy azok is reménykedhetnek, akik csak 10-20 kilótól?

Miközben ezen elkezdtem agyalni, ittam az első kávém, és elgondolkoztam azon, hogy talán ebbe én is belevághatnék. Bár többnyire 40-50 éveseket mutattak, Amerikában meg egész iparág épült erre, hogy az elhízott embereken segítsenek (segélyből „csak” 2 bevásárlókocsit tudnak telerakni, annyira olcsó kint a kaja…). Egyetlen 24 éves lány volt, aki úgy cirka 5 év alatt érte el, hogy testhez álló ruhát merjen felvenni.

Nálunk annyit tudnék elérni, hogy a háziorvosomnak sírhatnék (aki amúgy gratulált a súlyvesztésemhez még áprilisban!), hogy az egész eltorzult testem olyan szinten elnyom lelkileg, hogy nem látok más kiutat, és akkor talán elküldene egy plasztikai sebészhez. De az is lehet, hogy simán kizavar, hogy ne legyek egy lusta disznó, és mozduljak meg. A tb elvileg ezt állja, bár nem tudom, nekem hányszor és mekkora beavatkozásra lenne szükség.
Még ha bele is mennék (de nem fogok), akkor a lábadozási idő elvenne egy csomó időt, amíg nem tudok mit kezdeni magammal. Plusz, lehet, hogy egy előzetes felmérés során találnak valamit, amitől félek. Évekkel korábban se az endokrinológia, se a nőgyógyászat, se az ultrahang nem talált a szervezetemben semmit, de az évekkel korábban volt, 2014-2015 környékén.

Megpróbálom felsorakoztatni a pro és kontra érveket, melyik hogy érné meg jobban:

Plasztikai beavatkozás pro
» viszonylag hamar megvan az az alkat, ami megfelel, hiszen a doktor szó szerint személyre szab
» altatásban végzik
» nem kell szenvedni az edzőteremben, hogy elérd az alkatod

Plasztikai beavatkozás kontra
» ha nem fizeti a tb, akkor bizony hat számjegynél kezdődik az összeg, és a csillagos égig is felmehet az ár
» hosszú a lábadozási idő
» többfordulós, mert elsőre nem az egész testet szabják át
» felmerülhetnek olyan akadályok, ami miatt a műtétet nem tudják elvégezni
» még ha el is halványul a varrat, ott maradhatnak olyan hegek, ami után újabb műtétre szorulsz

A másik oldal, amit sokan életmódszerűen űznek, és erre teszik a voksukat, néha hevesen tüntetve a műtét ellen, az edzés.

Számtalan edzést kipróbáltam, van, amit elég sokáig csináltam, és akkor lett is valami eredménye: minden ruhám bővebb lett rám. Később, az albérlet és a sokszor 12-16 órás munkarend miatt nem táplálkoztam annyit, de rengeteget mozogtam, és leadtam 15 kilót. Azóta egyáltalán nem híztam egy értékhatár fölé, aminek rettenetesen örülök, DE! még mindig messze vagyok az ideális & vágyott testsúlytól.

Nem egyszer nézem magam a tükörben, és látom, hogy hol vannak ezek a területek. Már van előtte fotóm, centiket holnap mérek újra, mert június elején mértem utoljára. Valami változásra számítok, de nem iszom előre a medve bőrére, mert pofára eshetek.

Mint előbb, most is leírom a pro és kontra oldalakat az edzéssel kapcsolatban. Van benne némi tapasztalatom is, hiszen amióta csak leérettségiztem, küzdök ezzel, és van egy fitneszes a családban:

Edzés pro
» egészségesebb leszel tőle (evidens, Amci…)
» beáll egy rutin az életedbe
» hatalmas motivációt tud adni, hogyha valaki olyan támogat, aki hasonló cipőben járt, mint te
» minden olyan ruhát megvehetsz, amit eddig nem kaptál a méretedben
» megnéz az ellenkező nem
» szintén nagy motiválást ad egy olyan zene, aminek fontos üzenete van számodra

Edzés kontra
» elfáradsz, ha nem megfelelően csinálod
» nem minden eszköz található meg otthon
» drága az edzőterem, és nem szimpatikus alakok járnak be
» az élelmiszerek gyakran drágábbak, mint a normális ételek
» a táplálékkiegészítőknek van káros mellékhatása (túlzott fehérjebevitel esetén sok pattanás pl.)

Próbáltam tényleg tapasztalatok alapján összeírni az érveimet, csak nem írtam hatalmas hülyeséget. Máskülönben nem írtam volna :D.

Annyi biztos, hogy már elkezdtem magamnak egy motivációs levelet írni, miért lenne fontos nekem, hogy végre tovább csináljam egy hétnél. Végre nem úgy látnám magam, mint egy rakás szerencsétlenség, hanem, mint egy Disney-hercegnő (enyhe túlzással…).

Lehet, hogy tényleg ennyire gyenge az akaraterőm, hogy nem megy egy kis időnél tovább? Minek kell vajon bekövetkeznie, hogy a kitartásom olyan legyen, aminek lesz eredménye is?

Sosem gondoltam volna, hogy én valaha is egy DIY-posztot fogok írni, de ez az a poszt, amit minden friss diplomás, meg friss érettségis keres. Hogyan kezdd el a felnőtt életed? Hogyan kell befizetni számlát? Hogy működik egyáltalán egy lakás fenntartása?

Az elmúlt időszakban rengeteg tapasztalatot szereztem etéren, így ez inkább egy tapasztalatos poszt, nem szentírás a szavam. Aki ebből úgy érzi, hogy neki ez tökéletes, áldásom :D. Megiszunk majd egy kávét valahol ;). Amiket leírok, javarészt azokat én is alkalmazom, és próbálom nem ilyen életmódosan előadni 😀

01. Csekkek, számlák, és a többi ijesztő dolog
Gyakorlatilag a legnagyobb mumusok, amikkel jobb felvenni a harcot, és legyőzni őket, mert nagyon hamar képesek túlnőni rajtad.

A csekkeket általában mindig hó végén teszik a postaládákba. Az esetek 100%-ában mindig ötödike a határidő, hogy befizesd, DE! sok ismerősöm van, akinek a fizetése minden hónap 10-15-e között érkezik meg. Ez a pár nap amúgy is egy türelmi idő. Az ilyen befizetések átfutási ideje 3-5 nap. Ha te mondjuk befizetsz egy csekket hétfőn, akkor azt hétvégére biztos megkapják! Ilyenkor nem kell pánikolni, hogy rossz következmények lesznek. Velem megesett, hogy kaptam sms-t csütörtökön, hogy tartozásom van, holott hétfőn be lett a csekk fizetve… ilyenkor jön a 3. pont. Ezt én csak azért hagytam annyiban, mert az egyenlegem utána 0 forintot mutatott, de tényleg bizonyosodjatok meg róla!

Sok helyen le kell olvasni a gáz/villany mérőórák aktuális állását. Ez egy egyszerű dolog: fogsz papírt ceruzát, és a kis hatszámjegyű dolgot leírod, majd telefonon bediktálod (2. pontnál bővebben kifejtettem). Víznél kettő számot kell, de azt ők is látják, külön azt egyáltalán nem kell.

Villanynál évente egyszer a szolgáltató végzi, ilyenkor te nem tudod bediktálni. Ezt azért is végzik évente, hogy nem-e csalsz így, de gondolom, senki sem csinál ilyeneket :D. Ez nekünk friss élmény volt, így ezért osztottam meg veletek. Nincs semmi problémánk.

Amit én javaslok: ha jön számla, mindig jól látható helyre tegyétek, akár egy kis dobozba, és ha megjött a fizetés, tökmindegy hány fővel élsz együtt, mindig a csekkek legyenek az elsők. Jobb ezen túlesni, mint később meglepődni, hogy levonásokkal éltek.

02. A telefonos ügyintézés két oldala
Jó oldal: gyors, pratikus, és csak gombokat kell nyomogatni.
Rossz oldal: ügyintézéshez rengeteg adatot kérnek, és akkor sem lehet mindent telefonon elintézni.

Ilyenkor nem kell pánikolni. Konkrétan nem kell neked megszólalnod, hogyha nem kapcsoltatod magad ügyintézőhöz. Csak figyelmesen végig kell hallgatni a gépi hangot. Mikor a villanyórát olvastam így be, 10 percet vett el az életemből, és csak követtem az opciókat. Eltéveszteni sem lehet (ha meg igen, ott a kis csillagocska).

Rossz oldal pedig… szoknya felköt, türelem-tabletta bevesz, és nincs mese, túl kell rajta esni, mint a 3. ponton. Nem kell úgy érezni, mintha éppen egy erdőben lennél, és nem látod a kiutat, mert mindig van kiút.

03. Mindenféle irodai látogatás
Néha sajnos ilyet sem árt csinálni, mert bizony fontos, hogy lássák, élő személy vagy, és nem valami hologramos robot.

Egy biztos, biztonsági őr fog rád várni, és ő tudni fogja a megjegyzett címszavakból, mit akarsz. Nem neki kell kiselőadást tartanod, hogy ki vagy, és miért jöttél, csak bemondod, hogy pl. szociális osztály, és már kapod is a sorszámot. Váróteremben sem szabad úgy lesni a kijelzőt, mint egy riadt kis nyuszi, mert mindig kiírják a számodat, és hogy hányas asztalhoz kell menned (már ha kapsz számot). Sokszor ki van feliratozva, mit hol találsz, így nem kell aggódni ^^.

Nekem ilyenkor mindig volt egy kisebb gyomorgörcsöm, de higgyétek el, a második után már hihetetlenül gyorsan túl akartok lenni az egészen.

Sajnos ilyen helyzetekben elég gyakori, hogy egy életunt ügyintézőt kapsz ki. Bármit is mond, próbáld ne ráborítani az asztalt, neki csak ez a munkája. Viszont ritka eset, hogy tényleg egy olyan ügyintézőt kapsz ki, aki tényleg a legidiótábbnak tűnő kérdésedre válaszol. Kérdezz, ha nem tudsz!!! Ezt már a suliban is megtanították nekünk, emlékezzetek vissza :).

04. Anyagi biztonság
A legtöbbet beszélt pont a csoportunkban is, így furcsa is, hogy majdnem a végére hagytam. Egy biztos, hogyha te eldöntötted, hogy külön költözöl a szüleidtől, akkor tudnod kell, hogy 100%-osan támogatnak, és nem fognak visszatartani!!! Bármikor visszatérhetsz, hogyha olyan gondok adódtak, amiket nem tudsz egyedül megoldani.

Hitel károsult család tagjaként én a hitelfelvétel ellen vagyok. De nem buzdítok senkit, hogy vegyen fel, és váltsa meg a világot. Egyáltalán nem. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy mi történhet, de ez persze, nem a mi hibánkból történt.

Viszont akkor feljön a kérdés: akarsz valamit, de csak 3-4 hónapnyi fizetésedből tudod megszerezni úgy, hogy előtte nem költesz a kötelező anyagiakon kívül semmit. Ez meg ugye, egy lehetetlen küldetés. Csak az elhatározás segíthet ezen. Lehet spórolni, de akkor meg lecsúszhatsz. Vagy ha van úgy fizetésed, akkor abban a hónapban kevesebb a nassolni való. Ez csak rajtad áll.

Itt is csak azt tudom mondani, hogy mindenképpen vezesd a kiadásaidat és a bevételeidet, akár Excelben, akár füzetben. Tökéletesen át fogod tudni látni a pénzügyeidet. A spórolást pedig nem kell úgy elkezdeni, hogy akkor most minden hónapban egy nagyobb összeget. Mondjuk akár hetente száz forint, és elkezded havonta emelni. 100-200-500… és az év végén pedig ha megnézed ezt a kis megtakarítást, akkor bizony szép kis összeg összegyűlhet.

De mi van akkor, hogyha ez nem sikerül?
Személy szerint én kimondottan anyagi megfontolásból vagyok családi fészekben, de ezt tudjátok. Az én nevemen van a tévé, internet, telefon, így ezeket én fizetem, a többit meg anyuék elosztották egymás között. Tehát ha még otthon is laksz, nem vagy egy naplopó hülye csak megfontolt vagy. Fedél van a fejed fölött? Igen. Kapsz enni is? Még jobb. Nem szégyen, pedig már számtalanszor az arcomba vágták, hogy ennyi idősen már rég nem kellene a fészekben laknom. Kevés fizetésből nem lehet albérletet fenntartani, ezt közlöm. És manapság a csodapaloták nem kedveznek a minimálbérrel rendelkező rétegnek. De bocsássatok meg, elkanyarodtam a témától.

Próbáljátok ki az előző bekezdést, hogy elkezdtek aprót félretenni. Én is így kezdtem. Egyelőre max egy ezres szokott összejönni, de ez bármikor változhat még.

Nem az a fajta lány vagyok, aki csak úgy leül, és akkor picsog egyet… azt már szerencsére kiírtam magamból, de mégis, úgy érzem, valami még nagyon nyom.

Hogy jobban megértsétek a helyzetet, leírok egy példát, hogy kell ezt elképzelni:
Állsz egy elágazás előtt, ami három fele megy. Tudod, hogy a poklok pokla van mögötted, amiben voltak ugyan jó pillanatok is, de valamiért mégsem szívesen nézel vissza. Sokat tanultál, úgy érzed, mindenre készen állsz, szinte legyőzhetetlennek, halhatatlannak érzed magad, és erre ott állsz ennél az elágazásnál.

A balra levő út talán a legfélelmetesebb. Egyedül kell végig menned rajta, és csak halványlila fogalmad van róla, hogy mi lehet akkor, ha azt az utat választod: sikeres élet, stabil munkahely, család, kapcsolat… de valami miatt azonban mégis ott vannak a buktatók, amik miatt mégis tétovázol. Így is sok buktatón vagy túl, és talán emiatt hezitálsz még, mert félsz, hogy ismételten elbuksz.

A középső út – avagy az aranyközép – amire elsőre azt hiszed, hogy arra kell menned. Gyakorlatilag azt azért érzed a legbiztosabbnak, mert tudod, hogy képes vagy megteremteni mindent, ami az út végén vár rád. Képes vagy rá, mert tudod magadról. A mögötted levő út megtanította, hogy érd el mindazt, amire vágysz. Tanulva hibáidból tudod, hogy a buktatók csak gaz csábítók, amik le akarnak téríteni erről az útról, de érzel magadban olyan erőt, amivel le tudod győzni őket, és tovább tudsz vele lépni, egyenesen a célig.

A jobbra eső útról tudod, hogy már egyszer, rosszabb esetben kétszer ugyanoda vitt, ahonnan most jöttél. Valamiért mégis úgy hitted, hogyha ott elindulsz, akkor talán más lehet, mint korábban… de újra arra a kis ösvényre tévedtél, ami végül visszavitt a pokolba, ahonnan sikerült kimásznod, és megint hezitálsz, ezért jobbra abszolút nem mész.

Választanod kell két út között, de ott a rengeteg kérdés a fejedben, melyik éri meg jobban?

Nos igen, valóban úgy érzem, hogy ennyi idősen megint egy válaszút elé érkeztem. Pedig azt hittem, hogy az érettségi után nem jöhet rosszabb. 

Annyi biztos, hogy az aranyközép lenne nekem a választásom, de ott a csábítás, hogy mi lehet a másikon. Tapasztalatból írtam így ezt a három utat, mert a harmadikkal számtalanszor megjártam, az elsőből lehet a harmadik, de a második… nos, az tényleg csak rajtam áll.

Ezt a döntést én már most meghoztam. Abban biztos vagyok, hogy végig tudom csinálni. Abban is biztos vagyok, hogy nem egyszer fogok meginogni. De első döntés a jó döntés, nem fogok elbukni. Nem abból a fajta családból származom. Négy darab nyolcassal az okmányaimban, ugyan :D. Kínaiaknál, azt hiszem, (lehet, hogy a japánoknál, javítsatok ki, ha tévedek!) nagyon szerencsésnek tartják. Eddig érdekes módon, mindenben szerencsém volt, még akkor is, ha néha magam sem hittem benne.

Igen, én is „O.O” fejjel néztem, mikor láttam, hogy egy napon születtek. Csak szerintem ironikus?

Abraham Stoker 1847-ben született Dublinban. Apja, William Stoker (1799-1876), a dublini vár tisztviselője volt, anyja, Charlotte Mathilda Blake Thornley (1818-1901) pedig a szociális kérdések bajnoka. Stoker saját bevallása szerint hétéves koráig járni sem tudott. Bár hogy miben állt a betegsége, azt nem tudni. Szegénység közt nőtt fel egy olyan Írországban, amit még mindig kísértett az 1845-ös krumplivész. Szülei már kiskorában is sokra tartották az irodalmat és a könyveket.

1890-ben az író találkozott Vámbéry Ármin magyar professzorral, aki először mesélt neki a havasalföldi uralkodó, III. Vlad Tepes Drăculea legendájáról. E karakter nyomán hat évi kutatómunkával alkotta meg Stoker a vámpír figuráját. Habár hihetetlen, de Stoker sosem járt Kelet-Európában. A regény a négy fal közti kutatómunka iskolapéldája. Sokáig gondolkozott a cselekményen. Többek közt a British Libaryben és Whitby könyvtárában kutatott. 1897-ben megjelent a Drakula, és osztatlan sikert aratott.

Vlad 1431. november 8-án született az erdélyi Segesvár erődjében, II. Vlad Dracul (draco latinul sárkány, románul ördög) és Cneajna moldáv hercegnő második közös gyermekeként, I. Öreg Mircea uralkodó unokájaként született. Bátyja, Vlad Mircea, 1427-ben született, öccse, III. Szép Radu, 1437-ben vagy 1439-ben született. Bár Vlad hazája Havasalföld volt, a családjával Erdélyben élt, mivel apját az oszmánpárti bojárok kiűzték az országból. Születésének évében apját Nürnbergben a Sárkány Lovagrend tagjává választották. Ötéves korában a fiatal Vladot is beavatták a lovagrendbe.

A Drǎculea, Vlad román keresztneve, apja nevéből, a Draculból származtatható. A dracul a modern román nyelvben ördögöt jelent, de Vlad korában sárkányt és démont is jelentett. A Dracul név azonban eredetileg a Sárkány Lovagrendre utalt, a sárkány ugyanis latinul draco. Utóneve, a Țepeș vagy Cepes (magyarul karóbahúzó) a legkedveltebb kivégzési módszerével, a karóbahúzással hozható kapcsolatba. Az oszmánok Kazıklı Bey néven ismerték, ami Karóbahúzó Herceget jelent.

A halloween igazából kelta hagyományokból kialakult ünnep, de mára többnyire Amerikában és Angliában szentelnek ennek nagy felhajtást. Nemrég olvastam, hogy az oroszoknál betiltották, mert idézem „a fiatalokat a halottkultusz maga alá vonja”, és hogy ez milyen fúj dolog már. Szerintem nem, de ők tudják.

A pogány kelta boszorkányok, kísértetek és szellemek ünnepe volt a samhain, az ünnep őse, amit szintén október 31-én tartanak, de nem csak a samhain, de a wicca és más újpogány vallásokban szintén fontos ünnep. Ez az ünnep a kelta halálisten, a druidák istene Crom Cruach kultuszában gyökerezik. Egyébként a samhain gael nyelven novembert jelent.

A halloween elnevezés a nyugati germán óangol nyelv, a mai angol őséből származik. A »szent« jelentésű hālig melléknévből, illetve ennek a főnévi megfelelőjéből a hallow  »szent, szent ember« jelentésű szóból. Az All-Hallows-Even kifejezésből, ahol az utolsó szó az evening (»este«) szó régies változata. Az egész kifejezés a Mindenszentek keresztény ünnep előtti éjszakát jelölte. A kifejezés 1556-ból maradt fenn először, és ennek terjedt el később a skót változata, a Hallowe’en.

A római hódítások során Gallia a Római Birodalom része lett, ezért a kelta kultúra ünnepeinek elemei összemosódtak a római ünnepekkel. A kelták annak idején samhainkor ünnepelték a kelta újévet, ami okt. 31-ére esett, és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette.

És itt befejezném a történelmet, a wikipédián jól le van írva, sőt, ha jól láttam, még a nightingale.gp is foglalkozik vele. Sokkal bővebben.