Hy darlings! ❤️

Egy ideje érlelem már ezt a posztot, de csak mostanában jutottam el oda, hogy hosszabban is kifejtsem a véleményem. Ugyanis erről lehet beszélni, előttem is sokan beszéltek már erről, fognak is majd, úgyhogy nem vagyok ezzel egyedül.

Sokan vannak, akik gyermek nélkül élnek, ami a mai világban nem kellene, hogy meglepő legyen, mégis sokan vannak, akik ezen meglepődnek, sőt, tovább megyek, egyenesen támadásnak veszik, hogy XY miért nem édesanya/édesapa.

Nagyon egyszerű a válasz. Négy kategóriába lehet sorolni:
1. Nemzőképtelen/meddő
2. Keresi a megfelelő személyt hozzá
3. Lelkileg nincs rá felkészülve
4. Egyszerűen nem akar

Sokan elfogadják a 2. pontot, a 3. pontra rávágják, hogy úgyis lehet rá készülni, ha már érkezőben a kis jövevény. Az 1. pontot nem fogadják el, hogy ilyen létezik, pedig sajnos van ilyen. A 4. pont pedig egyesek számára vérlázító.

Nemrég többedmagammal ezt a témát alaposan körbejártuk, és nem vagyok meglepődve azon, hogy találtam olyan személyeket, akik ugyanazt gondolják, mint én.

És persze a legfontosabb, hogy akinek nem inge, az ne vegye magára.

Egy ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy nekem nem lesz gyermekem. Először csak hóbort volt, és gondoltam magamban többször is, hogy ez majd úgyis változni fog, mert szerelmes leszek valakibe, akivel később összeházasodunk, és ahogy annak rendje, kisbabánk is lesz. Már neveken is gondolkodtam, minden egyéb, úgyhogy ezzel nincs is baj. Szerintem, tök egészséges elgondolás ez.

Aztán, ahogy végignéztem az elmúlt hónapokat, meg milyen igazából a világ körülöttem, miket tapasztaltam, egyre inkább az volt az elképzelésem, hogy ezt a gyerekes témát én felrakom a polcra, és nem nézek rá többet. Sőt, odáig mentem, hogy követem a Gyermekmentes övezetet, és leginkább azokon a posztokon nevetek, mikor olvasói leveleket osztanak meg, hogy az illetőt mennyire megtámadták, amiért nem akar gyereket.

Ennek igazából nem kellene viccesnek lennie, sőt. Inkább szomorúnak. Ugyanis nem véletlen kezdtem a négy ponttal fentebb. Egyszerűen az embernek a magánügyének kellene lennie, hogy ő akar-e családot alapítani, vagy van-e gyermeke. Igen, tudom, másképp számítják munkahelyen, ha az embernek családja van. De szerintem nem az az élet értelme, hogy minél előbb mindenki szülő legyen, mikor a saját generációmban láttam olyanokat, akik nem valók szülőnek. És ez nem csak a 30-as korosztályra igaz.

Nekem sajnos az életutam miatt kimaradt 10 év az életemből, már betöltöttem a 3. X-et is. Sokáig 30 előtt már szerettem volna édesanya lenni, de át kellett gondolnom, mi minden történt, és arra az elhatározásra jutottam, hogy nem. Köszönöm, én nem szeretnék anya lenni. Egyrészt azért, mert utol kell érnek magam, és addig semmiféleképpen nem férne bele egy gyerek, mert azzal kiesnék a munkából, amire jelenleg óriási szükségem van, jobban is, mint bárki másnak. Másrészt pedig, mire túl jutok ezen a krízisen, arra alsó hangon 5 évet adtam, de lehet több lesz, mert az ördög nem alszik, és ki tudja, érkezik-e negyedik, vagy ne adja Isten, egy ötödik hullám.

Mint látni a fenti soraimból, nem zárkózom el tőle, hogy legyen mégis kisbabám, de nem vagyok hajlandó addig belevágni, míg nem tudom megteremteni azt a közeget, amiben normálisan nevelhetem. Még akkor is, ha közben kong a fejemben a vészharang, hogy én hiába nevelném jól, ha egyszerűen más szülők nevelésének hiánya negatívan befolyásolná a fejlődését. És ettől tartok.

Olvastam, láttam, hallottam történeteket, amik miatt még mindig félek egyáltalán fontolóra venni ezt a dolgot. És a lényeget nem is mondtam, apa nélkül én bele nem vágok.

Ti hogy vagytok ezzel? Egyetértetek, vagy sem? Alább megírhatod, de kérlek, kulturált keretek között.