Egy nagy lusta dög vagyok, ami abban is nyilvánul meg, hogy szívesen napolok el dolgokat. Változó időszakjaimban feltört, hogy igenis változtatni fogok rajta, aztán a lassú változás miatt mindig abbahagytam, és mindig találtam kifogást, miért is ne tegyem. Azonban a kifogásokon túl mutattak olyan problémák is, amiknek köszönhetem azt, hogy kiskorom óta felszaladtak a kilók: a hormonok.

A hormonok rohadt nagy ellenségek, és mára lehet őket kezelni. Eltüntetni nem, de kezelni igen. Látom, hogy hat a gyógyszer, és tudom, hogy ez majd akkor fog menni jobban, ha a kilók is leindulnak. A centik csodálatos módon mennek le, hétről hétre egyre több, és én vagyok a legboldogabb, mert megtanultam értékelni a kis dolgokat az életben.

A fenti mondat egy hatalmas nagy löket, mivel akárhányszor érzem, hogy elfáradok, legalább háromszor elmondom magamnak, hogy never give up, és mintha valaki kicserélne bennem egy elemet, újra tudom folytatni. Ma észre sem vettem, de úgy lement másfél óra, hogy arra kaptam fel a fejem, hogy viszik le a kutyát. A jogginggal még mindig nem barátkoztam meg, és nem is fogok. Nem elég, hogy a bélés rám tapad, hátráltat néhány mozdulatban, és ilyenkor jó nagyanyó módjára húzogatom a nadrágom. De imádom az érzést, amit edzés végén érzek, és mindig újra akarom érezni.

Valamikor még az April Rain idején figyeltem fel rájuk, de akkor úgy voltam vele, hogy még egy csajos metalcsapat, és nem foglalkoztam velük különösebben. Aztán kellett egy We are the Others, hogy felkapjam a fejem.

Utánaolvastam, mi a dal története, és egyrészt ezért is vált a csapat szimpatikussá. Nem szégyen goth-nak lenni, meg másnak sem, csak a sok hülye nem fér meg egymás mellett… Meg szerintem hülye felfogás azért elítélni valakit, mert nem azt a zenét szereti, amit te. Volt ismerősöm, aki nem volt metalhead, mégis szót értettünk. Na de vissza az eredeti témánkhoz.

Volt szerencsém eljutni a legutóbbi magyar bulijukra, és teljesen megvettek maguknak. Charlotte egy tündér, a többiek is extrém cukik. A közvetlen csapatokat amúgy is szeretem, azokat meg főleg, akik nem szálltak el maguktól, mint vurstliban a kisgyerek lufija. Ősszel szerintem biztos megyek a bulijukra, és öcsémet is veszem, mert szimpatizál Charlotte-tal :D.

Megjelenés: 2015. május 10.
Fejlesztők: Deep Shadows
Történet:
Egy gonosznak látszó nőszemély ellopja Charon időmegfagyasztó óráit, és Daniel utánaered, hogy visszaszerezze őket, ám áldozatul esik a fagyasztásnak. Olivia nyugtalan, ezért Daniel keresésre indul.

Megjelenés: 2015. május 8.
Fejlesztők: ERS Game Studios
Történet:
Egy nappal Roberto és Lucia esküvője előtt rejtélyes alakok támadnak a párra, különös transzba ejtve Robertot. Az emberek azt hiszik, meghalt, és Lucia a bűnös, éjfélkor a téren akarják nyilvánosan kivégezni, nekünk pedig ezt kell megakadályoznunk.

Volt pár mozdulat, amit rosszul csináltam, és kijavítottam nemrég. Nos, jelentem, érzem a változást, mert még gépelés közben is húzódnak a karizmaim.

Először is, bármennyire is rühellem a joggingomat, muszáj voltam ismét belebújni. Már a gondolatától is melegem lett, hogy majd abban fogom a mozdulataimat végezni. Felvettem, és ismét rá kellett jönnöm, miért se szeretek joggingban lenni: a belső bélés azonnal rám tapadt, mint egy instant szauna, és még a bemelegítés és nyújtás előtt éreztem, hogy melegem van. Utána még inkább. De tudom, hogy majd megéri… csak egyszerűen utálom. Szörnyű benne guggolni, ha felhúzom teljesen a cipzárt, megfulladok, ha kint a nyakam, a gallér csúszik fel állandóan a füleim, kiverve a fülhallgatót… mekkora problémáim vannak, nem?

Másrészt oké, hogy így rengeteg vizet vesztettem, amit közben kortyokban pótoltam. Beöltözve sokkal hatékonyabban éreztem, hogy a zsírpárnáim sírnak, de én csak szenvedtettem őket, mert el kell tűnniük 😀 Ez a büntetésük, amiért két napi edzést kihagytam, mert egyik este rosszul aludtam, és hihetetlenül fáradt voltam, másik nap pedig melegfront volt, én meg frontos lévén egész nap küszködtem a fejfájással…

Amióta tumblr-özöm, több oldalon is találkoztam a nevükkel, és már kezdett furdallni a kíváncsiság, hogy mitől olyan nagyszám ez a csapat, és miért van mindenki oda Namtarért. A 2012-ben megjelent, Where the Corpses Sink Forever c. albummal kezdtem a hallgatást, és azonnal megértettem. 

Szeretem a black metalt, a symphonic black metalt pedig főleg. És itt minden megvan, amit akarok. Állandóan kísértést érzek, hogy napi kétszer legalább meghallgassam a legutóbbi, This is No Fairytale c. lemezüket. Ha holland lennék, most büszkén kihúznám magam, de sajnos nem vagyok holland, így elégedetten bólintok egyet. Aztán a guta is megütött, mikor láttam, hogy ők már voltak itt Magyarországon, csak akkor még nem voltak ennyire ismertek.

Egyértelműen kedvenc album a This is No Fairytale. Valahogy vele érzek olyan kapcsolatot, amiért akarom azt a lemezt fogni a kezeim között. Ami késik, nem múlik.

Igazából videójuk nagyon nincs egy lyricen kívül, de azt inkább nem osztom meg 😀