Megjelenés: 2015. május 10.
Fejlesztők: Deep Shadows
Történet:
Egy gonosznak látszó nőszemély ellopja Charon időmegfagyasztó óráit, és Daniel utánaered, hogy visszaszerezze őket, ám áldozatul esik a fagyasztásnak. Olivia nyugtalan, ezért Daniel keresésre indul.
Amanda szemszöge
Első szembetűnő dolog: Charon emberi arcot kapott. Második szembetűnő dolog: rengeteget javult a grafika az első részhez képest. Ugyanakkor ez a sok kék-narancs párosítás erős, de ez az én egyéni szájízem hibája. Inkább foglalkozzunk a történettel.
Daniel és Olivia úgy látszik, csatlakoztak Charonhoz, így együtt keresik a halál elől elmenekülni vágyó lelkeket. Gyanítom, ennek a nőnek is köze van ahhoz, de aztán lehet, hogy mégse.
Jaj, de még hogy! Ez a nő ugyanis már az első részben kifigyelte a triót, és közben tanulmányozni kezdte az alvilág urát is. Ekkor jött rá, hogy van egy olyan órája, amivel nagyon befolyásolni tudja az időt, és nemsokára sikerült Charon vonatjáról ellopnia ezeket. Az volt a terve, hogy a szobrokat élőkké változtatja, és mivel immúnisak Charon hatalmára, simán legyőzheti a világot. Szerintem ez a nő amúgy ugyanaz, aki segített az első részben Orlok grófnak halhatatlannak maradni. Mikor megszökött egy hajóval, volt ott egy hatalmas kőszobor, hogy majd azzal legyőz minket, de nem olyan korlátlan a hatalma, mint nekünk, ugye. A szobor összetörte a hajót, és kimentettük egyenesen a vonatra a nőt, ezzel véget is értek az ámokfutásai.
A bónuszban azonban az órakészítő nem nyugszik, annyira lenyűgözte ez az óra, hogy egy biztonságos változaton kezdett dolgozni. De persze, megjelentek a gonosz erők, és mire minden kiderülhetett volna, szellemek kezdték őt üldözni. A párja úgy rohant a hídkezelőhöz, hogy mentse meg őket, amíg csak lehet. Végül is csak három ilyen időfagyasztó lény okozott galibát a városban, majd sikeresen bezártuk a portált az órakészítővel, így helyre is állt a rend.
Szerintem
Jelentősen javult a grafika, bár én még élveztem volna a túlélt bűnözők elfogását, de így sem volt rossz. Orlok segédjét is elkaptuk – legalábbis nekem ez a meggyőződésem, így végre mehetünk egy új gonoszt elkapni.
Grafika: 10/10 – a gesztikulálásokon van még mit javítani, de haladás
Teljesítmény: 10/10 – volt, hogy ki kellett lépnem, mert fagyott, de nem rontott az élményen
Történet: 10/10 – ilyen óra nekem is jól jönne… de szerintem hamar a pokolra kerülnék miatta.