Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2015/04/25
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Mások cikkei

*Gonosz kacaj*. Vagy csak szimplán finnek, és haláli arcok. 

[Forrás]

Elképzelésem sincs, mit élhetnek át azok a true metálrajongók, akik a H&M ruhaüzletekben Slayer- és Metallica-pólókat látnak. Pláne, ha a legújabb kollekciójukban már felvarrós bomberdzsekit és gyanúsan metálos zenekari pólót is árulnak. Aztán egyszer csak feltűnt egy svéd PR-csapat, akik azt állították, hogy a pólón és felvarrókon látható logók egykor valóban létező metálzenekarokhoz tartoznak, akik között két nemzetiszocialista, neonáci black metal együttes is található.

A sztorit azonnal felkapta először a szaksajtó, aztán az egész internet, a patinás Metal Injection még a Finntroll szintisét is felkereste, aki lelkendezve kommentálta ezeknek az elveszett bandáknak a hírét. Na itt vált gyanússá a dolog.

Azóta ugyanis kiderült, hogy – a finntrollos Henri Sorvali vezetésével – egy óriási skandináv összmetálos hoaxról van szó, aminek részeként a színtér fontos szereplői megalkották az említett Strong Scene Productionst, és az – egyébként szintén svéd – H&M új ruháin látható fiktív zenekaroknak a háttérben Facebook-, Youtube-, de még MySpace-profilokat is kreáltak. Sőt, nemcsak profilokat, de zenéket is feltöltöttek, ezzel elhitetve mindenkivel, hogy például ezek a bandák egyszer tényleg léteztek, köztük pár náci formáció is.  Annyira elmélyedtek a trollkodásban, hogy konkrétan 12 számos válogatást raktak össze ezeknek a rég elfeledett obskúrus együtteseknek.

Később Sorvali a Noiseynak elmondta, hogy az egész hoaxszal csak azt szerették volna jelezni a ruhaipar számára, hogy a metálzenei színtér nem csak néhány menő logó, és a fogyasztóipar ezt a kultúrát csak úgy nem árusíthatja ki a megfelelő háttértudás nélkül.

Vagyis szó sincs arról, hogy a H&M náci zenekarokkal reklámozná az új ruháit, pusztán az inspirációt jelentő metálszíntér vágott vissza olyan elementáris erővel, ahogyan csak ők tudnak. Az pedig csak hab a tortán, hogy az egész hoaxot levezénylő Henri Sorvali egy olyan zenekarnak a tagja, aminek még a nevében is szerepel a troll szó.

2015/04/25
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: My Fit Diary

Nem, nem, soha.

Mondtam ezt ma reggel, mikor kikeltem az ágyamból. Újraírtam az edzéstervem, ahogy a héten kifejlesztettem. Ezek alapján bírom a tempót. Néha ugyan érzem, hogy feszülnek az izmok, akkor leállok pihenni kicsit, vagy kirázom a végtagjaimat. A forró vizes zuhany csodákra képes itt is, csak bátran tudom ajánlani.

Az étrendemmel is alakulok, kiállok a diétám mellett – többnyire. Sajnos még el-elcsábulok egy-egy cukrosabb falatért, pedig tudom, hogy nem kellene. Maximum 1800 kalóriát kellene csak bevinnem egy nap, 1,5 litert meginnom a gyógyfüves teáimból (fodormenta, diólevél, citromfű és csalán), a vizet se felejtsem el mellé, és lehetőleg a zöldségeket is sűrítsem. Akkor is, ha a káposztát nem szeretem. Ja igen, és az antibébi bogyómat is szedjem.

Nem az a célom, hogy S-es legyek, nem. Egy teljesen korrekt M-es mérettel már tökéletesen boldog lennék. Akkor a legtöbb ruha jó lenne rám, amit kinéztem, nem töltené ki a hurka. Nem drasztikus fogyásra szántam el magam. Csak egy szolid 69-70 kg akarok lenni. A magasságomhoz annyi is kell.

Négy hét kell ahhoz, hogy észrevehető változásokat tapasztaljak magamon, és már érzem, hogy elkezdődött. Már az edzéshez használt ruháim bővebbek a kelleténél. Vagyis a csípőm még fogja a nadrágom, de a sportmelltartót már nem érzem szorosnak.

A centik számítanak. Igenis számítanak. Majd ha meglátjátok a táblázatom, amit direkt ide készítettem, akkor meg fogjátok érteni, miért bőgtem el magam. Hét napból hatot edzéssel akarok tölteni, egyet pihenővel. Minden kényes területet megmozgatok, több módszerrel, így garantáltnak érzem a sikert.

2015/04/24
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Elephant Games HOG Reviews Mystery Trackers

Megjelenés: 2015. március 27.
Fejlesztők: Elephant Games
Történet:
Nightsville és Willowsville városa között viszály alakul ki, mikor a hírhedt Bagolyember elrabol egy kisfiút.

Tovább olvasom »

2015/04/21
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Amy Loves Metal

Eme drága csapat az egyik, akinek egyetlen magyar koncertjére se jutottam ki még eddig… és komolyan, már mindenkinek mondom, hogy kötözzön magához, és vigyen be valahogy, mert harmadjára nem csúszhatok le róluk…

Igazából még 2008-ban fedeztem fel őket, mikor Dombóváron nyaraltam egyik barátnőmnél. A nevük nem volt ismeretlen, csak nem jöttem arra rá, hogy ezek a srácok ilyen eszméletlen jó zenét csinálnak.

Cat kilépése váratlanul ért, és azóta nem is nagyon találok semmit róla. Ez tök szomorú :(.

Kedvenc album a debütáló Synthetic Generation. Azok a dalok annyira tökéletesek, hogy hú. A legutóbbi Perfect Cult is igazán fülbemászó. Svédektől rossz zene még nem jött ki a műfajon belül.

2015/04/20
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Polyvore

2015/04/17
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Haul

Sajnos én ezt a vásárlás-mániát negatívumként tartom, pedig egész jól összehoztam most magamnak pár dolgot. Valahol olvastam, hogy egy Mérleget úgy tudsz feldobni, ha elviszed vásárolni. Nem kell engem vinni, megoldom én magamnak! 😀

1. kocka

  • Sminklemosó kendő: nem mintha valami sokat sminkelnék, de például edzés után jól esik megtörölni az arcom. (150 ft)
  • Kézkrém: rohadtul szárít a víz nálunk… és ez legalább ápol is valamennyit. (150 ft)
  • Körömlakklemosó: állandóan fogy, most mit csináljak vele? 😀 (190 ft)
  • Vanília illatú testápoló: korábban volt kakaóvajas testápolóm, de benyúlták -.-„. Ez legalább az enyém. Kissé vizes az állaga, de gyorsan beszívódik, és még mindig érzem az illatát. Tényleg puhítja a bőröm. (290 ft)
  • 2. kocka

  • Csokis shake & Piros medvecukor illatú Star Nature: jó, jó, lehet kissé túlzásba estem, ami ezeket az illatokat illeti… de a csokis shake eszméletlen finom! A medvecukros is pont olyan, mint amilyennek… a medvecukornak lennie kell! 😀 (850 ft/db, de a csokis ajándék volt).
  • 3. kocka

  • Körömreszelő: volt egy szép áfonyamintásom az oriflame-ből, de elég hamar elhasználódott. Remélem, azért ti megmaradtok, rosszcsontok! 😀 (290 ft)
  • 4. kocka

  • Fekete alapon mintás fülbevaló: az első fülbevalóm, amit baromi nehéz kinyitni! >-< pedig ah… eszméletlen jó formája van. (350 ft)
  • Karácsonyfa formájú fülbevaló: kezdjem el megint azt énekelni, hogy Making Christmas…? (200 ft)
  • Két páros fülbevaló: remélem ezeknek a ráhúzó gumijuk nem fog olyan kitágulni, vagy eret vágok… a felsőnek szív formája van, és van benne egy kicsike Eiffel-torony, az alsó pedig háromszög, de majd szépen berajzolom rá a Halál ereklyéit, muhaha. (390 ft)
  • 5. kocka

  • Fekete és lila gumigyűrű: amióta elkezdtem karkötőket gyártani, keresem a tökéletes márkát, ami hosszú ideig bírja, és passzol színileg is. Vettem már játékboltban és kínai boltban is, idáig a játékboltos bírja a legtovább, most letesztelem, hogy meddig bírja majd a Lora. Érdekes, ha nem körömlakk vagy sminktermék, azoktól nem kapok bezzeg allergiát… (97 ft/db)
  • 2015/04/17
    Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Eipix Entertainment HOG Reviews Myths of the World

    Megjelenés: 2015. április 17.
    Fejlesztők: Eipix Entertainment
    Történet:
    Egy szerencsétlen nő a hegyekben balesetet szenved a sárkányok miatt, és valahol egy ázsiai országban landol a gépével.

    Tovább olvasom »