Régen vallottam be vonzalmamat egy női frontemberrel megáldott banda iránt, így ez a sok hím közül ki kell emelnem a holland Within Temptationt. Igazából valamikor 2004-2007-re tudnám datálni a felfedezésüket. A Stand My Ground mai napig az a dal, amitől libabőrös leszek, ha meghallom. Mai napig ki merem állítani, hogy Sharon angyalhangja fixen meggyőzött, hogy erre a csapatra figyelni kell.
A koncerttudásukról a Black Symphony nevű kiadvány győzőtt meg, azóta vágyok egy WT bulira.
A Hydra előtti lemezt még mindig próbálom megemészteni. Igazából nem az, hogy rossz, ilyet sosem mondanék egy WT albumra, csak nem egy telitalálat album, hanem egy erős hetes, mint a Tears on Tape. Lássuk be, minden előadónak van egy gyengébben sikerült albuma, nálam a The Unforgiving ilyen. Viszont a Hydrát már könnyebben lehet megemészteni, a vendégelőadókat is elfogadtam. Összességében ez is egy erős album.
Az abszolút favorit lemez az a The Heart of Everything. Az a maximális 10/10-es album. Ha lakatlan szigetre mennék, mellettem lenne egy Hogyan építsünk tutajt? könyv mellett :DD.
Megjelenés: 2013. június 2.
Fejlesztők: Daily Magic Productions
Történet:
Egy kisvárost elpusztított a vulkán. A bányász lánya azonban meg akarta akadályozni a bányászatot, mert egy sötét erő munkálkodott a környéken.
Nekem ez a csapat eleinte se veled, se nélküled módon működött. Vagyis hiányérzetem volt, ha nem volt CD-re, később mp3-ra téve, meg ha rajta is volt, átugortam. Később jöttem rá, hogy érlelődniük kellett a fülemben, azóta szerelem van. A Lost Boys volt az első videó, amit láttam tőlük, és ott szerelem. Sok lap (volt köztük néhány régebbi gportálos is!) egyenesen HIM-koppintásnak nevezte őket, holott emberek, a goth ‘n’ roll alapítóatyaival állunk szemben. Nem mellesleg, a banda ’89-es születésű, úgyhogy velük is össze vagyok kötve ;DDD. Sőt, idősebbek is, mint a HIM, és Ville nem egyszer beugrott már Jyrkiékhez háttérvokálozni. Tessék csak meglesni pl. a Wasting the Dawn videóját.
2009. február 17. Ez az a nap, mikor három évnyi érlelődés, szerelembe esés és várakozás után visszatértek Helsinki vámpírjai hozzánk. Egy korábbi blogomon volt róla élménybeszámoló is (számlista nélkül) az eseményről, és tisztán emlékszem, hogy a 2. sorban álltam Jyrkivel szemben, de olyan szinten nézett, hogy a mai napig nem értem. Talán ő is azt mondja, hogy a szemüveg intelligensé tesz, vagy mi? Valami eszméletlen bulit csináltak, talán 15-16 szám volt, én meg akkori kísérőtársammal ruhatár után rohantunk ki, hátha el tudjuk őket kapni, mégiscsak egyedülálló élmény.
Februári hidegben kint álltunk, még nem öltöztünk fel, mert kurva meleg volt, aztán látok kijönni egy tök magas tagot a PeCsa hátsó részéből egy pizzás dobozzal. Ránézek a csajra: „Te, ez nem a Jyrki?” Mikor megerősítette, hogy de, megindultunk felé, összeszedett angollal, nagyjából lecsillapított gyomorral, hogy kérjünk aláírást meg közös fotót tőle. Megkért minket, hogy várjuk meg kint, míg felszalad lepakolni, mi meg majdnem sikoltoztunk mint a kistinik (pedig nem is voltunk már tinik). Aztán kijött, készítettünk képeket, de halljátok: úgy megragadta a csípőm a kép erejéig, hogy azóta is néha érzem a helyét… juj, most is libabőrös lettem, ahogy belegondoltam. Ráadásul tök édes a magyar kiejtése, még nekünk köszönte meg, hogy elmentünk a bulijukra. Bármikor máskor is drágám.
Még vártunk egy órát, hátha Jussiék is kijönnek, de nem, mivel másnap Rasmus jött, és Lauriékkal biztos összefutottak lerészegedni, így azóta is várok arra az alkalomra. Majd egyszer értekezek a Rasmusról is, bár nem hinném, hogy így nagyon a listám elején, mivel évek óta nem hallgatom őket. Finoman szólva, nekem túl gyenge lett a zenéjük, és négy egymást követő koncert után már meguntam őket.
Ahogy teltek az évek, ugyanúgy szeretem-imádom a The 69 Eyest. A harmadik legjobb banda jelenleg a Last.fm chartomon, Finnországból az első. Hátha most már Jyrki az original bandájára is figyel, nem csak a The 69 Catsre, és jönni fog az X utódja… 2-3 éve jött ki az az album, és már igencsak ki vagyok éhezve valami újdonságra.
Megjelenés: 2011. május 1.
Fejlesztők: Daily Magic Productions
Történet:
Silvertown rejtélyes módon eltűnt a ködben a 19. században, és 100 év után ismét előkerült. Megannyi titkot őriz a város, többet között egy gyilkosságot is.
A Last.fm Discover másik nagy meglepetése számomra ez a görög csapat, ugyanis több helyen találkoztam a debütáló albumukkal teszthallgatás céljából, aztán végül itt maradtak a lemeztáramban a legjobb 10 között. Maguk is bevallottan a HIM kistesói, így már alapjáraton rossz nem lehet. És tényleg, nem csalódtam.
Aztán kijött a második album, ami idáig a legtöbbet hallgatott albumuk, és nem kimondottan az Amanda Blood miatt… egyszerűen csak kurvajó az az album, egy 10-ből 10-es. 2012-ben a topon volt nálam gothic metal terén, mert bizony, nem tudok ettől a műfajtól megszabadulni. Ez az én „anyaföldem” ;DDD.
Később lettem csak ismerőse két tagnak is a bandából, azóta naprakészebb vagyok a banda körüli történésekből, mint valaha. És mint mindig, reménykedek egy hazai koncertben, bár idáig az esély erre picike. Ha egy nagyobb név előtt lépnének fel, akit én pl. nem szeretek, képes lennék elmenni csak miattuk. Még akkor is, ha szegényeim max. 30-40 percet játszhatnának.
Idén kijött a Grave Party, amiért én hetekig a hajam téptem. A legtöbb friss albumot nem szeretem számonként meghallgatni, hanem egyben az egészet, de elkövettem azt a picike hibát, hogy megnéztem a Lady Cry videóját… és onnantól kezdve még inkább a hajam téptem (nem hogy megrendeltem volna). Nem mintha nem tervezném megvásárolni a lemezeiket. Aztán történt egy kora nyári estén, hogy kiszivárgott az album, megjelenés után egy hónappal, én meg mint egy megveszett őrült, úgy csaptam le rá, mint ahogy a svájci csoda lemezeire szoktam. Azóta három helyen őrzöm kimentve, ha neadja Merlin elveszne.
Valami eszméletlen bitang kemény album ez, a maga műfaján belül. Számomra mondjuk szomorú, hogy az apabandát, a HIM-et ez az album simán leveri. Jó, a SadDoLLs még fiatal csapat, Villéék már több mint 20 éve zenélnek, ne próbáljam meg hasonlítani, de mégis, érzek a görögökben hasonlatot. Erről ne is próbáljatok meg lebeszélni. Érződik az összes nagy hatása, főleg a hármas számú albumban.
10/10, kétség sem fér hozzá, és idáig nagyon úgy fest, hogy a Grave Party számomra 2014 albuma (ugyanezt mondtam az Antiadore-ra 2013-ban, két hónappal a megjelenés után). Bármikor jönnek, jöttök, én biztos ott leszek.