Talán az egyik legelső olyan találatom hosszú-hosszú idő óta, amit a YouTube ajánlójának köszönhetek. Igazából úgy voltam vele, hogy amit a Nightwish elért 2004-ben, azt senki sem tudja überelni. Erre jött ez a fiatal kanadai csapat, és egyből első hallásra meggyőztek.

Mivel még csak 2 napos az ismeretségünk (igen, pont tegnap akadtam rájuk, mikor nekiláttam a Polyvore-hoz keresni valami zenét), és azonnal átestek azon a bizonyos rostán. Sok mindent nem tudok még írni róluk, kell még egy kis idő, míg megtalálom a kedvenceket. De ez alább mindent visz. Úgyis már kezdik a 4. album ízelítőit kipakolni, én meg boldog vagyok most ^^. Úgyis kevés nő van a lemeztáramban. Legjobban hasonlítani úgy tudnám, hogy a női Iron Maiden.

Talán egyike az első olyan black metalnak, amivel megismerkedtem igazából a műfajjal, még valamikor 2007-ben. Még az egyik Villés interjúban olvastam, hogy Villének bejön a zenéjük, én meg voltam olyan kíváncsi, hogy utánanéztem. A Cradle of Filth is meg volt említve egyébként, de velük már találkoztam a Midiannal, ami szerintem mai napig a legjobb albumuk, de maradjunk inkább itt Norvégiában.

Igazából valamiért ez az egyik banda, akiktől több dalt szoktam hallgatni, mint a többitől, bár kedvencem kimondottan nincs azokon kívül, amik híresebbek. Így nem lesz meglepő szerintem, hogy az egyik, amit mindenképpen be akarok mutatni, az a Gateways lesz. Jó régi dal, már hat éves, de hátha nemsokára lesz új Dimmu, és örülni fog a fejem 😀

Eredetileg nem ezt a videót akartam hozni, de a másikat lecenzúrázta a YouTube, vagy a kiadó. Kérdem én: az mehet, hogy mindenféle divatos celebasszony szinte semmit sem takaró ruhában vonaglik többnyire három és fél percen keresztül egy dalra, de az, hogyha két másodpercre látsz egy fedetlen mellpárt egy metalvideóban, az egyből cenzúra? És még az én műfajom az, amitől óvják a mai fiatalságot…

Igazából kerestem valami black metalt, mert néha vannak olyan elborult vágyaim, hogy nekem valami még bűnösebb zene kell, mint amik alapjában vannak nálam. Jó, már a metal is egyeseknek bűnnek számít ;).

Rájuk YouTube kalandozásom során akadtam, és azt kell mondanom, hogy kellemes meglepetés volt. Nem gondoltam volna, hogy az olaszok – mert azok, hát miért is ne? Ennyit arról, hogy találok egy norvég black metalt, ami bejön… – ennyire jól tudnak alkotni ebben a műfajban is.

Igazából kedvenc nagyon nincs, mert nekem kell egy olyan alaphangulat, hogy én már tényleg a blackhez nyúljak Blackként (ez de bonyolult így látva). Találok benne élvezeti értéket, szó se róla 😀 Még akkor is, ha éppen nem olyan gondolataim vannak, amiket jobb csak történetben látni.

Még egy német csapatot hoztam – most na, ilyen német időt élünk. A nevük biztos ismeretlen, és az első három album után csak német nyelvű lemezeik vannak. Ami nem is baj, mert így lehet egy kicsit tanulni :D.

Nevüket még valamikor 2010 környékén fedeztem fel. Valami megfogott a fickó hangjában, és elég sűrűn hallgattam is, aztán egy idő után ráuntam. Most megint előszedtem, mert érdekes muzsikájuk van. Már kezdek megbarátkozni a német dalokkal is. De most csak egy angolt hozok, amit nagyon szerettem. Én mindig csak ilyeneket találok 😀

Eltűnt zenekaraink sokadik felvonás c. fejezet következik. Egy jó tíz éve már annak, hogy semmit sem lehet hallani róluk, de annak idején úgy mondtam, hogy ők a magyar 69 Eyes, és nem is lőttem nagyon mellé ezzel a kifejezéssel.

Két lemezük van csak, amiket kincsként őrzök, és eddig még sose töröltem le a gépről. Még öcsém is szereti őket, pedig nála ritka, hogy valami goth metalt hallgasson. Még látok reményt arra, hogy valamikor visszamásznak a köztudatba, ha nemrég a Strong Deformity is feltámasztotta magát. Jaj, istenem, annak de örültem! *-* (igen, ez majd egy másik poszt regéje lesz).

Addig is, egy kis ízelítő. Sajnos azt, amelyiket meg akartam mutatni, nem található fent YouTube-on, ezért hoztam inkább azt, amelyiket öcsémmel szeretjük. Nem tudom, poén-e ennyire utánozni Jyrkit, de mindegy 😀 

Nemrég volt az, hogy én őket felfedeztem, mert úgy felötlött bennem, mi lenne, ha kicsit kutakodnék a német zenei színtéren. Nem egy nevet ismerek onnan, de bővíteni az infókat sosem árt :D.

Jól meg is lepődtem, mikor olvastam, hogy a német Crematory bizony a második x-en is túl van, és a kedvenc korongom pont a 13. lemezük lett. Most na, már a 10. nagylemez is egy gyönyörű mérföldkő minden zenekarnak, nemhogy a 13-ik. Ezzel kezdtem pont az ismerkedésüket, és sokadik meghallgatásra egyre több dalba szeretek bele. Mondjuk nem ártana már végre tovább menni, mert még van 12 :D.

Igazából valami régebbit akartam, mint a Ravens Calling. Aztán szerencsére sikerült túljutnom ezen a dilemmán, ezért megmutatom a Nothing-ot. Ő volt a második, amelyik azonnal a fülembe költözött :3.

Nemrég kiderült, hogy hét lemez után a csapat szögre akasztja a gitárokat. Személyesen az énekesük jelentette be nemrég a személyes FB oldalán. Én meg így, what? Nem úgy volt, hogy jön a 8. lemez? O.o

De ez van, egyszer mindennek vége van. Kicsit sokkoló volt számomra, hogy az Amoral után pár nappal ők is bejelentették, hogy ennyi volt. De az Amoralról majd máskor, most maradjunk a TDF-nél. A nevük nem volt ismeretlen, a gothic metal egyik nagy-nagy alakjai voltak, bár nem minden számukat szerettem. Még az első két albumig úgy nagyjából tisztában vagyok mindennel, de a hatodik korong az valahogy nekem annyira tökéletes, ahogy van. Hiába mondják azt arra, hogy a finn Lacrimas, ezt azért Robék nevében is kikérem magamnak, bár lehet, hogy ezt ők hízelgőnek veszik.

Egy szó, mint száz, sajnálom, hogy ennek így itt a vége. Mindig is tervben volt, hogy fogom, és nekiülök a lemezeiknek, mert azért a gothic metal egy kincsesbánya. Még azért remélem, hallok a srácokról valamit. Ezt meg így csak búcsúzóul.