Talán egyike az első olyan black metalnak, amivel megismerkedtem igazából a műfajjal, még valamikor 2007-ben. Még az egyik Villés interjúban olvastam, hogy Villének bejön a zenéjük, én meg voltam olyan kíváncsi, hogy utánanéztem. A Cradle of Filth is meg volt említve egyébként, de velük már találkoztam a Midiannal, ami szerintem mai napig a legjobb albumuk, de maradjunk inkább itt Norvégiában.
Igazából valamiért ez az egyik banda, akiktől több dalt szoktam hallgatni, mint a többitől, bár kedvencem kimondottan nincs azokon kívül, amik híresebbek. Így nem lesz meglepő szerintem, hogy az egyik, amit mindenképpen be akarok mutatni, az a Gateways lesz. Jó régi dal, már hat éves, de hátha nemsokára lesz új Dimmu, és örülni fog a fejem 😀
Eredetileg nem ezt a videót akartam hozni, de a másikat lecenzúrázta a YouTube, vagy a kiadó. Kérdem én: az mehet, hogy mindenféle divatos celebasszony szinte semmit sem takaró ruhában vonaglik többnyire három és fél percen keresztül egy dalra, de az, hogyha két másodpercre látsz egy fedetlen mellpárt egy metalvideóban, az egyből cenzúra? És még az én műfajom az, amitől óvják a mai fiatalságot…