Megjött a havi metalválogatás. Legalábbis valami olyasmi. Ki kéri a piros nyalókáját, látván az első videót? 😀 Csak nem bírtam megállni…

Lacrimas Profundere: Father of Fate

Egy dolgot megfogadtam: nyitott leszek Julian felé. Koncertes változatokban tényleg visszahozta Christ (és Robot is, ha már itt tartunk), viszont így volt bennem egy minimális tartás. Hallgatva a saját formációját tetszett, amit akkor hallottam, de mégiscsak nekem itt kellett a bizonyíték, hogy minden tartásom/aggályom felesleges.
Ezért ők a kedvenc bandám, nem más. Egyszerűen ott van két előző album is (tényleg van egy Burning: A Wish utóíz, de nekem valahogy cseng még ott egy Filthy Notes is), de mégis, valami új, ami eddig nem volt ott. Egyébként, akárhányszor lement a dal (mit akárhányszor, ez az én forever repeat nótám azóta is!!!), egyre inkább erősődött az érzés bennem, hogy nem Juliant hallom, hanem Christ. A hörgős refrénért bónusz pacsi, mintha ezek a srácok tudnák, hogy manapság amúgy is az tart életben. Vagy a srác tééényleg eeennyire le tudja vinni a hangját? Emelem a létező kalapom előtte.

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Feröer-szigetek egyetlen zenekarához érkeztünk, akik idén nyáron visszatérnek hazánkba. A folk metal szerelmesei biztos, hogy ott lesznek, nekem még kérdéses. De mindenesetre, a mai ajánlóm róluk szól.

Szerintem ők egy olyan A-vonalas zenekar, akiket nem kell bemutatnom. A Týr már 1998 óta létezik, 7 lemezük jelent meg, és már két éve behirdették, hogy készül egy 8. lemez, de azóta nagyon csendben vannak lemez terén. Tavaly jött a hír, hogy a dobosuk kilépett, így kíváncsi leszek, mi lesz majd. Nevüket a skandináv háború istentől, Týr-től vették kölcsön. De még milyen jól tették. Ez meg az egyik kedvenc dalom.