Megjött a havi metalválogatás. Legalábbis valami olyasmi. Ki kéri a piros nyalókáját, látván az első videót? 😀 Csak nem bírtam megállni…

Lacrimas Profundere: Father of Fate

Egy dolgot megfogadtam: nyitott leszek Julian felé. Koncertes változatokban tényleg visszahozta Christ (és Robot is, ha már itt tartunk), viszont így volt bennem egy minimális tartás. Hallgatva a saját formációját tetszett, amit akkor hallottam, de mégiscsak nekem itt kellett a bizonyíték, hogy minden tartásom/aggályom felesleges.
Ezért ők a kedvenc bandám, nem más. Egyszerűen ott van két előző album is (tényleg van egy Burning: A Wish utóíz, de nekem valahogy cseng még ott egy Filthy Notes is), de mégis, valami új, ami eddig nem volt ott. Egyébként, akárhányszor lement a dal (mit akárhányszor, ez az én forever repeat nótám azóta is!!!), egyre inkább erősődött az érzés bennem, hogy nem Juliant hallom, hanem Christ. A hörgős refrénért bónusz pacsi, mintha ezek a srácok tudnák, hogy manapság amúgy is az tart életben. Vagy a srác tééényleg eeennyire le tudja vinni a hangját? Emelem a létező kalapom előtte.

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Amon Amarth: Raven’s Flight

Tipik Amon Amarth – ahogy a bentiek mondták. Valahogy mégis érzem az újdonság varázsát, és nem, nem azért, mert ez a nóta kijött lassan két hete. A klip szerintem gagyi, annyira látszik a CGI-megoldás, hogy az eszméletlen. Maga a koncepciója viszont tetszik, kíváncsi vagyok a folytatásokra.

Fleshgod Apocalypse: Sugar

Két ténymegállapítás a videót látván:
1.) ez miért nincs cenzúrázva, mint a Kamelot March of Mephisto-ja?
2.) ez minden, csak nem cukor.
Kicsit óvatos vagyok, hiszen a témát könnyen félreérthetik, de na, a metal nem arról szól, hogy virágzik a rét, és hogy ez milyen jó.
Ötödik lemezüknél tart a symphodeath csapat, és eddig amit hallottam belőle tetszik (más kérdés, hogy a borító befér American McGee agyába).

Eluveitie: Ambiramus

Úristen a mennyben! Én ritkán vagyok énekesnők hangja miatt libabőrös, de most ez… úristen, ez most levitt a lábamról. Fabienne valami eszméletlen jól énekel a dalban, és bár nem ez az első, amit vele hallottam a svájci csapattól, ez most új kedvencem lett. Úgyis az Eluveitie egyike a legjobb folk metal berkeiben utazó csapatoknak, így most sem kellett csalódnom.

Týr: Ragnars Kvæði

Feröer metal csapata 2013 őszén adta ki a Valkyrja lemezüket, és az bizony piszok régen volt. Így aztán derült égből villámcsapásként ért, hogy a srácok megjelentették ezt a csodát, amit eddig csak félig hallottam, de amit hallottam, az bizony tetszett. Nah, I’m a woman of simple tastes. Külön érdekessége a videónak, hogy a főszereplő nő magyar, részben hazánkban és Erdélyben forgatták, ráadásul a készítő csapat is magyar, meg az a csodás hajkoronájú Vörös Attila is még nem hivatalosan a csapatban játszik, úgyhogy kell ennél nagyobb boldogság egy metalt hallgató lánynak?

Evergrey: All I Have

A svédekben van valami, ami mindig visszahúz egy-egy csapatukhoz. Most éppen ők kaptak el, de egyáltalán nem bánom. Picit melodikusabb ez a dal, mint amit korábban hallottam, de nem csalódtam egyáltalán. Az egész lemezt még nem hallgattam végig, de ami eddig kijött, szimpatikus. Legalábbis most csak ennyit tudok mondani, később szerintem többet is.

Kamelot: Vespertine (My Crimson Bride)

Egy csöppet haragszom a csapatra. A Silverthorn-t imádom, az utolsó másodpercéig. Ehhez képest, az utóbbi két lemez csak gyenge árnyéka annak a lemeznek, és nem Tommy hangjával van bajom. Valami olyan irányba mozdultak el, ami nekem annyira nem bejövős. Remélem, ha adnak ki lemezt jövőre (talán?!), akkor visszatérnek arra a vonalra, amikor Tommy bekerült, mert ez így harmatgyenge.

Avantasia: Alchemy

Se veled, se nélküled a viszonyom a csapattal újabban, mert nem minden dal tetszik, ami Tobias agyából kiugrik, akkor is, ha az ember amúgy zseni.
A mostani azonban kivétel, valamiért az első meghallgatás után már tudtam dudolgatni a dalt, de az attól még messze van, hogy állandóan ez menjen.