Tudtam, hogy nem kell sokat várni, hogy Anton kitaláljon valami csodát. Így mikor először hallottam a zenekarról, nem voltak elvárásaim: ennek rendje-módja szerint jöttek, és betonba ágyaztak a meglepetéstől. Imádom. Elsőre. És szerintem fényévekkel jobb, mint a Battle Beast.

Ne tévesszen meg senkit a hang, igen, magas, de pont ez a jó benne. Egyszerűen nem bírok betelni vele, úgy várom már a lemezt, mint a messiást, ez a dal pedig lemegy hetente legalább 30 alkalommal.

Hadd mutassam be öcsém plátói szerelmét: Clémentine Delauney személyében, akiről még hónapokkal korábban beszéltem az Exit Eden kapcsán. Hivatalos promófotót vele nem találtam sajna. Eddig a hölgyemény a Serenity-ből volt ismert, azonban nemrég a VoA vokalistája lett, és már most várom a lemezt vele, mert isteni hangja.

Csak egyet tudok nektek mutatni, de remélem, nemsokára többet is. mert ezt egyszerűen muszáj hallani.

Eleinte totál meglepett, hogy Anna kilépett a zenekarból, és komolyan féltem, hogy többé nem hallom a hangját, mert szinte az övé tette egyedié az Eluveitie-t. Aztán szerencsére nem kellett sokat várni, hogy legyen egy saját zenekara, így az „ismeretségünk” egyáltalán nem újkeletű.

Ez a dal meg olyan szinten a füledbe fog ragadni, hogy csoda, hogyha egyáltalán elfelejted.

Történt egy szép napon, hogy öcsém YouTube-on hallgatott egy listát, és köztük volt ez a csapat is. Úgy küldte át, hogy ez nekem biztos tetszeni fog, mert tudja, hogy a mély hangúakat szeretem, plusz, ha még melodeath félig a stílus, akkor pláne.

Mikor meghallottam az alábbi számot, akkor határozottan az az érzésem volt, hogy Havas Jon büszke lenne, hogyha ezt hallaná. Így is egy időben elkezdtem összeírni az összes olyan zenekart, ami valamilyen szinten illene sokadik kedvenc szépfiúmhoz. Ezek után a Witcheryt is odaírom, mégha nem is kimondottan téliesek.

Újabban azt mondtam magamnak, hogy nekem szükségem van egy olyan műfajra, amit eddig kerültem, mert egy szimpla idióta voltam: ez bizony a thrash metal. És mivel érdemes leginkább kezdeni? Persze, hogy a Testamenttel.

Mikor erre rátaláltam, tudtam, hogy nekem ez legalább annyira bejövős, mint legelső hallásra az Avatar, vagy éppen a Semblant. Egyre csak bővül a listám, úgy érzem. So many music, so little time.

Szintén egyike a véletlen felfedezettjeimnek, pedig nem nagyon szeretem a metalcore-t, ahogy azt anno a Motionless in White-nál megénekeltem. Ehhez képest nem itt van még egy? Igazából a csávó tiszta hangjára figyeltem fel, mert az tök jól megy a zenéhez. Sőt, ezt még öcsém is küldte egyszer, hogy ez tetszene nekem. Nos, ja. Bejött. Mondtam, hogy fémvérű félig az öcsém, ugye?

Kedvencem még nincs, nem is hallgattam eddig őket annyira, hogy legyen, de ezt szeretem, amit most hoztam nektek ajánlónak.

A Crimfall már nem egy új zenekar, mire ezeket a sorokat írom, már megjelent a harmadik lemezük. Finnek, jó kis folkos elemekkel. Én azt mondom, hogy van az Ensiferumnak egy kistesója :D.

Mivel frissek, és nem mostanában hallgatok folk metalt, így még kedvencem nincs, kivéve ezt. Ez is hozzásegítette az agyamat, hogy elkezdjem írni azt a fanficet, amibe belecsempésztem Parkert. Mert én ilyen kis aranyos vagyok.