Csak én vagyok az egyetlen, aki ennél a bandánál kb. függ a YT-csatornáján, mert máshol nem találja meg azt a zenét, ami úgy elsőre letarolta, mint egy úthenger a fémdobozt?
Ez a zene nekem olyan agystimuláló, hogy kb. látok magam előtt különböző jelenteket, és néha belecsempészem ezt a zenekart is.

Kicsit vérzett a szívem, mikor megtudtam, hogy voltak itt nemrég nálunk – persze, hogy mindig akkor fedezek fel egy olyan csapatot, akik már voltak legalább egyszer Magyarországon (Same with Starkill).

Mindenkinek ajánlom, hallgassatok bele, nagyon kellemes progos metalt tolnak. Kötelező úgymond :3.

Láttam, hogy léteznek, hiszen idei alakulásról van szó, de úgy voltam vele, hogy feldolgozásokat metalba rakni már nem eredeti ötlet, mert megcsinálta anno a Northern Kings. Viszont, amit a négy finn úr csinált, azt az Exit Eden totálisan új szintre emelte. Négy ország, négy hang, és kész a tökéletes szerelem receptje.

Azt addig tudtam, hogy Amanda Somerville és Clémentine Delauney mit tettek le az asztalra, ami miatt általában mindig libabőrös vagyok tetőtől talpig. Ehhez még csatlakozott Marina La Torraca a Phantom Elite nevű csapatból, és egy eleddig ismeretlen újonc, Anna Brunner, akinek olyan hangja van, hogy leviszi a fejed. Határozottan rockos/metalos, így csak ajánlani tudom erősen, külön-külön is a hölgyek munkásságát. Remélem, Annáéra se kell sokáig várni.

Mikor anno a Tales of Eveningről írtam, akkor határozottan azt állítottam, hogy nincsen Ivett hangjánál jobb hangú magyar énekesnő. Nem mintha nem szeretném Lauráét a Dalriadából, csak na. A kicsit gothic metalos hangokat jobban szeretem.

Így aztán, meglepetés volt nemrég egy válogatásban felfedezni a hazai Dharma zenekart. Női hangokban nagyon válogatós vagyok, így mikor elkezdtem a zenéjük után nyomozni, kellemesen csalódtam, mert ez a zene bizony tetszett. Ugye első benyomás, az ezzel a dallal történt, még valamikor év elején:

Jónéhány éve nem hallottam a csapat felöl, mikor a sorozat hozzájuk ért, akkor néztem utánuk. Legutoljára még a Bleed Me Dry idején hallottam őket, és azóta eltelt azért pár év :D. Tipikusan az a zenekar, ahol minden jó, csak néha a hajam fogom Angelica megjelenésétől, de ez már csak az én szájízem.

Ajánlani feltétlen ajánlom ezt az immáron négy lemezes svéd csapatot, és akkor is ezt a dalt ajánlom, hogyha a többinek még utána se néztem.

A gothic/symphonic gothic metal vonal kifogyhatatlan, bár nem mondom, hogy nem találkoztam olyan énekesnővel, akinek hiába volt meg a hangképzettsége, a hangja szinte tönkretette az egész zenét. Szerencsére a néhai Stream of Passion egyáltalán nem volt ilyen. Kicsit meghökkentett, mikor feloszlottak, de egyszer mindennek vége szakad.

Kimondott kedvencem sose volt, amolyan háttérzenének tökéletes volt, most is az, és mindig is az lesz. Még van esély arra, hogy visszatérjenek szerintem.

Azt kell, hogy mondjam, Marilyn Manson fogalommá nőtte ki magát. Mindenki tudja, ki az, igencsak megosztó jelenség, és ide főleg a külsejét szokták legelső indokként megemlíteni. Lehet szeretni, lehet utálni, az biztos, hogy mindenhonnan kapja a reklámot, beszélnek róla.

Még kismetalos voltam, mikor találkoztam a nevével, és akkor is azt mondtam, hogy ez az ember olyan zenét játszik, amivel igencsak felvonta magára a figyelmem. Minden ismerősöm mondta, hogy mégha a teljes lemeztárát nem is, de legalább a best of-ot birtokoljam, mert Manson egy jelenség.

A legelső dal vagy a Tainted Love, vagy a Sweet Dreams volt, de az is lehet, hogy éppen a This is Halloween. Már így nem emlékszem ennyi év távlatából, de az biztos, hogy ez volt az első három olyan dal, amin hivatalosan is átment a „válogatómon”. 

Egyéb érdekesség, hogy Manson csinálta a Salem sorozathoz a főcímzenét, és szerepelt is benne!

Hála az akkoriban működő VivaTV-nek, volt szerencsém már a legelső daluktól, a Bring Me to Life-tól ismerni őket, bár valahogy sose nyűgöztek le annyira, hogy szeressem őket. Ahhoz kellett egy Call Me When You’re Sober, mert igazából ez volt az, ami miatt felfigyeltem névrokonoméra.

Mondhatni a slágeresebbeket szeretem a legjobban, valahogy amik csak lemezen vannak, nem nyűgöztek le annyira, hogy kiemeljem őket a többi közül.