Főoldal Amy Regények Extrák Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2022/09/03
Zene – Lacrimas Profundere: Unseen
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: 9 pont Albumkritika Lacrimas Profundere

Számlista:

CD1
01. Wall of Gloom
02. A Cloak Woven of Stars
03. Nebula
04. In a Lengthening Shadow
05. The Curtain of White Silence
06. Unseen
07. The Vastness of Infinity
08. To Disappear in You
09. An Invisible Beginning
10. Shroud of Night

Ország: Németország
Műfaj: gothic metal
Nyelv: angol
Dalok: 10 dal
Hossz: 40:06
Borító: 5/5
Kiadó: Steamhammer
Facebook: https://www.facebook.com/lacrimasprofundereofficial
Összességében:
A box előbb került a kezembe, mint a megjelenés, mégsem tudtam a hivatalos megjelenésig várni, bár ez a kritika csak a megjelenés utáni napokban fog kimenni. Úgy voltam vele, ha már megvan, akkor nem fogok várni vele még egy napot, március óta a legjobban várt lemez, így nyilván mindenki mást maga mögé fog utasítani. Talán, akik még be tudják majd magukat verekedni a 2022-es listára, az majd a Down for Whatever és a From the Sky lesznek, de róluk majd később.
Próbálok nem elfogultan írni, de mivel nem vagyok kritikus, így csak a szerény kis véleményemmel tudok indítani. És elnézést a késésért is, de ez egy valóban masszív anyag, és nem egyszer kellett meghallgatnom, hogy valami normális képet kaphassak róla.

10 új dalt kaptunk, ebből már az 01, 02, 05 és 08. ismert volt már számomra, a másik hat azonban nem, így nem egyszer kellett meghallgatnom a muzsikát, hogy azt mondjam rá, ideje megírni végre a kritikát. Való igaz, én sötétebbnek érzem/hallom, mint az elődjeit, amivel nagyon meg vagyok elégedve, mostanában az ilyen stílusú zene tud mentálisan épen tartani amúgy is, erre, hogy megkapom a legkedvencebb zenekaromtól, az már csak hab a tortán. Azt már megfigyeltem, hogy a legtöbben egyből kapásból úgy hallja, hogy az egész lemezen Juliant hallja, de én ennyi hallgatás után meg tudom különböztetni, mikor hallom Christ, és első hallásra sikerült felfedeznem őt is, így az egyik legnagyobb félelmem az új lemez kapcsán elmúlt. Valamilyen szinten neki köszönhetjük a zenekart, így akik főleg az ő hangja miatt kedvelték a zenekart, azoknak is örömöt fog okozni az album, mert a mélyebb hörgések az övéi. Meg remélem, jól hallottam a 03. dalban, hogy az is ő volt. Mondjuk, ha valóban félrehallottam volna, akkor én kérek elnézést innen is Juliantól, mert tökéletesen le tudta venni Chris hangját, pedig őt sem kell félteni hangilag.
Ezt nem tudom megmagyarázni, egyszerűen hallom azt a hangszínt, amit ő tud.

Ahogy az előző résznél is, itt is számonként fogok haladni, de azt nem tudom megmondani, visszatér-e a sorozat.

Az első dal, a Wall of Gloom egy igazi doom-os ópusz, és hallom benne a hatásokat, amik jótékony hatást teremtettek a zenére, így nem véletlen, hogy elsőre nem is mondanád, hogy ez Lacrimas, ez inkább Paradise Lost. És a példa sem véletlen.
Második klipként érkezett ez a dal, és annyira elvarázsolt, hogy szerintem ezt hallgattam többet, nem a soron következőt. Bár amióta kint van a lemez, azóta nem is megy más nagyon :D. Egyszerűen nehéz nem elfogultan írni róla, de ha az új korszakból akarnék írni, akkor ezt mindenképpen megemlíteném. Ja, és plusz pont, hogy én simán kihallom belőle Christ helyenként, nem tehetek róla, a fülem már rá van kódolva :D.

Az A Cloak Woven of Stars volt az első, ami kijött, és már akkor is úgy láttam/hallottam, hogy ez az album nem egyenes folytatása a Bleeding-nek, inkább egy újabb csoda, egy újabb pont, amiért megérdemelnék már a nagy figyelmet. Plusz, ebben van egy sor, amit szeretnék minél előbb tetoválásként a testemen tudni, mert úgy passzol hozzám, mint annak a rendje. Maga a dal elég gyors, de ugyanakkor elég sötét ahhoz, hogy az ember lánya ne figyeljen rá.

A Nebula talán mintha kicsit kilógna a sorból, pedig igazából tökéletesen belepasszol az album hangulatába. A hörgős refrén miatt külön felfigyeltem rá, de a szövege sem utolsó igazából. Jaj, hát persze, hogy forgattam a borítót a szövegek miatt (meg kíváncsi voltam, ki melyik szöveget írta, ugye).

A In a Lengthening Shadow nekem első hallásra úgy hangzott, mintha egy 69 Eyes dal kezdődne, de szerencsére, hamar rácáfoltak a fiúk, annyi különbséggel, hogy ebben tényleg nincsen hörgősebb rész. Ebben a tekintetben ez tényleg mintha kicsit kilóg a sorból.

A The Curtain of White Silence harmadik klipes dalként érkezett, és annyira merőben új volt a hangzás, hogy először el sem hittem, hogy a kedvenc zenekaromat hallgatom. Nagyon jól áll nekik ez a vonal amúgy, talán simán beleférne egy kicsit a -core vonal, de az nem ők lennének. Ez a kísérletezés szerintem jól sült el.

A Unseen volt az, amitől az agyam eltűnt. Ha van egy ultimate Lacrimas-dal, ami az örök szerelem listára költözött első hangzásra, akkor az ez a dal. Az elején levő sötétebb hangzás, majd a nagyon csak fülbemászó refrén. Ja, és élőben is nagyot tarol, volt szerencsém egy livestream alatt hallani. Úristen, gyerekek, imádom. Erről az egyről nem tudok nem elfogultan írni, elnézést. Ez a dal miatt régen túlnőttek a The 69 Eyes/HIM rokon jelzőn, és ezt komolyan mondom. Az a két zenekar, bár szeretem a zenéiket, már most a nyomába sem ér a Lacrimasnak.

A The Vastness of Infinity a másik, ami nagyon különleges a szememben, ugyancsak nincs benne hörgés, és a hangzása is olyan nem e világian hangzik, hogy simán el tudnám képzelni egy filmben. Írás közben már láttam egy jelenetben, hogy simán ez szól alatta. Részemről ez egy különleges gyöngyszeme a lemeznek.

Az To Disappear in You volt az utolsó, amit hallottunk a megjelenés előtti hetekben, és a merőben szokatlan változást ezen a dalon fedeztem fel.

A An Invisible Beginning-nél éreztem úgy, hogy mintha nem is őket hallgatnám, pedig de. A dal varázsa mégis valami pozitív hangzást hordoz magában, de ez a zenének köszönhető leginkább. Olyan felszabadító hatása van.

Az A Shroud of Night a címadó dal szokatlan módon a lemez végére került, és ismét egy kicsit sötétebb, doom-osabb hangzást kaptunk, és simán érezhető, hogy a lemeznek ez a vége, és ha nagyon szeretnél eltűnni a hangzásban, csak nyomd meg a replay gombot. Vagy simán tedd végtelenített ismétlésre ;D.

~ * * * ~

40 perc tömör gyönyör, nem tudok mást mondani rá. Persze, kellett egy-két (ami igazából 21-22 naponta) meghallgatás, hogy az anyag beérjen annyira, hogy tudok dalonként írni róla 3-4 mondatot. Merőben szokatlan, merőben sötét, de a metal nem arról szól, hogy mindenki cuki rózsaszín tütüben ugrándozik. Vicces lenne, de attól még egy szinten jogos.
Hogy megérte-e ennyit várni rá? Abszolút. Ha ezt az irányt megtartják, akkor részemről a piedesztál marad, csak magasabb lesz.
Egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni az albumnak, hogy nem hallok teljes dalt Chris torkából, csak elvétve tudom felfedezni azt a csodahangot, így emiatt egy pontot levonok. Na, ilyen is ritkán van, hogy nem maximális pontszámos egy Lacrimas album, de nem lehet mindenki kedvére tenni. Pedig egy-kettő simán jó lett volna csak tőle, de hát az ember lánya ne legyen telhetetlen :D

Kedvenc dal: Wall of Gloom, Unseen, The Vastness of Infinity, To Disappear in You

Kiemelkedik a többi közül:
A Cloak Woven of Stars, The Curtain of White Silence

Pontszám: 9/10 pont

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments