Így 12 év után végre sikerült egy hazai HIM bulin is ott lennem, amiről később kiderült, hogy nem bántam meg, hogy mentem, ahogy azt sem, hogy nem késő délután mentem oda, hanem a kora délutáni órákban. A hőség ellenére igenis bakancsban mentem, mert minden metal koncertre így érdemes járni, és bárki bármit mond, a HIM az metal, még akkor is, ha szerintem az utolsó két albumjuk nem nagyon közelít hozzá. A „gót” jelzőt pedig nagyon sürgősen le kell szedni róluk, paljon kiitoksia.

Az előzenekart eddig sem szerettem, ez a kényszer fél óra, amit el kellett töltenem, igazából kibírható volt, mivel olvastam, vagy öcsém telefonján Fruit Ninja-ztam. Azt pedig nem tudom elhinni, hogy Villééknek ennyire nincs ízlésük, hogy egy az ő zenéjükhöz közel sem hasonlító zenekart választottak. Ha lenne még a Gyöngyvér, vagy a Garden of Eden, ők illettek volna oda. Egyetlen rajongót sem akarok megbántani, de nekem semmi maradandót nem adtak.

És akkor a lényeg: a HIM.

Lássuk be, Villéék sem lesznek fiatalabbak. Ahogy láttam, néhány fan állandóan csak Villét fotózta, de lassan vallásos leszek: így könyörgöm nektek, vannak még négyen ebben a bandában, akik adják a zenét, nem csak Ville találta ki ezt az egészet, vegyétek már a fáradtságot, hogy észreveszitek őket. Főleg, hogy Gas totál közvetlenül szokott írogatni az oldalára, tegyétek már meg, hogy szerencsétlent megtisztelitek annyival, hogy rá is figyeltek és ÉLVEZITEK a zenét, amit ez az öt kurvatehetséges ember ad nektek. Ők is megöregedtek, lássuk be, élőben láthatta mindenki, aki két napja ott volt a Parkban, és ahogy azt mondani szokás, a korral minden csak jobb lesz. A tavalyi bulira nem tudtam menni, és ezen sem lettem volna ott, ha nincs early bird, így aztán elfelejtődött, hogy milyen klassz bulikat nyomnak, hogy ugyanazt a minőséget vissza tudják adni élőben is, mint a CD-ken, sőt, még túl is lehet szárnyalni, ahogy azt voltunk szerencsések látni.

Az az arc, amit láttam, mikor feljött a színpadra, életem végéig beleégett a retinámba, és biztos ilyen dolgok jártak a fejében: „bassza meg, ezek emlékeznek ránk!”, „ennyi emberre nem számítottunk!” stb. Bár először egy-két dal nem ugrott be, hogy éppen melyik az, köszönhetően a rossz beállításoknak, ami biztos, hogy nem a finnek hibája, végül sikerült felismernem mindet, még azokat is, amiket nem hallgatok sűrűn. Ez a 18 (+2) dal visszahozta azt az érzést, amikor 11 éve megismertem ezt a bandát, amiért felkaptam rájuk a fejem. Bevallom, megkönnyeztem a The Funeral of Hearts c. opuszt, mert ha az a dal nincs, én ma nem vagyok itt. Egyedül a vége felé voltam egy kicsit fáradt, de ez nem a fiúk hibája. A kétszeri ráadás csak hab volt a tortán, és az, hogy Ville megemlítette a magyar felmenőit, ahogy az anyukájának, minden anyának küldte azt a dalt, egyszerűen tiszta aranyos. Ez az ember ritka kincs.

Talán nem véletlen, hogy én 11 éve sorolom a HIM-et a kedvenc bandáim közé. Amióta kigyógyultam az elvakult Ville-imádatomból, csak még jobban tudom élvezni a zenét, mert ez az a finn varázs, ami mindenkit el tud bűvölni. Ehhez nem elég egy énekes, ehhez kellenek gitárosok, dobosok, billentyűsök, csellisták stb. Nem véletlen Finnország a metal hazája, gyerekek. Nem véletlen, hogy a legtöbb jó zenekar északi vidékről származik. Nem véletlen, hogy annyian imádjuk a HIM-et, még így az évek múlásával is. A HIM-et leginkább egy borhoz lehetne hasonlítani, ami évről évre csak jobb lesz. Tény, nem minden sikerülhet mindig úgy, ahogy mindenki akarja. Vannak emberek, akiknek ez az album tetszik, valakinek a régebbiek, valakinek mindegy, csak HIM legyen. Nekem is vannak olyan dalok, amik nem tetszenek már annyira, de cserébe az olyanokra figyelek, amiket korábban nem szerettem annyira.

Az összes író, aki lehúzza a HIM-et a sárga földig, azok nem tudom, egyáltalán minek voltak ott? Oké, kell pénz, kell valami nézettségnövelő, de el lehet mondani úgyis a negatív véleményt, hogy abból senki se legyen megsértődve. Még az elején levő technikai malőr ellenére is olyan bulit adtak nekünk, magyaroknak, amikre sokan 12 évet vártuk. Rengetegen voltunk itt olyanok, akik először jöttek, és biztosan jönnek még, mert olyan biztosra érzem, hogy jövőre megint jönnek, minthogy ezen sorok írásakor éppen a pesti buli tracklistáját hallgatom CD minőségben.

Minden bakit félretéve, leszámítva az előzenekart, én nagyon jól éreztem magam, hiszen sok klassz jó fej emberrel találkoztam, találkozhattam megint szemtől szemben azzal a zenekarral, akik miatt én ma fémvérű vagyok, és adtak egy olyan felejthetetlen élményt, amivel úgy érzem, kárpótoltak a 2002 utáni felfedezésért. Az egész este 10/10!!! 🙂

Tracklist, később meg jönnek majd a videók, amiket felvettem:
01. Buried Alive by Love
02. Wings of a Butterfly
03. Right Here in My Arms
04. The Kiss of Dawn
05. All Lips Go Blue
06. Join Me in Death
07. Your Sweet 666
08. Passion’s Killing Floor
09. Soul on Fire
10. Wicked Game
11. Tears on Tape
12. Poison Girl
13. For You
14. Medley
15. The Funeral of Hearts
(első ráadás)
16. Into the Night
17. It’s All Tears (Drown in This Love)
18. When Love and Death Embrace
(második ráadás)
19. Burton’s Solo
20. Sleepwalking Past Hope