J. R. Ward: Kapzsiság
J. R. Ward: Perzselő vágyHy darlings! ♥ \m/
Nagyon elmúlt már január, mikor én ezt a posztot eredetileg meg akartam írni, de mentségemre szóljon, nem egy dolgot tettem-vettem a blog hátterében, aminek jeleit látjátok, vagy majd látni fogjátok. De koncertes pajtimmal (innen is puszi! ♥) mikor zenéről beszélgettünk, ő is megemlítette, hogy ez valahogy kimaradt… és nem itt az ideje, hogy » végre « ez is megszülessen? Hozzatok rágcsát és üditőt, mert ez megint egy tartalmas olvasás lesz.
» 2024-ben 47 163 dalt hallgattam, ez a szám 2023-ban egyébként 18 199 volt. Lényegesebben új rekord, 160%-kal több. Jeeeeeej \O/.
» Legtöbbet hallgatott előadók:
A Lacrimason kívül tényleg változások történtek.
» Leghallgatottabb albumok:
Megtört a Lacrimas varázsa, mert feltörtek a vikingek. Kristoffer Throen most büszke rám.
» Leghallgatottabb dalok:
A legtöbbet hallgatott dalok kategóriájában is megtört a Lacrimas varázsa. Enyje már no.
Geta miatt nem csodálkozom ezeken a dalokon, konkrétan az elsőt kivéve mindegyik szerepel a számlistáján.
2025-ben nem tudom, hogy fog ez a lista alakulni, mert jelen sorok írásakor Viljami nem hajlandó nekem válaszolni, Kristoffer meg úgy van vele, még az év negyedénél járunk, ráér beköltözni a kedvenc baltájával.
Számlista:
01. Unleash the Red
02. All Lips Go Blue
03. Love Without Tears
04. I Will be the End of You
05. Tears on Tape
06. Into the Night
07. Hearts at War
08. Trapped in Autumn
09. No Love
10. Drawn & Quartered
11. Lucifers Chorale
12. When Love Starts to Die
13. Kiss the Void
Számlista:
01. In Venere Veritas
02. Scared to Death
03. Heartkiller
04. Dying Song
05. Disarm Me (With Your Loneliness)
06. Love, the Hardest Way
07. Katherine Wheel
08. In the Arms of Rain
09. Ode to Solitude
10. Shatter Me With Hope
11. Acoustic Funeral (For Love In Limbo)
12. Like St. Valentine
13. The Foreboding Sense of Impending Happiness
Igazából én éreztem, hogy egyszer eljön ez a nap. Már éreztem a 2013-as lemez után, Gas kilépése után. Akkor elnyomtam magamban ezeket a gondolatokat, hogy áh, biztos meglesz a 30 évnyi fennállás. Tévedtem.
„Miután negyed évszázadig a szerelem és a metal összefonódott, őszintén úgy éreztük, hogy a HIM kifutott a természetellenes folyamából, és búcsút kell mondani annak reményében, hogy utat adjunk a látnivalóknak, illatoknak és a hangoknak, amik még feltáratlanok. Elkészítettük a mintát, megoldottuk a puzzle-t, és elfordítottuk a kulcsot. Köszönjük.”
Akik régebb óta olvasnak, tudják, hogy nekem a HIM életemnek talán a legmeghatározóbb zenekara, jelentősen rányomták a kamaszéveimre a bélyegüket. Volt szerencsém háromszor látni őket élőben, a legutóbbiról, a nagy 12 év utáni magyarországi koncertről még írtam is. Rengeteg órát töltöttem azzal, hogy írtam a fanficeimet, miközben háttérben szólt egy-egy album. Túlestem azon is, hogy pár évig idealizáltam Villét, de melyik kamasz vagy tinédzser nem csinálta ezt? Nekem a HIM mindig is egy öttagú zenekar volt, nem csak volt Ville és négy zenész. Volt nekem Ville, Linde, Migé, Burton és Gas.
Gas kilépése után egyetlen egyet bánok: nem fogom hallani már soha többet, Kosmo hogy teljesített volna egy lemezen. Szegény gyakorilatilag bizonyítani nem tudta maradandóan, mit tud, mivel nem voltam ott a legutóbbi magyar bulijukon.
Melyik HIM-lemez életem meghatározó HIM-lemeze? Határozottan a Love Metal.
A legeslegmeghatározóbb HIM-dal az életemben? Határozottan a The Funeral of Hearts.
Először még poénkodtam is, hogy tényleg szeretem, de megértettem ennek a műfajnak – mert az, ezt senki sem tagadhatja – a mondanivalóját, és akkor még nem is tudtam, hogy mennyire meghatározó lesz a metal szeretete az életemben. Sokkolt igen, nagy űrt fognak hagyni, de egyszer mindennek vége szakad. Nem reméltem, hogy ilyen hamar, 26 év után… de az fáj, hogy a búcsúturné nem érinti hazánkat. Illene, ha már Villének magyar gyökerei vannak.
Őszintén, mostanság kezd leülepedni a hír. Nem voltam aktív hallgatójuk az utóbbi években, de mai napig kívülről tudom a dalokat, és mindig is lesz egy heartagramom.
Ha ez a zenekar nincs, nem fedezem fel az összes többit, nem jutok el Finnországba, nem fedezem fel a Lacrimast, nem ismerem meg azokat az embereket, akik közül párral mai napig beszélek, nem nézek utána a nagy öreg zenekaroknak, nem mélyedek el jobban Poe művészetében, nem nyitottam volna a black metal felé, sosem kezdek el weblapot készíteni, nem mélyedek el a html/php világában.
A blogom kezdetben HIM fansite volt, ami később kinőtte magát HIM Times-á. Sokáig is üzemeltettem, azt hiszem, a lehető legjobb HIM-forrás volt, úgy 2014 közepéig… ha jól emlékszem.
Köszönettel tartozom ennek az öt embernek, hogy a zenéjükkel olyanná formáltak, amilyen vagyok. Sok nehéz órán átsegítettek, és kár, hogy sosem tudtam személyesen elmondani. Online nem az igazi.
Igazából még mindig nem találom a szavakat, mert nagyon meglepett ez a hír. Az első sokkon már túl vagyok. Nézzétek el Ville mondanivalójának gyors fordítását.