Drakula-mániásnak muszáj ez a könyv, hogy meglegyen, nem igaz? 😀

A Helikon Kiadónál jelent meg Bram Stoker Drakula című regénye. A magyar szöveg Bartók Imre munkája. Elolvastuk, és újfent megállapíthattuk: a könyv nem véletlenül lett a vámpírműfaj klasszikusa.

A történet talán mindenki számára ismert – bőven lehetett alkalmunk találkozni vele, hiszen 1897-es megjelenése óta a Drakulát magyarul is számos formában adták ki, nem szólva a rengeteg filmes adaptációról (mozgóképes feldolgozásból több mint harminc készült).

De azért lássuk röviden! Az ifjú ügyvéd, Jonathan Harker azzal a megbízással érkezik Drakula gróf Kárpátok ölelésében álló kastélyába, hogy beszámoljon a nemes úrnak a számára Londonban kinézett ingatlan megvásárlásának részleteiről. Az ifjú jogász csakhamar rájön, hogy elátkozott vidékre keveredett – épp csak sikerül élve megmenekülnie a vérszívó házigazda otthonából. Budapesten lábadozik. Közben Drakula gróf Angliába költözik, ahol nemsokára elkezdi szedni áldozatait. Az idővel az angol fővárosba visszatérő Jonathan Harker többek között Abraham van Helsing professzorral közösen kezd a szörnyeteg üldözésébe, akit végül Erdélyben ér utol a végzete.

A Drakulát olvasva számos vámpírtoposz bukkan elő.

Feltűnnek benne a gonoszt jelképező farkasok – Drakula gróf kastélya körül éjszakánként semmi más nem hallatszik, csak a vadállatok vonítása, de a farkas mint állat és motívum később Londonban is felbukkan –, a klasszikus „vámpírvadász”, a holland Van Helsing, aki szinte egyedüliként tisztában van vele, hogyan lehet megküzdeni a vérszívókkal.

Bram Stoker / Forrás: irelandbeforeyoudie.com

Aztán ott a karóval átdöfött vámpírszív, a lefejezés, a fokhagyma – Stoker szinte végig remekel, de a jelenet, amelyben a Londonban ténykedő Drakulát üldözők – köztük Harker és Van Helsing – kimennek a temetőbe, hogy végezzenek Harker menyasszonyának jó barátnőjével, az időközben vámpírrá változott Lucyval, maga a tökély. Itt szegény Lucynak átdöfik a szívét, őt magát lefejezik, szájába pedig fokhagymát tömnek.

Bár a horror nagymesterének tartják, Stoker regényén borzongani ma már nemigen lehet. A Kárpátok áthatolhatatlan rengetegeiben fel-fellobbanó kék fényeket kutató kocsis, a farkasok üvöltése, a Drakula gróf kastélyában Harkerre támadó három vámpírnő, az Angliában garázdálkodó nemes úr – a történetet olvasva keveseknek költözhet rettegés a szívébe. Ami nem jelenti azt, hogy a Drakula nem kiváló olvasmány. Vérbeli, szenvtelen, a világot kíváncsisággal figyelő és jól leíró angol próza, amelynek helyszínei, a benne felbukkanó figurák mind remekbe szabottak.

És bár nem félelmetes, az egész könyvön végigvonuló feszültség mégiscsak izgalmassá, néhol borzongatóvá teszi a szöveget.

A Drakulának nemcsak számtalan fordítása, feldolgozása és adaptációja, de komoly szakirodalma is van. Ebből egyebek közt kiolvasható, hogy maga a szerző sosem járt Erdélyben, azt a rengeteg tudást, amelyet a Kárpátokban játszódó jelenetekben megvillant, hosszas kutatómunkával szedte fel – londoni lakása négy fala, illetve a könyvtárak polcai között. Innen nézve a könyv igazi bravúr, mert jelenetei – ha itt-ott alighanem pontatlanok is – roppant életszerűek. Több száz oldalra rúgó jegyzeteiből kiderül, hogy Stoker alaposan tanulmányozta az erdélyi történelmet és néprajzot.

Vannak, akik szerint Drakula alakját a havasalföldi fejedelem, Vlad Tepes ihlette, míg mások szerint Báthory Erzsébet jelentette a fő inspirációt, ebben azonban máig nem egyeztek meg a mű kutatói. Stoker jegyzetei mindenesetre egyiküket sem említi. Ahogyan arra sincs tudományos bizonyíték, hogy Stokernek 1890-ben Vámbéry Ármin mesélt volna a karóba húzást a kedvenc büntetési módjai közt tudó, rémséges havasalföldi fejedelemről, és hogy valójában ez indította volna a brit szerzőt műve megírására.

A magyar olvasónak azonban így is izgalmas, amikor magyar vonatkozásokra bukkan a könyvben.

Rögtön az elején az ifjú Jonathan Harker átutazik Budapesten, Klausenburg (Kolozsvár) felé tartva. „Budapest csodás helynek tűnik, legalábbis az alapján, amit a vonat ablakából megpillanthattam, és amit rövid sétám során láthattam belőle. Késve érkeztünk a városba, viszont amennyire csak lehet, igyekszünk tartani a menetrendet, úgyhogy nem akartam messzire kóborolni a pályaudvartól.

Olyan benyomásom támadt, hogy elhagytuk a Nyugatot, és éppen átlépünk a Kelet kapuján; a Duna fölött átívelő hidak a maguk remekbe szabott, nemes, nyugati hídfőivel egyenesen egy olyan vidékre vezettek bennünket, ahol már az egykori török uralom hagyományai éltek” – olvassuk többek között. De jók a kolozsvári élmények is a „paprika hendl”-nek nevezett étellel (ez a paprikás csirke), a Kárpátokban, ezen a vad vidéken játszódó jelenetek, a helyi népek leírásai is.

És ha már magyar vonatkozások: a ma Romániához tartozó Lugoson született, a Tanácsköztársaság idején vállalt szerepe miatt emigrálni kényszerülő Lugosi Béla talán a világ leghíresebb vámpíralakítója, máig vonatkozási pont. Személyes tragédiája, hogy olyan átéléssel és ügyesen bújt a vérszívó gróf bőrébe, hogy később hiába próbálkozott kitörni a horrorskatulyából, ez 1956-os, Amerikában bekövetkezett haláláig végül nem sikerülhetett neki.

A Drakula új kiadásának szövegét Bartók Imre fordította. Kiválóan. Stoker prózája megőrizte karakterét, de a régies, ma már kissé nehézkesnek ható megfogalmazások eltűntek, háttérbe szorultak.

[Forrás]