Drakula-mániásnak muszáj ez a könyv, hogy meglegyen, nem igaz? 😀

A Helikon Kiadónál jelent meg Bram Stoker Drakula című regénye. A magyar szöveg Bartók Imre munkája. Elolvastuk, és újfent megállapíthattuk: a könyv nem véletlenül lett a vámpírműfaj klasszikusa.

A történet talán mindenki számára ismert – bőven lehetett alkalmunk találkozni vele, hiszen 1897-es megjelenése óta a Drakulát magyarul is számos formában adták ki, nem szólva a rengeteg filmes adaptációról (mozgóképes feldolgozásból több mint harminc készült).

De azért lássuk röviden! Az ifjú ügyvéd, Jonathan Harker azzal a megbízással érkezik Drakula gróf Kárpátok ölelésében álló kastélyába, hogy beszámoljon a nemes úrnak a számára Londonban kinézett ingatlan megvásárlásának részleteiről. Az ifjú jogász csakhamar rájön, hogy elátkozott vidékre keveredett – épp csak sikerül élve megmenekülnie a vérszívó házigazda otthonából. Budapesten lábadozik. Közben Drakula gróf Angliába költözik, ahol nemsokára elkezdi szedni áldozatait. Az idővel az angol fővárosba visszatérő Jonathan Harker többek között Abraham van Helsing professzorral közösen kezd a szörnyeteg üldözésébe, akit végül Erdélyben ér utol a végzete.

A Drakulát olvasva számos vámpírtoposz bukkan elő.

Feltűnnek benne a gonoszt jelképező farkasok – Drakula gróf kastélya körül éjszakánként semmi más nem hallatszik, csak a vadállatok vonítása, de a farkas mint állat és motívum később Londonban is felbukkan –, a klasszikus „vámpírvadász”, a holland Van Helsing, aki szinte egyedüliként tisztában van vele, hogyan lehet megküzdeni a vérszívókkal.

Bram Stoker / Forrás: irelandbeforeyoudie.com

Aztán ott a karóval átdöfött vámpírszív, a lefejezés, a fokhagyma – Stoker szinte végig remekel, de a jelenet, amelyben a Londonban ténykedő Drakulát üldözők – köztük Harker és Van Helsing – kimennek a temetőbe, hogy végezzenek Harker menyasszonyának jó barátnőjével, az időközben vámpírrá változott Lucyval, maga a tökély. Itt szegény Lucynak átdöfik a szívét, őt magát lefejezik, szájába pedig fokhagymát tömnek.

Bár a horror nagymesterének tartják, Stoker regényén borzongani ma már nemigen lehet. A Kárpátok áthatolhatatlan rengetegeiben fel-fellobbanó kék fényeket kutató kocsis, a farkasok üvöltése, a Drakula gróf kastélyában Harkerre támadó három vámpírnő, az Angliában garázdálkodó nemes úr – a történetet olvasva keveseknek költözhet rettegés a szívébe. Ami nem jelenti azt, hogy a Drakula nem kiváló olvasmány. Vérbeli, szenvtelen, a világot kíváncsisággal figyelő és jól leíró angol próza, amelynek helyszínei, a benne felbukkanó figurák mind remekbe szabottak.

És bár nem félelmetes, az egész könyvön végigvonuló feszültség mégiscsak izgalmassá, néhol borzongatóvá teszi a szöveget.

A Drakulának nemcsak számtalan fordítása, feldolgozása és adaptációja, de komoly szakirodalma is van. Ebből egyebek közt kiolvasható, hogy maga a szerző sosem járt Erdélyben, azt a rengeteg tudást, amelyet a Kárpátokban játszódó jelenetekben megvillant, hosszas kutatómunkával szedte fel – londoni lakása négy fala, illetve a könyvtárak polcai között. Innen nézve a könyv igazi bravúr, mert jelenetei – ha itt-ott alighanem pontatlanok is – roppant életszerűek. Több száz oldalra rúgó jegyzeteiből kiderül, hogy Stoker alaposan tanulmányozta az erdélyi történelmet és néprajzot.

Vannak, akik szerint Drakula alakját a havasalföldi fejedelem, Vlad Tepes ihlette, míg mások szerint Báthory Erzsébet jelentette a fő inspirációt, ebben azonban máig nem egyeztek meg a mű kutatói. Stoker jegyzetei mindenesetre egyiküket sem említi. Ahogyan arra sincs tudományos bizonyíték, hogy Stokernek 1890-ben Vámbéry Ármin mesélt volna a karóba húzást a kedvenc büntetési módjai közt tudó, rémséges havasalföldi fejedelemről, és hogy valójában ez indította volna a brit szerzőt műve megírására.

A magyar olvasónak azonban így is izgalmas, amikor magyar vonatkozásokra bukkan a könyvben.

Rögtön az elején az ifjú Jonathan Harker átutazik Budapesten, Klausenburg (Kolozsvár) felé tartva. „Budapest csodás helynek tűnik, legalábbis az alapján, amit a vonat ablakából megpillanthattam, és amit rövid sétám során láthattam belőle. Késve érkeztünk a városba, viszont amennyire csak lehet, igyekszünk tartani a menetrendet, úgyhogy nem akartam messzire kóborolni a pályaudvartól.

Olyan benyomásom támadt, hogy elhagytuk a Nyugatot, és éppen átlépünk a Kelet kapuján; a Duna fölött átívelő hidak a maguk remekbe szabott, nemes, nyugati hídfőivel egyenesen egy olyan vidékre vezettek bennünket, ahol már az egykori török uralom hagyományai éltek” – olvassuk többek között. De jók a kolozsvári élmények is a „paprika hendl”-nek nevezett étellel (ez a paprikás csirke), a Kárpátokban, ezen a vad vidéken játszódó jelenetek, a helyi népek leírásai is.

És ha már magyar vonatkozások: a ma Romániához tartozó Lugoson született, a Tanácsköztársaság idején vállalt szerepe miatt emigrálni kényszerülő Lugosi Béla talán a világ leghíresebb vámpíralakítója, máig vonatkozási pont. Személyes tragédiája, hogy olyan átéléssel és ügyesen bújt a vérszívó gróf bőrébe, hogy később hiába próbálkozott kitörni a horrorskatulyából, ez 1956-os, Amerikában bekövetkezett haláláig végül nem sikerülhetett neki.

A Drakula új kiadásának szövegét Bartók Imre fordította. Kiválóan. Stoker prózája megőrizte karakterét, de a régies, ma már kissé nehézkesnek ható megfogalmazások eltűntek, háttérbe szorultak.

[Forrás]

Anyám szerint hittérítés zajlik. Szerintem meg Elflein úr tökéletesen megfogalmazta azt, amit sose tudtam 13 év alatt megmagyarázni neki.

Dietmar Elflein a braunschweigi egyetemen foglalkozik zenetudománnyal, és egy könyvet is írt Schwermetallanalysen címmel, amelyben kizárólag a heavy metal stílusról, illetve annak speciális zenei nyelvezetéről értekezett.

A minap a jetzt.de oldalnak adott interjút arról, hogy az ifjúsági kultúrában miért foglal el különleges helyet a heavy metal, és hogy más stílusirányzatokhoz képest miért bizonyult ilyen időtállónak.

Elflein úr, miért nem halt még ki a metal?
A metal mindig is egy életre szóló döntés volt, és a hétköznapokkal is mindig összeegyeztethető volt. Nappal az ember elmegy rendesen dolgozni, este pedig metal rajongó lesz belőle. Egy metalos akár meg is öregedhet, anélkül, hogy elárulná magát. És ez ugyanúgy igaz az előadókra, mint a rajongókra.

Más zenei műfajoknál ez miért nem működik így?
Van ahol a pénzkeresés jelenti a problémát, például a punknál. Vagy az öregedés, mint a hip hopnál. Ez az egész rap-háború történet mindig az apagyilkosságnál köt ki: győzd le a mesteredet, legyél te a legnagyobb! Ez az alapvető kapitalista elv a metalra egyáltalán nem jellemző.

Nem elképzelhető az a magyarázat, hogy a metalkultúra kissé olyan, mint egy ortodox szekta: merev öltözködési szabályok, konzervatív hozzáállás, patriarchális struktúra az idő vasfoga ellen?
Minden egyes műfaj, amelyik kitart a felismerhető jegyei és kódrendszere mellett, elsőre konzervatívnak látszik. De ha az ember egy kicsit alaposabban megismerkedik ezzel a kultúrával, észreveszi az egészen csekély változásokat is. Ha valaki az elmúlt 40 év metal történelmét végignézi, akkor láthatja, hogy itt távolról sincs szó merev állandóságról, sokkal inkább dinamikusan változó minden. Ugyanakkor aki egyáltalán nem hallgat metalt, az természetesen mit sem vesz észre ebből.

Miért van az, hogy azok közül, akik nem metalosok, annyira kevesen hallgatják ezt a zenét? Manapság a műfaji határok eléggé elmosódottak, akárcsak a zenei ízlés, a Spotify-on is sokan ugrálnak a punkról a hip hopra, onnan a popra… Csak a metalnál mondják azt sokan: ez nem az én zeném, ez szemét.
Ezek régóta dédelgetett előítéletek, amelyek nyilvánvalóan ma is léteznek, az említett új típusú nyitottság ellenére is: a metal a hátrányos helyzetűeknek szóló lárma, a munkásosztály fehér fickóinak zenéje. Ez a vélekedés a médiában éppen úgy jelen van, mint a zenetudományban – ugyanakkor soha nem volt igaz. A metal mindig is a társadalom képmása volt, és ezt a zenét kortól, nemtől és képzettségtől függetlenül hallgatják az emberek. Mégis az emített régi séma alapján sorolják be, értékelik le ezt a stílust, a kispolgárságtól a munkásosztályig. Ez ebben az értelemben egy tipikus német jelenség.

A metalosok nem raknak maguk köré korlátokat? Ahogy mondjuk egy jazz-rajongó mondja: „ezt a zenét úgysem érti”.
A jazz a komplexitásával, a nehezen megközelíthetőségével a kispolgári mainstream zenétől felfelé helyezte el magát. A metal épp ellenkezőleg, ott a piálás, az archaikus férfikép, a sátáncucc, a hangerő. Nem kell, hogy a szomszédnak bejöjjön, eleve ez a gondolkodás jellemzi.

Ezek ellenére a metalosok gyakran teljesen ártalmatlan, barátságos emberek. Erre van valamilyen magyarázata?
Aki a metal klisék alapján gondolkodik, majd találkozik a való életben egy metalossal, azt a legtöbb esetben természetesen kellemes meglepetés éri. Egyből azt gondolja, hogy ez az alak valójában egész rendes. De ebből persze nem következik az, hogy a metalosok alapból rendesebbek, mint bárki más. Köztük is van éppen annyi unszimpatikus ember, mint a társadalom más csoportjaiban.

A metal ugyanakkor amolyan szelepként is szolgál, az embereket a hétköznapokban kiegyensúlyozottabbá vagy éppenséggel ‘rendesebbé’ tudja tenni. A metalosok maximálisan tudatában vannak annak, hogy a metal-identitásuk csak egy jól behatárolt körben érvényes, s ennek semmi köze a társadalom valóságához. És ez igaz a férfiasságot sugalló képre meg az agresszióra is. Ezeknek is megvan a maguk helyük, és pedig a moshpitben.”

[Forrás]

Ezt a cikket nemrég találtam, és úgy éreztem, jobb, ha itt is itt van. Vannak benne megfontolandó dolgok.

[Forrás]

Ha nekiláttál edzeni – bármikor és bármilyen formában – az nagyon is dicséretes. De ha nem csak hobbiból szeretnél sportolni, hanem konkrét céljaid vannak (mint a célzott izom építés, vagy a zsírégetés), akkor egyáltalán nem mindegy, hogyan és mikor edzel! Kíváncsi vagy, hogy lehetsz a leghatékonyabb?

1. Kardió reggel
Kétségtelen, a legnehezebb dolog hajnalban felkelni, mondjuk 1-1,5 órával a munka előtt csak azért, hogy elmehess kardiózni. Pedig amennyire nehéz, annyira hasznos ez a rutin: a reggeli kardió a leghatékonyabb zsírégető edzésforma.

További nagy előnye, hogy a munkába sokkal fittebben és frissebben mehetsz, ráadásul úgy telhet el a napod, hogy tudod, te már tettél az egészségedért. De miért ilyen hatékony a reggeli mozgás?

Nos, azért, mert ilyenkor az esti vacsorának hűlt helye van, a szervezeted nem tud szénhidrátokhoz nyúlni, kénytelen a tartalékokból energiát meríteni.

Persze ehhez az kell, hogy tényleg éhgyomorral állj neki sportolni (pl. kocogni, lépcsőzni, biciklizni), de ha képes vagy rá, akkor nagyon látványos eredményt érhetsz el!

*Gonosz kacaj*. Vagy csak szimplán finnek, és haláli arcok. 

[Forrás]

Elképzelésem sincs, mit élhetnek át azok a true metálrajongók, akik a H&M ruhaüzletekben Slayer- és Metallica-pólókat látnak. Pláne, ha a legújabb kollekciójukban már felvarrós bomberdzsekit és gyanúsan metálos zenekari pólót is árulnak. Aztán egyszer csak feltűnt egy svéd PR-csapat, akik azt állították, hogy a pólón és felvarrókon látható logók egykor valóban létező metálzenekarokhoz tartoznak, akik között két nemzetiszocialista, neonáci black metal együttes is található.

A sztorit azonnal felkapta először a szaksajtó, aztán az egész internet, a patinás Metal Injection még a Finntroll szintisét is felkereste, aki lelkendezve kommentálta ezeknek az elveszett bandáknak a hírét. Na itt vált gyanússá a dolog.

Azóta ugyanis kiderült, hogy – a finntrollos Henri Sorvali vezetésével – egy óriási skandináv összmetálos hoaxról van szó, aminek részeként a színtér fontos szereplői megalkották az említett Strong Scene Productionst, és az – egyébként szintén svéd – H&M új ruháin látható fiktív zenekaroknak a háttérben Facebook-, Youtube-, de még MySpace-profilokat is kreáltak. Sőt, nemcsak profilokat, de zenéket is feltöltöttek, ezzel elhitetve mindenkivel, hogy például ezek a bandák egyszer tényleg léteztek, köztük pár náci formáció is.  Annyira elmélyedtek a trollkodásban, hogy konkrétan 12 számos válogatást raktak össze ezeknek a rég elfeledett obskúrus együtteseknek.

Később Sorvali a Noiseynak elmondta, hogy az egész hoaxszal csak azt szerették volna jelezni a ruhaipar számára, hogy a metálzenei színtér nem csak néhány menő logó, és a fogyasztóipar ezt a kultúrát csak úgy nem árusíthatja ki a megfelelő háttértudás nélkül.

Vagyis szó sincs arról, hogy a H&M náci zenekarokkal reklámozná az új ruháit, pusztán az inspirációt jelentő metálszíntér vágott vissza olyan elementáris erővel, ahogyan csak ők tudnak. Az pedig csak hab a tortán, hogy az egész hoaxot levezénylő Henri Sorvali egy olyan zenekarnak a tagja, aminek még a nevében is szerepel a troll szó.

Problem?

[Forrás]

Mostanában sok bonyolult tanulmánnyal találkozhattunk a metál fejekkel kapcsolatban. Ezekből például megtanulhattuk, hogy a metál zenészeknél kétszer olyan valószínű, hogy meghalnak fiatalon, mint a country zenészeknél. Illetve megtanulhattuk azt is, hogy 28 másodperc elég ahhoz, hogy teljesen tönkre tegye a hallójáratokat egy koncerten, vagy hogy a metál zene és a klasszikus zene rajongó között mennyi a közös vonás.

A mai lecke a Spotify tanulmánya, akik próbálták számba venni melyik zenei műfaj rajongói a leglojálisabbak az általuk kedvelt stílushoz, és hamar eljutottak a Heavy Metál rajongókhoz. Az eredményekből úgy tűnt ugyanis, ők a leglojálisabbak saját műfajukhoz.

Itt áll, hogy hogyan is nézett ki ez az áttekintés:

„Először megkerestük a kulcs előadókat, aszerint, hogy mekkora azok rajongói visszhangja, a műfajok központi bandáit, a nagyokat, akik globális szinten is híresek. Aztán megnéztük ugyanígy a műfajok helyi képviselőit is különböző országokban a Földön. Ezután kreáltunk egy lojalitás mérőt, amit egységekre osztottunk, és elhelyeztük benne minden egyes előadót a hallgatóik száma szerint. Majd az összes grafikon összehasonlítottuk egymás ellenében, hogy kiderüljön kik a leglojálisabb rajongók.”

Ott pedig az országon belüli lebontásokban is az volt látható, hogy a metál rajongók lojalitása majdnem mindig az első helyen végzett, de legalábbis mindig az első három között volt. Persze, nyilvánvaló, hogy azért ez nem a legtudományosabb tanulmány, amivel valaha találkoztál, de azért ezek fontos eredmények, és vicces dolog ezeket időnként átbeszélni.

Hogy ez pedig miért van így, arra a válasz nagyon egyszerű. A metál zene egyben életstílus is. Amikor te elkezdesz metál hallgatni, akkor ez teljesen magába szippant. Elkezdesz másképp öltözködni, nem akarsz már mást hallgatni, és hajtod ezt az egészet amennyire az csak lehetséges. Ezt pedig, hogy metál rajongók mennyire értékesek, ha a zenevilág többi része is elismerné… már jóllehet, sokkal világosabban látszana, hogy ez bizony milyen komoly tendencia.

Rátok hány mondat igaz? Rám a 17-ből 14 :).

[Forrás]

1. Ismered a „csak még egy fejezetet” érzést? Amikor annyira jó egy könyv, hogy nem tudod letenni, pedig muszáj lenne – mégis képtelen vagy rá, és azzal nyugtatod magad, hogy egy fejezet, aztán irány aludni, dolgozni, főzni, tanulni!
2. Bárhol és bármikor képes vagy elnevetni magad, ha eszedbe jut egy vicces rész valamelyik kedvenc könyvedből.
3. Szerinted a könyv MINDIG jobb, mint a film.
4. A legkedvesebb regényeidet újra és újra elolvasod, hogy ismét átélhesd azokat a csodákat, kellemes és kellemetlen pillanatokat, amelyeket először megtapasztaltál. És ez így fog menni az idők végezetéig…
5. Ha eltervezed, hogy lefekvés előtt olvasol egy kicsit, abból a kicsiből biztos, hogy hosszú-hosszú órák lesznek.
6. Ha kifizetted a számlákat, vettél a családnak és magadnak ennivalót, valamint beszereztél minden más elengedhetetlen dolgot, a maradék pénzt egy az egyben könyvekre költöd.
7. Úgy tervezed meg a hétvégét, hogy mindenképpen maradjon időd az olvasásra.
8. Számtalan könyvklubhoz csatlakozol, csak azért, hogy annyit beszélhess imádatod tárgyairól, amennyit csak akarsz.
9. Hétfőn másnapos vagy – de nem a rengeteg italtól, hanem a mértéktelen olvasástól.
10. Soha de soha nem vagy elégedett azzal, hogy hány könyvet olvastál már el – de azzal sem, hogy hány könyvet őrzöl otthon, a polcaidon.
11. Imádod a könyvesboltokat, antikváriumokat, könyvtárakat. Neked maga a mennyország, ha temérdek régi és új könyv sorakozik körülötted. Az illatukról pedig már ne is beszéljünk…
12. Teljesen átérzed azt, ami az adott könyvben történik – a szereplőkkel együtt örülsz, de minden szégyenérzet nélkül sírsz, ha a helyzet úgy hozza.
13. A könyveid az első számú és legfontosabb tulajdonaid.
14. A regényekben használt szavakat beépíted a szókincsedbe.
15. Az ideális nyaralás számodra az, ha nyugodt környezetben, megszakítás nélkül olvashatsz.
16. A szobádban, vagy lakásodban a polcok uralkodnak, hiszen annyi könyved van, – még akkor is, ha mindig úgy fogod gondolni, kevés – hogy alig férsz már el tőlük.
17. Amikor egy könyv véget ér, úgy érzed, nincs miért tovább élni. Természetesen ez csak addig tart, míg kezedbe nem veszed a következő kötetet, és kezdetét nem veszi egy újabb hihetetlen kaland a betűk világában.

Jómagam is introvertált vagyok, és több pontban magamra ismertem. Viszont a hetedik pont nem teljesen igaz. Ha olyan programot mondanak le, ahova amúgy sem szívesen mentem volna, akkor totál nincs vele baj.

[Forrás] [Forrás]

Furának, hallgatagnak, félénknek tűnnek. Valóban kívülállók? Valóban közömbösek? – Nem így van, nagyon sokszor értjük félre az introvertált személyek viselkedését.

Megvan az, amikor valaki kilóg a társaságból, mert szótlan, nagyon félénknek tűnik? Rettentő fura alak, kicsit lassú is, olyan, mintha mindig egy-két lépéssel a többiek után járna. Nagyon ritkán szólal meg, akkor is kissé szertartásosan. Elvarázsolt figura, néha meg kell bökni, hogy fölébredjen éber álmából… – Azt introvertált személyiségű emberek ezt a benyomást kelti az extrovertáltak körében. De jobb ha tudjuk, hogy a legtöbbször félreértjük őket.

01. Szükség van az egyedüllétre
Az introvertált emberek teljesen kifáradnak abban, hogy társaságban vannak. Van, aki éppen ekkor tud föltöltődni, de az introvertáltaknak szükségük van olyan időre, amikor egyedül lehetnek, számukra ez jelenti az igazi feltöltődést. Ezt jelenti végső soron az, hogy introvertált valaki.

02. Társaság: igen, tömeg: nem
Nem igaz, hogy az introvertált emberek nem szeretik a társaságot, az azonban annál inkább, hogy a nagy tömegben rosszul érzik magukat. Amikor egy introvertált személyiség egy hatalmas tömeg közepébe csöppen, valószínűleg magányosnak és láthatatlannak érzi majd magát. Ez igen kellemetlen érzés, úgyhogy igyekszik az ilyen helyzeteket elkerülni. Szóval, ha meghívjuk egy introvertált személyiségű barátunkat egy tömegrendezvényre, és ő visszautasítja a meghívásunkat, az nem azt jelenti, hogy nem akar velünk lenni, hanem csupán azt, hogy nem akarja rosszul érezni magát.

03. Nem zavar a csönd
Egy introvertált személy képes csöndben ülni valaki mellett anélkül, hogy rosszul érezné magát. Ez például egy hosszabb utazás alkalmával kicsit fura, akár zavaró lehet az extravertált társak szemében. Az introvertált szereti az olyan programokat, amint a közös mozizás, amikor kifejezetten illetlen dolog fecsegni. Azt azonban nem szeretik, ha azt mondják nekik: „jaj, de csöndes vagy”.

04. Az introvertált nem feltétlenül félénk
Sokan gondolják, hogy introvertáltnak lenni annyit tesz, hogy az ember félénk. Ez azonban nincs feltétlenül így. Vannak félénk introvertált emberek, de nem mindnyájan azok!

05. Az extrovertált viselkedés fárasztó
Egy introvertált személyiségű ember ki tud állni akár nagyon közönség elé is, és meg tud tartani egy előadást. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy az előadás utáni kérdések vagy a vita zavarba hoznák. Viszont egy-egy ilyen alkalom a számára sokkal fárasztóbb, mint egy extrovertált ember számára, így több ideig tart, amíg ezt kipiheni. Tehát ha egy konferencia-előadás után elhívunk egy introvertált személyt vacsorázni, ne lepődjünk meg, ha csöndesebb lesz, és a szokottnál kevesebbet beszél majd.

06. Nem ítél el
Ha valaki egy társaságban nem szólal meg, könnyen azt a benyomást kelti, hogy kívül akar maradni, mert nem tetszik neki a társaság vagy annak némely tagja. Amikor valaki csak csöndben ül, anélkül, hogy erőfeszítést tenne arra, hogy kapcsolatot teremtsen, könnyen azt feltételezzük, hogy elítél minket: lesújtó véleménye miatt nem akar velünk közösködni. Az introvertált emberek nem ilyenek: nem azért nem társalognak, mert magukban akarják tartani lenézésüket.

07. Titokban örülnek, ha lemondanak egy programot
Hirtelen közbejön valami és le kell mondanunk egy tervezett programot egy introvertált személlyel? – Ne aggódjunk, nem fog megharagudni, sőt, örülni fog neki. Annak ugyanis mindig örül, ha nem kell társaságban lennie, és végre egy olyan alkalom, amikor nem ő mondta le a találkozót!

08. Nagyon el tudnak mélyülni a gondolataikba
Az introvertált személyek kifelé keveset beszélnek, de a belső monológjuk annál intenzívebb. Ilyen esetben könnyű csak úgy leülni és visszahúzódni anélkül, hogy unatkoznának. Egy-egy döntés meghozása egy-egy új helyzetre való reagálás így akár több percet is igénybe vehet. Viszont amikor meghozzák a döntést, akkor az elég biztos.

09. A kapcsolatteremtésben elég rosszak
Ismerős az az érzés, amikor egy nagyon nehéz nap után nem vágyunk semmi másra, csakis arra, hogy hazaérve fölemeljük a telefont, és elmeséljük a történteket egy barátnak? – Az introvertált személyeknek ez igen nehezen megy. Ők inkább arra várnak, hogy az extravertáltak bevonják őket valamilyen társalgásba, maguktól nemigen kezdeményeznek.

10. Utálják a smúzolást
Általában egy-egy fontosabb esemény, például konferencia, workshop után az emberek imádnak még ottmaradni, és egy kicsit beszélgetni. Sok lényeges dolog zajlik ilyenkor: új emberekkel lehet megismerni, lehet ápolni a kapcsolatokat, új terveket lehet szőni stb. Egyszóval: egy smúzolás igen hasznos tud lenni. Az introvertált személyek azonban nagyon utálják az ilyesmit, és persze elég rosszak is benne.

11. Határozott véleményük van
Az, hogy az introvertált emberek hallgatagok, sokszor kelti azt a benyomást, hogy nincs véleményük, hogy érdektelenek, közömbösek. Ez azonban nincs így: határozott véleményük van, és ha adunk nekik pár percet, hogy végiggondolják, és fölkészüljenek az elmondására, meg is teszik ezt.