Hy darlings! \m/ ♥

Tudoooom, kismillió éve nem írtam semmit, nem reklámoztam semmit, életjelet sem adtam magamról azon a heti egy SBO-n kívül, de pocsék vagyok időbeosztásból. Plusz, a tavaszi fáradtsággal is küzdök, sikeresen benyaltam egy jó kis náthát, amiből még mindig nem lábaltam ki, de már jó úton haladok. Ilyen ez a tavasz.

Alapjáraton véve, jól vagyok, köszönöm. A húsvét is jól telt, bár nálunk ez az ünnep nem olyan fontos, mint másoknak, így ez kimaradt az életünkből. Meg értem én a vallási eredetét, és jó is lenne megtartani, de a dekorációk sokszor olyanok, hogy inkább kösz, nem. Előbb rakom tele művirágokkal a lakást. Magát a tavaszt szeretem, de ezt a felhajtást, amit körülötte rendeznek, azt igazán kihagyhatnák. Lehet később majd másképp gondolok rá, most egyelőre nekem csak egy ugyanolyan nap, mint a többi, annyi különbséggel, hogy plusz szabadnapokat jelent a naptárban.

A „Miért nem írsz posztokat?” kérdésre azzal tudok felelni, hogy sokszor nincs kedvem. Nemes egyszerűséggel ez a magyarázata. Sokszor volt, hogy leültem, akár nap végén is, mikor hazaértem munkából, hogy akkor összeszedem azokat a dolgokat, amiket már régóta meg akarok csinálni (a YouTube-os kalandok 23. része már nagyon esedékes lenne, mert mostanában sok előadó van, akik adtak ki új dalokat, és néhányan már régóta a kedvenceim között vannak, de várom az új Lacrimas-anyagot, mert mostanában kellene annak is kijönnie), de vagy eljátszom az időt, vagy automatikusan benyomom a Simset, és akkor totál megszűnik nekem a külvilág.

Plusz, szerintem attól tud hiteles lenni egy blogger, hogy nem kényszerből ír, hanem akkor, mikor akar, arról, amiről akar. Lehet emiatt mutogatni, hogy akkor most ki egyedi, és ki hiteles blogger (meg mit nevezünk egyáltalán hiteles bloggernek?), de elég régóta vagyok a színen, hogy lássam, mennyire bukdácsol ez a hobbi. Igen, tudok olyanokról is, akik ezt a tematikát követik, olyanok is, akik szinte naponta ontják magukból a tartalmakat, de olyanokat is láttam már, akik max. egy hónapig bírták.
Egyik kommentelőm még meg is jegyezte nemrég, hogy mit tudok tanácsolni, így 2000 bejegyzés után? Őszintén? Amit előbb is írtam: akkor írsz, mikor akarsz. Anno ezt egy másik bloggerrel megtárgyaltuk, hogy akkor lehet valakit szerintünk egyedi bloggernek nevezni, ha tényleg akkor ír, mikor akar, és nem érződik, hogy nyomás hatására írta. Mindenekelőtt, senki sem fog senki fejéhez egy fegyvert, hogy neked most azonnal meg kell írni a Hogyan kell sétáltatni egy velociraptort? c. posztot, aztán tíz és egy helyen reklámozni, hogy nézd, ezt írtam.
Azt én már számtalanszor megpróbáltam, hogy megpróbálok rendszeres lenni, de azt meg totál felesleges dolognak tartom.
Meg most biztos, totál közhelyesnek tűnök ezzel, de én tényleg ezt tudom javasolni. Én már rég nem csinálok belőle nagy gondot, ha kimarad egy-egy nap, mikor lett volna lehetőségem írni. A vasárnapi SBO-hoz ragaszkodom mondjuk, minden más pedig úgy esik, ahogy puffan.
Az igazi tanácsom az, hogy ezt neked kell eldönteni, miről akarsz írni, hogyan akarsz írni, és főleg, mit akarsz képviselni. A magamfajta vegyesfelvágottak lehetnek a legjobb ihletmerítők, mert tényleg sokrétű dolgokról írnak, de tudom neked javasolni Ninaa vagy Klaudi blogját is, mert ők is sokféléről írnak, és ők sem napi rendszerességgel. Vagy ki ne felejtsem Eszter blogját. A lista végtelen, és nem akarok a csajok közül senkit sem megsérteni, ha nem hoztam volna fel, ez csak egy személyes meglátás volt. De azt hiszem, példaként a rendszertelen rendszerű bloggerekre ők a legjobbak.

A másik, amit meg akartam említeni, mielőtt még a kisebb örömeim felé vezetnélek titeket, hogy már megint bizonyítékot találtam arra, hogy nincsenek véletlenek. Jómagam is hiszek a spiritualitásban, sőt, a család boszorkánya is vagyok, mert bizony, az összes ilyen régi babonában hiszek, és be szoktak jönni nekem ezek a dolgok.
Történetesen az történt, hogy hétfőn jöttem haza munkából, és elhagytam az okmánytartómat a buszon, mikor felvettem a telefont. Én voltam a hülye tudom, minek teszem zsebre, de ha első ajtós buszon utazol, és csak pár megállót mész, akkor szerintem nincs értelme a táska aljára süllyeszteni. Legalábbis, gondoltam én, hogy ez jó megoldás, mert sokszor hiányérzetem volt, ha nem volt a zsebemben a telefon és az okmánytartó. Persze, egy rövid szívinfarktus után hazaértem, kiborítottam a táskám és a zsebeim, jó, tényleg nincs meg, még egy infarktus. Utána rögtön írtam e-mailt a talált tárgyakra osztályára, csoportokba is kiraktam, aztán igazából még egy dobásom volt, a telefon.
Utálok telefonálni, ez eddig is így volt, ezek után is így marad. De néha ezt a gombócot lenyelem, aztán telefonálok. Tegnap majd’ 40 percig várakoztattak az ügyfélszolgálaton, mire egyáltalán valaki hajlandó volt felvenni. Az első két próbálkozás alatt egyszer sem csengett ki, utána 2-3 ismétlésenként egyszer, de akkor sem. Végül sikerült egy hölgyet elérnem, aki rögtön igazolta a keresésemet, és azt tanácsolta, másnap telefonáljak, mert addigra beérkezik hozzájuk, ha valaki leadta mégis a sofőrnek.
Nem voltam boldog, de mivel azt mondta, mindent megtettem, nincs más dolgom, mint türelmesen várni.
Kénytelen voltam, hiszen dolgoztam, és a napi feladatot végeztem.

Este aztán nem azzal a busszal jöttem haza, de odafent azt akarták, hogy lássam megint a sofőrt, akitől megkérdeztem, hogy nem-e talált, vagy adtak le egy okmánytartót. Mikor azt mondta, hogy igen, akkor megkönnyebbültem, és meg is könnyeztem a dolgot. Szabadnapos voltam, ezért elmentem érte, miután fél órán keresztül hiába ültem a telefonon, csak a zene szólt, ami olyan fülbemászóan fáj, hogy a 10. perc után már azt képzeltem, hogy simán lehetne a Bosszúállók betétdala is. Igen, ezt iróniának szántam.

A napi jó dolgok ezzel nem értek véget, mert előtte kaptam egy hívást egy jobb álláslehetőségről, amit hülye lettem volna nem elfogadni. Mert bár ez sem rossz, ahol vagyok, valamilyen szinten már nem kihívás. Hiába a kedves vásárlók, a jó légkör, a közelség. Plusz, minden olyan fájdalmam előjött, ami még decemberben volt fellelhető: megint fáj a jobb csuklóm, megint fáj a derekam, ráadásul új dologként már a bal vállam is fáj. Felemelni is addig tudom, mint a múltkor oltás után. Persze, nem panaszkodom róla, de most jól esett leírni, és itthon vannak rá gyógyszerek, és a krém, ami segít ezt enyhíteni. Megszűnni nem tudom, mikor fog, de hátha egyszer.
Ennyit arról, hogy végre átnézem a beosztásom, és aszerint igazítom a mindennapjaimat. Mire végre megszoknám, jön a másik.

Valahogy nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a Simsre is szükség van ebben a blog posztban. Most elégedett vagyok magammal, mert végre megcsináltam úgy a játékomat, hogy az igényeimnek megfeleljen, így jelenleg négy mentésem van:
» a Vampire Universe-ben mindenki benne van, aki csak szerepel a regényeimben. Még a gonoszok is, de azok csak NPC-k.
» van egy csak és kizárólag Xavieres mentésem, mert Xavier tulajdonképpen a második legnagyobb sztár a játékomban (Vlad Ţepeş után, persze), elengedhetetlen, hogy ne csináljak neki valami mentést, amiben az ő kalandjai szerepelnek.
» a Beyond Time mentés is más, mert abban csak az a regény szerepel a főszereplőkkel, de egyéni NPC-kkel, mert a sok kreálttól már lassan felrobbanok
» és természetesen a Ţepeş Dynasty, amiben csak Vlad és gyerekei szerepelnek, NPC-ként pedig a meglévő karakterek 70%-a.

Lehetne még mást is kihozni, mert agyalok egy játékon a Throen házzal is, és akkor Areh végre megkaphatná az álmát is – meg én is, a sok #weddingseason fotókkal – a Crane, a Bloodworth és a Reiter család is esélyes egy bónuszra. De Areh-ék mindenképpen megérdemelnének egy külön mentést. De tervezem bemutatni a Simses másokat a karaktereimnek, úgyhogy majd figyeljétek a blogot! ^^