Hy darlings! ♥ \m/

Már rég meg kellett volna írnom ezt a bejegyzést, de őszintén szólva, nem volt rá bátorságom, hogy megírjam. A helyzet kegyetlen bonyolult, sokan nem is érthetik meg, és egy egyszerű miértre még én sem tudom a választ. Most úgy érzem, hogy a helyzet nemhogy kilátástalan, de sok esélyt arra sem látok, hogy ez maholnap megváltozna.
Alapjáraton véve én hiszek a csodákban, és talán már ott tartok, hogy rajtam csak a csoda segíthet.

Még mindig félve írom a sorokat, de úgy éreztem, egy miértre így tudok a legjobban válaszolni. Nem neveztem meg benne név szerint senkit, személyazonosságot addig se vittem, hogy nemén jelöljek akárkit is a családtagjaimon kívül. Ja, és !HOSSZÚ! poszt, képek nélkül.

Minden addig volt rendben, amíg májusban nem bocsátottak el az akkori munkahelyemről a vírus miatti leépítésben. Szomorú voltam igen, de úgy fogtam fel, akkor úgy kellett történnie, így nem nagyon aggódtam, mert azt hittem, 2-3 héten belül újra munkába tudok állni. Biztonság kedvéért megpróbáltam azért a vírushelyzetre való tekintettel az álláskeresői járadékot megigényelni, hátha a számításaim nem jönnek be. Ott estem igazából pofára, hogy igazából minden szempontnak megfelelek, egyet kivéve, a lakcímkártyám érvénytelen. Ez még június elején volt.
Kértem egy újabb időpontot a kormányablakba az ügyben, ha ennyi kell, akkor essünk túl rajta. Sok időm esett ki azzal is, hogy bőven három hetet kellett várnom, mire mehettem. Ott megint ért egy hideg zuhany: a bérleti szerződésünk ezt nem tette lehetővé, mivel egyáltalán nem szerepelek benne!

Próbáltam én is, Anyukám is megkérni újabb alkalommal a tulajdonost, hogy csak engedje meg, mert ezzel neki kára nem keletkezik, nem kerülök rá a tulajdoni lapra, de elengedte a füle mellett. Igen, megteheti az ilyet, de a dolgok ennél jóval bonyolultabbak. Mikor ideköltözünk, lazán mondta is, hogy persze, nincs akadálya a bejelentésnek. Azt az egyet kifelejtette, hogy a bérleti szerződésbe nem írt bele…
Márciusban közölte ugyan, hogy mennünk kell, mert kell nekik a lakás. Menni is akartunk, menni is akarunk, de kezdjük ott, hogyha nincs a vírus, akkor minden könnyebb lett volna. Nem veszítettük el volna az állásainkat, és talán nem kerülök egy ennyire nyomasztó helyzetbe, ahol én nem látom a fényt az alagútban, pedig én nagyon híres vagyok az optimizmusomról.

Számtalan alkalommal próbáltunk egyezkedni, mert egyik oldalnak sem akartunk kárt okozni. Nem jártunk sikerrel.

A végén odáig fajultak a dolgok, hogy szabályosan zaklatás áldozata lettem. Augusztus végén többedmagával megjelent, egy olyan tervezettel, aminek a mi igényeinknek is meg kellett volna felelnie, de az elvárások teljesíthetetlennek lettek volna. Nem írtuk alá, mert egyrészt, mivel én két év alatt egyáltalán nem szerepeltem a bérleti szerződésben, nem éreztem úgy, hogy nekem ebbe bele kellene folynom, mikor a lakcímkártya-mizéria miatt bőven elég bajom volt, édesanyámnak pedig halaszthatatlan dolga volt, ezért két hétig nem is lehetett elérni.
Az első időkben az ilyen telefonokkal nem foglalkoztam, ugyanis próbáltam elhelyezkedni, de mondanom se kell, hogy nem sikerült hosszú távon sehol se maradnom. Telefont egy elzárt szekrényben tartottam, volt, hogy este 10 után értem haza.
A telefonom először egyirányúsítva lett, később pedig senki sem tudott elérni.

A dolgok tehát elmérgesedtek. Nem kicsit, nagyon. Abban nem tartom magam hibásnak, hogy miért nem beszéltem vele telefonon. Jeleztem neki egy e-mailben, hogy nem kívánok részt venni benne, és mégis. Mostanra már egyezkedésre sem hajlandó, és ahogy én most leírtam, szerintem egyáltalán nincs az, hogy nem volt bennünk hajlandóság, és nem is szerepelt az, hogy nem kommunikáltunk. Azt is furcsának tartottam, hogy mikor gyengébb volt a vírus tavasszal, nem jött ide, se egyedül, se többedmagával, most meg mikor erősebb, akkor vidáman maszkban parádézik/parádéznak. Mindegy, ez csak szerintem vicces.

Egy korábbi SBO-mban írtam, hogy olyan dolog történt velem, ami korábban nem.
Előzmények szerint ez a sokadik feladott hirdetésem volt, hogy kiadó albérletet keresek stb., és a végén megkeresett egy ingatlanos, aki tudna rajtunk segíteni. Levelezések után felvettük a kapcsolatot telefonon is, és hogy van egy fiatal pár, akik adnak ki albérletet, és mehetnénk is megnézni, meg szükség szerint papírozni. A lakás egyébként nagyon klassz helyen volt, kiváló közlekedéssel meg stb. A helyzetet súlyosbította a tény, hogy nekünk már másnap be kellett volna oda költözni, de hó végén senkinek sincs annyi pénze a párna alatt, hogy kéthavi+tárgyhót zsebből kirántson. Eleinte arról volt szó, hogy részletekben mehet a kaució, a tárgyhót pedig fizethettük volna október elején.
Költözés napján, mikor már a fél lakás be volt csomagolva, és pont dolgoztam (igaz, hogy rendkívül feszült voltam, 10 percenként kaptam sírórohamot, és nem volt kedvem elmagyarázni, miért), elfogott egy érzés, hogy beszélnem kell az ingatlanossal. Mivel addigra a telefonom egyirányúsítva lett, egy rendes kollégám megengedte, hogy felhívjam az illetőt. Mikor közölte, hogy visszalépnek, azt hittem, hogy ott helyben szörnyethalok.

Anyukám hívott, hogy a költöztetők késnek egy órát, de szabályosan zokogva próbáltam közölni vele, mi történt. Hazajöttem, és lassan-lassan odáig fajultak a dolgok, hogy úgy sírtam, hogy nem kaptam levegőt, és szorítást éreztem a mellkasomban. Mentőt hívtak hozzám, hiába könyörögtem, hogy ne. Közben a tulaj is felhívta Anyumat, és bár sokra nem emlékszem, megütött egy olyan hangnemet, amit sokan kikérnénk magunknak. Anyum el is zavarta, hogy most, hogy mentőt kellett hívni hozzám, jobb dolga is van, mint vele vitatkozni. Közben megjöttek a költöztetők, akiket lemondtunk.
A mentősök megjöttek. Addigra már azt se tudtam, hol vagyok, kortyonként tudtam vizet inni. Egyből lázméréssel kezdtek, és mikor mondták, hogy 37.8, akkor elkezdtek faggatni, van-e más panaszom azon kívül, hogy szorít a mellkasom. Fájtak ugyan a lábaim, de azok a csúszós padló miatt voltak, meg a sok járkálástól, és féltem elmondani, mert tudtam, hogy félreérthetik.
Elmondtam végül, itt kaptam én is, és Anyum is egy szúrós lebaszást, hogy miért vagyunk ennyire felelőtlenek, mert ez lehet, hogy koronavírus gyanú, meg minden. Néztek EGK-t, közben ami kérdésre tudtam a választ, arra válaszoltam. Nagyjából Anyum összefoglalta, mi történt, és a mentősök mondták, hogy nehéz megjátszani, ha az ember lázas (tényleg utána 3-4 napig estére felment 38.2-re), úgyhogy két hét karantén, és jelezzek a háziorvosomnak, hogy jöjjenek mintát levenni.
Miután elmentek, a tulaj lent megállította őket, és szabályosan hallottuk, ahogy azt feltételezi a mentősökről, hogy mi lefizettük őket, és hogy ezt az egészet csak megjátszottuk… szerencsére, a mentősök jól elküldték a fenébe, mert ezt nem lehet megjátszani, és ide két hétig senki sem teheti be a lábát, nemhogy mi kimenjünk innen.

Azóta nem jelentkezett, de nem mondom, hogy azóta nem jelentkeztek olyan jelek, amik poszttraumás-stresszre engednek figyelmeztetni. Szabályosan összerezzenek, ha az utcán valaki becsukja az autója ajtaját, és lever a víz, ha hallom, hogy megy a lift kint a folyosón. Az utcákon akaratlanul is minden hozzá hasonló alaktól megijedek, akaratlanul is „őt látom, pedig nem is vagyok szerelmes”. Mondjuk amióta karantén van, nem voltunk kint, de amíg dolgoztam, szabályosan rettegtem.

A helyzet most az, hogy bár nekem negatív lett a tesztem, most Anyumon a sor, hogy karantén alatt legyen. Mintát már vettek, de még nem kapott eredményt, mert sokan vannak. És ilyenkor nem csak az egyetlen személy van bezárva, hanem a családja is, ha egy fedél alatt laknak.

Mi lesz tovább én sem tudom. Engem a karantén miatt kirúgtak, mert így nem lehet dolgozni, hogy alig vagyok ott pár napot, és instant táppénz. Azt a mentős is elmondta, ha én vírusgyanúval megyek dolgozni, simán terroristának tarthatnak utána, amiért tudatosan/tudat alatt fertőzöm embertársaimat, és ezért le is csukhatnak. Az is baj, ha felelősségteljes állampolgár vagy, az is baj, ha csak szimplán élni akarsz, és letagadod.

Időközben lett nekünk is ügyvédünk, és megpróbálunk minél előbb peren kívüli megegyezésre jutni, mert nem igaz, hogy nem volt bennünk hajlandóság.
A visszamondott albérlet, ami csak sokadik hirdetés után hozott eredményt, a folyamatos keresések, mert nem egy ingatlanost bíztunk meg, az mi, ha nem hajlandóság?

Az ügyvéd javasolta, hogyha továbbra is jelentkeznek a fenti tüneteim, keressek fel egy orvost, mert kell róla orvosi szakvélemény is, csak a biztonság kedvéért. És akkor mamám is jöjjön, mert szegény pedig olyan zaklatás áldozata lett, hogy éjnek évadján kaputelefon zavart fel minket, nem beszélve egy ugyancsak este történt ajtóverésről/rugdosásról. És látjátok, nem azonnal aznap jelentkeztek ezek, miután elmentek a mentősök, hanem úgy 1,5-2 héttel később.

Nem tudom, mi lesz így ezek után, de én most, hogy elvesztettem az utolsó esélyemet arra, hogy rendes ember legyek, nem látok fényt körülöttem. Itt vagyok egy olyan lakcímkártyával, amin nem szerepel se lakcím, se tartózkodási hely, és félek, hogy ezzel semmi rendesen fizető állást nem fogok találni. Azért, hogy tényleg rendesen el tudjunk menni, és ne legyen botrányos költözésünk, ahhoz nem egy szedett-vetett bandát akarunk felfogadni. Akarok dolgozni, de ilyen lakcímkártyával senki sem vesz fel. Nem is beszélve arról, hogy egy megfelelő albérlet már nem abban az árkategóriában van, mint az előző volt, és nem egy szobában kellene élnünk. Márciusban szó volt róla egyébként, hogy akkor jó, költözhetek külön is, de szedjem rá rendesen össze a pénzt, de azt senki se gondolta volna március elején, hogy egy olyan lejtőre kerülök, amiből nehéz ismét felfelé menetbe kerülni. És ne érezzem magam jelentéktelennek.