Hy darlings! ♥ \m/

Harmadik részéhez ért a Spooktober, nyakukon a Halloween, úgyhogy itt az ideje egy kicsit elkalandozni a valóság síkjáról. De nem akarok ennyire előre szaladni, olvassátok a posztot, és mindent megtudok 😉

Szabályok:

1) Ha elvállalod a Spooktober kihívást, tedd ki a táblát (fent) az összes ilyen témájú bejegyzésedhez!
2) A bejegyzéseidben linkeld be ezt a bejegyzést, hogy így minden érdeklődő meg tudja találni a leírást!
3) Szerintem kedves dolog minden egyes poszt után meghívni valakit, hogy vállalja el ezt a kihívást!:)

3. bejegyzés
Voltak már paranormális élményeid? Mi a legrémisztőbb emléked, amire máig nem találtál magyarázatot? Hiszel a természetfelettiben? Szerinted az élet a mindennapok megélése, vagy ennél több? Hiszel a lélekben?

Sorban fogok haladni, úgy fogok válaszolni a kérdésekre.

#1 Az a legszomorúbb az egészben, hogy bármennyire is szeretem ezeket a témákat, nagyon sok ilyenem nem volt, a HOG-okat leszámítva. Talán akkor érzékeltem úgy, mintha figyelnének, mikor Papám elment, még 2011 májusában. Magamban tudtam, hogy elköszönni jött, de akkor is. Szokatlan volt, és nem akartam elhinni, hogy megtörtént.

#2 Nehéz erre válaszolnom, mert sok ilyen élménnyel nem találkoztam. Nem volt ok nélkül halálfélelmem, nem éreztem úgy, hogy meg fogok halni. Csak egyszer fordult elő, hogy éreztem valaki jelenlétét, de az akkor volt, mikor Papám elment.
Jaj nem, hülye vagyok.
Még az előző lakhelyünkön történt, hogy éjszakánként árnyakat láttam a plafonon. Nem úgy, mintha láttam volna a faágak árnyékait (nyolcadikon lehetetlen is lett volna), hanem rendes emberformájuk volt. Kettő vagy három volt, pontosan már nem emlékszem.
Meg egy másik albérletben tapasztaltam olyat, hogy találtam furcsa apróbb foltokat a plafonon, amikről nem tudtuk, micsoda, de néha furcsa kopogásokat hallottam. Tudtam, hogy nem lehetnek bogarak, hiszen be volt zárva az ajtó és az ablak (rovarfélelem rulz \m/), úgyhogy a mai napig nem tudom, mi lehetett az… de állítólag ott valaki öngyilkos lett…

#3 Én? Naná! Biztos, hogy van, csak szerintem azért sem tapasztalok annyi dolgot, mert „rájöttek”, hogy tőlem nem kell tartaniuk, mert elfogadtam őket. Mondjuk, ha egy sorozatgyilkos lelke üldözne, azért elkezdenék aggódni egy kicsit…

#4 Nem, szerintem mindenkinek van valami küldetése az életében, amire előbb-utóbb rátalál. Nem ok nélkül születtünk erre a bolygóra. Az régen rossz, ha csak azért létezünk, hogy a napi feladatainkat ellássuk, miközben sokra többre vagyunk hivatottak, mint amúgy. Nem az a legnagyobb kihívás az életünkben, hogy túléljünk egy napot az iskolában vagy a munkahelyünkön.

#5 Igen, és ezt azért merem ennyire biztosra állítani, mert valamiért úgy érzem, hogy voltak már előző életeim, és szerintem lesznek is. Nem mintha olyan különleges lennék, most is szerintem páran idiótának könyveltek el, de valahol olvastam, ha egy bizonyos dolog irányt nagyobb érdeklődést mutatsz, akkor abban a korban éltél.

Így a harmadik napra is van egy kiszemeltem ám: Hana kérlek, tarts velem! :3