Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal Chat
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2015/08/21
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Cikkeim

Előre leszögezném, nem vagyok a szubkultúra ellen, sőt. Igazából ez a műsor (félig) megtekintése után jöttem rá, hogy igazából a goth stílust is belecsempésztem a stílusomba. Nem minden lány metalhead jár az örök klasszikus póló, farmer és bakancs kombinációban ;). A kultúrából átvettük a fűzőt, a csipkét, és egyéb más szépséges dolgokat.

Az egész cikk ötlete onnan pattant ki, hogy néztem egy műsort a LifeNetwork-ön, Feleségcsere címen, biztos ismeritek, nem egy évadot megélt dokumentum-reality sorozat. Ott kaptam fel a fejem, hogy egy goth családból az anyát kicserélik egy jéghoki-mániás család anyukájára. Ezzel nem is lett volna gond, de a szülők felfogása messzemenően nem az, amit a kultúra hirdet. Egyetlen szó villogott a fejemben a 12. perc környékétől: pózerek.

Lehet, hogy az olvasók között látták a szóban forgó műsort, és talán ők is vitatkoztak a tévével, hogy ez nem így van, ez nem erről szól.

Azoknak, akik nem látták: a család a temetőbe jár a 4 gyerekével piknikezni, minden nap sétálnak, hogy feltűnést keltsenek. A gyerekeket is feketébe öltöztetik, sőt, az idősebb fiúnak balettoznia kellett, mert az apja is táncolt. Már nem emlékszem, mi volt a munkája, ahol lesérült, akkor választotta a táncot. Az apa haja félig rózsaszín haja volt, lila ombrés véggel, de az is csak egy tincs. Emellett több olyan ékszere volt, amit lenyúltam volna. Még a házuk berendezéseit is elfogadtam volna, mert az én „szemléletem” szerint simán elfér egy kopasz fa denevérekkel a javarészt rózsaszínt tartalmazó jegyzetfüzeteim mellett. (Ez most egy nem goth vallomás volt 😀)

Az egészben ott akadtam ki, hogy arra használták a szubkultúrát, hogy „feltűnjenek”. És ettől kezdett el forrni a vérem. A goth életstílus nem a feltűnősködésről szól!!! Sosem azért hordtam fekete ruhát, vagy fekete csipkét, mert ezzel magamra akartam hívni a figyelmet.

A feketében, mint színben és a goth szubkultúra világában tudtam a lelkem meggyógyítani a rengeteg lelki bántalmazás után, és úgy érzem, azon ritka esetek közé tartozom, akik egy másik személy beavatkozása nélkül jutottak ezen túl. Mai napig megvan az a karakterhősnőm, akit abban az időben formáltam meg, és lehet, hogy a zene és az írás kombinációja segített ki abból a kaotikus időszakból. És igen, nekem egyedül csak a név maradt meg a Depresszióból.

Temetőbe menni azért, hogy piknikezzünk… alapból egy morbid dolog, ez még az én határaimon is túlmegy. Bár én személy szerint csak azért kimennék a miénkbe, mert van egy terület, ahol 1900-as évek előtti sírok vannak, sőt, még beljebb olyan, ahol 1800 előttiek is. Egy kalandnak megéri. Talán majd akkor, ha már kicsit ősziesebb és ködösebb az idő.

Fogalmam sincs, mi lett a műsor vége. Azt láttam, hogy a goth apa rendszeresen vitatkozik a hoki őrült anyával, hogy ne nevezze vesztesnek. Ezzel egyetértettem mondjuk, mert egyáltalán hogy mondhatja egy szülő a gyerekékre, hogy vesztes? Vannak esetek, ahol nem a várt eredményt, a jobban teljesítést érik el, hanem a befelé fordulást, és még sorolhatnám… ha egyszer megtalálom, biztos végignézem, és egy hosszabb tanulmányt írok belőle.


Alább tudsz üzenetet hagyni.