Hy darlings! ♥ \m/

Jó ideje nem volt blog (májusban írtam egyet utoljára), úgyhogy eltelt pár hét. Ennyi idő alatt sok minden történt, amik közül bőven lehet miből mazsolázni. Így, akit érdekel, maradjon nyugodtan ^^.

Legutóbbi posztom óta sikerült újra elhelyezkednem, egy teljesen más területen, lényegesen kevesebb óraszámmal, de elviekben anyagiakban hasonló tendenciát lehet elérni a próbaidő után. Úgy osztom be az időmet, ahogy akarom, de jó az, ha többet csinálok meg az adott feladatból, mert azt jutalmazzák. Az meg nekem nekem nem is lenne egy rossz dolog, főleg, hogy megint nekiálltam a Pinteresten a Dream Home / Álomotthon táblám bővíteni. Nagyon vegyes, mi van benne, tervek, szobaötletek, dekorációk, amiket jó lenne magaménak tudni – de erről majd később.

Viszont még mindig van egy döntő dolog előttem, amivel semmi bajom sem lett volna, ha annak idején (május 11.) minden úgy alakult volna, ahogy terveztem. Nem érzem úgy, hogy megismétlődne a 2018-as eset. Egyrészt azért, mert hivatalosan nem ért még véget a vírushelyzet, másrészt meg törvényileg is vannak dolgok, az albérlőkre vonatkozik. Majd meglátjuk, egyelőre még mindig nem tudok semmit, pedig tegnap letelt az idő.

Macskaságok

Még az egyik korábbi SBO-ban megemlítettem, hogy szerdán öregedtem 10 évet. Ez konkrétan az volt, hogy eljutottunk végre oda, hogy mindhárom cicát ivartalaníttassuk. Sokan most biztos rossz szemmel néznek rám, hogy mégis mi tartott ennyi ideig, és hogy mekkora felelőtlenség stb.
Nos, őszintén szólva, már az elején, mikor még csak Lili volt velem, akkor már gondolkodtam azon, hogy jó lenne a kisasszonynak jót tenni, de több olyan rémhírt hallottam, hogy utána az illető cicája elhunyt, vagy olyan betegsége lett, ami ugyancsak oda vezetett, én meg nem akartam azt, hogy az én lányom is úgy járjon. Kapott/kaptak egy gyógyszert, ami évekig jó volt, de 1,5 évvel ezelőtt már arról is hallottam, hogy az sem az igazi, és jobb lenne keresni egy sokak által dicsért, megbízható orvost.
Évek óta egy állatorvosunk van, akihez mindig eljártunk, és ő mondta, hogy a helyi önkormányzat lehetővé tette, hogy a tavasz beköszöntével ivartalanítsák a lakosok az állataikat díjmentesen, így megakadályozva a szaporulatot. Ennek én örültem, mert ezzel az ő életük is jobbá vált, és én sem mérgezem őket a gyógyszerrel, aminek lehet, hogy változott a hatóanyag-tartalma az évek során.

A műtét szerdára esett, egy és negyed óra alatt mindhárom cica túl volt rajta. Szakadt az eső, mikor hoztuk őket haza. Az állatorvos mondta is, hogy időben vittük őket, mert Lilinek volt két cisztája, amik bármikor rosszindulatúvá válhattak volna, Encinél is volt egy, de neki meg úgy tűnt, mintha álterhes lett volna. Ami vicces, mert nem voltak soha kertben, kandúrt meg nem is láttak soha.
Sokáig aludtak, betakartuk őket, hogy ne hűljenek ki. Az volt a cél, hogy az altató hatása kimenjen. Úgy 1,5-2 óra után kezdtek el ébredezni. Mivel lemérték a súlyukat, Lili ébredezett először, utána Cili és végül Enci. Viccesen mondtuk is, hogy azt a whiskykólát már nem kellett volna meginni, mikor úgy tántorogva bukdácsoltak.
Egy idő után, mikor már nagyjából félálomban voltak a csajok, mindegyik a szokott helyére akart menni. Így történt, hogy Lili nagy nehezen betámolygott a szobánkba, és csak akkor aludt huzamosabb ideig, ha felraktam az ágyunkra, és ott aludhatott. Ezen még most is teljesen el tudok érzékenyülni, ha csak rá gondolok. Nagyon bújós volt utána, és a 3. naptól már megengedtem, hogy segítség nélkül az ágyra ugorjon.
Már ott tartunk, hogy Lilinek már egyáltalán nincsenek műtétre utaló jelek, a másik kettőnek még látszik, és a szőr is elkezdett nőni a pocakjuk környékén, ahol leborotválták. Minden tiszteletem ezért a doktornőknek, akik foglalkoztak a picikkel, hiszen így mindannyiunk életét jobbá tették. Adóm 1%-a az övék.

Apróbb büszkeségeim

Egy ideje azon munkálkodom szabad időmben, hogy elkészülhessenek a portrék, amik a sztoribeli karaktereimet ábrázolják. Az, hogy ők hogy kerültek össze, az lényegtelen igazából, még mindig írás alatt vannak. És most, hogy feltöltöttem a képeket, jöttem rá, hogy mindegyik gyerkőcpár lakásában van valami kék X”D. De milyen jól áll nekik ez a hűvös elegancia. Egyelőre csak róluk vannak meg a páros portrék, az egyéniek még folyamatban vannak.
A játékban használt dolgaimról egyébként lesz majd bővebben egy leírás.

Azok a háttérképek lehettek volna jobbak is, de sztori szerint nagyon sok fénykép nincs róluk. Majd apránként készítek, mert már rájöttem, hogyha nagyon görcsösen akarom megcsinálni, sosem lesz tökéletes.

Erre olyan büszke vagyok. A szemszíne a srácnak egyéni, és mennyire büszke voltam magamra, hogy sikerült megcsinálnom.
Viszont nem lett jó egyáltalán a szemszög, de az istenért sem tudtam úgy beállítani, mint a másik kettőét, akárhogy forgattam a kamerát.

Csak a kép beállítása után vettem észre, hogy szegény Adriana kísértetiesen hasonlít itt sárikára, de ez csak a véletlen műve.
Kris meg nem véletlen hord napszemüveget, de ezt azt hiszem már mondtam egyszer.

Utazhatnékom van…

Most, hogy nagyjából minden nyitva van bizonyos feltételek között, nagyon szívesen áldoznék 1-2 hétvégi napot arra, hogy újra felfedezzem Budapestet, meg Budán is megtanuljak végre nem eltévedni. Ehhez lenne még egy társam is, mert mindig jó valakivel elindulni, de nem ilyen 30-40 fokban, mikor árnyékban is meg lehet halni, olyan meleg van.

Viszont előre látom, hogy ez nem az idei nyáron fog megvalósulni, de soha se mondd, hogy soha. Bármikor összejöhet.

Az alábbi célokat tűztem ki, hogy egyszer egy nyáron végigcsinálom:
» libegőzni egyet
» az úttörő vasúttal oda-vissza utazni
» elmenni a strandra, egészségesen lebarnulni, napozni, olvasni egy könyvet a medence partján
» vattacukrot enni a Margit-szigeten
» megnézni Aquincum-ot végre rendesen, ha már töriórán nem mentünk soha
» kiállításra menni
» bűntudat nélkül megenni egy liter fagyit
» háztetőn csillagokat lesni
» hajóval utazni a Dunán
» az óriáskeréken ülni a Deák téren
» múzeumot látogatni
» masszásra menni
» felgyalogolni a Gellért-hegyre
» rendesen felfedezni a Halászbástyát
» kürtős kalácsot enni
» meglátogatni a Hard Rock Cafét a Vörösmarty téren
» a budai várban fotókat készíteni a fővárosról
» a Hármashatárhegyen fotózni

Elegem van, hogy nincs koncert!

Pont tegnap olvastam több zenekar, valamint a Barba Negra legutóbbi posztját, miszerint az teljesen oké, hogy vannak a korlátozások, mert az egészség a legfontosabb, de azon már én is elgondolkoztam, hogy ez nem lesz jó így, hogyha a dolgok így haladnak.
Sajnos a zeneipar az, ami a legnagyobb veszteségeket szenvedi el a mai napig is, március óta. Én, mint egy egyszerű koncertlátogató, csak azt látom, hogy nem tudok úgy szórakozni, mint eddig. Azt viszont tudom, hogy egy 1,5-2 órás koncertet összehozni nem egy ember munkája, és nem csak a zenekarokat veszem figyelembe, hiszen ott vannak a crew tagok, a hangosítók, a fénykezelők, akkor a bárpultosok, a biztonságiak stb. Akinek nincs normális munkája a zenélésen kívül, az hogy oldja meg? Hogy fizeti be a számláit, hogy eszik?
Nem fogok politizálni, nem kell aggódni, meg ne is a hazai viszonylatokat nézzem, ahol normálisan csak zenélésből nem lehet megélni, de ez már régóta motoszkál bennem.
!DE!
Minden zenész rengeteget dolgozik azon az anyagon, amit hallgatni akarunk. Ahhoz, hogy ne csak egy sima egyhangú valami legyen, ahhoz össze kell dolgozni. Elég sok új lemez lesz, amit már most várok (lesz új Lacrimas Profundere, Schwarzer Engel, Depresszió, csak úgy hirtelen a legfontosabbakat említsem, de szerintem készítek egy nagyobb listát az új kiadványokról 2020. márciusa óta), és ezek amúgy is elkészültek volna, de a vírushelyzet miatt a zenészeknek több idejük volt agyalni rajta. Úgyhogy bitang súlyos kiadványokra számítok ^^.

Az nem fér a fejembe, hogy szinte minden nyitva van, mindent lehet csinálni, de elmenni egy koncertre, azt már nem. Ugyanúgy tömegben szenvedünk a tömegközlekedésben, a boltokban, néha még a liftben is zsúfoltságot érzek. Ráadásul, én személy szerint taszítónak találom, hogy van egy rahedli stadionunk, amik tele vannak ürességgel, néhányan járnak csak meccsekre, de ott nem fertőz a vírus, hanem csak a koncerteken. Az egész már egy vicc kategória.
És most nem kimondottan a rock/metal színtér koncertjeire gondolok, hanem minden műfaj előadóira.

Viszont én már biztosra tudom, hogy nem lesz az élet már soha olyan, mint a vírus előtt, bármennyire is szeretnénk…