Megjelenés: 2020. március 19.
Fejlesztők: Domini Games
Történet:
Dakota elment egy interjúra, de 48 órával később sem tért haza. Később, a rendőrség a férjét, Colint gyanúsítja a nő eltűnésével, sőt, rablás és gyilkosság is szóba került, és valaki a testvérének szólt, hogy azonnal menjen oda.
Amanda szemszöge
Mert annyira nagy a valószínűsége, hogy egy szerető férj megöli a feleségét, de tényleg. Jó, nem először fordult elő ez a történelemben, és mindig a házastárs a tettes, de most úgy éreztem nem, itt más van a dologban.
Colin Wright le van tartóztatva a tárgyalásáig, és az ügyvédje nélkül nem is volt hajlandó beszélni, de esküdik rá, hogy ártatlan. Igen, elhisszük.
A rendőrségen tudtunk beszélni Colinnal. Dakota szülei kaptak egy levelet, ami a rendőrség szerint az ő kézírását tartalmazza, rajta az ujjlenyomatával, de nem küldött semmilyen üzenetet, valaki csak fel akarta ültetni.
A rendőrségen azonban volt még valaki, aki ellopta a bizonyítékokat, és rá akarta kenni a tesóra a lopást. Az elkövető még kérte is, hogy lehetőség szerint hamar menjen a St. Mary kórházba.
A kórházban a tettes hagyott egy hangüzenetet, miszerint egy váratlan játékossá lett ebben a játékban, ráadásul éppen a hullaházba hívott nyomozni. Mire megtalálta Dakota holttestét, megjelentek a rendőrök, és be is akarták vinni kihallgatásra, de valaki segített neki kijutni a rendőrautóból.
Utána a nyomok a gyerekkori házba vezettek, ahol találkoztunk ezzel a Scott nevű alakkal, és találtunk egy bizonyos D-nek keresztelt alakra utaló üzeneteket is. Mivel Scott elmenekült, utána eredtünk a lakásába, ahol viszont már holtan találtunk rá. A bizonyíték a gyilkosságra egy golyótok maradt, amit azonban a gyilkos elvitt, és a gyilkos egy nő volt.
Főhősünk egy taxi társaságot keresett fel, ahol a haverja, Steve a diszpécser, mert ki akarta deríteni, hogy hova ment a nő a taxival. A nyomok egy kikötőbe vezettek, ahol lazán kifizettük a biztonsági őr hallgatását egy órával. Ott találkoztunk egy nővel, aki igazából Dakota volt. Azért tette mindezt, mert szerinte Colin túl sok pénzt költött jótékonykodásra, ezért úgy döntött, lenullázza a számláját, elhagyja az országot, és nélküle kezd egy „boldog” életet. Scottal együtt tervelte ki az elrablós-gyilkosságos történetet, hogy Colint befeketítsék. Egészen addig jól működött, amíg a testvére meg nem jelent. Scottot is csak azért ölte meg, mert túl messzire ment, és végszóra azt kívánta, bárcsak a főhősünket is megölte volna…
Anyád.
A bónuszban egy maszkos alak jelentkezett be Mr. Flemminghez, hogy az ő sztorija simán meghozza a várt karriert. Mire az üzenet végére ér, elrabolta ezt a riportert, és közölte, hogy egy órája van kijutni a szorult helyzetből, különben felrobban az órájába rejtett bomba, és csak nála van a kulcs. A fickó egyébként Dark Hunter néven jelentkezett be.
Mint valami paranormális romantikus könyv címe, de tényleg.
Ez az őrült elrabolt egy Julia nevű nőt is, aki szerintem a hősünk családtagja lehetett. Meg talán ezzel a résszel megalapozták a harmadik rész eseményeit.
Sikerült megmenteni Juliát, de utána menni kellett tovább, mert a testévére egy kúriában volt elrejtve egy bombával, ami 15 perc múlva robban, ha nem siet. Feszültségkeltésből jeles. De mivel hatástalanítottuk a bombát, Hunter egy hűtőkamrába zárta a tesót.
Alice – a harmadik megmenteni valónk, és egyben a feleség – hátul lett elrejtve a kertben.
Viszont, a Hunter kijelentette, hogy most magát kell mentenie először, majd ahogy haladt, valami titkosabb helyen a telek végén kilyukadt oda, hogy Alice igazából Hunter, és csak meg akarta ünnepelni a születésnapját, és így legalább kimozdult a családjához a rengeteg munka mellett.
Szerintem
A bónusz végén enyhén szólva csalódott voltam, hogy egy jó sztorit ennyire elrontottak. Oké, volt csattanó benne, meg van üzenettartalma is, de nem, ez nem volt jó.
A főjátékban még mindig nem tudom, hogy jött Scott a gépbe, és hogy a főhős kapott-e büntetést azért, amiért egy időre likvidált egy rendőrt.
Grafika: 10/10 – most kivételesen a karakterek is passzoltak
Teljesítmény: 07/10 – egyre nehezebben bírja a gépem a videóikat…
Történet: 10/10 – ha nem számolom a bónuszt, nagyon is jó volt.