2020. 01. 27.     Amy     0 comments

    Games for Amy, Sims 3, The Sims

Hy darlings! ♥ \m/

Sajnos rossz hírekkel jelentkezem azok számára, akik olvasták ezt a sorozatot. Ezt a fajta kihívást be kellett fejeznem idő előtt. Nem, nem azért buktam el a kihívást, mert a lánykám meghalt, vagy Xavier meglépett Lottával. Nem, egészen másért.

Az utolsó három simhetet azzal akartam tölteni, hogy mindenki elérje az aktuális életcélját, mielőtt a következőre mentem volna – de azt, és a soron következőket már csak Hidden Springs városában fogják megvalósítani. Addigra tervezem Lottát egy másik házba költöztetni. Viszont történt egy olyan, hogy sajnos a játékom lefagyott, majd pár perces várakozás után kidobott. Kerestem rá megoldást, hogy mi lehet a baja, de csakhamar rá kellett jönnöm: túl nagy a mentési állomány.

Sok megoldást kipróbáltam, azonban a 45. hét 5. napján, a játék hajnali 3 után egyszerűen megállt. Hiába tudtam mozgatni az egeret, meg forgott a kristály a Simjeim feje fölött, egyszerűen nem mozdultak meg. Próbáltam resetSim kóddal, próbáltam nraas alaphelyzet beállításával, semmi. Még az Overwatch módját is visszaraktam, hátha az volt a baja, de a gond akkor sem szűnt meg.
Egy megoldás látszott akkor megfelelőnek: minden fontosat elraktam a családi eszköztárba, átléptem városszerkesztőbe, majd ház nélkül elmentettem a családot a családtárolóba. Utána beléptem Hidden Springs városába, és vártam.
Eleinte lassan töltött be a beköltöztetés, majd utána heves imádkozás kezdődött, hogy betölt-e mindent úgy, ahogy reméltem… a terv működött. Viszont, mivel a játékom lelassult, és nem akartam még egy ilyen hétvégét, ezért le kellett törölnöm a Szigetvilágot és a Leszáll az éjt. Pont azt a kettőt, amivel eleinte a legtöbbet szenvedtem.

Nem kell elkeseredni, a kihívást újra kezdtem, de ennek részleteiről csak később olvashattok, mert még csinálom a kihívást, de úgy terveztem, az első 10. hétig játszom, fotózom, írom az eseményeket, és utána megkapjátok az aktuális menetet. Úgyhogy igen, lesz egy Season 2 a sorozatból.


Hozzászólások










Ha véleményed van, itt megírhatod ;)