Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal Chat
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2019/09/27
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Darkness and Flame Five-BN Games HOG Reviews

Megjelenés: 2019. szeptember 21.
Fejlesztők: Five-BN Games
Történet:
Alice-ék útja ott folytatódik, ahol abbamaradt, annyi különbséggel, hogy megint egy időre magára marad, és a Sötétség erőin kívül egy új ellenséggel is szembe kell néznie.

Amanda szemszöge

Kellett azért nekem pár perc, mire felfogtam, hogy mit is láttam, de azt kell mondjam, érdekes dolgokat vetettek fel. A helyszínek sem annyira poszt-apokaliptikusak, már-már utópisztikusnak mondhatnám – főleg a vége felé volt 1-2 táj, ahol muszáj voltam gyönyörködni a helyszínben.

No de, történet szerint a csapat elhagyta az előző részben megismert balhét, egy másik terepen szállnak le, ami kicsit sem gyanús, mert tele van kővé dermesztett emberekkel. Alice talált egy tükröt, ami valamiféle alternatív valóságot mutat meg. A játék első felében még találkozhatunk főhősnőnk anyjával is, ami nekem már gyanús volt, mert semmi ráutaló jelet nem láttam az első részekben.
A Sötétség emberei is jönnek, elviszik a nőt, és találkoztunk Colin ősrégi elhagyatott házánál a lányával, Camillával, aki keresett ott néhány leírást, de mire visszaérünk, a nőt elrabolták, így a lányok az elrablói után eredtek. Útközben találkoztak egy sérült fickóval, aki elvitte őket a hegyek lábáig a megjavított kocsival, de sok haszna nem volt ezen kívül.

A hegyekben rátaláltunk a gorgó templomára, de tele volt minden kígyóval, így bejutni nem tudtunk egyhamar. Azonban Camilla elárulta, hogy ősszel a sünik elég agresszívak tudnak lenni, ha különleges gyümölcsöket éreznek, és ezt használtuk ki. Találtunk néhány almát és egy üveg bort – ne kérdezzétek, együtt milyen lehet, de szerintem, egyszer én kipróbálom.
A templomba érve azonban úgy tűnt, a gorgó Alice-t használta fel, hogy kijuthasson börtönéből. Vagyis csak a szelleme. A teste el van rejtve valahol.

Alice ismét a régi önmaga. A barátai kővé lettek (az ő hibájából, persze), így elindult segítséget kérni, hátha valaki jártas a hegyekben. A befagyott tavon át egy hegyoldalra épített faluba jutunk, amit éppen egy földrengés rázott meg, és a helyiek próbálták a károkat felszámolni. Itt futottunk bele Rogerbe, akinek egész tetszetős balkaros tetkói voltak, de mindegy. Ő a helyi vezetőhöz vitt minket, aki kicsit sem volt hajlandó segíteni, így magunk mentünk egy tudóshoz, aki viszont tudott.
Még el is mesélte, hogy a gorgó nem volt mindig szörnyeteg, csak visszavonultan élt egy csodaszép nőként a földeken, ám egy nap felsőbb erők elátkozták. A haja helyett kígyók nőttek, a pillantásával pedig mindenkit kővé dermesztett. Évekig senki és semmi sem tudta őt legyőzni, de egy lovagnak eszébe jutott tükröződő felülettel bevonni a pajzsát, amivel visszaverte a gorgó támadását, és saját maga vált kővé. A testét egy templom mélyére rejtették, a lelke pedig a pajzsra szerelt tükörben rekedt. Sajnos azonban, bárki közel merészkedett a pajzshoz, kővé dermedt. Még így is veszélyes volt a gorgó. Évszázadokon keresztül vándorok estek áldozatául, miközben a lény igyekezett kiszabadulni börtönéből. Ami végül is, sikerült Alice által.

A gorgó lelke mindenáron egyesülni akar a testével, és ezt jó lenne megakadályozni, feltétlenül naplementéig, különben mindennek annyi.

A templomban felállítottunk egy öntőtégelyt, amibe mindenféle fémet beledobáltak az öreggel, majd keresni kellett egy bányában olyan ércet, ami akár tükör is lehetne. Alice feltételezése szerint meg a benne lakó főnix miatt nem hat rá az átok, így ebből lehet egy előnyt is kovácsolni, így ő maga ment le a katakombák mélyére, hogy szembenézzen az eggyé váló lénnyel, aki meg is akarta ölni, de előtte Alice levágta az egyik kígyójának a fejét, mert egy olvasat szerint a friss kígyóméreg segít a Sötétséggel fertőzött embereknek meggyógyulni. Roger meg Albert még időben ráöntötték a keveréket, ami megdermesztette a lényt.
Alice meg úgyis találkozott a megszállott Colinnal útközben, miközben a tükrös ércet kereste… és a megszálltak nem is tudtak bejutni a zöld területre, mert a folyók a kígyók mérgével voltak mérgezve, és nem tudtak áthatolni felettük.

A győzelem után Alice elszaladt ismét a Sötét oldalra, hogy megmentse nagybátyját, hátrahagyva a kővé dermesztett barátait.

A bónuszban Albert és segítője, Regina sétálnak éjszaka a szobrok között, és az öreg elmesélte, hogy a tanítójának egyszer sikerült egy személyt felélesztenie az átok alól, azonban a szer nem volt hatásos, mert az illető ismét „meghalt”. Elviekben nem folyékony formátumban kellene használni a szert az áldozatokon, hanem gáz formájában, csak a recept a mentoránál van. Elment hozzá, megkapta a receptet, és még abban is segítséget kapott, hogy Alice barátainak szobrát elvihesse a laborjába. Miután megvolt az egyveleg, és használták is az áldozatokon, valóban visszatértek, és kellett egy kis idő utána, mire magukhoz tértek. Albert elárulta, hogy Alice hol van, és hogy egy nap az útjaik majd ismét találkoznak.

Szerintem

Pont kérdeztem úgyis a bónusz végén, hogy most akkor Colin mikor lesz felmentve a Sötétség alól, de úgy látszik, jövőre az 5. részben ez lesz a fő feladatunk, hacsak nem az egyik, amit meg kell csinálni.
Kár, hogy annyira nem húzták sokáig ezt a gorgós szálat, nekem tetszett volna, ha meg tud lógni a lefagyasztás előtt, miután bedühödött, hogy levágták az egyik kígyóját, de nem teljesülhet minden kívánságom ^^”.

Grafika: 10/10 – még Camilla is létezhetne a következő részekben
Teljesítmény: 10/10 – sosem fagy, akármilyen gyorsan is haladjak
Történet: 10/10 – volt benne pár perc, mikor tényleg féltem, hogy rám talál a gorgó, de ugyanakkor az izgalomfaktor is a magaslatán állt.


Alább tudsz üzenetet hagyni.