Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal Chat
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2018/08/31
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: AMAX Interactive Dark Tales HOG Reviews

Megjelenés: 2018. augusztus 29.
Fejlesztők: Amax Interactive
Történet:
Egy Mary nevű nő kétségbeesett levelet küld Dupinéknak, miszerint attól fél, hogy ő lesz a soron következő áldozat, aki nyomtalanul eltűnik, amiért egy művésznek állt modellt. Másnap még fenyegető üzenetet is kapott, hogy a portré elszívja a lelkét.

Amanda szemszöge

Nem egészen így emlékeztem a történetre, mint ahogy itt volt, de legalább egy újabb feldolgozást ismerhettem meg. Leonard Tussole a híres művész, aki fiatal lányok portréit festi meg, ámde az összes lány eltűnt eddig, akit lefestett. Egy maszkos alak ráadásul be is tört Maryhez, miután Dupinnal odaértünk, és valóban áldozat lett. Még jött egy csuklyás nőalak is, aki adott egy könyvet, miben állt egy legenda. A legenda szerint évszázadok óta akartak az emberek beszélni a holtakkal, és az ehhez szükséges energiát amulettbe zárták. Egy ilyen amulett jutott feltehetően Tussole birtokába, mert azzal idézni tudja a lelkeket. Egyetlen módja van megtörni a dolgot, ha az amulett megsemmisül.

Mary a festménybe ragadt, a tettes nem vitte el a lelkét, de nem kizárt, hogy megteszi. A tettes a következő modellért indult, útközben megölte az áldozat apját, aki a helyi rendőrfőnök is volt. Az ő aktájából tudtuk meg, hogy Tussole lefestette a feleségét, de a nő hirtelen megöregedett, majd elhunyt, a testét pedig a házban találták meg. Innen nekem is egyértelmű volt, hogy a férje tette, de mi van, ha mégsem teljesen?
A csuklyás alatt nem Tussole, mert Dupinnak sikerült letartóztatnia. A múzeumban kiderült, hogy az idős nő a játék elejéről Elena Tussole, akiről mindenki azt hitte, hogy meghalt. Kitalálom: küzdelem az örök szépségért és fiatalságért. Elena naplójából kiderült, hogy betegségben szenvedett, és fájlalta, hogy a férje önző módon a kiállítással volt elfoglalva. Talált egy boszorkányt, akitől megszerzett egy medált, és hozzá a körítést: néhány fiatal lány lelke megszépít, megfiatalít. Tökéletes terv lett volna, ha ez nem kerül emberi áldozatokba, ami meg ugye nagyon nem szép dolog. A boszorkányt nem ölte meg akkor, csak később akarta, mikor rájött, hogy az áldás igazából átok. A boszorkány elárulta, hogyha megsemmisítjük a portrét, akkor a lelkek is visszatérhetnek a hozzájuk tartozó testekbe. És így is tettünk.

A bónuszban most a boszorkány lesz a fő gyanúsítottunk, mert hát az emberek félnek a boszorkányoktól. Fellázadnak ellene, de valamiért mindenki kővé dermed, még Dupin is – már megint ki menti meg? Persze, hogy én! A boszorkánynak él egy testvére tőle nem messze, őt kellett megtalálni, miután mindenkit felmentettem a dermedtség alól. A boszorkány testvére híres festő, ámde olyan ecsetet használ, amit gonosz célokra használ. Mindhárman fogságba esünk, de Dupin cselesen hozzám jutatta a bűvös ecseteket, és azzal csak meg kellett festenem a festő portréját, hogy elkaphassuk végre.

Szerintem

Egyik kép sem volt ovális, mint ahogy azt a cím is mutatta, de tény, hogy érdekes volt. Ha létezik varázsceruza, akkor én szívesen birtokolnék egy varázsecsetet, cseppet sem gonosz célokra. Csak vicceltem.

Grafika: 09/10 – eső mindig van, borultság mindig van, fura Dupin mindig van
Teljesítmény: 10/10 – még szerencse, hogy mindig minden van itt, mert egy-két minitől már első próbálkozás után elment a kedvem
Történet: 09/10 – nem volt itt ovális arckép, meg szerintem a címnek nyomokban van köze az eredeti történethez


Alább tudsz üzenetet hagyni.