Megjelenés: 2018. március 7.
Fejlesztők: Elephant Games
Történet:
Mark és Jane vakációzni indulnak az Alpokba, ámde valami történik, és a páros a Schneider’s Hotelbe kerül, egymástól szétválasztva.
Amanda szemszöge
Szeretem a német nyelvterületet, ezért is volt érdekes ebbe a történetbe belekezdeni. Apránként tudunk csak meg infókat a hotelről, ami igazából wellnessfürdő is. Mivel az épület az Alpokban van, nem ritkák a lavinák, és az egyik újságcikk szerint a tulajdonos családjával is az végzett. A doktort annyira megviselte felesége halála, és a gyerekei kómába kerülése, hogy fel is hagyott a hotel vezetésével, csakis a gyógymód megtalálásra összpontosította minden idejét. A hotel alatt található barlangban különleges kristályok is vannak, amik az alpesi vízzel együtt gyógyító erejűek… de ez sem volt elég a dokinak, ezért elrabolta a házaspárt, hogy az életerejük segítségével visszahozza az élőbe a gyerekeit. Csakhogy amivel dolgozik, okoz némi hallucinációt, ezért is vannak slenderman-féle látomásai Marknak, miközben a hotelben kóborol. A szörny elrabolta később a gyerekeket és Jane-t, és utánamentünk a doktorral, hogy legyőzzük, azonban csak átmenetileg sikerült, és elvesztettük a doktort, így a gyerekek árván maradtak.
A bónuszban eltelik bizonyos idő, a gyerekek már felnőttek. Tony eltűnik, miközben a testvére, Alice rémálmaira akart megoldást találni, amiben az apjuk próbálta figyelmeztetni a közelgő veszélyre. Csakhogy valami lény lent a barlangban fogva tartotta a fiút, ami lelket zabált fel, úgyhogy meg kellett azt állítani, mielőtt mindenkivel túl késő lenne.
Szerintem
Nem volt olyan katarzisos, mint amilyenre számítottam, de azért jó volt. Ebben a melegben jól is esett a kis hűvösség. Kicsit azért sajnálom a doktort, hogy ekkora áldozatot kellett hoznia, szegény gyerekeknek hosszú időbe telhetett, mire feldolgozták.
Grafika: 10/10 – egyre jobban szeretem Elefánték karakterábrázolását
Teljesítmény: 09/10 – volt némi fagyás, de ezt már észre sem veszem
Történet: 09/10 – egy laza délutánt rá lehet szánni, nem unalmas a történet, csak valami hiányzott.