Megjelenés: 2016. február 19.
Fejlesztők: Domini Games
Történet:
Egy fiatal nőt lelöknek a szakadékba, majd egy későbbi vágás során kiderült, hogy az áldozat szemeit egy másik nő kapta meg – ám az elhunyt rögtön kísérteni kezdi.

Amanda szemszöge

Jó morbid már így az elején. Nem tudom, milyen szemműtétről hadovált nekem össze a manus, de remélem, működik, különben perelni fogok. A doktor szerint műtét után normális „szellemeket látni”, de közben meg a kísértet valahol Ausztriában halt meg, és a főhős úgy dönt, odamegy ennek utánajárni, mégis kinek a szemét „örökölte”. Már gyanús, ha valaki segítséget kér egy újságon keresztül. És a lányt Freyának hívták. Micsoda különös véletlen!

Először nem juthatok be egyszerűen a városba, mert tűnnek el emberek folyamatosan, nehogy én legyek az egyik, mivel semmilyen hivatalos szervhez nem tartozok. Végül bejutok, kikerülöm a kamerákat, és találkozom Freya anyjával, aki annyira meg van róla győződve, hogy megölték a lányát, mint én. Később erre bizonyítékot is találok: a rendőr tette, akihez először odavittem Freya mobilját. Annyira belebetegedett ugyanis a felesége halálába, hogy mindent elkövetne, csakhogy visszahozza (so romantic!). Ámde, a felesége gyilkosánál talált egy könyvet, hogyan lehet visszahozni a holtat, és ezért kell hat fiatal nőt megölnie. Freya egy véletlen volt, ámde a hatodik. Már csak valami bizonyíték kell, hogy tényleg az igazi rendőrök kezére adjam, mert ez így nem lesz jó. Olyan szépen kiderítettem, hogy ez a pali még a főhősnőt is el akarja tenni láb alól, hajaj…

Végül egy barlangban bukkantam rá erre az őrültre, és már javában zajlott a rituálé. Egy lányt még ki is tudtam szabadítani, aki azonnal hívta a rendőrséget. Volt nálam egy nagy szikladarab, azzal akartam lecsapni ezt az őrültet, ámde nem sikerült, mert akkor is zajlott volna a rituálé. Hát köszi. De aztán egy kristállyal megszabadítottam a lányokat ettől az őrültségtől. Sajnálom egy kicsit a rendőrt, hogy nem kapta vissza a feleségét, de sajnos ez ellen nem lehet mit tenni. A főhősnő pedig a város díszpolgára lett, amiért elkapták az ex-rendőrt.

A bónuszban egy újabb páciens esett át egy szemműtéten, és ő is látja az előző „tulajdonost”, aki a férfi testvére volt. Szóval, irány Anglia. Egy őrült, enyhén nárciszista fickó akarta elszívni mindenki energiáját, hogy ő legyen a legtökéletesebb férfi a világon. Olyan fejjel nem is lehettél volna, de mindegy. A kisfiú (akinek az anyja itt halt meg) nem volt hajlandó odamenni, de a nő erősködött, hogy ott meg fog gyógyulni. Mindegy, a lényeg az, hogy a kissrácot megmentettem, ahogy mindenki mást is, ezt az őrültet pedig szépen lebarnítottam fénnyel. Meg is érdemelted.

Szerintem

A grafika hűen Domini, a játékmenet is, egyszóval, nincs semmi kivetnivalóm. Van térkép, van minden, egyedül az egyik lány fotóját felejtettem el időben felvenni, különben maximálisan fullos játékom lett volna. Ilyen sem volt még :D

Grafika: 10/10 – gyönyörű, mint az álom
Teljesítmény: 10/10 – a speciális effekteket nem bírta a gépem, de nélkülük is tökéletes volt a játék.
Történet: 10/10 – szegény Freya :(, de legalább azt az őrültet végre rács mögött tudhatjuk.

2016. 03. 18.    Amy      Domini Games, HOG Reviews, Mystery Tales     0 hozzászólás(ok)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük