Megjelenés: 2015. október 27.
Fejlesztők: Big Fish Studios, Eipix Entertainment
Történet:
Maga az angol királynő küldi el a detektívet Barker ügynökhöz, aki még több információval tud szolgálni arról, mi történik már megint a Ravenhearst kúriában.
Amanda szemszöge
Ismertem már a szériát jóval korábbról, de még egyszer sem tudtam rávenni magam, hogy ennek a családnak utánajárjak. Annyi biztos volt, hogy az egyik leszármazottnak születtek gyerekei, két ikerlány, de ebből a részből már az derült ki, hogy volt egy öccsük is, és hogy az ikrek már felnőttek, és kicsit sem a családi vérvonal bővítésével vannak elfoglalva, hanem a nagyapjuk feltámasztásának, akinek még több terve van a családi vérvonalat illetően.
Én, mint detektív, egyik lélek lettem volna, aki tökéletesítheti a tervet, ámde nem adom én csak úgy magam. Ahogy még jobban felfedeztem a kúriát, erős késztetést éreztem arra, hogy valahogyan megkaparintsam az alaprajzot, mert kedvem támadt megépíteni. A kúria maga részemről mindig egy szép dolog, még akkor is, ha a bent élő családnak elmentek otthonról.
Ahogy lejjebb jutottam a pályán, végre az alagsorba, rájöttem, hogy ez bizony nem egy semmi épület, és már a gondolat is, hogy egy lifttel mehetsz le a tenger partjára, felvillanyozott… amíg meg nem láttam a labort. A laborokról nincs jó élményem, így aztán igyekeztem hamar elkapni Alistert, nehogy megint rosszat csináljon. Megállítani sikerült ugyan, de összeomlott a rendszer, és valahogy a detektív is megsérült, hiába ugrott a vízbe. Ennek igen komoly következményei lehetnek, hiszen van egy olyan érzésem, hogy az ikrek nem haltak meg…
A bónuszban visszatekintést nyerhetünk Charles múltjába, aki sajnos a főjátékban meghalt, hogy az álmában kísérti egy csuklyás alatt, és most már a dolgok végére akar járni. Az elmegyógyintézet már nem egy cuki dolog, és bent már tudtam, hogy az a kettő, aki fogadott, nem orvos, nem is ápoló… és hát valamikor az ikrek is megjelentek, hogy foglyul ejtsék Charlest. Hiába mentettem meg a népet, az intézetet, az ikrek foglyul ejtették Charlest, aki megvette Ravenhearst leégett házát, és újjáépítette.
Szerintem
Lehet, hogy a Shiver-széria az, ami nálam kimeríti a nyomasztó kategóriát, de azt megkaptam most MCF-szal, így holtverseny alakult ki. Az, hogy állandóan esik az eső, dörög és villámlik, nem éppen egy kellemes délutáni időre utal. És akkor még a morbid ábrákról nem is beszéltem! Alapjáraton el tudom őket viselni, de most valahogy nem volt olyan jó, mint szokott.
Grafika: 10/10 – semmi probléma sem akadt
Teljesítmény: 10/10 – minden benne volt, amit szeretek
Történet: 10/10 – lassan muszáj leszek utánanézni, mi a helyzet az elejétől.