Megjelenés: 2014. december 7.
Fejlesztők: Organic 2 Digital
Történet:
István megkér minket, hogy keressük meg a lányát, aki elment Báthoryhoz, de még mindig nem tért haza, és a magyar király pedig nem hajlandó segíteni neki a háborúk miatt.
Amanda szemszöge
Szóval, igen… a csapat megint egy könnyű játékkal örvendeztetett meg minket, én pedig vagy nagyon tapasztalt vagyok már, vagy a csapat gyengült. A helyszínek változatosak, kapcsolódnak egymáshoz, szóval nincs is panaszom.
Kivételesen ebben az időszakban (1610) nem voltak olyan károsok a cigányok, mint napjainkban, ezért egy cigánylány bőrébe kellett bújni, akinek leirigyeltem a kezéről a hennáját, így lehet, hogy csináltatok majd valahol. A kotyvaszgatás nekem nem újdonság, Pitonként már hozzászoktam 😀 tízféle gyógynövényhez kellett mindenfélét keverni, kódot fejteni, és ritkán kellett a hint. Szerencsére.
A legmeglepőbb fordulatot mégis akkor tapasztaltam, mikor kiszabadítottam Ágnest, és kiderült, hogy Báthory itt nem is volt még vámpír, ellentétben a férje, Ferenc igen, és neki vitte a lányokat… milyen kedves feleség, nem? Végül bebörtönözték, a többi történelem.
Szerintem:
A magyar vonatkozás és a vámpírok miatt fogom csak felpontozni ezt a játékot, mert ez volt az első olyan HOG-om, ahol megszenvedtem az egészet. Kezdjük ott, mikor el kellett volna fogadnom az apostoltól a receptet, nem adta oda először, így vagy háromszor kellett újrakezdenem az egészet, mire egyáltalán rájöttem a nyitjára. Utána pedig nem akart beengedni az a köcsög Báthory házába, mert nem volt meg az a pecsét, amit nem hivatalosan a szabó készített. A harmadik bugom pedig a templomban volt, miután Báthory megszerezte a könyvet, a szolgája felgyújtotta az apátságot, nekem pedig ki kellett menekítenem az apostolt is, de a kampót nem volt hajlandó a fémkarikához kötözni…. és mikor rá akartam menni a bónuszra, mellékattintottam, így egyből kezdhettem volna előröl az egészet, és már tovább akarok lépni a többi várakozóhoz.
Grafika: 8/10 – csúnya karakterábrázolás
Teljesítmény: 7/10 – ablakos módban nem hajlandó futtatni más programot, és belassul
Történet: 10/10 – szeretem Báthory Erzsébet körül a mondákat, úgyhogy ez telitalálat.