Megjelenés: 2008. november 27.
Fejlesztők: Big Fish Studios
Történet:
Bár Emma Ravenhearst lelke kiszabadult a kúriából, mégis visszatért figyelmeztetni a detektívet: a gonosz még mindig a Ravenhearst-kúriában van.

Amanda szemszöge

Jól sejtettem már korábban is: Charles Dalimar lelke valóban kiszabadult a Ravenhearst-kúriából, mikor kiszabadítottam Emma lelkét, és követett végig a karneválig, ahol aztán sorra megölt mindenkit. A detektívnő is épphogy megúszta. A királynő pedig személyesen küldte vissza az átokverte házhoz, hiszen ott van a gonosz erő forrása! Charlest pedig meg kell állítani. Ennyire megőrült, hogy Emma elutasította. Kicsit morbid.

A kandalló mögött rejtőzött a titkos pincelejárat, ahol maga Rose szelleme könyörgött a segítségért, hogy szabadítsam ki őket és a gyerekeit. Először azonban csak egy ajtón tudtam bemenni, ami mögött egy vadnyugatszerű földalatti város rejtőzött, Roseville néven. (Charles, te elmebeteg állat!). Plusz, valahonnan folyik a csövekben egy zöld folyadék, de szerte az egész kúrián keresztül.

És ami még rosszabb, Emma testvére, Madalaine is írt egy csomó levelet, hogy az apjukat elvitte a poxviridae vírus egyik alattomosabb fajtája (himlő és fajtái gyakorlatilag), és nélküle nem tudja tovább vinni a farmot, ahol éltek. Szomorú.

A liftben levő holttest is, ahogy az is, hogy ennél a vadnyugati minivárosnál van rosszabb is, a csatorna. A csatornában találtam meg Rose holttestét is, de olyan gyönyörű koporsót kapott… emlékszem, Emma csak egy faládát, ami állt. Még békében sem tudott nyugodni. Nem véletlen van még itt, hiszen törődik a volt szobalányával, aki annyira vigyázott rá.

A bal ajtón belépve „köszöntöttek” az ikrek, akik szintén könyörögtek, hogy szabadítsam fel őket, hiányzik az anyjuk, és „ne hagyjam őket az apjuknál”. Most akkor Charles megerőszakolta volna Rose-t? *shocking moment* Azt tudtam, hogy elmentek neki otthonról, de hogy ennyire…

A mézeskalácsházban aztán találtam még egy dolgot, ami kiakasztott: az ikreknek lett volna egy fiútestvérük is? Oh, igen. Az ikrek sírja a kút mélyén volt, és ott közölték velem, hogy vigyázzak a bátyjukkal (öccsükkel?), Victorral, mert legalább olyan gonosz, mint az apjuk, Charles. Hát köszi. Ennél még a Gray-család sem morbidabb a Grim Talesből.

A harmadik ajtó egy felvonót rejtett, amivel át tudtam menni a sziklás rész másik oldalára, ahol volt egy kis ház. Belépve egy idős férfi (Victor) fogad, aki legalább annyira mérges, mint az apja. Végül is, apád jogosan mérges rám, vele kell beszélnem, nem veled, de mindegy. Felvitt a padlásra, mert „apa úgyis lassan itthon.” Igen, ez itt a jó öreg Victor Dalimar, Charles Dalimar őrült fiacskája, aki még mindig él. Az, hogy a testvérei és az anyja halott az nem érdekes. A könyvtárban volt egy fejsze elrejtve, és mikor nekiálltam darabolni, attól féltem, hogy Victor feljön (valahogy…) az emeletre megnézni, mit rendetlenkedek. De nem, ehelyett csak egy helyes Ragyogás-utalást kaptam a Here’s Johnny mondattal.

A padlás azonban nem a szirten álló házban volt, hanem a kúriában. Az ablakon kitekintve láttam a kutat, az érdekes női szobrot, és távolban a szabaduláshoz vezető utat. Végül is, Rose és a lányai felszabadultak, Victorhoz meg én személy szerint hoztam volna erősítést, de lássuk be, a HOG-detektívek szólóban dolgoznak. Így vissza kellett bandukolnom Victor szirti házába, és a hálójában nyomokat találtam, hogy Charles szenvedélye a zárakhoz, kulcsokhoz és a természetfelettihez már egészen kisgyerekkorában elkezdődött, és az anyja utaltatta be őt egy elmegyógyintézetbe, hátha tudnak rajta segíteni. Ezek szerint nem sikerült.

Még egy kedves utalás számomra az egyik minigame-ben a Misfits zenekar logója, amit még egyszer köszönök. Sose gondolnád, hol bukkan fel egy-egy ismerős motívum.

Ezután tudtam meg, hogy Charles visszatért, és Victor éppen a pincébe viszi, hogy „a szerető családja ölelésében töltődjön fel”. Az a maradék egy, ugye? De mire kellettek neki Emma, Rose és a lányok lelke?

Egyszerű: Charles a halhatatlanságot kereste, és csak úgy maradt élet-halál között, ha közben lelkek energiáján él, mint egy parazita. Sőt, egy levélben még azt is megtaláltam Charles előtt, hogy mik voltak a tervei Emmával. Ő csak vele akart lenni örökké. A kis szerelmes rossz úton járt.

Először egy csomó szívet kellett találnom szerte az egész telken, és mit ne mondjak, rendesen beesteledett nálam, mire meglett az összes, és be tudtam jutni a szíves ajtón túlra, ahol meglepetés várt Charles személyében. Az idióta engem okolt, hogy nem kapja meg a családja „szerető meleg ölelését”. Persze, hogy nem, hiszen felszabadítottam őket a rabságukból, ahova taszítottad őket, te szerencsétlen! Azzal, hogy se Rose, se az ikrek energiáját nem kapja meg, a masina tönkrement. Charles követeli a fiától, hogy menekítse meg a szerkezetét, és Victor visszautazik 2008-ból 1895-be, és hogy a Dalimar-család ezt megbosszulja. Gyertek csak, én készen állok.

Charles képe felrobbant, a kúria földig égett. Emma, Rose, Charlotte és Gwendolyn szelleme pedig elsétál a romokból, majd eltűnnek.

Szerintem

Grafikailag nincs panaszom. Sötét, komor, és végre minden ott van a helyén, ahol azt megszokhattuk a HOG-okban, kivéve, hogy a tárgyak jól elrejtőztek a fenébe a képekben, és élőszereplőket alkalmaztak. Az utóbbit nagyon szeretem. Viszont a történet miatt dobtam egy hátast, ekkora csavarra nem számítottam. És nem is hinnéd, hogy egy látszólag kicsi kúria mekkora titkokat őriz a felszín alatt… Rose és a lányai vajon meddig szenvedtek Emma után? Legalább röhöghettem egy jót a felvételek készültekor a bakiparádés videókon. Azok nagyon viccesek voltak XD.

Grafika: 07/10 – élőszereplők, neee 🙁
Teljesítmény: 09/10 – térkép, inventory, és talán újra nekiülök
Történet: 10/10 – Charles elmebeteg, és biztos, hogy nem utoljára találkoztam vele.