Főoldal Amy Regények Könyvtár Carrd Galéria Oldal Chat
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2025/02/01
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Előrendeltem!
Várható megjelenés: 2025.09.01. „Csupán eszköz voltam Midász számára. Rajtam keresztül akart eljutni oda, ahova akart, én pedig arannyal köveztem ki számára az utat”.

Az életem aranyozott hazugságokból épült fel. De a halál rothadásból tevődött össze.

Mint a lángra lobbant főnixmadárnak, nekem is a hamvaimból kell feltámadnom, és meg kell tanulnom, hogyan éljek a saját hatalmammal. Lehet, hogy megnyirbálták a szárnyaimat, de már nem vagyok kalitkába zárva, és végre szabadon szállhatok el a fagyott birodalomból, ahol fogságban tartottak.
A világ mégsem akar elereszteni.

Ez történik, amikor egy király ellen fordulunk: mindenki más ellenünk fordul.

Az a szerencsém, hogy egy másik király az én oldalamon áll.

De még Slade Ravinger sötét fenyegetése ellenére is el akar fogni a többi uralkodó.

Így hát harcolni fogok Slade Ravingerért, ő pedig gyilkol majd értem, és ha nekünk kell a gonoszoknak lennünk, ám legyen.

Mert amíg ebben a világban élek, nem hagyom, hogy megint kihasználjanak.

Várható megjelenés: 2025.03.06. KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS

Ilya a széthullás szélén áll…
Miután túlélte a Purgáló Próbatételeket, az Átlagosnak született Paedyn Gray megölte a Királyt, és új lökést adott az Ellenállásnak. Most pedig menekülnie kell a fiú elől, akinek legszívesebben a karjába vetné magát.
Kai, Ilya Végrehajtója hűségesen szolgálja immár királlyá koronázott fivérét, Kittet. A Tűzpuszta gyilkos sivatagában és Dor ellenséges városának sikátoraiban kutat az egyetlen ember után, akit szíve szerint nem szeretne elkapni. Ám az Elitek nélküli szomszédos birodalomban szerepet cserél vad és vadász, és megkezdődik a halálos küzdelem vágy és kötelesség között.

A trilógia harmadik része 2025 őszén jelenik meg.

Várható megjelenés: 2025.04.15. Payton

Tizenhét évesen nem volt könnyű elszökni otthonról. Bár valljuk be, sem előtte, sem az azóta eltelt tíz évben semmi nem volt könnyű számomra.
És tulajdonképpen jól vagyok. Mondhatni. Csak arra van szükségem, hogy tovább küzdjek, rejtőzködve éljek. Tartsam magam távol az emberektől, a gondolataiktól.
Szóval, amikor egy férfi besétál a nyitott teraszajtón az otthonomba és az életembe, félnem kellene. Megijednem. Rettenetesen megijednem.
De lehet, hogy sokkal megtörtebb vagyok, mint ahogyan azt gondoltam, mert egyáltalán nem érzem ezeket.
Inkább kíváncsivá tesz.
És azon tűnődöm, hogy talán az életem irányításának módja az, ha beadom neki a derekamat…

Nero

Amikor először vettem el egy ember életét, tudtam, hogy nincs visszaút. Normális életre többé nem lesz lehetőségem.
Így hát ahelyett, hogy elmenekültem volna, holttesteken átküzdve magam megteremtettem a saját sorsomat. Azzal, hogy létrehoztam a Szövetséget.
És ez nekem így megfelelt. Elégedett voltam annyira, hogy folytassam.
Egészen addig, amíg be nem léptem azon a nyitott ajtón az otthonába és az életébe.
El kellett volna menekülnöm. Vissza kellett volna fordulnom azon az ajtón, de nem tettem.
És most az élete veszélyben van.
Így van ez a rosszfiúkkal. Boldogan festem vörösre az utcákat, hogy megvédjem azt, ami az enyém.
És Payton az enyém. Akár tudja ezt, akár nem…

2025/01/31
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Előrendeltem!
Várható megjelenés: 2025.04.08. Katria ​megfogadta, hogy soha senkibe nem fog beleszeretni. A családjában megtapasztalhatta, milyen kegyetlen tud lenni a szerelem. Ezért aztán amikor egy szép summáért cserébe hozzáadják a titokzatos Lord Fenwoodhoz, Katria nem vágyik többre, csak egy jobb életre annál, amit maga mögött hagy – az érzelmeivel nem foglalkozik.
Újdonsült férje iránti vonzalma mégis egyre nő, és ezzel párhuzamosan új életében furcsa dolgokat tapasztal: különös szabályokat kell betartania, sikolyokat hall az éjszakában, és tündérek támadnak rá, akikről Katria korábban azt hitte, hogy igazából nem is léteznek. Miután tanúja lesz egy rituálénak, Középvidéken találja magát.
A tündérek vadonjában Katriának olyan emberként kell a túlélésért küzdeni, aki véletlenül ellopta az ősi királyok mágiáját – azt a mágiát, amiért egy vérszomjas király akár ölni is hajlandó lenne, hogy a segítségével megtarthassa jogtalanul elfoglalt trónját.
A tündérek megmentésének lehetősége Katria kezében összpontosul. De ki fogja megmenteni a szerelemtől, amitől annyira el akar zárkózni…?
Várható megjelenés: 2025.04.08. A ​Boszorkányszedő minden Arató Hold idején belovagol a völgyünkbe, és a halhatatlan Fagykirály otthonába hurcolja egyikünket, hogy mindörökre ott maradjon.
Ma érkezett el az idő: a Begyűjtés Napja.
De nem értem jött.
Én, Raina Bloodgood, huszonnégy éve élek a faluban, és ezalatt mindig elment mellettem.
Az ő hibája.

Raina Bloodgoodot egyetlen vágy hajt: megölni a Fagykirályt, és a Boszorkányszedőt, aki elrabolta a húgát. A Begyűjtés Napján kegyetlen bosszút akar állni, azonban egy sokkal baljósabb fenyegetés borítja lángba a világát. A hamvakból feltámad a Boszorkányszedő, Alexus Thibault, a férfi, akinek a halálára esküdött – az egyetlen, aki segíthet megmenteni a húgát.
A jég, a tűz és az ősi istenek évezredes történetébe keveredve Raina kénytelen feladni a bosszúvágyát, hogy segítsen a Boszorkányszedőnek, különben a birodalmuk – és a húga – az ellenség kezére kerül. Csakhogy jó és gonosz között elmosódnak a határok, és Rainának több vesztenivalója lesz, mint hitte. Mit tehet, ha a Boszorkányszedő többé már nem a gonosztevő, aki elrabolta a húgát, hanem a hős, aki a szívét lopta el?

Várható megjelenés: 2025.02.04. Ikrek ​vagyok.
Impulzív. Kíváncsi. Makacs.
Ikertestvér. Egy olyan trón örököse, amiről semmit sem tudok. És mint kiderült, tündér vagyok.

De természetesen nem ilyen egyszerű a dolog – születési jogom elhódításához nem kell mást tennem, mint hogy bizonyítsam, én vagyok Szolaria legnagyobb hatalmú természetfeletti lénye.
Ha úgy vesszük, ez igaz is, hiszen a Vad Király lánya vagyok. De az apró betűs részből kihagyták, hogy a királyság minden egyes tündére magának követelné a trónomat, ha megtehetné.
Az akadémia, ahova bezsuppoltak, kib*szottul veszélyes és pokolian menő. Vámpírok harapdálják a gyengébb diákokat a folyosókon, a vérfarkasok minden teliholdkor a Jajongó Erdőben csapnak orgiákat, és akkor még nem is beszéltem a szirénekről, akik kifacsarják az érzelmeidet. Ahogy arról sem, hogy a borzasztóan dögös főmágia-professzorom fogdabüntetései után a túlélők terápiára szorulnak.
Az órák tök érdekesek, főleg, ha élve vészeled át őket. No és az Ikrek csillagjegy, amivel az egészet kezdtem?
Ez határozza meg az elemi mágiámat, és befolyásolja a sorsomat, szóval bele kell vetnem magam az asztrológiába, ha el akarom látni az osztálytársaim baját, ami amúgy a tanmenet része.
A legnagyobb problémám a sárkányivadék, akinek láttán hevesen nyáladzani kezdek, és aki a trónomra ácsingózik, ráadásul három pszichó haverjával mindent megtesz azért, hogy pokollá változtassa az életemet.

Semmi más dolgom nincs a túlélésen kívül. De lehet, hogy a végzet máshogy gondolja. A francba, miért nem Roxfortból kaptam levelet?

2025/01/21
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Előrendeltem!
Várható megjelenés: 2025.06.10. A ​fiú ereiben sötétség csörgedezett.
A lány csontjait erő itatta át.

A Sharron zajló csatának vége. Az Arz elesett. Bár Altairt foglyul ejtették, Zafira, Nasir és Kifah a Szultán Helyőrsége felé tartanak azzal az eltökélt szándékkal, hogy befejezzék a tervet, amelynek a végrehajtását még Altair lendítette mozgásba: visszahelyezni az Ősi Nővérek szívét a kalifátusok minaretjeibe, hogy ezzel végre egész Arawiyában helyreállítsák a mágiát. De sem erőforrásokban, sem szövetségesekben nem dúskálnak, és a birodalom minden zuga retteg az Éjszaka Oroszlánja visszatérésétől.
Miközben a zumra próbálja kitalálni, hogyan taszíthatnák le a trónról az embert, aki a legnagyobb veszélyt jelenti Arawiyára, Nasir azért küzd, hogy megtanulja kordában tartani az ereiben keringő mágiát.
Zafira egy teljesen másfajta sötétséggel harcol: azzal, ami a Jawarattal létesült kötelékén át szivárog a lelkébe, és ami emberi hangon dünnyög hozzá, ezzel az őrület határára és egy olyan káosznak a peremére kényszerítve őt, amelyet a lány nem akar rászabadítani a világra.
Nasirnak és Zafirának fogytán az ideje, és ha helyre akarják állítani a rendet, azért hatalmas áldozatokat kell hozniuk.

A lenyűgöző regény a kétrészes Arawiya homokja sorozat zárókötete a sikerszerző, Hafsah Faizal tollából.

Várható megjelenés: 2025.04.08. „Hazug ember, sánta kutya…”

A legújabb, nekem címzett zaklatói levél hátuljára lekörmölt szavaktól megfagy a vér az ereimben. Fogalmam sincs, hogy ez az a hazugság-e, amiről tudok, vagy egy olyan, amiről nem.
Amióta visszatértem Shadow Grove-ba, követtek, kínoztak, üldöztek, és majdnem meg is öltek. Folyamatosan hazudtak nekem, ráadásul olyanok, akikben kezdtem egyre inkább megbízni.
Hazug – kísért ez a szó. Valaki többet tud az életemről, mint én. Valaki válaszokkal gúnyolódik rajtam, és titkokkal heccel. Vagyok olyan elkeseredett, hogy bedőljek egy újabb megtévesztésnek?
Archer és a haverjai óriási hibát követtek el, amikor hazudtak nekem. Azt hitték, ki tudnak játszani, de hamarosan rájönnek, hogy emberükre akadtak.
Madison Kate-et senki sem késelheti meg büntetlenül!

2024/07/02
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Előrendeltem!
Várható megjelenés: 2024.09.23. A ​szerelem az egyetlen, amit nem lehet ellopni…
Nessa Griffin magányos életet él. Túlságosan is együttérző és gyengéd az alvilági üzleteléshez, amelyben felnőtt, ezért nincs pozíciója a családja maffiabirodalmában. Nehezen tud érvényesülni otthon és az erősen versengő tánckarban sem, amelynek tagja.
Mikolaj Wilk a legádázabb gengszter Chicagóban, akit hajt a bosszúvágy. Örökbefogadó apja, aki Varsóban megmentette őt az utcára kerüléstől, Griffinék miatt lelte halálát.
Hogy bosszút álljon, Mikolaj elrabolja Nessát, és omladozó, kísérteties palotájában tartja fogva. Lehet, hogy ő nem érdemli meg, hogy megfizessen a családja bűneiért, de ebben a világban a farkasok bekebelezik a bárányokat, függetlenül attól, milyen ártatlanok.
Ám Mikolaj – miközben azt tervezgeti, hogyan pusztítson el mindent, ami a Griffin család számára fontos – azon kapja magát, hogy figyelmét egyre inkább leköti a foglya, és azt akarja, hogy ez a balerina csak neki táncoljon. Nessa időközben belevész a fogvatartója és közte növekvő feszültségbe, kapcsolatuk pedig új, rémisztő irányt vesz.
Mikolaj a szörny az ő szépségével szemben, de vajon sikerül Nessának megtalálni a benne rejlő férfit…?
2024/06/27
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Előrendeltem!
Várható megjelenés: 2025.05.26. Egy férfi és egy nő, akik meg vannak győződve róla, hogy nem érdemlik meg a szerelmet… Egészen addig, amíg nem találkoznak.

Camille Rivera fuldoklik. Az apja beteg, az öccse összetűzésbe keveredett egy korrupt zsaruval, az autószerelő műhelye pedig veszteséges. Elkeseredetten próbál a felszínen maradni, bármi áron.
Nero Gallo a környék veszélyforrása. Egy bajkeverő, egy kétlábon járó sorscsapás. Camille végignézte, hogyan ment végig Nero minden lányon tízmérföldes körzetben. Amilyen szép a férfi, olyan nagy kegyetlenséggel törte össze a szívüket, és soha, senkihez nem kötődött.
Éppen ezért Camille képtelen elhinni, hogy Nero váratlanul megmenti őt egy kockázatos helyzetben. Egész életükben szomszédok voltak, de a lány csak a megtestesült bűnként ismerte őt. Lehetséges, hogy nem is tudja, kicsoda valójában Nero?
Ők ketten nem barátok, nem is szövetségesek. Ám Nero egyetlen esélye Camille, akinek bíznia kell abban, hogy a férfiban több is rejtőzik a kegyetlen felszín alatt.
Csakhogy a bizalom veszélyes dolog, Camille pedig hamarosan szembesül azzal, hogy egyetlen dolog veszélyesebb annál, mint megbízni Neróban: beleszeretni.

2024/06/27
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Előrendeltem!
Várható megjelenés: 2025.05.12. Két gyerekkori jóbarát. Két összetört szív.
Az egyik azonnal útnak ered, hogy elszökjön – és ennyiben kellett volna maradnia a dolognak.
Jasper Gervais a rajongói szemében egy szívdöglesztően jóképű, tehetséges hokikapus a tévéből. De Sloane-nak mindig is az az elveszett, szomorú szemű kisfiú marad, akinek aranyból van a szíve.
A férfi, akit titokban mindig is szeretett.
Így amikor az esküvője napján az élete darabokra hullik, érthető, hogy Jasper lép közbe, és menti meg Sloane-t. Amikor pedig Jasper világa omladozik, a lány viszonozza a szívességet.
Minél több időt töltenek együtt, annál világosabb, hogy Jasper már nem csak barátként tekint Sloane-ra. És nem is barátként érinti meg. Annyi év után még mindig ő az, aki a lány szemében megtestesíti mindazt, amit valaha akart, és amiről már lemondott.
De az érzelmek bonyolult dolgok. Jasper fájdalmas múltja és Sloane jelene körül nem ül el a vihar.
Lehet, hogy Jasper Gervais úgy viselkedik, mint aki akarja Sloane-t, de az elmúlt évek alatt annyiszor utasította el őt, hogy most már bizonyítania kell.
2024/06/19
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Előrendeltem!
Várható megjelenés: 2024.09.25. Willa Grant, az ízig-vérig városi lány egyszer csak belecsöppen egy isten háta mögötti farm mindennapjaiba, ráadásul bébiszitterként. Azelőtt sosem foglalkozott gyerekekkel, ennek ellenére jó bulinak ígérkezik a Wishing Well Ranchen tölteni a nyarat. A megbízás csak két hónapra szól, ennyit fél lábon is ki lehet bírni!
A gondjaira bízott kisfiúval hamar összebarátkozik, de Luke apja már keményebb diónak bizonyul. Cade Eaton és Willa között az ellenszenv kölcsönös, azonban egy véletlen esemény hatására minden más megvilágításba kerül. Gondosan titkolják egymás előtt érzéseiket – Cade nem akar futó kalandba keveredni a fia bébiszitterével.
Az elhatározás világos mindkét fél részéről, de vajon meddig tudják tartani magukat hozzá?