Hy darlings! \m/ ♥
Most egy rendhagyó posztot fogok írni, amit már tavaly is elkezdtem, csak félkészen hagytam, mert miért is ne? XD A Last.fm minden évben statisztikát állít az éves zenei hallgatottságomról, és ez most sem volt másképp. Így nekiállnék kielemezni, mit láttunk majd a fotón, amit amúgy majd egyben hosszún meg lehet tekinteni.

– Tavaly csak 8733 dalt hallgattam. Ami elég szép szám, még úgy is, hogy vannak benne forever on repeat nóták is. 2017-ben ez viszont magasabb szám volt, így 12%-ot rontottam. Tegyük hozzá, hogy volt két hónapom, amíg egyáltalán nem hallgattam zenét, ezért is csökkent, na mindegy.
– Naponta átlagosan 23 dalt hallgattam, és 21 nap 5 órát tesz ki ez a sok dal.
– Előadók közül abszolút aranyérmes lett a Schwarzer Engel – ezen nem lehet igazából meglepődni. Ezzel második helyre szorította a Lacrimas Profundere-t, akiket mindössze 1146 alkalommal hallgattam. DE! Idén új album, ez a szám változni fog 😀. Bronzérmes helyen a Depresszió végzett, mily meglepő.
– A leghallgatottabb albumot is Dave Jason készítette, a Kult der Krähe 934 alkalommal forgott. Utána jött épphogy lemaradva az In Brennenden Himmeln, és mindössze 10 alkalommal kevesebbszer tettem be az Imperium I. albumát.
– Dave a leghallgatottabb dal kategóriájában is igencsak elárasztotta a mezőnyt, a 38. dal már nem az övé a chart összesítőn :D. És mily meglepő, de a Ritt der Toten c. dala lett 2018 leghallgatottabb dala.
– Átlagosan este 8 és 9 között szoktam hallgatni zenét.
– Vasárnap szoktam a legtöbb zenét hallgatni.
– Műfajilag az alábbi öt került be a mezőnybe: gothic metal, dark metal, German, Metal, Melodic death metal.
– Huzamosabb ideig 15 napon keresztül hallgattam zenét (2018. február 11. és március 8-a között).
– 2018. november 18-án kevéssel maradtam csak le a tavalyi rekordtól, ugyanis aznap 184 dalt hallgattam végig, 10-zel kevesebbet, mint korábban.

– Az On Repeat kategóriában viszont Dave alulmaradt a három kategóriában. 2018. március 16-án a Lacrimas Profundere forgott a legtöbbször, 108 alkalommal. Nekik a „Hope is Here” albumuk forgott 108 alkalommal, ugyanazon a napon. Dave pedig 2018. március 7-én 33 alkalommal „énekelte nekem” a Ritt der Toten c. dalát.

Sokadik Depi-koncert beszámolómhoz értünk, de nem is az utolsók egyike ;). Régóta vártam, hogy teljesüljön egy álmom, miszerint évente kétszer látom Magyarország számomra legjobb magyar metal bandáját, és ez a tudat csak a kapunyitás alatti percekben jutott el az agyondolgoztatott agyamig.

Nagy elvárásaim nem voltak, mindössze első soros akartam lenni, ami sikerült is, így ötödjére nem zavart senki. Most kivételen Zoli elé parkoltam le kis csapatunkat, és elkövettem azt a hibát, hogy a hely ismeretének hiánya miatt egy hangfal rontotta az összképet. Bármikor is menjek oda, soha többé bal vagy jobb oldal, csak és kizárólag mikrofonnal szembe. Ezt így elkönyveltem magamnak.

(A képet köszönöm a Depi Facebook oldalának – ez annyira jó, hogy kellett ide, na.)

Szerintem nem csinálok abból már titkot, hogyha augusztus, akkor nekem bizony Depressziós a hónapom :). Ez most is így volt, csak nem volt rá alkalmam, hogy komolyan elgondolkodjak ezen. Aztán Viki barátnőm meghívott, így aztán alig hittem el, hogy két év után megint látni fogom Magyarország – szerintem – legjobb metal bandáját.

Indulás most másképp alakult, tombolt a hőség (miért is ne?). Ajándékba kaptam egy Egyensúlyos pólót, így abba mentem a Válaszok utános helyett. Nem vittünk sok mindent, mert bakker, vigyázni kell, koncerten el lehet hagyni bármit (mint a fekete tőrös nyakláncom).
Elsőként értünk oda, alig voltak emberek. 17 óra után kezdtek szállingózni, aztán lassan érkeztek a fiúk.

Kapunyitás után automatikusan rohantam az első sorba, így szokás szerint Feri meg Ádám közti területet kaptam ki, de nekem az tökéletes. Az előzenekarokról addig nem hallottam semmit (tudom, nagy hiba), de komolyan mondom, mind a kettő meggyőzött!

Valaki ráér majd május 13-án esetleg? Összefuthatnánk, és mehetnénk csapatni ezerrel ^^. Addigra megpróbálom a hajam is tűrhetőre növeszteni, megígérem!

Pont gondolkoztam, vajon mikor fogok jubileumot ünnepelni Magyarország egyik nagy metalcsapatával, a Depresszióval. És nemsokára elérkezik ez a pillanat. Napot pontosan mondani nem tudok, de annyi biztos, hogy én 2004 óta ismerem a zenekart.

Azonban sajnos az első Depresszió koncertem nagyon soká jött el, amiért szidtam is magam eleget, ne aggódjatok. Volt még anno Maglódon egy ingyenfeszt, oda mentünk le akkori koncertes ismerősömmel. A számlista valahol meg is van még egy lejátszási listában, amit most így utólag be is rakok:

Depresszió, Maglód, 2010. augusztus 8.

» 01. Ma éjjel
» 02. Itt benn
» 03. Kezdjük el!
» 04. A mi forradalmunk
» 05. Rajtad áll
» 06. Sokkold a rendszert!
» 07. Adj még (édes álmokat)
» 08. Néha
» 09. Nem akarok elszakadni
» 10. Ha mennem kell
» 11. Nincs jobb kor
» 12. Tűzön és vízen át
» 13. Az én játékszabályom
» 14. Égi jel
» 15. Itt az én időm
» 16. Lásd (amit neked szántak)!
» 17. Hagyjatok bízni!

El sem hittem, hogy két kedvenc dalom volt élőben, és áhw <3. Volt szerencsém találkozni utána a fiúkkal, fotókat is csináltunk, csak egyedül Sodát nem értem utol, de ami késik nem múlik, annak eljön az ideje ;).

Aztán valahogy teltek az évek, hallgattam itthon, de nem jártam koncertekre. Pedig a Depi istentelenül jó bulikat nyom, nem egy beszámolót írtam már ide a blogba is. Aztán valami történt, mintha a srácok felszálltak volna arra a bizonyos légkörbe, és a rajongókat nem is vennék észre. Én nem. Idén számíthatunk egy zsírúj albumra, akkor az Eurovízión is hátha ők képviselnek minket. Bármit is mondanak róluk (nem ez az első dolog, amit negatívumként hallok a bandáról), én büszke vagyok rájuk, hogy ennyi év után is mindig tudnak újat mutatni, figyelnek arra, mi mit akarunk élőben hallani, és a többi.

Zárszóként, ha szerintetek is van esélyünk kijutni Eurovíziósra, akkor mindenképpen szavazzatok rájuk! Vannak kedvencek a nem-metal rétegből is, de bakker, ha már van egy fajtámbeli, akkor a fajtámbelire voksolok. Hajrá Depi!!!

Mondjuk úgy, hogy igen, a hatodik buli az majdnem vízválasztó, de ha én így korán reggel már le tudom írni az elmúlt 12 óra eseményeit, akkor valószínűleg aludtam 3-4 órát, érzem, hogy fáj a nyakam és a lábam, de megérte ❤. Életművész vagyok, ezt az érzést, hogy ez miért jó, nem lehet megmagyarázni. De egyszer megpróbálom leírni, miért mondom azt, hogy istentelenül imádok rock/metal koncertekre járni.

Történet szerint én négykor indultam itthonról. Változatosság kedvéért Zombie-mmal mentem, és ő hozott egy srácot, akiért mennünk kellett. Olyan hat körül érhettünk a volt ZP, mostanra Barba Negra Track mellé, ahol elvileg kannás boroztunk volna, csak az én gyógyszereim nem nagyon szeretik az alkoholt (köhögésre még szedek egyet), így kihagytam, de azért egy Angry Birdsös energiaital lecsúszott 😀 A mellettünk levő csoport meghívott minket, hogy igyunk már együtt. Ezért jó ilyen bulikra menni, még ha egyedül is mész, van kivel lespanolni, és bulizni egy nagyot. Végül mi előbb mentünk be, mert mégiscsak jobban hangzott a Rómeó Vérzik, mint a Sunset (bocsi srácok!). Nagyjából a 3-4. sorig jutottunk, a szokásos „Depire-kell-járnunk” osztag már befoglalta az első sort, de így is állat volt, azonnal szerelmes lettem a RV-be ❤. Legközelebb el lehet cibálni bármelyikre, ami Pesten van, ez figyelmeztetés volt.

Érdekes, nálam a Depi egyáltalán nem veri ki a biztosítékot, sőt… bár lehet a szomszédok ezt nem így gondolják, de érdekes, ha más műfajban anyáznak, vagy a híres f- meg p-betűs szavakat használják, azt már nem kell kisípolni. Bitch pls, ugyan már!