Készítők: CD Project Red
Megjelent: 2011. május 17.
Stílus: RPG
Mód: egyjátékos
Hy darlings! \m/ ♥
Mentségemre szóljon, hogy egy béna félős nyuszi vagyok, mert nem mertem egyáltalán nekimenni az endriágkirálynőknek nagyon sokáig. Aztán, mikor sikerült már a kayrant is legyűrnöm, akkor már úgy voltam vele, mit izgulok annyira, hiszen egy hatalmas monstrum szörnyet legyőzött Geralt itt is, akkor nehogy már azt ne.
Ehhez a részhez csak magyar felirat járt, szinkron nem, de atyaúristen, a szinkron ezerszer jobb angolul, mint amikor volt a magyar. Plusz, oda meg vissza vagyok Doug Cockle hangjáért. Már az első részben is az orgánumáért választottam az angol nyelvet. És szerencsére, amiért nagyon szeretem a sorozatot, hogy Henrynek sikerült azt az orgánumot visszaadnia. De majd igen, írni fogok a sorozatról is, miután sikerült a harmadik játékkal is végeznem. Még idén… megígérem! XD
Spoileres bejegyzés megint, úgy készüljetek, de ez nekem is jó, mert ezt a részt már úgy írtam meg, hogy előtte csak annyi videót néztem meg, ki milyen taktikával ment neki 1-1 bonyolultabb szörnyetegnek. De amúgy igen, Pisti végigjátszását is ismerem, de ott többet káromkodtam, mint élveztem. A „csak a damage” és az „alkímia b*zis” elve valahogy nem volt szimpatikus, nálam pedig Geraltnak kötelező az alkímia. Amúgy meg, kellett a kayranhoz alkímia… de mindegy már 😀 Rant is over.