Annyit szeretnék előljáróban leszögezni, hogy szerintem még mindig van hova fejlődnöm, pedig 11 éves korom óta (17 éve, lolz) írok már, és még mindig nem érzem úgy, hogy tökéletes lenne… bár ha egy Fifty Shades nevű förmedvényt kiadtak, akkor van esélyem a könyvesboltok polcain találkozni a gyermekeimmel.

Ez a kis ötperces novella egy kis szelete igazából annak a világnak, ami a fejemben van. A szereplőknek többet szántam ennél, és ez is szerintem egy előzmény egy nagyobb történethez, de még alszok rá egy párat.

A kis irományomat ez a dal ihlette (senki se fogja meghallgatni a durva hangzása miatt, lolz), csak át kellett ültetnem a saját világomba. Enjoy!

1726 nyara, Spanyolország déli területe

We have faced our enemies
A thousand times or even more
Still they cannot
Make us kneel
One thousand years of constant war

Florina Cardona nem az a lány volt, akit annak idején a családja megismert. Az elmúlt hetekben gyökeresen felfordult az élete, és nem mehetett haza. Oda többet ezzel a „dologgal”, ahogy ő hívta a háta mögött, egyáltalán nem.

Most is egy távoli fa alatt figyelte az éjszaka fényeit az alatta elterülő kis spanyol kisvárosban. Direkt nem gyújtott tüzet, nehogy bárkinek is felkeltse az érdeklődését. És főleg, azét a férfiét nem, aki elől már hetek óta menekült. Törökülésben ült egy nagyobb sziklán, fejére húzta a csuklyáját, így senki sem látta lapockáig érő sötétbarna haját, amit a végzetes éjszaka óta nem bontott ki.

Felsóhajtott, mikor megkordult a gyomra, és eltakarta karjával, nehogy bármi is meghallja a közelében. Türelmesnek kellett lennie, és ki kellett várnia, míg mindenki elalszik.

Miközben várt, lassan végigfutott minden az elmúlt időszakról. Mindig is tudta, hogy a vámpírok évszázadok óta közöttük éltek, és eddig egyetlen ember sem volt képes megállítani őket – leszámítva az Elsők családját, akikről már évszázadok óta semmi hír sem volt. A faj, amit Minden Vámpírok Atyja megteremtett, olyan halhatatlanná vált mára, hogy még egy futótűz se irtaná ki őket.

We have faced our enemies
A thousand times or even more

Az éhes lány már az utcákat járta, és le kellett hunynia a szemét, miközben azt hallgatta, kinek hogy ver a szíve a mellkasában. Veszélyes volt itt járnia, de az éhsége lassan kontrollálhatatlanná válik, azt pedig nem akarta. Megállt két ház között, majd elbújt a köztük levő embernyi nagyságú kis utcában, mikor hallotta, hogy léptek zavarják meg a nagy vadászat közben. Hirtelen hideg verejték futott rajta végig, és muszáj volt úgy nagy levegőket vennie, hogy a saját szívhangját elárulja.

Az a férfi volt ugyanis kint, aki önkényhatalmúan magához kötötte Florinát, és éppen kereste őt. Pontosan tudta, hogy a lánynak az ő vérére van szüksége még egy ideig, míg az emberekét ihatja, de ezt nem volt ideje elárulni, mert a lány megszökött.

Még két percig állt ott a sötétben, majd kivont karddal a férfi mögé lépett, az éles pengét pedig a torkának fogta. Csakhogy ezen a vámpír egyáltalán nem lepődött meg. Széles, cinkos mosoly jelent meg az arcán, majd először orrbavágta a lányt, utána pedig szintén kardot rántott, és azonnal csatára invitálta az újszülött vámpírt.

Florinának nem kellett ennél több. Mélyen teremtője szemeibe nézett, és minden dühét, minden ellenszenvét belevetve kardpárbajra hívta az éjszaka kellős közepén.
A lány tudta, hogyha elbukik, akkor sosem fogja lerázni magáról.
A fiú tudta, hogyha elbukik, még egyszer nem fogja követni őt, és magára hagyja.
Mégha abba tudatosan bele is fog halni.

A harcuk alatt több sebet ejtettek egymáson, többször is vért ontottak, de egyikük sem vétett olyan halálos támadást, amivel végleg kiontották volna egymás életét.

No matter what they send at us
We will never let it fall

Kalle Jalonen nem az a fajta vámpír volt, akit egy jó csetepaté visszatartana. Évek óta kereste magának a bajt, és néha a kíváncsi hölgyeket is egy lazább párbajra kihívta. Florina azonban teljességgel más volt, és úgy felolvasztotta a függetlenségéről híres finn szívét, hogy öröm volt azt lesni. Csakhamar rájött, hogy szüksége van arra a nőre, aki előtte volt, és minden kisebb sebesülés után csak még nagyobb dühvel harcolt ellene. Mindig is tudta, hogy a spanyolok igencsak temperamentumosak, de hogy ennyire… az igencsak megdöbbentette.

Végül elkezdte kiterelni őt a faluból, mikor érzékelte, hogy nem egy férfi indul feléjük. Ezt használta ki Florina; kigáncsolta a vámpírt, lebénította egy vállbaszúrással, majd mire Kalle felült, a lány már ott sem volt. Hiába ült fel, hiába nézett maga mögé… az ő újszülöttje volt, neki kell gondoskodnia róla, mégha életük végéig számtalan csatát is kell megvívniuk.