Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
Érdekességek

Minden olyan, amik köthetők a sztorikhoz, és szerintem érdekes, vagy vicces, vagy van hozzá valamilyen különösebb jelentőség.

  • A Throen család története igazából egy 7×7 oldalas novella volt, és akkor még nem volt Siror és Kristoffer összekapcsolva.
  • Unettas beceneve Kegyetlen, amire – lássuk be – volt miért rászolgálnia. De az első megjelenése nem volt ennyire jóképű, mint ahogy ma él a fejemben. Sőt, Unettas nem volt Throen akkor, mikor először írtam róla. Első megjelenésre Ville Laihiala volt a megformálója, később leltem csak rá Resa Rashenre.
  • Throenéket 300 évre megátkozta egy boszorkány, mivel az 1500-as években rendesen féltek tőlük Európában, és ezek mellé mind a heten kaptak személyre szóló átkot is.
  • Siror és Kristoffer még az átok előtt vesztek össze, majd váltak szét az útjaik. Így később Siror rettenetes bűntudatot érez, amiért haragban vált el a testvérétől.
  • Areh és Geta története eredetileg az őskorban játszódott volna, de inkább beleszőttem, mint visszaemlékezés, így nem vesztek el azok a jelenetek.
  • Elterjedt a sorok között (hála nekem xD), hogyha Areh meghal, akkor vele együtt pusztul a vámpír nemzetség is. Hogy ez igaz-e, az még kérdéses.
  • Van kapcsolat azzal a szigetvilággal, ami előbb született meg, mint maga Viljami Holopainen. Maeror Meror szigetén ugyanis élnek vámpírok, de nem úgy élnek, mint az ismerték.
  • A Before the Dawn-ban szereplő Rob Reiter sokáig az a Rob Vitacca volt, akit a Lacrimas Profundere második énekeseként lehet ismerni. Később, Rob elköltözött a Beyond Time soraiba (olyan múltat kapott, ami nem egyezett a BtD-beli múltjával), így kerestem egy másik személyt.
  • Siror és Aletta története egy songfic volt a Lacrimas „Dead Heart Serenade” c. dalára, és Siror eredetileg Christopher Schmid volt, az első Lacrimas énekes. Később, Chris is kapott egy komolyabb háttértörténetet (szintén a Beyond Time táborát erősíti), ezért „megüresedett” a helye.
  • Aletta később Xavier főnöke lett hivatalosan, miután megalapította a Dettman Ügynökséget.
  • A Before the Dawn-ban szereplő zenekar, a Bloody Masquerade nem csak abban a regényben szerepel.
  • III. Vlad „Dracula” Ţepeş múltja a rejtélyes haláláig a történelemből merít, utána viszont más a helyzet. Igen, kihasználtam, hogy nem tudni, hol van Vlad teste a valóságban.
  • Lilith itt nem Ádám első felesége, hanem az a sumer démonnő, akitől nem véletlenül féltek az őskorban. Sokáig legyőzhetetlennek hitték, de mára már tudom, mivel lehet legyőzni.
  • Lilith három férfit változtatott át, de a harmadiknak régóta nyoma veszett, így senki sem tudja, meghalt-e, vagy még életben van. A gyerekek legalábbis. Én persze már tudom, ki az, és a sorsát is tudom.
  • Demetrius történetében szerepel egy igencsak romos ház, aminek az ötletét a Dracula: Originban lévő Godalming-kastély adta. A ház az ő történetükben a közös házuk lett volna, ha nem válnak szét olyan drasztikusan az útjuk. De, a helyszín leírása tökéletes Silver útjának elindítására.
  • Vladnak és a feleségének, Sorinának 10 gyermeke született: Ciprián, Grigore, Radu, Flavia, Serghei és Felicia, Luminiţa, Silver, Stella és Roderick. Közülük csak három maradt életben: Ciprián, Grigore és Silver. Sőt, Sorina is elhunyt. Képzelhetitek, hogy Vlad mennyire szenved 🙁
  • Viljami Holopainen története igazából annak idején egy HIM rajongói novellaként indult, és Ville Valo volt a főhős sokáig, de ahogy elmúlt az érdeklődésem iránta, csakhamar értelmetlenné vált a szerepe, és új karaktert kapott.
  • A Holopainen tesók története egy évet ölel fel, de kapott egy külön történetet Viljami választottjának Aurorának az exe, Drake Kensington is. Drake kapta a Vampires of Eden tetralógia záró kötetét, a telet.
  • Az alábbi szobák adták az ihletet a fekete angyal vs. fehér démon történetszálnak. Előbb tudtam, ki lesz a fekete angyal. A fehér démon alakítójához várnom kellett, amíg nem láttam meg a 2. képet.

Yepp, az egyik legtitokzatosabb karakter szerepét ráírtam Julianra, akinek a debütjéhez segített még egy valaki, a mondhatni ősellensége, Dave Jason.

  • Már említettem, hogy volt egy történetem, ami sajnos elveszett. 112 oldalas volt, a klasszikus „mentsük meg a királylányt” sémára épült. Azt a történetet megkapja Dante Cavallo, mert emlékszem még a legfontosabb szálra, de jelentős változásokat viszek véghez benne. Főleg azért, mert nagy részt akarok adni a Rebel Brotherhood alapításának, másrészt a szíve hölgyét is jobban ki akarom dolgozni, mert az eredeti felvonásban nagyon tutyimutyi egy lány volt.
  • Vladnak volt egy menyasszonya, még a felesége előtt, aki faképnél hagyta az oltárnál. Sanjának hívják, ő indítja el a Nightmares in… tetralógiát. A nőnek sikerült évszázadokig elrejtőznie előle, de mikor a fülébe jut, hogy Vlad a környéken van, próbálja az emberi rendőrség tagjait ráirányítani úgy, hogy elől hagy néhány holttestet, mintha Vlad Ţepeş tette volna. Csakhogy, az ügy miatt két vámpír detektív érkezik (Sebastian Lechner és Matthias Maier), akik közül az egyiknek a nő lesz a párja.
  • A halottkém egy női vámpír, Lucie Pešek, aki a nyomozások miatt találkozik azzal az emberi újságíróval, Gregory Chambersszel, akinek engedélye van a vámpírok dolgairól írni (kemény múltja volt, amit nem szeret senkinek az orrára kötni). Az ő kapcsolatuk nagyon különleges az elejétől kezdve.
  • Unettas a saját könyvéig szabad.
  • A Nightmares in… tetralógiát a Vampire Legends: The True Story of Kisilova nevű játék ihlette, így a kezdést is akörülre datálom, mikor befejeztem a játékot.
  • Geta és Viljami sokszor kalandozott együtt azok után, hogy Geta felszabadult.
  • Az Első Család lányai közül egyik sem született soha elit rétegbe, és csak ketten voltak született vámpírok, mikor találkoztak a párjukkal.
  • Nem csak a vámpírvadászok jelentenek veszélyt a karakterekre…
  • Areh szinte mindenhol szerepel.
  • Rob Reiter legjobb barátját, Byron Marlow-ot sokáig Jyrki69 alakította, de Jyrki kinőtte magát, és megkapta Salilus szerepét a TWT trilógia élén.
  • Tammaro és Lilienne sorsa nem éppen a legszebb, mert a szerelmesek nem lehettek egymáséi, mikor eljött az idő, mert a birtokot tűz falta fel, és valaki elrabolta a lányt akkor, csupán a jó szándéktól vezérelve. Tudom, ki volt az, és kegyetlenül fog fájni két illetőnek, ha a személyazonosságára fény derül.
  • Kristoffer Throen egy hihetetlenül nagy számítógépes zseni.
  • Dimitri Throen talán a legridegebb karakterem, de követi az ezüst érmes helyen Mikael Oksanen, aki ugyan a fajának legjobb ügyésze, de nem olyan tiszta az élete, mint amilyennek mutatja magát.
  • Barnabé Lavoié sok mindenben jártas, de a fekete piacon elég nagy híre van, amiért megütötte párszor a bokáját, de börtönbe emiatt csak egyszer került.
  • Areh kék, Geta vörös, míg Tammaro lila szemszínnel rendelkezik a megformálójukkal ellentétben.

  • Adriana vámpírkörökben elismert színésznő, de álnév alatt dolgozik
  • Az egyik férfi karakter családon belüli erőszakot szenvedett el, emiatt nehezen bízik meg az ellenkező nemben. Nem akarom előre lelőni a poént, ki az, de szegénynek már így sem egyszerű az élete.
  • Ottilia Lindgren és Sofia Pääsuke a lányok közül követik az alternatív divatot, és emiatt sokszor modellkednek is.
  • Danica Milojević táncosnőként keresi a kenyerét, mégis a párja egy ketrecharcos srác, Miroslav Savić. A lehető leghihetetlenebb módon kerültek össze.
  • Maximilian Milford egy elismert, gazdag földbirtokos, de nevével ellentétben nem teában utazik. Titokzatos figura, nem annyira közlékeny, mint a többiek, és nem hajlandó alább adni annál a színvonalnál, mint amit magának megteremtett. Épp ezért mindenki megdöbbent, mikor kiderül róla, hogy szerelmes.
  • Marcus Reiter a cég üzletkötője, de egy nagy hal elszalasztott „levadászása” olyan szinten a mélybe taszítja, hogy a testvérei sem tudják, hol van. Ellentétben Tatiana Hansen kisasszonnyal, aki a férfira vadászik.
  • Florina Cardona sok mindenben hasonlít Silver Ţepeşre: nem vágyik férfira, mégis egy őt akarja. Kalle Jalonen pedig nem ismer „nemet”. Mondjuk úgy, hogy a kapcsolatuk tiszta Tom és Jerry.
  • Alaric Throen a vámpírok Gordon Ramsay-e: ugyanolyan szókimondó, karakán séf, aki ugyan nem egy sportsérülés miatt ragadott fakanalat, hanem már a családja is a konyhaművészetben találta fel magát. Olyannyira a konyha szerelmese, hogy a hivatalos kötelezettségei elé helyezte szenvedélyét.
  • Grigore Ţepeş apja miatt lehetett csak Németország királya: a németek félték Drakula haragját, ugyanakkor, a vámpíroknak nem volt vezetője. Grigore pedig kihasználta ezt, valamint azt mondta, maga Vlad küldte. Nevet váltott, és erős birodalmat épített.
  • Santiago Corvi az egyház szolgálatában állt, rangja is volt, és még templomot is kapott, ámde neki ez sem volt elég: éjszaka nem volt szent ember. Számtalan rossz dolgot követett el, és egészen magas rangon érte utol a végzete: fogságba esett, ami gyökeresen megváltoztatta az életét, amit a mai napig nem tudott teljesen kiheverni.