Tavaly augusztusban volt utoljára ilyen csodás zenei montázs, amiben kivételesen a magyar metal/rock zenei élet nagyjait pakoltam össze (nagyjából). A mostaninak is igazából csak januárról kellene szólnia, de mivel volt egy negyedéves kimaradás, szeptembertől januárig válogattam.

Lacrimas Profundere: I Knew and Will Forever Know

Nem volt váratlan az érkezése, mert még a tavaly év végi turnén volt szerencsém értesülni, hogy ebből videó lesz, csak arra nem számoltunk, hogy január elejéig kell rá várni. Magát a dalt szeretem, de őszinte leszek: én nem ilyen videót készítettem volna rá. Persze, vannak benne jó pillanatok, amik megérnének egy screenshotot, de akkor ugrik az egész varázsa.
Mivel van benne valami kezdetszerű érzés (és ha már A Sleeping Throne olyan lezárásszerű érzést kelt), én kapásból nem egy koncerthelyszínen forgattam volna (alacsony költségvetés, pls).
De azért még mindig maximális imádás mind a lemez, mind a zenekar, de tudtok ti ennél jobbat is ♥ ^^

Ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy ez az ember ismer, pedig nem sokszor találkoztunk koncerten kívül. Szinte már-már ijesztő, hogy ennyire magamra ismertem egy dalban.

Csak húzod a szádat
És azt mondod szánalmas
Aki társsal lesz teljes
A múltad még fájdalmas
Túl sokszor átbasztak
Nincsen már kedved hinni
Abban, hogy jó helyre
Fog téged bárki vinni

Félsz, hogy elveszik a szárnyadat
Élsz, de elnyomod a vágyadat

Hogy lennél már szabad
Ha közben a szíved szakad
Abba folyton bele
Hogy nincsen másik feled?

Úgy látod, hogy gyenge
Aki másokhoz van kötve
Rabláncot tévesztesz
Páncélmellénnyel össze
Nem könnyű egymáshoz
Folyton alkalmazkodni
Mégis több és jobb az
Amit az igazi tud adni

Úgy biztos nem leszel szabad
Hogy mindig elzárod önmagad
Fogságba ejtett a kényelem
Rács mögé száműz a félelem

Az ehavi metal válogatás kicsit különlegesebb megjelenésben lesz látható, mint az átlagos hóvégi felhozatal, ugyanis kivételes alkalommal az Amy Loves Metal rovattal „együttműködve” bemutatja hazánk metal és rockzenészeit. A lista szubjektív, elég sokan ki is maradtak róla, pedig már pár napja gyűjtögettem a videókat és a zenekarokat a nagy névsorolvasáshoz.
A dalok sem a legfrissebbek, leginkább az aktuális kedvenceket osztottam meg, vagy azokat, amik többet jelentenek nekem mint egy szimpla dalt egy lemezen.

Depresszió: Embernek maradni

A jövőre 20 éves Depresszió megkerülhetetlenül hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, és talán az, amelyik a leginkább betalált nálam. Számtalan koncertjükön voltam már, menni is fogok, előrendelt új lemezem is van… mit is kell még róluk mondanom? Azt hiszem, tökéletes volt arra, hogy a srácok megnyissák az államalapításunk ünnepére tervezett felvonulást.

Ez a hónap zene szempontjából igazán ütős volt, hiszen a legtöbb hozzám közelebb álló zenekar mutatott be friss videót, vagy egy új dalt, és naná, hogy azok szépen idekerültek. Vegyesfelvágott van, de még így se tettem be mindent. Főleg a NSFW videókat, mert abból akadt azért egy pár… na de, nézzük!

Lacrimas Profundere: Like Screams in Empty Halls

Mi mással kezdhetnénk a listát, mint a fiaimmal? #SILPPinaction
Első pár ütemre egy másik dal jutott eszembe, de nem tőlük. Viszont, ami jó hír, hogy ezzel a hangszereléssel, amivel ebben a dalban dolgoznak, valami olyat mutattak, amit ennyi lemez után még egyáltalán nem hallottam. Ja, és figyeljetek, nem Chris hallható a dalban, hanem Julian, aki még a videót is rendezte.
Messze van még az a fránya július, de kegyetlenül… bah, már így is nehezen bírom, de ezek után már nagyon kíváncsi vagyok, mit tudnak kihozni a többiből, amit még nem hallottam. Srácok, véletlenül nem olvassátok a blogom?

Hó vége, tehát aktuális kedvencek. Vannak köztük újak, vannak korábbiak is, amiket csak a napokban tudtam meghallgatni, de remélem, nem okozok senkinek sem csalódást vele. Legalábbis akik ugyanabban a műfajban élnek, mint én :D.

Tarja: Dead Promises

THE QUEEN IS BACK! Ugye nem kell többet ennél mondanom? Egyszerűen zseniális, hogy ennyi év után is milyen erőteljes hangja van ennek a nőnek. És így első hallásra, ez a lemez erősebb lesz, mint az előző, amit kiadott. Nálam már most várós! 😀

Megjött a havi metalválogatás. Legalábbis valami olyasmi. Ki kéri a piros nyalókáját, látván az első videót? 😀 Csak nem bírtam megállni…

Lacrimas Profundere: Father of Fate

Egy dolgot megfogadtam: nyitott leszek Julian felé. Koncertes változatokban tényleg visszahozta Christ (és Robot is, ha már itt tartunk), viszont így volt bennem egy minimális tartás. Hallgatva a saját formációját tetszett, amit akkor hallottam, de mégiscsak nekem itt kellett a bizonyíték, hogy minden tartásom/aggályom felesleges.
Ezért ők a kedvenc bandám, nem más. Egyszerűen ott van két előző album is (tényleg van egy Burning: A Wish utóíz, de nekem valahogy cseng még ott egy Filthy Notes is), de mégis, valami új, ami eddig nem volt ott. Egyébként, akárhányszor lement a dal (mit akárhányszor, ez az én forever repeat nótám azóta is!!!), egyre inkább erősődött az érzés bennem, hogy nem Juliant hallom, hanem Christ. A hörgős refrénért bónusz pacsi, mintha ezek a srácok tudnák, hogy manapság amúgy is az tart életben. Vagy a srác tééényleg eeennyire le tudja vinni a hangját? Emelem a létező kalapom előtte.

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Február megfelelhetne az újdonságok hónapjának is, hiszen annyi, de annyi zenekar adott ki új lemezt, hogy alig győztem őket meghallgatni, és feljegyezni. Rövidke hónapunkban viszont szép számmal kaptok videókat.

Starkill: The Real Enemy

Feel free to hate me: elegem van Sarah-ból. Nem, nem azért, mert féltékeny lennék, már elfogadtam, hogy beszopta magát a bandába. Azt is, hogy amúgy jó a hangja [csak nem ide], de mi a jó édes fenének kell Simone Simonst utánozni?
Mi a jó abban, hogy tulajdonképpen Epica-klónná változtatta a bandát, és ezt Parkerék meg hagyják… oh, bocsi, Parker másképp is rákacsint a nőre, így igazából észre sem veszi a rózsaszín ködtől, hogy ez a zenekar nem olyan, ami volt. Több a szimfónikus elem, és ez így nem Nightwish-Epica divízió, ahogy azt Parker akarja… ez valami új, amiért őt dicsérem, nem plasztikszőkét. Tudom, már unjátok, hogy állandóan ezen picsogok, de fáj látnom, hogy az egykori nagy melodeath csillag leáldozóban van, mert ez az idióta nem képes felfogni, hogy szerelem és munka nem fér meg egymás mellett. Majd szétmennek, mint Mark meg Simone anno.
Amúgy tök jó a klip, amolyan session-féleség, csak plasztikszőkét távolítsák el onnan, és eskü, feljebb tornáztatom Last.fm-en őket. Jó, ott lesz nekem az első három lemez.