Főoldal Amy Regények Carrd Galéria Oldal
Mysteries of the Night
Egy csippetnyi blog egy nem átlagos lány tollából.
2015/12/31
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Tags

Elérkeztünk 2015 végére, és mondhatjuk úgy is, hogy mozgalmas egy éven vagyok túl. Sok minden történt velem, amit nem részleteznék ki hónapról hónapra, mert lusta vagyok visszaolvasni a blogom :D. Az idén itthon vagyok a családdal, ma egész nap Tortakirályt néztem, mert valami normális műsor volt végre a tévében. Érdekes mód, az ünnepek alatt egyáltalán nem híztam semennyit, sőt, inkább fogytam o.O nem tudom, hogy csináltam, de két kiló elment úgy, hogy kb. csak arrébb tettem a szobabiciklit 😀

De még így 2016 előtt: Minden kedves olvasómnak sikerekben és boldogságban gazdag boldog újévet kívánok! 🙂

Hoztam egy tesztet Rosalyától, ami szilveszteri, tehát pont passzol a mai napra.

01. Hol töltöd a szilvesztert?
Idén itthon, szóval nemsokára magamhoz ölelem egy kicsit a tojáslikőrös üveget, és azon fogok nevetni, hogy milyen idióta műsorokat adnak a tévében. De már most hallgatom a jó kis zenéimet, amit jövőre is hallgatni akarok (lásd fentebb), és azon gondolkodom, hogyan dobjam fel az estét.

02. Mit fogsz csinálni szilveszterkor?
Beszélgetünk, eszünk, iszunk, nevetünk, sztorizgatunk stb. És mindenkin piros van, mert az szerencsét hoz.

03. Van bármilyen szilveszteri hagyományod?
Minden év utolsó napján kínosan ügyelek arra, hogy mit csinálok, mert hiszek néhány babonában. Pl. ma egyáltalán nem ettem csirkét, holnap sem fogok. Öcsém lesz holnap az első férfi, aki belép a lakásba, remélem, meghozza a jó szerencsét, és még jobb évem lesz, mint az idei.

04. Milyen fogadalmaid voltak erre az évre, és sikerült e teljesíteni őket?
A fogyás elindult, és bár nem a várt ütemben zajlik, nem adtam fel, szóval jól álltam. Sajnos egyetlen koncerten voltam idén, és ez részben köszönhető annak, hogy októberig nem volt normális állásom. Több is volt ugyan így az elmúlt két hónapban, ahova menni akartam, de vagy teltház volt már, vagy nekem nem volt kedvem menni a hosszú napok után. Sikerült leszoknom a szájrágásról, ami egy újabb kis siker. Szóval igen, ez ilyen téren komoly mérföldkő volt az életemben. A többi meg hát nem sikerült…

05. Milyen fogadalmaid lesznek 2016-ra?

  • még többet fogok edzeni, hogy elérjem végre az álomalakom, és lehet, hogy kipróbálom az insanity- vagy a fegyencedzést
  • annyi koncertre jutok el, amennyire csak időm és pénzem telik
  • jobban ráfekszek az angolra

06. Mi a legjobb dolog, ami történt veled ebben az évben?
Az elsősoros Sabaton koncertet mondhatom ide? De még hozzátenném, hogy közös összefogással bejuttattam a Lacrimast a jövő évi M’era Lunára… nekem meg valahogy a páros évek szerencsésebbek szoktak lenni, szóval, még az is lehet, hogy kijutok.

07. Mit tanított neked a tavalyi év (2015)?

  • Mindig higgy a jeleknek.
  • Az első megérzés mindig a legjobb megoldás, bármire.
  • Mindenre képes vagy, ha akarod, és hiszel benne.

08. Ha egy szóval összefoglalnád az egész évedet, mi lenne az az egy szó?
Rollercoaster.

09. Ha lehetőséged lenne újraélni egy emléket 2015-ből, melyik lenne az?
Sabatooooon *-*

10. Melyik a legjobb hely, ahol 2015-ben voltál?
PeCsa, mert akkor még állt… *sigh*

11. Mit vársz 2016-tól?
Baby Boyt és az álomalakom.

12. Milyen színűre festetted legtöbbször a körmöd 2015-ben?
Színtelen és fekete.

13. Milyen fajta ruha volt rajtad legtöbbször 2015-ben?
A Jack Daniels-es felsőm, a lila vastag kardigánom az tuti, többre most így hirtelen nem emlékszem.

14. Történt veled valami nagy változás 2015-ben?
Most már biztosan magamra találtam, tapasztalatot szereztem az élet és a munka terén is, tudom, kikre számíthatok, összeállt a nagy puzzle végre, szóval igen, ez nagynak mondható változás volt =). 

15. Volt olyan dolog, amit nagyon megbántál, és ha tehetnéd jóvá tennéd?

Volt igen, de elgondolkoznék, hogy akarnám-e egyáltalán jóvátenni, mert nem biztos, hogy lehetséges.

2015/12/09
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Tags

Igazából a karácsonyt mindig is imádtam, még ha mi amolyan egyedi családi módon csináljuk. Bár idén úgy döntöttünk, valamivel normálisabb lesz az ünnep (magam se tudom miért, egyszerűen így lesz jó :D), már várom, mi lesz.

01. Mi a kedvenc karácsonyi filmed?
Télapu, de csakis az első. Az nekem olyan tökéletes. És muszáj idetennem a Karácsonyi lidércnyomást is. Nehogy már Burton bácsi kimaradjon a sorból!

02. Mi a kedvenc karácsonyi színed?
Vörös-arany, zöld-ezüst (dat Griffendél és Mardekár!), de néha szoktam keverni. De a fám az mindig fehér-ezüst-lila. A fekete gömbjeimmel most mást akarok csinálni :3.

03. Karácsonynapján pizsiben maradsz, vagy szeretsz kiöltözni?  
Szenteste a családi vacsora mindig fontos, így olyankor igyekszem csinosan öltözni. Ilyenkor többnyire felveszem vagy a bézs vagy a lila hosszúujjú felsőm, ami még slankít is, egy sima fekete leggingst, és hát az örök zokni. Azért durva lenne a kicsit kinyúlt lábmelegítőmben ülni xD. De volt már, hogy poénból mind pizsamában ültünk le xD.

04. Mit szeretsz csinálni a téli szünetben?
Mit szerettem? Aludni, de azt nagyon. Fent lenni hajnali 1-2-ig, olvasni, tévézni, netezni. Mostanában, hogy nincs szünetem, ritkán vagyok akkora lázadó, hogy még hajnalban is fent legyek (most ez kivételes este). Még iszom a teámat, írunk Vic kolleginával valami ütős fantasykreálmányt, és azon agyalok, hogyan osszam el szépen az anyától kapott fényeimet a falra.

05. Mit kértél karácsonyra?
A hiányzó FTT-imet, de az összest. Meg világbékét. BabyBoyt. Nagyobb fizetést xD.

06. Kedvenc karácsonyi illat?
Mézeskalács, fahéj, meg a rum. A rum az nekem olyan karácsonyi illat.

07. Kedvenc karácsonyi étel?
Szeretem a beiglit, de igazából bármi édest, amit ilyenkor enni lehet. Halászlevet nem szoktunk csinálni (legalábbis már nem 2011 óta). Többnyire tört krumplit csinálunk, valami hússal.

08. Mit fogsz csinálni az ünnepekkor?
Családdal leszek, a barátaimmal leszek, macskázok, sorozatot nézek, edzek, és igyekszem nem arra gondolni, mennyi kalóriát viszek be az ünnepek alatt xD.

09. Cukorpálca vagy mézeskalács?
Mindkettő, de inkább a mézeskalács.

10. Kedvenc karácsonyi dalod?
Nem igazán szeretem a karácsonyi dalokat, így nincs is kedvencem.

11. Mi volt a legkínosabb ajándék, amit kaptál?
Nem kaptam igazából kínos ajándékot, de egy időben gyűlöltem az osztálykarácsonyt, mert mindig büdös dezodorokat kaptam, és persze, sose használtam, hanem csak megköszöntem. Részemről inkább kínos volt az összes osztálykarácsony, mintsem valami fontos ünnep.

12. Kedvenc karácsonyi parfümöd?
A cappuccinos parfümöm az, amit imádok a karácsonyhoz illeszteni. Nagyon kevés van már belőle, így tényleg ritka alkalmakkor használom.

13. Mi számodra a legjobb/legfontosabb a karácsonyban?
A hangulatát imádom, azt, hogy a család ilyenkor nem foglalkozik semmivel. Jókat ehetek, talán a kedvenc filmeimet is megnézhetem, és egy pár órára béke van a világon.

14. Igazi vagy műfenyő?
Nekem fehér műfenyőm van, de majd ha egyszer olyanunk lesz, akkor lesz egy szép igazi fenyőnk is. Hiába finom az illata, ha a macskák miatt kicsit nehéz megoldani az életbentartását :D.

15. Mikor díszíted fel a fát?
A fámat már elsején felállítottam, de majd csak a 21-ei héten fogom elkezdeni apránként felaggatni rá a díszeimet.

2015/10/08
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Tags

Kedvenc ünnep gyakorilatilag, nehogy már kimaradjak belőle! 😀

[Forrás]

01. Kedvenc Halloween dal? 
This is Halloween by Danny Elfman. Kell ennél több?

02. Boszorkány vagy vámpír?
Én a kettőt vegyíteném, mert mindkettő vonz. De inkább vámpír. Imádom a vámpírokat.

03. Kedvenc dolog a Halloweenben?
A dekorációk. Egyszerűen a rajzolt denevérek, a lámpások minden olyan tökéletes. És a narancssárga falamnak is van értelme.

04. Halloween party vagy ijesztő film maraton?
Határozottan az utóbbi. Úgyis lógok magamnak egy Rob Zombie-esttel.

05. Csontvázak vagy zombik?
Az előbbiek nem támadnak… igen, sok TWD-t néztem.

06. Kedvenc Halloween édesség?
Kimondottan spéci kedvencem nincs, igazából bármi, ami ilyenkor van.

07. Kedvenc Halloween film?
A The Nightmare Before Christmas ide nagyon illik, azt mindig megnézem. Sőt, mindjárt most is meg fogom.

08. Kedvenc Halloween jelmez?
Egyszer beöltöztem az egyik saját karakteremnek, így az egész vicces volt, hogy egy pasi bőrébe bújtam. Legközelebb Alice leszek.

09. Kedvenc Halloween bolt?
Nincs nálunk ilyesfajta bolt sajnos.

10. Halloween tökök (Jack-o-Lantern), igen vagy nem?
Határozottan igen.

11. Denevérek vagy fekete macskák?
Az utóbbiból van egy 4,5 éves gyönyörű példányom, és a környéken vannak denevérek is. Igazából mindkettő 😀

12. Halloween a kedvenc ünneped?
Határozottan! ^^

13. Sütőtök latte vagy forró csoki?
Az előbbit még nem volt szerencsém inni, úgyhogy maradok a forró csokinál.

2015/09/14
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Tags

Igazából én nem voltam kihívva, de mivel a csoportban tag vagyok, így láttam, és kitöltöttem. A forrást belinkeltem, csak nem adom körbe :).

[Forrás]

01. Mi a kedvenc illatgyertyád?
Bármi édeskés. Van egy vaníliásom, amit annyira féltek, hogy meg sem gyújtottam még. Igazából mindegy, ha finom, de a vaníliával le lehet venni a lábamról.

02. Van kedvenc könyved?
Fekete Tőr Testvériség még mindig, de szerintem ez változni fog rövid időn belül.

03. Tea vagy kávé?
Mindkettőt iszom napi rendszerességgel.

04. Mi a kedvenc rúzsmárkád és -színed?
Balea, és rózsaszínes árnyalatok.

05. Mi a kedvenc parfümöd?
Star Nature Cappuccino, America Pink, Bruno Banani Woman.

06. Bele vagy zúgva valamelyik hírességbe?
Hajaj… Norman Reedus, Kevin Durand jelenleg a starcrush-jaim.

07. Ha nem hordhatnál feketét, mit választanál helyette?
Lilát vagy szürkét. A szürke nem fekete, mert több fényt kapott ;).

08. Ha megváltoztathatnád a neved egy sztereotipikus goth névre, mi lenne az?
Eddig is Amandaként éltem, ezután is erre változtatnám.

09. Mi a három legtutibb tipped a nyári hőség ellen?
Fagyi, ventilátor és víz. Ezek mindig bejöttek. Sajnos nem volt alkalmam huzamosabb ideig elhagyni a lakást, de ilyenkor mindig egy 1,5-2 liter vízzel együtt indultam útnak.

10. Melyik dal az, ami mindig boldoggá tesz (nem kell feltétlenül gothnak lennie)?
Bármelyik Lacrimas ♥.

11. Űzöl valamilyen művészetet?
Írok és rajzolok újabban, bár az utóbbi nagyon kezdetleges.

12. Ha lenne egy bögréd, csak neked szóló felirattal, mi állna rajta?
Never let your dreams just be dreams.

13. Mi az első számú nem-goth hobbid?
Főszerkesztőnek lenni a The Walking Dead Hungaryn.

14. Ha természetfeletti lény lehetnél, mi lennél?
Vámpír >:)=

15. Milyen horrorfilmekben szereplő szuperképességet szeretnél?
Nem is tudom… de miért horrorfilmekbe illő az, hogy tudok repülni?

16. Magabiztosnak érzed magad, ha más gothokkal vagy dark emberekkel érintkezel? Miért/miért nem?
Persze, a baráti köröm többsége fajtámbeli. És ide nem csak a metalheadek tartoznak bele. A mi családunkba mindenki beletartozik, és lehet vitatkozni, de a goth közösség is egy szinten része a rock/metal színtérnek.

17. Mi a fontosabb a kinézetben, a haj vagy a smink?
Igazából mindegy, mert ez egyénfüggő.

18. Mi az, amiből azt kívánod, bárcsak több lenne a szubkultúrában?
Tisztelet és elfogadás. Sajnos láttam már olyat, hogy az illető lenézett, csak mert nem volt akkor még fűzőm. Mondjuk akkor még goth-nak vallottam magam.

19. Megosztanál egy zavarba ejtő történetet, ami a sötétségedhez kapcsolódik?
Nincs ilyen :).

20. Barkácsolsz?
Néhanapján.

Írd le pár mondatban a tökéletes esküvőt!

Október 31-én lenne a legideálisabb, egy szürrealista világban. Tim Burton és a Holló adná a témát, a főbb színei pedig a fekete-fehér-lila-narancssárga lenne. A ruhám mindenképpen egyedi lenne, nem ilyen interneten látott darab, szóval igazából nem is tudnám hasonlítani semmihez. Lenne rajta csipke, strassz, tüll és gyöngy is. A virágom fehér rózsa, vagy orchidea, szalagokkal díszítve, de nem túl nehéz. Lehet, hogy annyira beleszeretek, hogy el sem akarok dobni :D. Menyecskeruha sötétlila vagy bíbor, hosszú szoknyás, a derekán egy fekete selyem szalaggal. Zene? Határozottan Apocalyptica és/vagy Korpiklaani. Nagyon ütős egy lagzi lenne. Cipő pedig kényelmes, ha már meg akarnak táncoltatni, úgyhogy tuti lapos talpút választanék. Eredetileg a kölni dóm lenne a helyszín, de ez változhat, mivel nem szeretnék templomi esküvőt :). Így marad egy tó partja. Az asztalon lenne egy rész a vegáknak is, de mindenképpen lenne méteres süti, sajtos-sós nasik. Extrém kívánságként talán gyros, de nem mindenki szeretheti :D. Még meglátom, ezt meg kellene beszélni a vőlegénnyel is (haha) :D.

Igaz vagy hamis?

Szeretem a romantikus filmeket. Igaz.
MINDIG lemosom a sminkemet lefekvés előtt. Hamis, mert nem sminkelek túl sűrűn.
Plüssökkel alszom. Is-is, mert egy még mindig van.
Nem-fekete pizsamám van. Igaz.
A mai napig hallgatok olyan fiúbandát, ami évekkel ezelőtt feloszlott. Hamis, mert a fiúbandák alatt én a popzenekarokat értem.
Andrew Eldritch túl van hype-olva. Hamis, mert szerintem egyáltalán nem!
Nem szeretem a vámpírokat. Hamis.
Nem szeretem a klubokat. Is-is, mert nem mindegy, milyen zenét játszanak benne.
Goth/dark/alternatív emberke a párom. Igaz, mert BabyBoy határozottan goth/dark emberke, csak olyan férfias szexistenférfiállat.
Elájulok a vértől. Hamis. Egyszer beleléptem egy rajzszögbe, és addig nem is fájt túlságosan, míg nem húzták ki a lábamból.
Előbb ájulok el egy póktól, minthogy háziállatként tartsam. TRUE, TRUE, TRUE!
Nem szeretem a szellemjárta házakat. Is-is. Hiszek egy szinten bennük, de nem mennék olyanba, ahol bizonyítottan van, csak olyanba, ahol már nincsenek, mert tovább tudtak lépni. Van benne egyszerűen valami különleges.
Mindig áttúrom a Claire’s/H&M/DarkRaven Asylum kiárusítás részlegét. (Az angol kérdéssorban itt Hot Topic szerepel, megpróbáltam valami hasonló kaliberű és megítélésű helyet keresni). Igaz, és fájdítom a szívem rendesen.
Sosem olvastam a Drakulát. Hamis. A kedvenc könyveim egyike.
Szerintem a „Bela Lugosi’s Dead” egy túl hosszú és unalmas dal. Hamis. Hogy lehetne az? >.<

2015/09/06
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Tags

Köszönöm szépen még egyszer! 🙂

[Forrás]

01. Hol töltötted a nyári szünetet?
Sajnos nem odakint, de ezen jövőre majd változtatni akarok.

02. Miket csináltál a nyáron?
Sorozatot néztem, írtam, átrendeztem a szobámat, kreatívan használtam ki a túl sok szabadidőm, oldalt csináltam, stb.

03. Van bármilyen hagyományod az utolsó hétre, amit megcsinálsz, mielőtt kezdődne a suli?
Ha járnék még suliba, akkor mindenképpen egy kiadós alvás lenne. Egy olyan 8-10 órás.

04. Milyen álmaid, céljaid voltak erre a nyárra, sikerült-e teljesíteni őket?
Konkrétan nyárra egyáltalán nincsenek terveim, hanem úgy az egész életre vonatkozó. De azt majd később elolvashatod! 😉

05. Mi fog hiányozni a legjobban?
Igazából semmi. Nem nagyon szeretem a nyarat, de most érzem, hogy töltődök fel, mert jön az ŐSZ.

06. Mi a legjobb dolog, ami történt veled ezen a nyáron?
Lila lett a hajam :3

07. Mit tanított neked ez a nyár?
Voldemort felnőtt, és most már járkálók üldözik. De most már értem, miért volt olyan elmebeteg.

08. Ha egy szóval összefoglalnád a 2015-ös nyarat, mi lenne az?
Elment.

09. Ha lehetőséged lenne újraélni egy emléket, melyik lenne az?
Miért egyetlen egyet? Örülök, hogy túléltem a hőséget.

10. Melyik a legjobb hely, ahol a nyáron voltál?
IKEA. 🙂

+1. Történt veled valami nagy változás a nyáron?
Tartom a súlyom, mert figyelek arra, mit eszek és mikor, és több sorozatban is utolértem magam. Ezt a tendenciát nem ártana növelni, és még többet leadni, hogy jövőre tényleg elérhessem azt az alakot, amit rejtegettem.

2015/08/31
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Tags

Lolánál találtam ezt a tesztet (is), és mivel a HP-val nőttem fel, ezért nekem ez amolyan testhezálló feladatsor. És ha úgy beszélek a karakterekről, ahogy, az ne legyen meglepő. Perselusra világéletemben úgy tekintettem, mintha a bátyám lett volna (korkülönbség, hagyj békén), Luciust én imádtam, mert az az imádnivaló köcsög volt, akit nem tudtál nem utálni, Siriusba bele voltam esve a 3. rész óta, és kurva nagy érvágás volt az 5. könyv/film… és érdemes jobban megfigyelni Remus fájdalmát… a filmben tökéletesen visszaadta azt, amit olvastam. NEKI SOKKAL NAGYOBB VESZTESÉG VOLT, MINT HARRYNEK! Azért álljunk már meg… Harry alig ismerte Siriust… na jó, mielőtt még hevességemben elvesztenék pár olvasót, nézzük a válaszaimat.

01. Ki a kedvenc karaktered?
A Tekergők, első sorban Sirius ♥. Mit gondoltok, miért az a nevem, ami? 😀 Jó, ott volt egy Regulus is (illetve van, mert a fanficekben, amiket írok, MINDENKI él, aki amúgy nem… Rowling, véged van xD). Még hozzátenném Remust, Tonksot, bátyuskámat, Perselust, Luciust, az örökzöld Dracot (és nem sértődhettek meg Lucika), és a sógoromat, Regulust. Bár kevés jutott neki, egyszerűen…

02. Ki az a karakter, akit legjobban utálsz?
Dumbledore. De őt istenesen. Nem baj, hogy jó vagy sem, belegondoltatok abba, hogy felhasználta Harryt az egészért?

03. Mi volt szerinted a sorozat legszomorúbb pillanata? 
Kezdjem azzal, hogy Sirius…? ; – ;

04. Ki a kedvenc tanárod?
Perselus Prince, jó? Szégyelljük mink Prince-k azt a nevet.

05. Ki az a tanár, akit legkevésbé kedvelsz?
Umbridge, GTFO, köszi. Apollón az egyetlen, aki hordhat rózsaszínt.

06. Melyik a kedvenc tantárgyad?
SVK ;).

07. Mit gondolsz, mi lenne a te patrónusod?
Hm… valami harcias állat, talán oroszlán. Bár nem tudom.

08. Ki a kedvenc mellékszereplőd?
Lunát, mert különc és Bellatrixet, mert őrült (és mert Helena ♥),

09. Melyik a kedvenc varázslényed?
A manókat szeretem. Dobby olyan kis cuki.

10. Melyik a kedvenc varázslatod?
Blackként nincs már rá szükségem xD. A főbejáró átkokat nem szeretem, bár néha egy Avadát elengednék… de ha már választani kell: Disaudio, Nox, Lumos, Stupor, Sectumsempra (igen, Severus, szeretlek ♥). Ebből kettőt az én bátyusom talált fel, és igen, ebből átok is van. Kár, hogy nem az összest. Az úgy vicces lett volna xD.

2015/08/29
Írta: Amy | Hozzászólások: 0 | Kategóriák: Tags

Egyik barátom, Drus hívta fel erre a tagre a figyelmem. Őszi gyerekként nem az az első, hogy lecsapok rá? 😀

01. Mit szeretsz a legjobban az őszben?
Everything! 🙂 Őszi gyerek vagyok, így most, hogy augusztus vége, az eddigi szunnyadó energiáim egyszerűen kezdenek magukhoz térni. Már egy-két fán látom, hogy sárgulnak a levelei, és lassan hordhatom a kedvenc ruhadarabjaimat is. Egyszerűen imádom.

02. Mit szeretsz legkevésbé az őszben?
Olyan azt hiszem, nincs is. Talán csak annyi, hogy hamar eltűnik, és a nyár teret követel magának, az ősz olyan röpke időszak…

03. Melyik a kedvenc ruhadarabod az évszakban?
Kb. az összes ruhám, mert a legtöbbet ősszel tudom hordani.

04. Mi az, amit mindig veszel ősszel?
Almás-fahéjas teát, de azt rengetegszer. Sőt, elkezdek kutakodni majd őszmintás csomagolópapírok után, mert ha minden igaz, névnapomra meglepem magam egy IKEA-s útibögrével, akkor váltogatni akarom a csomagolást. Most miért, szerintem tök jó ötlet. Kávét vagy teát vinni. Ezeket mindig veszek ^^.

05. Melyik az az esemény/alkalom, amit a legjobban vársz idén ősszel?
Hm… csomó sorozat folytatódik (The Walking Dead ♥), albumok jelennek meg… oh, igen, lesz új Nox Arcana is, új Creature Feature is. Szülinapom is lesz.

06. Mutass egy sminkterméket, ami bár nyárias, de nem mondasz le róla az ősz beköszöntével sem!
Olyan nincs. Igazából, ha ősz van, akkor sminket nem szoktam váltani. Bár nem mintha mennék bárhova is xD. Egyedül a karmaimat festem barnára vagy feketére, attól függ. Álmaim bordó lakkját még mindig keresem.

07. Mutasd meg sminktermékekkel, melyek a kedvenc színeid az évszakban!
Határozottan barna & lila (és az összes árnyalatuk) párti vagyok. Ezt a kettőt bárhogy lehet kombinálni, mindig tökéletes. Mutatni nem tudom, mivel ezek noname márkák.

08. Inkább szemhangsúlyos vagy szájhangsúlyos sminkeket kedvelsz ilyenkor?
Szemhangsúlyos. Bár szemüveg mögött nem sok szokott látszani, és nem szeretem már a pandamaci szemeket.

09. Milyen illatokat szeretsz ősszel?
Fahéj a főszerepben!

10. Melyik a kedvenc forró italod?
Forró csoki, forralt bor, fehér forró csoki… almás-fahéjas tea. De ezek örökök 😀

11. Melyik a kedvenc őszi ételed?
Almás pite, gesztenye

+1. Hordasz úgy sálat, hogy bent is magadon hagyod?
Ha olyan helyre megyek, ahol beltérben is tartózkodom, akkor igen. Az egyik sálam direkt ezért vettem, hogy bent is hordjam. És imádom ♥. Bár lehetne majd ősziesebb színben… csak mikor lesz megint az, hogy kapok 20 ezret szülinapra, és elverhetem?