Viking-mitológia mániások, Amarth-osok, figyelem. Bizonyára mindenki hallott erről a napról, amit annyira beharangoztak, de mégsem kapott akkora figyelmet, mint a majáké. Egy kis gyorstalpaló, meg mi ez a mai mizéria. Ennek örömére Depressziót Dániába! 🙂

A Ragnarök (vagy Ragnarøkkr, Ragnarøk, Ragnarok) („az istenek végzete”) a skandináv mitológiában a világ végén vívott csata, amelyet az Odin vezette istenek és a Lokit is soraiban tudó óriások vívnak majd meg. Ebben az összecsapásban nem csak a benne részt vevő istenek, óriások és teremtmények többsége hal meg, hanem a világon majdnem minden elpusztul.

A harcra épülő viking társadalomban a legnagyobb dicsőség, amit ember elérhet, ha harcban esik el. Aki ágyban hal meg, Hélben folytatja életét, aki azonban harcban, becsülettel, az a Valhallában kap helyet. Ez alapozza meg az istenek iránti tiszteletet, akik maguk is harcban halnak majd meg, amikor elérkezik a Ragnarök. Hogy pontosan mi fog történni, ki kivel küzd meg, és kire milyen sors vár, a skandinávok számára jól ismert a sagákból és a szkáldikus költészetből. A Völuspá – a völva jövendölése, az 1000 körül keletkezett Edda-versek első része – átíveli a régi istenek egész történetét a kezdetektől a Ragnarök idejéig, 65 versszakban. A Prózai Edda, amelyet Snorri Sturluson foglalt írásba mintegy két évszázaddal később, részletesen leírja, hogy mi történik a csata előtt, alatt és után.

A Ragnarökben az az eszkatológiailag egyedülálló, hogy az istenek próféciák útján előre tudják, mi fog történni, mikor és ki öl meg kit, még azt is tudják, hogy nem áll hatalmukban megakadályozni az eseményt, de így is bátran és merészen állnak a sors elébe. Tudósok szerint mindez azt jelképezi, hogy a rendezett világ (az Æsir) végül alulmarad a káosz és entrópia elkerülhetetlen erőivel (az óriásokkal) szemben.

A Ragnarök szó óészaki nyelve van, elemei a ragna, ami a regin (‘istenek’ vagy ‘uralkodó hatalmak’) részes esetű többes száma (‘istenekéi’), és a rök, ami sorsot jelent. Előfordul Ragnarøkkr, Ragnarøk és Ragnarok alakban is (utóbbi a modern dán és norvég változat).

[Forrás]

Ezt a cikket még nyáron kaptam meg egy Szlovákiában élő ismerősömtől, csak a franc se gondolta volna, hogy a lapnak van online változata is. Felgépelni azóta se gépeltem fel, de hadd mutassa be más is Vargoék művészetét Poe bácsi örökségével keveredve. Innen is köszönöm még egyszer Csilla!

[Forrás]

Edgar Allan Poe munkásságának hatástörténete régen nem korlátozódik kizárólag az irodalomra. Inspiráló jelenléte már a halálát követő évtizedekben sem csupán a – legkülönbözőbb nyelveken íródó – elbeszélésekben, versekben és regényekben mutatható ki, hanem a társművészetek, elsősorban a festészet, a grafika, az illusztráció és a zene terén is.

Szerintem, nagyon pályát tévesztettem… nem véletlen akarok megtanulni skandinávul. Ezt értsétek úgy, hogy finnül még mindig, és mellé svédül, norvégul és dánul. De áh, már megint elkapott a nyelvet tanulhatnék ; – ;.

[Forrás]

A metál motivál a finntanulásban

Rengeteg zenerajongó ismeri azt a trükköt, hogy ha igazán le akarja nyűgözni kedvenc zenészét, akkor annak anyanyelvén kell őt megszólítani. Úgy tűnik azonban, hogy északon a zenészek kezdik unni ezt a jelenséget. Nyelvtanulási motivációkról és meglepő metáljelenségekről szól a cikkünk.

Finn szakosok, finnül tanulók gyakran megkapják a kérdést: miért? Sokak számára értelmetlennek tűnhet megtanulni egy olyan nyelvet, aminek a nyelvtana (az általános tévhit szerint) az egyik legbonyolultabb a világon, egy nyelvet, amit viszonylag kevesen beszélnek, ráadásul jó messze. Mi kell mégis hozzá, hogy az ember a finn szakon kössön ki? Immár szakdolgozók kutatásai bizonyítják: sok esetben a fő motiváció a finn metál. A témáról nemrég a The Wall Street Journal publikált hosszabb cikket.

Talán meglepő, de nemcsak bölcsészek adják finntanulásra a fejüket. Michael Brown nemzetközi kapcsolatok szakon tanul a Washingtoni Egyetemen, és a diplomáciában képzeli el a jövőjét. Finnország stratégiai szerepet tölt be a Sarkvidéken és befolyásos tagja az eurózónának: ez azt jelenti, hogy Michael számára a finn tanulásával töltött idő jövedelmező befektetés. De inspirációt a nyelvtanuláshoz valami más adott Michaelnek, ez pedig a heavy metal volt.

A metál legjelesebb képviselői közt feltűnő többségben vannak a finn zenekarok, de jellemzően ők angolul írják dalszövegeiket, hiszen a nemzetközi hírnevet valamivel nehezebb elérni egy mindössze 5,4 millió anyanyelvi beszélőt számláló nyelven. Bár az is világos, hogy a rajongókra jellemző, főleg a fanatikusabbakra, hogy mindent, de mindent tudni akarnak kedvencükről: mit eszik, mi fáj neki, agglutináló nyelvet beszél-e, netán flektálót. És annál nincs is jobb, mint látni a meglepetést kedvencünk arcán, amikor anyanyelvén szólítjuk meg.

A metálzenekarok sűrűsége a világban (a százezer főre jutó együttesek száma)

(Forrás: copyranter.blogspot.de)

De vajon meglepetés ez még? Sami Hinkka, a finn Ensiferum basszusgitárosa azt mondja, hogy akárhányszor valaki azzal jön neki, hogy a zenéjük inspirálta a nyelvtanulásban, az erőt ad neki, hogy tovább zenéljen. Mathias Nygard, a szintén finn Turisas énekese viszont már meg sem lepődik finnül folyékonyan beszélő külföldi rajongóin.

De akkor nézzünk egy magyart, aki a finn tanulására adta a fejét! Balogh Andrea, akit korábban semmilyen szálak sem fűztek Skandináviához, olyan zenekarok hatására kezdett el nyelvet tanulni, mint a Moonsorrow, Apocalyptica, Stratovarius, Children Of Bodom, Ensiferum vagy a Wintersun. Andrea később szakdolgozatát arról írta, hogy milyen köze van a metálzenének nemzetközi diákok finntanulási motivációihoz.

Hihetetlen, de még a Harvardon is téma a metál. Olivia Lucas doktorandusz a skandináv metálról ír disszertációt. Szerinte a dolog nagyon egyszerű: az emberek tudni akarják, hogy milyen kultúra az, ahonnan kedvenc zenéik jönnek. Nem tart sokáig – mondta –, hogy párhuzamot vonjunk a melankólia, a komorság (a finn metál tartópillérei) és a finn psziché között. Mint mondja, a finnek kényelmesen megvannak ezekkel az érzésekkel, és nem éreznek nyomást, hogy folyton jókedvűek legyenek. A zenéjük pont ezt a világlátást közvetíti.

A metál a finnek fő zenei exportja. Olyan zenekarok, mint a HIM, a The Rasmus, az Apocalyptica, Sonata Arctica – és még sorolhatnánk – világszerte ismertek. A metált maguk a finnek is a kultúrájuk meghatározó részének tartják. Finnország 2006-ban bezsebelte első és nagy becsben tartott győzelmét az Eurovíziós Dalfesztiválon. Akkor versenyzőjük a szörnyjelmezes Lordi zenekar volt a Hard Rock Halleluja című rockhimnusszal. És ha már vallás, akkor említsük meg azt is, hogy a finnek 2006 óta rendszeresen tartanak metálmiséket (metallimessu) különböző templomokban. Ezek a luteránus istentisztelet mintáit követik, de a zsoltárokat „metálosítva” éneklik. A metálmise 2007-ben megkapta az év keresztény médiateljesítményének járó díjat.

Természetesen nem a finn az egyetlen nyelv, amelyhez nyelvtanulók a metálon keresztül jutnak el. A norvég black metál egy kicsit sötétebb tónust képvisel, mint a finnek, és a jó hírén is esett már csorba. 1992 és 1996 között keresztényellenes norvég black metal rajongók több mint ötven templomot gyújtottak fel.

A kilencvenes években több konfliktus is kialakult a norvég black metal és a svéd death metal zenészei között. Állítólag rajongók egy csoportja még terveket is szőtt bizonyos svéd zenészek meggyilkolására. Ennyit a norvég metál sötét korszakáról ahhoz, hogy lássuk, hova fejlődtek ma: a norvég külügyminisztérium gyakornokainak külön szemináriumot kell elvégezniük black metalból, ugyanis a nagykövetségek már nem bírják kezelni a hozzájuk érkezett rengeteg ilyen jellegű kérést. Norvégia egyébként több metálzenekarát rendszeresen támogatja pénzügyileg.

Szóval ilyenek vannak északon.

Én ide el akarok menni ^^. Főleg, hogy többször láttam zenekaroknál ismerős helyszíneket, meg a temető kísértetiesen hasonlít a Dracula: Origin Bloomsbury temetőjére. Uhh, most kedvet kaptam írni egy régi sztorim >.<. Ezer éve nem láttam már amúgy Viljami grófot ^^.

[Forrás]

A londoni Highgate temető már magában is hátborzongató látványt nyújt – erre még rátesz egy lapáttal az, hogy a legendák szerint vámpírok rendszeresen látogatják a temetőt, sőt, egyszer egy varázslópárbaj helyszínéül is szolgált.

Areh, mit csináltál?!

[Forrás]

Brit kutatók megfejtették, hogy mi okozta Ginger, a londoni British Museum gyűjteményében őrzött múmia rejtélyes halálát. Az 5500 éve élt férfit váratlanul, hátulról szúrhatta le haragosa.

A gebeleini embert még 1896-ban fedezték fel Egyiptomban. A vörös haja miatt később Gingernek nevezett múmia i.e. 3500 körül élt a Nílushoz közel, Thébától 30 kilométerre délre. A British Museumban 2001 óta látható múmiát egy időre a nyugat-londoni Cromwell Kórházba vitték, ahol computeres tomográfia (CAT scan) segítségével először sikerült megvizsgálni a férfi belső szerveit.

A kutatásból kiderült, hogy Ginger 18-21 éves korában halt meg; a feltételezések szerint gyilkosa váratlanul, hátulról támadta meg, halálát pedig egy 15 centiméter hosszú, rézből vagy kovakőből készült penge szúrása okozta. A szakemberek erre a következtetésre az után jutottak, hogy az áldozatnál nem találtak védekezésre utaló sérülést.

„Nem csak azt sikerült megállapítanunk, hogy a gebeleini ember fiatalon hunyt el, de a CT háromdimenziós képe azt is megmutatta, hogy a hátán érte a szúrás” – közölte Daniel Antoine, a múzeum egyik kurátora.

Olyan változat nincs, hogy meg lehet tartani az msn-t?

MSN: megszűnik a népszerű chatszoftver

A hivatalosan már évek óta Windows Live Messenger itthon is népszerű, sokan még régi nevén, MSN-nek hívják. Friss sajtóinformációk szerint már nem sokáig él a szoftver.

Nyugdíjba küldi a Windows Live Messenger szoftvert a Microsoft – értesült több forrásból is a The Verge. A lap szerint a sokak által még mindig MSN-nek nevezett programnak és a mögötte lévő szolgáltatásnak már csak néhány hónapja van hátra, utána már csak a Skype-ból lesz elérhető a Microsoft azonnali üzenetküldésre alkalmas szolgáltatása.

Az integráció már megkezdődött: a Skype legújabb verziójából már lehet emesenelni, azaz a Windows Live Messenger szolgáltatásban lévő kontaktjainkkal chatelni, de egyelőre csak szövegben.

[Forrás]

Miket nem talál az ember…

[Forrás]

Őrzi titkát a középkori angol „vámpír”

Vaskarókat szúrtak annak a vámpírnak vélt férfi testébe, akinek csontjait még 1959-ben találták meg Southwellben (Notts). A földi maradványokat nem sikerült kiemelni, de valószínű, hogy az áldozat egy deviánsnak tartott, a társadalomból kitaszított személy lehetett.

Néhány elmaradott kelet-európai falusi közösségben a vámpírok létezése a mai napig valós fenyegetettséget jelent. A misztikus, vérszívó, ember formájú kreatúráktól való félelem egyes kultúrákban több ezer évre nyúlik vissza. Ezt mutatja például az a legutóbb Csehországban megtalált háromezer temetkezési hely is, ahol az elhunytakra sziklákat helyeztek, megakadályozva ezzel, hogy a halottak kimásszanak sírjaikból.

A kereszténység eljövetele tovább erősítette a vámpírok legendáját, mivel ezeket a lényeket Krisztus antitézisének hitték. A népszerű vélekedés szerint a vámpírok az utcákat járták annak reményében, hogy olyan embereket találjanak, akiknek vérét kiszívhatják, biztosítva ezzel fennmaradásukat. A középkorban, amikor a fekete halálnak is nevezett pestis az örök kárhozat tanát elérhető közelségbe hozta a parasztok számára, a vámpíroktól való félelem tovább erősödött.

Néhány esetben az eltemetett, vámpírnak vélt halottak szájába téglát helyeztek, hogy felkelve ne tudja megenni a pestisben elhunytakat. A közhiedelem szerint a járványban meghaltak mellé temetett „vámpírok” szomszédjaikból táplálkoztak, amíg elég erősek nem lettek ahhoz, hogy kimásszanak a föld alól, és újra megtámadják az élőket. A vámpírok azonosítása a halottak között a sírásók feladata volt; a munka során nagyon gondosan vizsgálták meg a tetemeket, és amelyiket gyanúsnak vélték, annak téglát tettek a szájába.

Nem tudott békében nyugodni az az 550 és 700 között élt „vámpír” sem, akinek csontjait Charles Daniels még 1959-ben találta meg Southwellban, a Church Streetnél folyó ásatások során, amelyről a Southwell Archaeology című folyóirat számolt be legutóbb. A szerző, Matthew Beresford szerint Daniels a felfedezést követően legelőször azt vizsgálta meg, hogy van-e tépőfoga az áldozatnak. A feltételezések szerint az áldozat csontjai ugyanott lehetnek eltemetve, mivel Daniels nem tudta kiemelni a maradványokat a földből.

A korszakban tartotta magát a „vámpírokkal” kapcsolatos közkeletű nézet, s mindent elkövettek annak érdekében, hogy a halott ne tudjon kimászni sírjából. A valóságban azonban a vámpírok olyan, a társadalom peremén elhelyezkedő személyek voltak, akik szokatlan viselkedésükkel félelmet keltettek a polgárokban. Érdekesség, hogy ugyan a halottakkal való kegyetlen bánásmód a középkorban bevett gyakorlat volt, de csak néhány eset vált ismertté Nagy-Britannia területéről, a kutatást ráadásul megnehezíti, hogy a csontok holléte ismeretlen.

Az angolszász időben a vámpírok büntetése igen változatos volt: az elhunytakat vizenyős területeken temették el, arccal a földnek, néha fejüket vették vagy vasakat szúrtak a testükbe. A tolvajok és gyilkosok mellett hasonló sors várt a házasságtörőkre, az istentagadókra és a hitszegőkre is. Azt, hogy a southwelli áldozat ezek közül melyik kategóriába esett, valószínűleg már soha nem fogjuk megtudni – summázta írásában Beresford.