Zene – Amorphis: Highest Star

Volt ez pletyka, hogy így egyszerűen hárman, de akkor még csak az Amorphis lőtte be decembert magának. Most már hivatalos. Szívem szakad meg, hogy pont az Arénába…

2015. 07. 22.    Amy      Concerts     0 comments
Zene – Creature Feature: A Gorey Demise

Óriási probléma lépett fel ezügyben: no work, no money, no concerts. Bezzeg a Moonspell a Lacrimast most nem hozza magával >.>

2015. 07. 21.    Amy      Concerts     0 comments
Zene – Lacrimas Profundere: My Release in Pain

Mennyország, de szó szerint! 5 évet vártam erre a napra, mire végre egyáltalán azt mondhattam, hogy elvesztettem a Lacrimas-koncert szüzességem. Alig bírtam kivárni az indulást. Bár eleinte úgy tűnt, hogy nem lesz hol aludni, éjszakára lecsövezek valahol, nem is tudtam még, hogy mekkora kaland lesz itt.

Azt tudtam a fiaimról, hogy naaagyon közvetlenek, így azt mertem gondolni, hogy jó, akkor igyekszem a legeslegutolsó buszt elérni. Először a szervezők közölték, hogy hát jegy nincs, még csak pakoltak be a zenekarok (az enyéimet nem láttam, sőt, összekevertem a Nightmare gityósát Ollyval). Aztán eldöntöttem, hogy akkor kihúzom a szemem, mert állítólag az az erősségem, aztán megnéztem a FB-t, és akkor láttam, hogy Olly az nagyon nem lesz itt, mert orvosi tanácsra inkább kihagyja ezt a kettőt 20 éves pályafutása alatt. Mondtam oké, írtam neki egy Get well soont, aztán befejeztem a körmöm kifestését, mert mi az, hogy úgy megyek metal koncertre, hogy nem fekete.

Közben kijött az a tetűmocskos békávé a Dürer elé. Akkor láttam meg először életemben FB-n kívül Robot. És messziről kicsinek tűnt, szóval tökre megijedtem, hogy akkora mint én X”D. De mázlijuk volt, nem az ő buszukkal volt probléma, hanem a másik két zenekaréval, bár nem tudom, ki melyikkel ment, azt az egyet tudtam, hogy Robéké ilyen emeletes piros volt.

Kapunyitás után megkaptam a karszalagot, erre bemegyek abba a terembe, ahol kb. a bokámig ér a színpad, kordon nuku, és 2009-ben láttam utoljára. Bezony, Amanda boldogságszintje úgy az egekbe szökött. Elég kevesen voltunk, de én így leültem a mikrofonnal szemben Olly hiány miatt, és próbáltam feldolgozni, hogy az ötéves várakozásnak vége, a Before the Dawn c. sztorim ihletadóival fogok találkozni, és ahw.

Azonban volt egy kis csúsztatás, pont Olly miatt, így aki lekéste a Lacrimast, azt nagyon tudom sajnálni, de ez a Hammer Concerts hibája, mert miért akkor írják ki, hogy műsorváltozás van, mikor kb. mindenki suliban/melóban van, mert bizony sokan nem nézték meg a neten, hogy mi történt. Aki meg emiatt hibáztatja a zenekarokat, annak tudok egy helyet, ahol kidühöngheti magát. Tehát, először volt a Grailknights, ahogy eddig is, aztán volt a Lacrimas, utána a Nightmare és a Jaded Heart. Most nem tudom már, hogy lett volna eredetileg, de nem is ez a lényeg. Örültem neki, mert ezzel nőttek az esélyeim, hogy odaállhatok melléjük.

Szerintem a Grailknightsról nem is kellene írnom semmit, nézzétek meg inkább az alábbi klipet, merthogy ez elhangzott (Vöröske meg állandóan nézett, és pár nem metalhead bekörnyékezte őket, csak mert perfektül beszéltek németül – Amanda, tanulni kell!). Hatalmas bulit nyomtak, őrültek a németek, folyton még nekünk köszönte meg Zöldike XD, hogy mekkora hősök vagyunk. Figyelem, ha a Lordi a szörnymetal, akkor a Grailknights a lovag metal alapítóatyai!

Lement a Grailknights, majd elkezdtek hangolni. Várok tök izgatottan, aztán észrevettem Tonyt felsunnyogni a színpadra, és akkor már kezdett felmenni az egekbe a vérnyomásom. Megjött a másik tag is, Christoph, majd a tesója Clea, és hátranézve kiszúrtam Robot, és rimánodtam, hogy el ne ájuljak XD. De hát Holy Merlin, 2009 óta erről az estéről álmodoztam, és ahw. Azonnal bele is csaptak Olly nélkül a Dead to Me-be, és jókat vigyorogtam, hogy Rob párszor megtaposta a megrövidített számlistát. Meg is lepődtem, hogy egyet tettek csak ki, de eldöntöttem, hogy be fogom nyúlni. Számok között néha körbenéztem, hogy mi van, de kb. mögöttem volt két idősebb tag, akik úgy tudták a dalokat, mint én, a divatcsajok meg csak bólogatni tudtak… bassza már meg, én szégyelltem volna magam a helyükben. Mert hogy a másik két bandán egyáltalán nem voltak ott, az olyan biztos, minthogy olyan kincseim vannak, amik többnyire a külföldieknek szoktak lenni.

Eredetileg ez lett volna a számlista, ami át van húzva, azt Olly miatt törölték. Innen is még egyszer: get well soon! (kb. egy a millióhoz az esélye, hogy ezt olvassák, de ki tudja xD).

  • Dead to Me
  • Remembrance Song
  • Dear Amy (most mondjátok meg… xD)
  • A Sigh
  • Antiadore
  • Again It’s Over
  • What I’m Not
  • Amber Girl
  • I Don’t Care
  • Ave End *
  • My Mescaline
  • My Release in Pain *
  • (*= megcserélték)

    Nyolc darab számot kaptam csak összesen… de az a nyolc dal, az tökéletes volt. Megvolt mindenkivel a kontakt, még Robbal is, sikerült „néha” összenéznünk, mert sajnos nem sűrűn volt nyitva a szeme, de annyi baj legyen. Mikor kellett, láttam. Nyolc dal alatt rájöttem, hogy igencsak nagy az esélye, hogy jöjjenek megint (valaki legyen cuki, és hívja el, mert nagy kiruccanás nekem a külföldi út), mert szeretik Pestet, ja és nehogy elfussunk már, mert ők kint lesznek. Nem kellett félteni engem.

    Megszereztem a számlistát, majd kb. 5-6 percnyi bóklászás után odatévedtem a 4-ből három taghoz (Tonyt elhagytam valahol, de legalább van még egy indokom, amiért nem szabad még egy LP bulit kihagynom, tök mindegy, hol lesz). Bátorkodtam először a számlistát odanyomni eléjük, erre megkérdezi tőlem a jó magas emberem (van vagy 180, szóval feleslegesen aggódtam), hogy hívnak. Mondom Amanda. És ráírta nekem, kimondottan névre szólóan!

    Aztán a képek. Baromi boldog voltam. Becsatlakozott még a dobos is a képbe, szóval menő, de el kell kapnom a basszerost is, szóval még egy indok, hogy kötelező a következőn ott lennem.

    Várok pár percet, gyakorlatilag az istencsászárkirálynői állapotomban rájöttem, hogy kell még egy. Nagy nehezen kinyögöm neki lent a bárpultnál (és nem Jack Danielst kért? Ugyanolyan póló volt rajtam!), hogy bocsi, rossz lett a kép, kérek szépen még egyet. És kaptam ^^. Megköszöntem németül, és elinaltam, mint egy nyuszi. Most na, ritkán van ilyen lehetőség, és szokásomhoz híven úgy viselkedek mint egy idióta tinilány. Jobb lett, de nem vállalható, mert a karom rajta szörnyű… de legközelebb ilyen már nem lesz!

    Még ácsorogtam kint egy kicsit, néztem a Vöröskét, hogy ez milyen jól néz ki, mennyire kellene, hogy németül tudjak stb. Majd úgy döntöttem, hogy benézek még a Nightmare-re. Amit hallottam, az kurvajó volt, szóval nemsokára be kell szereznem a lemezeiket. Pechemre az utolsó három számra értem be, de bah… volt fontosabb dolgom is ^^.

    Aztán a Jaded Heart volt az, akiktől egy olyan számot hallottam, ami akkor nem tetszett, de megjegyeztem már magamnak, ne egy számból vonjak le következtetést. Mondjuk nem maradtunk sokat, mert ha már így alakult az este, akkor sajnos hamar haza kellett jönnöm, de legközelebb felteszem ezt a bandát a buszra, aztán see you soon next time, as soon as possible ^^!!!

    2014. 11. 14.    Amy      Concerts, Koncertbeszámolók, Lacrimas Profundere     0 comments
    Zene – HIM: Join Me in Death

    Így 12 év után végre sikerült egy hazai HIM bulin is ott lennem, amiről később kiderült, hogy nem bántam meg, hogy mentem, ahogy azt sem, hogy nem késő délután mentem oda, hanem a kora délutáni órákban. A hőség ellenére igenis bakancsban mentem, mert minden metal koncertre így érdemes járni, és bárki bármit mond, a HIM az metal, még akkor is, ha szerintem az utolsó két albumjuk nem nagyon közelít hozzá. A „gót” jelzőt pedig nagyon sürgősen le kell szedni róluk, paljon kiitoksia.

    Az előzenekart eddig sem szerettem, ez a kényszer fél óra, amit el kellett töltenem, igazából kibírható volt, mivel olvastam, vagy öcsém telefonján Fruit Ninja-ztam. Azt pedig nem tudom elhinni, hogy Villééknek ennyire nincs ízlésük, hogy egy az ő zenéjükhöz közel sem hasonlító zenekart választottak. Ha lenne még a Gyöngyvér, vagy a Garden of Eden, ők illettek volna oda. Egyetlen rajongót sem akarok megbántani, de nekem semmi maradandót nem adtak.

    És akkor a lényeg: a HIM.

    continue

    2014. 07. 26.    Amy      Concerts     0 comments
    Zene – Depresszió: Néha

    Bizony, Amy már megint tiszteletét adta az egyik legjobb magyar metalcsapatnak, a Depressziónak csütörtökön. Igaz, anyumnak volt születésnapja, de most én tehetek róla, hogy Feriék így szervezték?

    Szóval, csütörtökön melóból már úgy mentem, mint ahogy koncertre szoktam járni: bakancs, a szaggatott nadrágom, fekete cucc stb. Siettem is, mivel nem akartam „nagyon feltűnősködni”. Öt körül indultunk ismerősökkel, és akkor még nem is sejtettem, mekkora kalandunk lesz.

    continue

    2013. 08. 24.    Amy      Concerts     0 comments
    Zene – Depresszió: Te vagy a szerem

    A koncert. A minőségi Depresszió koncert! Igaz, előre rettegek a képektől, mivel Ferivel szemben álltunk, és a legtöbb fotós ott volt, de ez ezzel jár ^^”.

    15:15 után taliztunk Vikivel a Stadionoknál, és utána indultunk a PeCsához, hogy jegyeket vegyünk. Nem volt akkor még senki, és a Depiék is akkor pakoltak befelé, meg még az a két előzenekar. Jött három kis srác, akik beszóltak, hogy a „koncert csak este lesz”, meg „ti rockerek vagytok?”. Nem bammeg, emósok… -.-. Úgy imádom a mai fiatalságot, de komolyan.

    Még sorbaállás előtt elmentünk mosdóba, aztán hat után nem sokkal beengedték az embereket. Viki lerakta a cuccokat a ruhatárba, én meg elsőként értem a kordonhoz :D. Gyerekek, így kell ezt csinálni! Kiszemeltem a mikrofonnal szemközti helyet, mert az úgy tökéletes volt, és mivel Zombie nem jött, úgy döntöttünk, most nem Ádám elé állunk. Legközelebb beosztjuk, hogy ki kivel szemben áll, és fákje.

    A Sold for Evil is, és a Burnout is pontosan kezdett, ahogy az a jegyre lett nyomtatva. Az utóbbi full magyar, székesfehérvári, és a basszeros/dobos kombó tényleg jól nézett ki. Nem játszottak rossz zenét, és 500 Ft-ért meg is lehetett volna venni a lemezeket, de spórolok, mert Children Of Bodomra kell félrerakni novemberig.

    A Cadaveres neve eddig sem volt ismeretlen előttem, és most, hogy már elvesztettem a Cadaveres-buli szüzességem, elmondhatom, megérte. Egyszer hallottam már őket félig. A legtöbb dal szövegét ugyan nem értettem, egészen az utolsóig, ami Billy Idol Rebel Yell-e volt. Na már most, én ezt a dalt mindig HIM-ben hallottam, és kellemes csalódásként ért, hogy hallottam egy legalább ugyanolyan jó dalt.

    continue

    2013. 04. 21.    Amy      Concerts, Koncertbeszámolók     0 comments
    Zene – Depresszió: Fejjel a falnak

    Nem tudom, ki csinálja a turnéplakátjaikat, de a mostani ez k…a jó lett! ^^.

    2013. 01. 25.    Amy      Concerts     0 comments